A Jog, 1903 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1903 / 9. szám - A polgári perrendjavaslat a képviselőház igazságügyi bizottságában

A JOG 35 694 frt 28 krról kiállított és néh. N. Arth. gróftól elfogadott váltó alapján 694 frt 28 kr., ennek J897. ápril. 10-tó'l járó 6% kamatát és az 1897-iki som. végzésben meghatározott 21 frt. 15 kr. perk., valamint a jelen perben felmerült és ezennel 277 K. 74 fill.-ben meghatározott perk. végreh. terhe a. felperesnek megfizesse, stb. Indokok: Alperesnek az a kifogása, hogy a kereseti váltók a felperes által a N. Arth. gr. részére kötött határidőügyletekbó'l előállott tőzsdei differenciák fedezetéül szolgáltak, alaptalan. Alp. ezt a kifogását ugyanis felperes tagadásával szemben a 2—7 /. a. csatolt levelekkel akarta bizonyítani. E levelek azonban alperes kifogását nem bizonyítják. E levelek a felperes mint bizományos által, alperes jogelődje néhai N. Art. gr. részére kötött tőzsdei ügyletek lebonyolításáról és a küldendő fedezetekről szólnak, de semmi támaszpontot nem szolgáltatnak arra, hogy a vett áruk tényleges átvétele, vagy az eladott áruk valóságos szállítása ki lett volna zárva. Azt meg alperes nemis állítja, hogy néhai N. Art. grófnak, mint nagybirtokosnak vagyoni viszonyaival a levelekben szóbanforgó nagyobb mennyiségű gabonavétel arányban nem állana. De az 5'/. levélben használt «engagement á la hausse» kifejezés sem bizonyítja, hogy tiszta határidőügyletről volt szó, az ily kifejezés effektív üzleteknél is használatos és csak annyit jeItnt, hogy az illető ügyleteknél az áremelkedés szempontja az irányadó. Minthogy pedig bíróság előtt nem érvényesíthető szerencsejátékról csak oly ügyleteknél lehet szó, amelyeknél a szerződő felek akarata már eleve nem valóságos vételre, illetve eladásra, hanem tiszta árkülönbözetre irányul és mert a fenforgó esetben a per adataiból meg sem állapitható, hogy a kereseti váltók alapját képezett ügyleteknél a feleknek pusztán árkülönbözetre irányuló volt voina a szándékuk, a szerencsejáték kifogását, mint alaptalant elvetni, alperest a kereset értelmében marasztalni és mint pervesztest az 1868: L1V. t.-c. 251. §. érteim, a perkölts. megtérítésére kötelezni kellett. A bpesti kir. Ítélőtábla (1901 június 19-én 2,688. sz. a.) az elsőbiróság Ítéletének nem felebbezett részeit érintetlen, az alperes marasztalására vonatkozó felebbezett részét pedig a végr. elj. 30. §-nak megfelelő azzal a kiegészítéssel, hogy a kereseti követelés alapjául szolgáló váltók közül a 3,000 írtról szólónak Zágráb, a 694 frt. 27 krról szólónak pedig Budapest a kiállítási helye, a benne foglalt vonatkozó indokok alapján helybenhagyja. A m. kir. Kúria (1902 novemb. 5-én 1,161. sz. a.) Mindkét alsóbiróság ítélete megváltoztatódik, felperes keresetével elutasittatik és köteleztetik alperesnek 122 K. 80 f. per és 157 K. 60 f. 2 r. feiebbezési költséget 3 nap a. végreh. terhével megfizetni. Megokolás: A bizományos ellen a megbízó részéről a szerencsejátékra alapított kifogás bíróilag érvényesíthető, ha a bizományos és megbízója között az a megállapodás jött létre, hogy a bizományos által a megbízó megbízása alapján foganatosítandó ügyletnél a megnevezett, illetve eladott áru valóságban át ne vétessék, a felek szándéka tehát csupán a tőzsdei árkülönbözet szerinti szerencsejátékra irányult, mert a bizomány alakja a követelési igény alaptermészetét meg nem változtatja; az a körülmény pedig, hogy a tőzsdei árkülönbözeti ügyletből , előállott és elszámolt veszteség kiegyenlítésére váltó adatik, nem tekinthető az eiöbbi kötelmet megszüntető oly uj követelésnek, mely a követelés alaptermészetén változást idézne elő, alperes tehát a kereseti váltók ellenében a tőzsdei árkülönbözeti ügyletre a apitott kifogást megteheti. Minthogy pedig felperesnek e részbeni beismerésével és a 2—7" . alatti felperesi levelekből a kereseti váltóknak a levelezésben felemiitett váltókkal való azonossága megállapítható; minthogy továbbá a 2—7/. a. csatolt levelek tartalmából, mely szerint felperes a kereseti váltókon elfogadóként szereplő gróf N. Art. részére 20,000 mm. búzára és 10,000 mm. tengerire vonatkozó transactiókat keresztül vitt; hogy továbbá felp. a további kockázat meggátlására ujabb engagementra lépett, hogy ezzel a szerződő felet revanchirozza és hogy a váltók ezen ügyletek fedezetére szolgálnak, valamint az 5 /. a. levélnek abból a kitételéből, «engagement a la hausse», megállapítható, hogy a szerződő felek akarata oda irányult, hogy az áru szállítása illetve átvétele helyett csupán a szállítási illetve átvételi határidőben mutatkozó árkülönbözet legyen kifizetendő, a fenforgó ügyletekből származó követelés a bíróság előtt nem érvényesíthető, éspedig annál kevésbé mert nem vitás, hogy gróf N. Árt. földbirtokos volt, mint ilyennek pedig a levelekben érintett nagyobb mennyiségű gabonavételek és e vételekre vonatkozóan ismételadások nem tartoztak foglalkozási körébe. Mindezeknél fogva mindkét alsó bírósági Ítélet megváltoztatásával, felp. keresetével elutasítandó volt, stb. Bűnügyekben. A csoport fogalmát a törvény nem határozza meg s az, vájjon ennek a fogalomnak a sokaságnál végződő körzete hol kezdődik, vagyis, hány embernek együttléte szükséges, hogy csoportnak tekintessék ? meg sem határozható. A törvény indokolása szerint annyi azonban bizonyos, hogy a csoport egyértelmű a tömeggel s negyobb számú embernek összegyűlését jelenti, de néhány embernek egybegyülése a csoport fogalma alá nem vonható ; valamint az Ítéletnek a bp. 328 S-ban kijelölt kelléke, hogy a csoport léte esetröl-esetre a tényállásban megállapittassék és jogi kérdésképp indokoltassék. «Többség» egymagában a csoport fogalmához nem elegendő, csoport közreműködése nélkül pedig a vád alapjául szolgáló tett a magánosok elleni erőszak bűntettének tényálladékát míg nem állapítja. A beregszászi kir. törvszék mint btő bíróság: (1900 június 25-én 6,013/B. sz. a.) B Sámuel és társai ellen, magánosok elleni erőszak büntette miatti bünperében, következőleg itélt: B. Sámuel és G. Ignác vádlottak bűnösöknek mondatnak ki a btk. 176. §-ban meghatározott magánosok elleni erőszak bűntettében, továbbá H. László s társai vádlottak pedig a btk. 176. §-ban meghatározott, jelen esetben a btk. 20. és 92. §. alkalmazásával vétséggé minősített magánosok elleni erőszak vétségében és ezért a btkv. 176. §. alapján B. Sámuel és G Ign. vádlottak fejenkint az Ítélet foganatba-vételétöl számítandó 7-havi börtönre, H. László s társai vádlottak pedig fejenkint az Ítélet foganatba-vételétöl számítandó 1-hónapi fogház-büntetésre Ítéltetnek. Kötelesek vádlottak a már eddig felmerült 63 K. 20 fill. bir. költséget egyetemlegesen, a felmerülendb'ket pedig fejenkint a m. kir. államkincstár javára végreh. terhével stb. megfizetni. Megokolás: A főtárgyalás adatai szerint 1897 július hó 7-én H. M. körjegyző az általa birói árverésen megvett ingatlanon termelt kétkaszálásu lóhere termést cselédei által két szekérrel hazaszállítani akarta, azonban a B. Sámuel és G. Ign. felhívása folytán H. László s társai vádlottak Sz. község utcáján a szekeret megtámadták, arról a cselédeket leszállni kényszeritették. a szekereket felfordították és a lóherét B. Sámuelhez elvitték. B. Sámuel vádlott előadja, hogy azon föld, amelyen a lóhere termett, az övé volt s bár H. Mihály azt birói árverésen megvette s annak birtokába is helyeztetett, de mert ő a birtokba-helyezés ellen előterjesztéssel élt, s az még jogérvényesen elbírálva nem volt, azért nem engedte elvinni a lóhere-termést, illetve azért mondta vádlott társainak, hogy a lóherét elvinni ne engedjék, azt azonban tagadja, hogy a szekerek feldöntésében tényleg részt vett volna. G. Ign. és több társa vádlottak tagadják, hogy az erőszakoskodásban résztvettek volna, R. Vaszily vádlott azonban beismeri, hogy a B. Sámuel felhívására, mint annak cselédje résztvett a szekerek feldöntésében. Minthogy a beszerzett és a polgári perben hozott Ítélet szerint H. Mihály a kérdéses ingatlannak még 1897 január 13-án helyeztetett birtokába s igy tekintet nélkül arra, hogy B. Sámuel az ellen előterjesztéssel élt, ez időtől fogva őt annak használata megillette, és a folyamatba tett birtokper sem akadályozhatta az árverési vevőt jogerős Ítéletig a békés birtoklásban s minthogy B. Sámuel és K. Vaszily vádlottak ellen saját beismerésükkel és G. Ign. s társai vádlottak ellen pedig tagadásukkal szemben, a hit alatt kihallgatott több szemtanuk egybevetett és egymást kiegészítő vallomásával kétségtelen igazolást nyert, hogy B. Sámuel és G. Ign. felhívására és részvétele mellett a sérteti cselédeit a lóherével terhelt szekerekről leszállították, a szekereket feldöntötték s a lóherét arról leszedték; s minthogy vádlottak ezen erőszakot Sz. község utcáján, tehát nyilt helyen s egy csoportot képezve, azon tudattal, hogy jogtalanul erőszakoskodnak: Mindezek alapján összes vádlolttak ellenében a btk. 176. §-ban meghatározott magánosok elleni erőszak bűntettének tényelemei beigazolást nyertek. Tekintettel azonban arra, hogy H. László stb. vádlottak mint egyszerű földmives és napszámos egyének a B. Sámuel és G, Ign. biztatása, illetve felbujtása következtében követték el ezen cselekményt, továbbá tekintve büntetlen előéletüket s korlátolt műveltségi állapotukat, mint túlnyomó enyhítő körülményeket, melyek a btkv. 92. §.alkalmazását indokolttá teszik, ennélfogva őket a rendelkező rész szerint büntetni kellett. B. Sámuel és G. Ign. vádlottakat illetőleg a büntetés kimérésénél enyhítő körülményül vétetett vádlottak büntetlen előélete, súlyosítóul vétetett azonban, hogy mint a műveltebb osztályhoz tartozó egyének tudatában annak, hogy a kérdéses ingatlan, amelyről a lóhere lekaszáltatott. sértett birtokába bíróilag átadatott, ennek dacára műveletlen osztályhoz tartozó vádlottársaikat az erőszakoskodásra nyíltan felhívták s az erőszak ezen felhívás folytán követtetett el. A kassai kir. ítélőtábla (1901 dec. 9-én 1,339/B. sz. a.) a kir. tszék Ítéletének a B. Sámuel és G. Ign. vádlottak büntetésére s ebből lolyóan cselekményük minősítésére vonatkozó részét a bp. 385. §. 3. p. alapján megsemmisíti, nevezett vádlottakat a btk. 92. §. alkalmazásával személyenkint 3-hónapi fogházra itéli, cselekményüket a btk. 20. §. rendelkezéséhez képest a btk. 176. §-ba ütköző magánosok elleni erőszak vétségének minősiti, föiebbezett többi részében a kir. tszék Ítéletét helybenhagyja. Megokolás: B. Sámuel és G. Ignác vádlottak büntetésének kiszabásánál a fennforgó s a kir. tszék Ítéletében felhozott enyhítő körülményeket a kir. tábla annyira nyomatékosoknak találja, hogy a cselekményre meghatározott börtönbüntetés legkisebb mértéke is aránytalanul súlyos lenne, ennélfogva javukra a btk. 92. §. alkalmazását helyénvalónak ismeri fel és büntetésüket a rendelkező rész szerint fogházban állapítván meg, cselekményüket a btk. 20. §. alapján vétségnek minősiti. Az Ítéletnek felebbezett többi részét a kir. tábla vonatkozó indokainál fogva hagyta helyben. A m. kir. Kúria (1902 november 17-én 9,891/B. sz. a.) A bejelentett semmiségi panaszok a bp. 437. §. 4. bek. érteim, elutasittatnak; azonban a bp. 385. §. 1. b) pontjában foglalt és