A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 41. szám - Sajtóeljárásunk és annak fejlődése. Folytatás

292 A JOG vény által előirt kellékekkel ellátott okirat, ha az nem birt a kiállító által történt alá;rása'.;or a jelenleg olvasható tartalommal, amennyiben tartalma kitöltve nem volt, teljes bizonyítékul nem szolgál s jogszabály az is, hogy a kitöltetlen űrlap utólagosan kitöltött tartalmának valóságára nézve a bizonyítás kötelezettsége azt terheli, aki arra jogot alapit.» Az 1868 :LIV. t.-c. 168. §. értelmében, ha az okirat kiállítója olvasni nem tud, vagy az okirat nyelvét nem érti, szükséges még az is, hogy a jelenlevő tanuk vagy a hitelesítő személy az okirat tartalmát a kiállítónak az általa értett nyelven megmagyarázzák és hogy ez megtörtént, az okiraton, illetőleg a hitelesítési záradékban tanúsítsák. E rendelkezésnek hiánya azonban csak ugy érinti az okirat bizonyító erejét, ha amiatt kifogás emeltetett. Az okirat külső alakjának rendellenessége gyakran a tartalom jogellenes megváltoztatásának külső jele szokott lenni. Ezt az általános tapasztalati tényt azonban sem nem lehet minden esetre kötelező szabályként előírni, sem nem lehet teljesen mellőzni akkor, amikor az okirat bizonyító ereje esik mérlegelés alá. Leghelyesebb volt tehát az okirat alakjának rendellenességeit, mint az okirat bizonyitó-erejét befolyásoló tényezőket, a bíróság szabad mérlegelésére bizni. A polgári perrendtartásban az okiratokról mint bizonyító eszközökről lehet és van szó. Természetes dolog tehát az, hogy a perjogi rendelkezések nem érintik azokat a jogszabályokat, amelyek a magán-okiratok alaki érvényességére vonatkoznak. (Pl. ilyen intézkedéseket tattalmaz az 1876: XVI. t.-c. a magánvégrendeletek külalakjára nézve.) Ezt a S. E. 73. §. utolsó bekezdése kifejezetten is megmondja. E §. egyszersmint azt is kimondja, hogy az alaki érvényesség kellékeinek tenforgása és az okirat bizonyító-ereje két különböző fogalom. Az bizonyos, hogy ha az okiraton a törvény által előirt alakszerűségek, mint érvényességi kellékek hiányzanak, a bíróság ezt az okiratot ama jogügyletre vonatkozólag, amelynek nem érvényes kifejezője, bizonyító-eszközül el nem fogadhatja, azonban minden egyéb tekintetben a 274. § értelmében szabadon mérlegelheti ennek az okiratnak bizonyító-erejét. így pl. ha az okirat mint végrendelet érvénytelen, a benne foglalt egyéb nyilatkozat, pl. adósság elismerése, tanúskodás valamely tényről stb. bizonyító erővel bírhat. Azokat az eseteket, amikor ok'rat által való bizonyítás csak közjegyzői okirattal történhetik, az 1886 : VII. t.-c. 21. §-a sorolja fel. Sajtóeljárásunk, és annak fejlődése. Irta ÖDÖNFI MIKSA dr., budapesti ügyvéd. (Folytatás.)*) II. fejezet. Az esküdtszéki intézmény és sajtóeljárás története hazánkban. Magyarországon semmi nyoma annak, hogy a régi időkben az esküdtszéki intézményhez hasonló formájú bíróság létezett volna. II. Ulászló alatt találkozunk először irott törvényekkel, melyeknek kifejezője az 1498 : VI. t.-c, majd 1514ben Verböczy Tripartituma lett, mely mint szokásjog maradt érvényben és büntető eljárási szabályokat is tartalmazott, de sem az esküdtszéki intézményhez hasonló birói intézményt nem statuált, sem pedig, — a könyvnyomdaipar ismeretlen lévén — ilyen intézkedéseket nem foglalt magában. A XV—XVIII-ik században az Ausztriában kiadott s később ösmertetendő cenzúra-pátensek szabályozták a nyomdaipart s illetve gátolták ugy ennek, mint a szabad-sajtónak fejlődését, mi igen természetes, mert a cenzúra — mint már emiitettük — tulajdonképpen a reformáció érdekében irott művek ellen léptetett életbe. A reformációnak pedig Magyar országon voltak leglelkesebb hivei s igy ily köiülmények között arra, hogy egy ily szabadelvű intézmény, mint az esküdtbíróság, hamarosan tért hódítson, gondolni sem lehetett. Tulajdonképpen sajtónk sem volt a XVIII-ik században. Pozsonyban két német lap és két latin jelent meg, 1770-ben pedig egy magyar újság ; ezenkívül Budán volt egy német újság. Ennek dacára a sajtóeljárásra vonatkozó külföldi mozgalmak áthatottak hozzánk. Az 1790. évi LXVI. t.-c. ugyanis egy országos bizottságot küldött volt ki az egész magyar jog kodifikálására, melynek egyik küldöttségében a büntető-jogot és eljárást is fel kellett dolgoznia s 1792-ben el is készült javaslatával : Codex de delictis, eorumque poenis cim alatt. Az 1827. évi VIII. t.-c. ismét egy uj országos bizottságot küldött ki a bűnvádi eljárás tanulmányozására. Ezen *) Előző közlemény a 40. számban. bizottságok és azok munkálatai már felvetették azon kérdést, hogy vájjon az esküdtszéki intézményt be lehet-e már hozni vagy sem ? Nagy haladás volt e korban az is, hogy csak szóba hozatott ekkor már e kérdés, az akkori viszonyok mellett. Egyidejűleg megkezdették a megyék is a harcot a cenzúra ellen, a sajtószabadság érdekében, hol ismét az esküdtszék ítélkezésének sürgetését hangoztatták politikai és sajtóvétségekben, főképp miután ismételten bebörtönöztek, sőt halálra ítéltek írókat, sajtó utján elkövetett felségsértés miatt. A szigorú ítéletek s főképp Ferenc királynak 1831 ápr. 15-én kiadott rendelete, mellyel minden politikai közlést megtiltott, nemcsak hogy lankasztották volna a harcot, sőt tüzelték. A karok és rendek már az országgyűlési tudósítások közléseért küzdöttek, hogy a nemzet jogaiért az országgyűlésen elhangzott beszédeik elhatoljanak a nemzet testéhez. Ezen országgyűlési tudósító lapban netalán elkövethető sajtóvétségek megtorlására s illetve elbírálására a karok és rendek s illetve a két tábla — az esküdtszéki intézmény eszméje még annyira elterjedt nem lévén — egy külön sajtóbiróságot akartak felállítani, amely a felső- és alsóház kiválasztott 25 tagjából állott volna. A terv azonban dugába dőlt, a nyomdát lefoglalták. Ekkor kezdődik Kossuth Lajos szerepe a sajtószabadságért folyó küzdelemben. Előbb nyomdát szerzett s ugy szerkesztett lapot ; mikor ezt a lapot és nyomdát elkobozták, ismét az Országgyűlési tudósítások, majd Törvényhatósági tudósítások cim alatt indított lapjaival küzdött a sajtószabadságért, de pórul járt ismét, mert a lapot elkobozták, s őt magát is 3 évre elzárták. Ez adta meg azután az impulzust az esküdtszéki intézmény megvalósítására. Az 1840-iki országgyűlésre a követek már küldőiktől utasítással voltak ellátva, hogy a cenzúra eltörlése-, a sajtószabadságért és esküdtszéki intézményért harcoljanak. Ennek eredménye volt, hogy az 1840. évi V. törvénycikk alapján kiküldött országos bizottság már a törvényhozásban tényleg felvette az esküdtbirói intézmény elvét, mint sajtóbiróságét, és a választmány egyrésze már az intézmény mellett nyilatkozott is s mig Klauzál Gábor és Deák Ferenc az országgyűlésen sürgették a sajtószabadságot, az országos választmányban a vád-jury intézménye többséget nyert és elfogadtatott. Mig ezen országos választmányban azután a sajtóügyekben itélŐ juryért báró Eötvös József, Pulszky Ferenc, Klauzál Gábor, Deák Ferenc folytatták a harcot, — Kossuth Lajos, kiszabadulva börtönéből, meginditotta 1841. január 2-án a Pesti Hírlapot, mely azután a sajtószabadságért és a sajtószabadságot biztosító sajtótörvényért folyó nemzeti küzdelem vezetője lett. Lankadatlan buzgalommal folyt aztán ez a harc minden téren. Bár az 1840. évi V. t.-c. alapján a büntetőjog és bűnvádi eljárás kodifikálására kiküldött bizottságban az esküdtszéki intézményért küzdök csoportja kisebbségben maradt, a karok és rendek 1844 augusztus 26-án elvetették a többségi indítványt és a kisebbség véleményét fogadták el, melyben a bpts. javaslata az esküdtszéki intézmény alapján volt kidolgozva. A főrendiház azonban elvetette a javaslatot, éppen az esküdtszéki intézmény miatt s igy az törvényerőre nem emelkedett és 1848-ig el is maradt. Intézkedései részben az 1848. évi XVIII. törvénycikkbe is felvétettek röviden. Ezen elvetett javaslatnak az esküdtbirói intézményre vonatkozó intézkedéseit a következőkben ismertetjük. Mint már emiitettük, a vádesküdtszéket a bizottság többsége is magáévá tette, s igy a javaslat 2 juryt kontemplált: vádés itélő-juryt; az előbbi 13, az utóbbi 12 tagu s a képesítés mindkettőben egyenlő volt. 24 éves kor és évi 100 forint jövedelem ; de mindenki csak vagy az egyik vagy a másik juryben lehetett bent. A honorácioroknál, kiket a javaslat felsorolt, a 24 éves kor és jövedelem nem volt szükséges. A vádesküdtszéknél nem volt visszavetési jog és szótöbbséggel dönt, az itélő eszküdtszéknél a vádló 6-ot, a vádlott 10 esküdtet vethetett vissza indokolás nélkül; a marasztaláshoz legalább 8 ig<n volt szükséges. Mint már emiitettük, a főrendiház a javaslat részleteibe nem is ment bele, hanem azt általánosságban elvetette, s a kérdés azután 1848-ig az országgyűlést többé nem foglalkoztatta. A szabadság dicső napja: március i$-ike vetette fel újra a kérdést, meghozta a teljes sajtószabadságot és az 1848. XVIII. t.-cikket, mely Szemere Bertalannak ezen s külföldi — főképp belga-törvények után kidolgozott javaslata alapján 1848 április 1 l én királyi szentesítést nyert, sőt Deák Ferenc az esküdtszéki intézményre alapítva, az eljárási szabályokat is kibocsátotta. Az 1848. évi XVIII. t.-c. 17. §-a valósította meg tehát a kérdést, a sajtóvétségekre az esküdtszék illetékességét álla-