A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 11. szám - A halál által való hitelesités

86 A JOG tartandó. A 468. §. értelmében ugyan a védő meghallgatásának helye nincsen, de ugyané §. 2. bek. értelmében : «Si l'accusé est absent du territoire européen de l'empire, ou s'il est en impossibilité absolue de se rendre, ses parents ou ses amis pourront présenter son excuse et en plaider la légitimité.» (Ez a szabály Belgiumban is fennáll.) Ennek az eljárásnak helyességét Hélie Faustin és Jousse azzal a már teljesen elavult és elméletileg sem helyes érveléssel próbálják kimutatni, hogy «szökés beismerésnek tekintendő,)) que la fuite d'un accusé equivalait á l'aveu de sa faute,» mely felfogást különben a 465. §-nak «»/ sera declaré rebelle á la loiii kitételéből vélnek levezethetni. VII. Az olasz bp. 524. és köv. §§,, védő és esküdtek kizárásával megtartandó aprocedura in contumacia-^ szabályozott, de a vádlott kipuhatolását célzó intézkedéseket teljesen mellőzhetőnek ez sem tartotta. Szóval hirdetmény nélkül sehol sem járnak el, csak a (•Szabadság Országában». * * *.. Most térjünk vissza Weiss Ódon ur állításaira. «Külföldi törvények lebegnek szemünk előtt» - úgymond, hogy röviden idézzem, — «s ez az oka minden bajnak.» Valóban igy áll-e a dolog? Szerinte . . . már t. i. Weiss ur szerint. Az igaz, «hogy külföldi, német és különösen az osztrák törvények lebegtek szemünk előtt, de egy röpke pillantás azokra a dolgokra, amiket az indokolásnak különösen Fahinyi idejéből származó részében találhatunk, meggyőz arról, hogy sokkal nagyobb baj fenyegette volna hazánkat, ha ezek az urak eredetiek akartak volna lenni, mint hogyha egyszerűen a más nemzetek által már letaposott csapáson haladnak. Csak 1—2 kutyafuttában elkapott érvet hozok tel : Azt mondja a hivatkozott 469. §-hoz irt, Fabiny idejéből átvett indokolás, hogy a salvus conductus, (mely tudvalévőleg minden európai nemzet jogrendében megvan és nálunk is szabályozva volt a Sárgakönyv-gyakorlat idején), nem volt továbbra is fenntartandó, mert. (risum teneatis!) «ezen intézményt ritkán vették igénybe». Tehát ha e^y kivételes esetekre nézve fennálló intézkedést valóban ritkán vesznek igénybe, ugy következés: (már t. i. a törvénycsináló ész szerint): hogy el kell törölni. Több izben voltam bátor ráutalni, hogy valamennyi európai bp. között a legjobb a spanyol. Ez itt is kitűnik. Sehol sem találunk a felvetett kérdésre nézve irányadó szabályt. Ennek dacára még a legkisebb német kis-államnak legelavultabb rendelkezéseit figyelemmel kisérték, (igaz ugyan, hogy azért mert a német 1877-iki bp. indokolásában ezen szabályok kellőleg csoportosítva megvoltak^, a spanyol bp.-ról azonban egyszerűen nem vettek tudomást. Nem az a baj tehát, hogy ollóztak, hanem az, hogy nagyon rosszul ollóztak. A Büntető Jog Tára XL1V. K. 165. 1. k. cikkemben én is amellett törtem lándzsát, hogy akadályozzák meg az ügy elévülését vádlott távolléte dacára beadott, illetve elintézendő semmisségi oanaszszal. Én is ugy érveltein, mint most Weiss ur, hivatkozással a) a sértett magánjogi érdekére. l>) arra, hogy a vádlottnak vádlott-társai is lehetnek, kik nem feltétlenül bűntársai, c) az eljárásnak igazságszolgáltatási szempontból fontos komolyságára és gyorsaságára, melyeket a bizonytalan időn át való szüneteltetéssel veszélyeztetve láttam. Minthogy ezen érveket Weiss ur arra használja fel, hogy védje a Kúriának általam már akkor is helytelenített, de akkor még nem egyöntetű gyakorlatát, Harpagos-mód ez érvek gyengeségére kell utalnom : ad a); ami a sértett magánjogi igényeit illeti, mi sem áll útjában annak, hogy a sértett (a B. P. 7. §-ának megfelelően) polgári bíró előtt kísérelje meg igényének érvényesítését ; ez tehát nem szolgálhat az eljárás siettetésének indokául ; ad b); a vádlott-társak ellen lefolytatható az eljárás a nélkül, hogy vádlott ügyében Ítélkeznek ; ad c): inkább legyen lassú és nem-komoly az igazságszolgáltatás, semmint hogy igazságtalan. Következés : Szüneteljen az ügy. . .. A halál által való hitelesítés. Irta SZABADI OSZKÁR, Békéscsaba. Ezen — különösen az 1893: XVIII. t.-c. életbeléptetése előtt fontos — de a jelen jogviszonyok között is eléggé gyakorlati intézménynyel perrendtartásunk csakis egyetlenegy az 1868 : LIV. t.-c. 244. §-ában és tulajdonképpen csakis a hivatkozott szakasz első bekezdésében foglalkozik és éppen ez a mostoha bánásmód tán oka annak, hogy ezen kérdésnél a legellentétesebb joggyakorlat fejlődött ki. És valóban a szakasz szövegezése már az első elolvasás után tág teret nyújt a gyakorlati jogásznak a legkülönbözőbb kételyekre és különösen az 1893: XVIII. t.-c.-nek az eskü alatti kihallgatásról intézkedő 96., 97. és 100. §-ának egybevetésével elsősorban is aira a kérdésre nyújt alkalmat: vájjon érvényesithető-e a halál által való hitelesítés jelenleg a sommás eljárásban. Ha szorosan a törvény szavaihoz ragaszkodunk, ugy az utóbbi kérdésre nemmel kell felelnünk, amennyiben sem a s. eljárás 96. és 97. §-aiban, amelyek az eskü alatti kihallgatásról intézkednek, sem a 100. §-ában, mely valamely döntő ténykörülménynek bebizonyítását valamelyik félnek vagy egy harmadik személynek esküjétől teszi függővé, nem találjuk meg azon teltételt, amelyet az 1868: LIV. t.-c. 244. §-a előír, hogy t. i. «az eskü jogérvényesen odaitéltetett» ; ha azonban a gyakorlati életet és a s. eljárásnak a bírósági gyakorlatban előforduló eseteit tekintjük, ugy a fél érdekei csakis ezen szakasz alkalmazásával lesznek gyakran megóvhatok és kénytelenek leszünk a törvény szószerinti szövegétől eltérni és most is alkalmazni annál is inkább, mert a régi s. eljárásban amúgy is alkalmaztatott és a birói gyakorlat is mindinkább enged azon merevségéből, amelylyel ezen szakasz magyarázatánál és többnyire a fél hátrányára a szószerinti szöveghez ragaszkodott. Perrendtartásunk jeles kommentátorai : Fodor Ármin dr. és Márkus Dezső dr. az 1893 : XVIII. t.-c. 100. §-ában körülirt esetben, ha az esküre kötelezett az eskületételi határnap előtt elhal, az anyagi igazság és méltányosság érdekében követelik azt, hogy a biró a bizonyítási eljárást folytassa a 46. §. alapján olyképp, mintha a felek megállapodása meg nem történt volna. Ez a megoldás tényleg megfelel és elégséges ugy az igazság, mint a méltányosság érdekeinek kielégítésére, mert ennél az eljárásnál a felek szükségképp még nem merítették ki bizonyítékaikat, de számtalan eset van a s. eljárásban, hol ez a védelem nem kielégítő, mert a fél egyéb bizonyítékot, mint saját eskü alatti kihallgatását, már nem tud produkálni. így megtörténhet és ez a rendes eset többnyire, különösen ha az eskü alatt kihallgatandó fél a járásbíróság székhelyén kívül lakik, hogy a bíróság elrendeli a felek eskü alatti kihallgatását és a vallomások egybevetése után rendeli el ismét megkeresés utján a fél megesketését, ez azonban időközben meghal. Ezt az esetet azonban rekompenzálja még némileg a bíróságnak a s. t. 64. §-ában nyújtott azon joga, hogy a bizonyítékokat szabadon mérlegeli és ennek alapján a másik felet esküre mégsem bocsájtja. Előfordul azonban az az eset is, hogy felebbezés folytán a felebbezési bíróság az elsőbiróság által már eskü alatt kihallgatott fél vallomásának bizonyító erejét, amelyre az eljárt bíróság egész ítéletét építette, nem veszi figyelembe, hanem elrendeli a másik fél eskü alatti kihallgatását, erről a feleket végzésileg értesiti. Időközben az a fél, aki tán már előzőleg az elsőbiróság előtt eskü alatt kihallgatva lett, de az elsőbiróság által meg nem eskettetett — meghal, mielőtt a felebbezési bíróság esküre bocsáthatta volna. Ebben az esetben azonban a felebbezési bíróság igen kényes helyzetbe jut. mert a nézete szerint eskü alatt kihallgatandó felet vallomására meg nem esketheti, ezen eskü nélkül pedig kénytelen vagy az előzőleg megesketett fél vallomásának jobb meggyőződése ellenére hitelt adni. vagy pedig az esküre nem bocsátott fél előadását valónak és egy már esküvel megerősített tényállást az 1893 : XVIII. t.-c. 64. §-a alapján azon egyszerű véleményére támaszkodva, hogy a fél úgyis megesküdött volna, meg nem történtnek tekinteni. Mindkét esetben tehát a jogi vélelem dönti el a per sorsát; innen pedig már csak egy lépés az az álláspont, hogy a bíróság ezen végzése a «jogérvényes Ítélettel)) egyenlő erejűnek tekintessék, ami a már kifejtett indokokon kivül annál kevésbbé okoz nehézséget, mert azelőtt az eskü kérdése a s. eljárásban is ítélettel döntetett el. Különben is a s. eljárás nem ragaszkodik a szavak pontos betartásához, a helytelenül címzett felebbezést, felfolyamodast vagy felülvizsgálati kérvényt nem utasítja vissza, mert valamelyik jogorvoslatra helytelen kifejezés alkalmaztatott és a törvényszéknek az eskü tárgyában hozott végzése eo ipso «jogervenyes)), ha mint felülvizsgálati bíróság intézkedik és ha mint felebbezési bíróság jár el: ugy, miután ez nem jog, hanem ténykérdés, sem támadható meg felülvizsgálattal eredményesen, LT-?V^?edményben arra a konklúzióra jutunk: hogy a halai általi hitelesítésnek a s. eljárásban is van helye.