A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 22. szám - A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének birtoktana. Kritikai tanulmány ellenjavaslattal. Folytatás

A JOG 173 vén a támadást és én nemis tudhatván előre, hogy hol és mily körülmények közt fogja ismételni, támadása a közvetlenség jellegével is bir; és mert rögtöni megtorlás nélkül a világ előtt becstelen személynek tűnhetvén fel, megtorló cselekményem ezen indokból is a jogos önvédelem gyakorlásaként tekintendő. Végül : a fenti példa szerint a jogos védelem gyakorlásának formája csak szavakban áll, holott a törvény szerint e célból fizikai erőszak is alkalmazható! Fentidézett cikkírónak a btkv. 575. §-ára való hivatkozása az általam vitatott nézet helyességét nem döntheti meg, mert e törvényszakasz nem azt mondja, hogy a tett be nem számitható, hanem a felek sértései közt — kivételként — a kompenzációt szabályozza. Minthogy pedig a törvény szavai szerint a kompenzáció okából való felmentés csak megengedett, de a biróra nem köteL-ző, holott a beszámithatóság hiánya hivatalból észlelendő körülmény, vádlottra nézve éppen nem közömbös, hogy jogos önvédelemre fektetett védekezését a biró melyik törvény alá szubszummálja. Azok akik a szóbeli sértésekkel szemben nem adnak helyet jogos önvédelemnek, nyilván abból indulnak ki, hogy szóbeli sértésekben nincs erőszakos megtámadás, tehát önvédelem szüksége sem forog fenn. Ingadozást tapasztalunk a törvény értelmezésénél abban, hogy az erőszak a támadáshoz, vagy a védekezéshez való ismérv-e ? Finkey magyarázata szerint az erőszak a védekezés szubsztrátuma, viszont p. o. az 1843-iki javaslat 74 §-ának. a) bekezdése igy szól: vétlen az önvédelem : a.. Minden tettleges és erőszakos megtámadás ellen, mely jogtalanul a megtámadottnak személye ellen intéztetett, s életére, vagy testére, szabadságára vagy becsületére veszélythozó lehet. A B. T. K. 79. §-a a jogtalan és közvetlen megtáma dásnak elhárítására szükséges védelemről s/.ól, s ugy innen, mint a végszükségről szóló 80. szövegéből az erőszak sz 5 hiányzik : az indokolásból azonban határozottan kitűnik, hogy az erőszak a megtámadás ismérve, lényeges alkatrésze gyanánt kivántatik meg. Nevezetesen az indokolás a jogos védelem föltételeit felsorolván, ezeket mondja : «... A jogos védelem feltételeit képezik: 1. A jogellenes, vagyis erőszakos megtámadás.)) stb. Itt tehát a fuly a megtámadás erőszakosságára van fektetve, egyértelműnek vétetvén az erőszak a jogtalansággal. Magától értetődőnek tartom, hogy a törvény szövege mellett az erőszak kiemelése az indokolásban csak értelmező jelentőségű, miután minden jogtalan tettben motívum gyanánt az erőszaknak kisebb-nagyobb mértéke is működik. Azt azonban nem feltételezi a törvény, . hogy az erőszak a vis absoluta fokával bírjon, amikor valamely jogot megtámad, elegendő a törvény szerint jogos védelem indokául a vis compulsiva is. Minthogy pedig a szóbeli sértésekben — természetükhöz képest, — más, mint vis compulsiva nem nyilvánulhat, s minthogy a törvény szavai szerint jogos védelemnek, a fenyegető megtámadás elhárítására is, helye lehet, az általam vitatott nézet mindenesetre tövényszerü. További érdeklődésre számithat még az a kérdés, hogy a szóbeli sértésekkel szemben helytfoglalható jogos önvédelem gyakorlásának minő módjai lehetnek. A Némel/i-ié\e btőjogban, a legújabb időig lemenőleg feltüntetett judikatura szerint, tettleges bántalmazásokkal vagy veszélyes fenyegetéssel szemben a jogos önvédelem büntetlensége terjedhet a szándékos emberölés határáig ; sőt a szándékos emberölés, az illető eset körülményei szerint, még a vagyon védelmében is kivétetik a beszámítás alól. így : felmentés mondatott ki, midőn a megfutamodott, tolvajnak vélt egyén bottal leüttetett; midőn vádlott a tolvajok által okozott zörej irányában lőtt és a tolvajt agyonlőtte ; midőn fegyveres őr a tolvajt, a vddászatra jogosított a fegyveres orvvadáí-zt agyonlőtte. (Közölve Németh: 53. és 54. lapokon.) Azon elv alapján, hogy «a jogos védelem mindig tág értelemben magyarázandó a vádlott javára», — a jogos védelem tulhágása cimén is gyakoriak a felmentések, ugy a személyt, mint a vagyont illető támadási esetekben. De lege ferenda, a mi népünknek amugyis harcias természetére való tekintetből, eme gyakorlat helyessége kérdéses lehet, a btkv. 79. §-ának azonban megfelelő. Azt a módot, ahogyan és azt a határt, ameddig a jogos védelem büntetlenül gyakorolható, Schnierer igy határozza meg: «A védelem csak akkor jogos, ha a felhasznált védeszközök a megtámadás módjához (nem az alkalmazandó jog becséhez) kellő arányban állanak; ameddig tehát az enyhébb eszközök a támadás leküzdésére, vagy a veszélytőli mének- ! vésre elégségesek, mindaddig súlyosabb eszközöket felhasználni nem szabad.» (Altalános tanok 133 1.) Alkalmazva e magyarázatot a verbális becsületsértésekre, ezekkel szemben a szükséges és igy jogos védekezés gyakorolható a sértésnek szóbeli visszaverése, intenzivebb, vagyis érzékenyebben ható szóbeli sértésekkel szemben pedig fenyegetés, sőt — de ez már a szélső határ — halált nem okozó testi sértés által is. Ugyanis gyakran találkozunk olyan Ítéleti indokolással, amely szerint vádlott «jogos felháborodás* indokából mentetik fel a becsületsértés vádja alól. Rendszerint olyan bűneseteknél szerepel ez az indokolás, ahol a vádlott valamelyik hozzátartozójának — legtöbbször nejének — becsületbiztonsaga végett, követett el szóbeli vagy tettleges becsületsértést. Ámde a B. T. K. a -beszámítást kizáró okok közé a jogos felháborodást nem vette fel, kérdés tehát, hogy ez az indokolás a B. T. K. általános része VII. fejezetének melyik §-ára alapitható ? Ha a felháborodást s az ennek hevében elkövetett retorziót jogosnak ismerjük el, azáltal elismerjük azt is, hogy a felháborodás motívuma olyan volt, mely a rögtöni védekezést szükségessé tette, tehát tényleg — a törvény megkerülésével — oda jutunk, ami az én jelen értekezésbeli álláspontom, hogy t. i. szóbeli sértésekkel szemben is gyakorolható jogos önvédelem. A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének birtoktana. — Kritikai tanulmány ellenjavaslattal. — Irta RAFFAY FERENC dr., egyetemi m.-tanár és jogakadémiai ny. r. tanár Eperjesen. (Folytatás.)') III. Kifogásaink a Tervezet ellen. A Tervezet, a német polgári törvénykönyv nyomán, helyes álláspontra helyezkedett, mikor Jhering tárgyi birtoktheoriájának elfogadásával, megszüntette a birtok és birlalás közt azt a külömbséget, amely az animus domini és animus alitno nomine tenendi fogalmi alkotóelemeken nyugodott. Ezt a nézetet hangsúlyozza az Indokolás is (II. kötet 67. 1.), de kitűnik érvéryre-emelése a Tervezet 505., 508. és 511. §-aiból is. A két előbbi §. szerint a birtok megszerzéséhez egyedül a tényleges hatalom elnyerése szükséges, minek folytán egyes esetekben akarat fenforgása nélkül is támad birtoklás, pl. ha pénzdarabot csúsztatnak az alvó ember kezébe ; sőt ha jogilag beszámítható akarat nemis létezhetik, pl. őrült ember által szerzett birtoknál: vagy ha tudtunkon kivül nyerjük is a dolog felett a tényleges hatalmat, pl. a füszerkereskedő az újévi ajándékul küldött süvegcukrot leteszi távollétünkben a lakásunkon. A Tervezet 511. §-a értelmében pedig megszűnik a birtoklás, ha a birtokos a dolog feletti tényleges hatalommal leihagy, vagy azt nem gyakorolhatja. Ennyiben tehát megfelel a Tervezet annak a kívánalomnak, hogy a tudomány mai színvonalán álljon, mert a birtok tanában felmerült legújabb és általán véve helyesnek elfogadott elvre helyezkedett. Tévedésbe akkor esett, amikor a német polgári törvénykönyv 855., 868, és 869. §-ait elfogadta, sőt a két utóbbin rontott is némileg. A 855. §-t szórói-szóra adja vissza a T. 510. §-a, amely igy hangzik : «Nem szerzi meg a dolog birtokát, aki a dolog feletti tényleges hatalmat másnak javára, ennek háztartásában vagy üzletében, vagy más hasonló viszonyban gyakorolja, amelyben a másiknak a dologra vonatkozó utasításait követni köteles. Birtokosnak a másik személyt kell tekinteni.)) Ez a §. lényegileg helyes elvet tartalmazna, mert kétségtelen, hogy nem a cseléd, az iiaros-, vagy kereskedősegéd, a bérszolga stb. a birtokos, hanem a gazda, a munkaadó. Hibája azonban a Tervezetnek, hogy azt a személyt, aki más helyett gyakorolja a tényleges hatalmat a dolog felett, s aki nem egyéb mint birlaló, nem minősiti, nem nevezi meg. Jhering kritikája adott irányt a német kodifikációnak, de nem helyes, hogy elméletét csak részben fogadták el, s nem ismerték el kifejezetten, hogy a birlalás is fennálló intézmény s hogy azt, mint ilyent, kell a kódexben szabályozni. Igy lett aztán a birlalás állítólag holt és kiküszöbölt intézmény, de amely mégis létezik. *) Előző közlemény a 21. számban.