A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 26. szám - Az ingózálogkölcsön (lombardkölcsön) után járó illetékről - A jog filozofiája és kritikai méltatása a fejlődési elv alapján. Folytatás

A JOG 205 ték ? 2. Ha a hitelező intézet — az ndós egyáltalán nem jelentkezvén, az ügyletet nem a lejáratkor, hanem később stornírozza, jár-e ujabb illeték a lejárat és a stornirozás időpontja között eltelt időtartamra ? Ezen kérdésekre a helyes választ csak ugy adhatjuk meg, ha eldöntjük, vajion az adós egyoldalú késedelme és a hitelező intézetnek a lejárat után tett intézkedése uj jogügyletnek, kölcsönhosszabbitásnak (prolongatio) minősithető-e. vagy sem. A magánosok és kereskedők által kötött kézizálogkölcsönöktől a bélyegtörvény 1. §-ának 1. pontjában foglalt általános szabályhoz képest, a dolog természeténél fogva csak akkor jár a bélyegjegyekben lerovandó illeték, ha arról okirat állíttatik ki, az intézetek által kötött ily ügyletek ellenben az 1869. évi XVI. t.-c. 10. íjának rendelkezé éből folyólag, a bé'yrgtörvény 1. §-ának 5. pontja szerint, akár állíttatott ki okirat, akár nem, illetékkötelesek, miértis, ha az intézet és a fél között a zálogkölcsön iránt bármily formában megállapodás jő létre, feltétlenül illeték jár. Az intézetnek joga van a lejáratkor a zálogtárgyai eladni vagy megtartani és az ügyletet stornírozni, tehát midőn ezt nem teszi hallgatólag az adósnak fizetési halasztást ad, másrészt az adós azt elfogadta, midőn utóbb a kölcsön visszafizetése vagy meghosszabbítása végett jelentkezik, s i^y kétségtelen, hogy a lejárat és adós jelentkezése közt elmúlt időre vonatkozólag a hallgatólagos kétoldalú szerződés a jelentkezés pillanatában megkötöttnek tekintendő, illetékköteles jogügylet jött létre. Ebből aztán önként következik, hogy azon esetben, midőn az adós a kölcsön visszafizetése vagy meghosszabbítása végett egyáltalán nem jelentkezik, habár az 'intézet a tételt a lejárat után stornírozta is. a lejárat és a stornirozás közt eltelt időre illeték nem jár, mert jogügylet nem jött létre. Igaz ugyan, hogy ezzel szemben lehetne azt felhozni, hogy az intézet a zálogtárgvat értékesítvén, a befolyt összegből a lejárat után eltelt időre járó kamatai kielégítést nyernek, s igy tehát ezen időre is illeték fizetendő, de nem szabad elfelednünk, hogy illetékkötelezettséget egyedül a jogügylet létrejötte vagyis mindkét félnek: hitelező és adósnak, a kölcsönre vonatkozó ténykedése állapit meg, s nem a kamatszedési jogosultság, avagy azon köiülmény, hogy a kérdéses időre az intézet tőkéje kamatozott, így magyarázandó a pénzügyi bíróság 1894. évi 1,993. sz. elvi jelentőségű határozata is, mely szerint az illetékkötelezettségen nem változtat azon körülmény, hogy a meghosszabbítás az adós egyoldalú mulasztása folytán állott be. Az illeték mérvére nézve a gyakorlat ingadozó és a vélemények is eltérők. Az intézetek ahhoz képest, amint az illeték öszzege kisebb vagy nagyobb, majd a késedelem egész idejére II. fokozat, majd annyiszor I. fokozat szerint számított illetéket szolgáltatnak be, ahányszor a késedelem időtartamában az I. fokozatú illeték alapját képező 6. hó foglaltatik. P. O. 200 korona kölcsön adatott 3 hav. lejáratra, de az aiós a lejárat után 9 hó múlva vagy csak két év leteltekor jelentkezik. Az első esetben az intézet a késedelem idejére kétszer I. fokozat szerint- számított 40 fillér illetéket szolgáltat be, mert II. fokozat szerint 64 fillér járna: az utóbbi esetben a II. fokozat szerinti 64 fillért fizeti be, mert I. fokozat szerint négyszer 20 fillért azaz 80 fil'ért kellene beszolgáltatnia, pedig az illetéki díjjegyzék 89. tétel II. b) pontjának szószerinti szövege alapján az említett mindkét esetben vagyis mindenkor, ha a késedelem hat hónapot meghalad, II. fokozatú illeték jár. Az illetéki díjjegyzéknek most idézett rendelkezése azonban — nézetem szerint — csak azon esetre vonatkozhatik, midőn a hitelező intézet és adós között kölcsönösen azon megállapodás jő létre, hogy a kölcsön 6 hónapnál hosszabb időre adatik illetve hosszabbitatik meg. Ellenben a 6 hóra vagy ennél rövidebb időre adott kölcsönöknél, ha a lejárat után eltelt időtartam az adós egyoldalú késedelme folytán a 6 hónapot tul is haladja, szóval tekintet nélkül arra, hogy az adós mikor jelentkezik, az intézet annyiszor I. fokozat szerint számított illetéket tartozik fizetni, ahányszor a késedelem időtartamában foglaltatik azon idő, melyre eredetileg a kölcsön adatott, mert ha az intézet a kölcsönt a lejáratkor nem stornírozta, vélelmezendő, hogy az ügyletet hallgatólagosan az eredeti kölcsönidőtartamra, és ennek lejáratakor ugyanily időtartamra hosszabbította meg mindaddig, mig az adós jelentkezett. Ha tehát a kölcsön eredetileg 3 hóra adatott, minden 3 hó elteltével uj hallgatólagos jogügylet jött létre s ennélfogva a fennebb felhozott első esetben I. fokozat szerint a késedelem idejére 3X20 fillér, a második esetben ugyancsak I. fokozat szerint 8x20 fillér illeték fizetendő az adós jelentkezését követő hó 14-éig. Az eddig elmondottakat összesítve eredményként kimondhatjuk tehát, hogy a lombard-kölcsön lejárata után eltelt időre, csak ha az adós annak meghosszabbítása vagy a zálogtárgy kiváltása végett jelentkezik, jár illeték, s pedig az eredetileg fi hóra vagy ennél rövidebb időre adott kölcsönöknél annyiszor I. fokozat, a 6 hónál hosszabb időre kölcsönöknél pedig annyiszor II. fokozat szerint, ahányszor a késedelem időtartamában az eredeti kölcsön-időtartam foglaltatik. Az 1881. évi XIV. t.-c. alapján szabályozott nyilvános zálogintézetekre az úgynevezett magánzálogházakra ezen szabály nem alkalmazható, mert a hivatkozott törvény különleges intézkedései folytán a magánzálogházak ügyköre a lombardkölcsönök adásával iparszerüleg foglalkozó egyéb intézetek ügykörétől teljesen eltérő, s igy az előbbieknél előforduló esetek illeték szempontjából mindenkor ugyanazon elbírálás alá nem vonhatók. Az 1881. évi XIV. t.-c. az illetékre nézve külön intézkedést nem tartalmaz, ennélfogva a magánzálogházak által kötött ügyletekre és meghosszabbításokra a bélyegtör v ény általános határozmányai érvényesek, csakhogy nem szabad megfeledkeznünk a zálogházak ügykörét szabályozó többször idézett törvény 15. §-ának rendelkezéséről, melynek alapján kétj ségtelenné válik, hogy a magánzálogházak ügyleteinél meg• hosszabbításnak esete csak akkor forog fenn, ha az elzálogo| sitó tényleg ezen célból jelentkezik. A jelzett 15. §. akkép rendelkezik, hogy a lejáratig ki nem váltott zálog árverés utján értékesítendő, de az árverés a lejárattól számított egy hó lete.te előtt meg nem tartható, s a lejáraton tul legfeljebb 3 Azonban valamint a természetjog, másként észjog, nem filozófiai jog, éppen ugy a pozitivizmus nem jogfilozófia I A pozitivizmustól nem tagadnató meg ugyan az érdem, hogy a természetjog cáfolásában az első sorvonalban küzdött, azonban tanai épp oly kevéssé tekinthetők és tarthatók jogfiíozofiának, mint maga a természetjog, vagy észjog, amiként ezt a következő fejtegetéseim során külön fogom taglalni és részletesen kimutatni mert itt csak a természetjog létezhetetlenségével foglalkozom. A természetjog, másként észjog fő- és majdnem egyedüli forrása: a józan, a logikus ész, mert miként emlitém, elveit, tételeit, doktrínáit nem empirikus módon, nem a tapasztalásból meriti és épiti fel, hanem tisztán a józan észből vezeti le, — rendszere tehát nem az indukció, hanem a dedukció. Ennek a jognak, mint rendszeres tudománynak, a megalapítójául Grotius (de Groot) Hugót1) tekintik, és utódai s követői, kik közül különösen: Hobbes?) Pujfendorf~3) Spinoza ,4) Locke,r,J Leibmtz,6) Thomasius1) és Wolf,6) sőt még a XIX. századból ') Hugonis Grotii: De jure belli ac pacis. Libri tres. Páris, 1023. Ajánlva XIII. Lajosnok. 2) Lyon: La philosophie de Hobbes. Páris, 1892. aj Puffendorf Sámuel báró: Elementa jurisprudentiae universalis. Hága, 1660. Severinus de Mozambano (álnév alatt): De statu imperii germanici. Genf, 1667. Putfendorf: De jure naturae et gentium. Lund, 1673. Jastrow: Puffendorfs Lehre von der Monstruositát der Reichsverfassung. Berlin, 1882. *) Van der Linde: Spinoza, seine Lehre und derén erste Nachwirkung in Holland. Göttingen, 1862. is : Zachafiá*) Bauer1") Schilling,11) és Rotteck1-) érdemelnek említést, a mesternek, Grotiusnak nyomdokán haladtak, bár a fejlődő kultúra az alapelveken sok és tekintélyes réseket ütött. Az észjog tudományában uj korszakot alapított a königsbergi bölcs, 13) a ki a jogot az észnek általa kifejtett kategorikus imperativusára alapította. K i s c h e r Kuno : Geschichte der neueren Philosophie, I. köt München, 1880. Cimserer: Die Lehre des Spinozas. Stuttgart, 1877. Weissenborn: Vorlesungen über Pantheismus und Deismus. Marburg, 1859. Renan E.: Spinoza. Fordította: Edelspacher Antal. Budapest, 1878. 6) Küppers W.: John Locke und die Scholastik. Berlin, 1895. M a r t i n a c Ed.. Die Logik Lockes. Halle, 1894 Ueberweg F.: Geschichte der Philosophie. III. köt. 6) Leibnitz Gottfried Vilmos: Theodicee. Amsterdam, 1710. Dillmann Ed.. Eine neue Darstellung der Leibnizschen Monadenlehre. Leipzig, 1895. ') N i c o 1 a d o n i: Christian Thomasius, ein Beitrag zur Geschichte der Aufklárung. Berlin, 1888. ") Arnsberger W.: Christian Wolfs Verhiiltniss zu Leibniz Weimar, 1897. 9) Brocher: Kari Salomo Zachariá. sa vie et ses oeuvres Páris, 1870. 10) Bauer Antal : Lehrbuch des Naturrechtes. Marburg, 1808. ") S c h i 1 I i n g-W e r n e r : Természetjog. Budapest, 1884. 1!) Rotteck Károly: Lehrbuch des Vernunftrechts und der Staatswissenschaften. Stuttgart, II. kiad. 1840. ls) Kant Immánuel: Kritik der reinen Vernunft. Königsberg, 1787. — Die metaphysichen Anfangsgründe der Rechtslehre und der Jugendlehre, Königsberg, 1798.