A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 5. szám - Igazolás az 1893: XVIII. t.-c 8. §-ának esetében - Törvényalkotás

A JOG 37 setnek egymást fedő tényalappal, jogalappal és kérelmi részszel kell bírnia. A kifogás a beszámító kifogástól — melyről alább kívánok megemlékezni — abban különbözik, hogy mig a kifogás a felperes igényét támadja meg, addig a pusztán beszámitó kifogással védekező alperes elismeri a felperes jogát, nem vonja kétségbe a felperes által felhozott jogszülő tényeket, jogilag sem kiván a kereset ellen védekezni, de sőt ellenkezőleg, azt jelenti ki, mikép a felperes kereseti követelését ki akarja elégiteni. Csakis a fizetés, a teljesítés módozatai tekintetében nem ért egyet felperessel. Hanem íelhozza. hogy neki is van a felperes ellenében egy immár kétségen felüli, esetleg már meg isitélt követelése; kinyilvánítja, mikép a kereseti követelést ellenkövetelésének a beszámi ása utján kivánja kielégíteni. Megegyezik a beszámitó kifogás a kifogással abban, hogy mindkettő a kereset elutasítását célozza. A kifogás annak a kimutatása által, hogy a felperesnek nem is volt, vagy már nincs joga, avagy volt is, van is; de még nem vagy már nem érvényesíthető. A beszámitó kifogás meg annak a kimutatása által, hogy a felperes joga beszámítás utján szűnt meg. A kifogás azonban a beszámitó kifogással együttesen is érvényesíthető, mely esetben az alperes ellenkövetelésének a kereseti követelésbe leendő beszámítását csak arra az esetre kéri, hahogy felhozott kifogásaival nem sikerülne a keresetet megdöntenie, a kereset elutasítását kivívnia. Ezen esejben, vagyis ha kifogás és beszámitó kifogás együttesen érvényesíttetett és ha a kereset elutasítására már maga a kifogás is elegendő, a beszámítás végett felhozott alperesi ellenigény a kereset elutasítása esetében sem szűnik meg, hanem továbbra is érvényben és épségben fenmarad, mely körülmény az ítéletben ki is emelendő. Mig ellenben, ha a kifogás sikertelen, de a beszámitó kifogás sikeres és ha a kereset a beszámitó kifogás utján felhozott ellenigénynek a kereseti követelésbe történt beszámítása következtében lett elutasítva : akkor a kereseti követeléssel együtt, — a kereseti követelés összegéig, — az alperes ellenigénye is megszűnt, mind a kettő egymást beszámítás utján szüntette meg. Különbözik a kifogás a viszontkeresettől is, és pedig abban, hogy mig a kifogás a felperes kereseti követelését, illetve a kereseti tényeket támadja meg, addig a viszontkereset a keresettel kapcsolatosan ugyan, de a keresetben érvényesítettől teljesen különböző önálló ellenigényt kiván érvényesíteni. Megegyezik a kifogást a viszontkeresettél annyiban, hogy végcélja mindkettőnek általában a kereset elutasítása. Csakhogy mig a kifogást és beszámitó kifogást érvényesítő alperes megelégszik a kereset elutasításának az eredményével is, addig a viszontkeresetet támasztó alperes ebbeli igényét a kereseti követeléstől függetlenül, bárha azzal együttesen kivánja megítéltetni. Megítéltetni kivánja viszontkeresetében érvényesített ellenigényét az esetben is, ha felperes a netán szintén felhozott kifogás alapján l|tt is elutasítva, valamint megítéltetni óhajtja akkor is, ha felperes a pert letette is, tehát a kereseti követeléstől függetlenül és a kereseti követelést esetleg felülhaladó összegében is. A viszontkereset és beszámitó kifogás egymással rokonságban van annyiban, hogy a viszontkereset rendszerint egyszersmint beszámitó kifogás is. Vagyis a kereseti és viszontkereseti követelés megítélése esetében az ellentétes követelések és tartozások egymásba beszámíttatnak, egyenlő összegük erejéig egymásf megszüntetik és csakis az ellenkövetelés által nem törlesztett s azon felül maradó részre mondható ki a marasztalás. Ellenben idegen a beszámitó kifogás a viszontkeresettől abban, hogy a beszámitó kifogás önmagától még kivételképen sem lehet viszontkeresetté. Folytatása következik. Igazolás az 1893: XVIII. t.-c 8. §-ának esetében. Irta CSAPLAKY LIPÓT dr., késmárki járásbiró. Az 1893. évi 18. t.-c. 8. §. 3-ik bekezdése elrendeli, hogy ha az alperesi képviselő meghatalmazás nélkül lépett föl, — meghatalmazásának becsatolására zárhatáridő tűzendő, amelynek eredménytelen eltelte után a fél meg nem jelentnek tekintet- | vén, ellene további eljárás nélkül a meg nem jelenés törvényes következményei alkalmazandók. Kérdés már mostan, hogy ha a meghatalmazott a zárhatáridő alatt meghatalmazását be nem mutatja, hogy az esetben e mulasztása igazolható-e ? Véleményem az, hogy nem. Mindenesetre bizonyos az, hogy alaki törvény per analógiám nem alkalmazható és így csak a törvény azon rendelkezéseit vehetjük figyelembe, amelyek az adott esetre vonatkoznak. Ugy, amint jelenleg az igazolásról intézkedő 1881. évi 59. t.-c. 61—68. §-ai szólanak, — a fent vázolt mulasztás nem igazolható, mert az 1881 :59. t.-c. 61. §-a taxatíve sorolja fel azon eseteket, amelyekben igazolásnak van helye. Hogy a felsorolás taxativ, azt azonnal látjuk, ha a 62. §. rendelkezését olvassuk, ahol a törvény azt mondja, hogy az előző szakaszban nem emiitett határidő elmulasztása esetén igazolásnak helye nincsen ; taxativ felsorolás mellett a törvény rendelkezése szorosan magyarázandó és attól eltérésnek helye nincsen. Az 1881 ; 59. t.-c. 61. §-a azt mondja, hogy valamely tárgyalási határnapnak, vagy periratbeadási határidőnek stb. elmulasztása esetén igazolásnak helye van. A megbízás be nem mutatása a felsorolt esetek egyike alá se vonható, nem pedig azért, mert a kitűzött zárhatáridő, nem volt tárgyalási határnap, — de ha az első tárgyalási határnapot tekintjük is, melyen meghatalmazás nélkül az alperesi képviselő megjelent, akkor se mondhatjuk, hogy igazolásnak helye van, nem ped;g azért, mert azon a határidőn az alperes — bár szabálytalanul — mégis megjelent; nem vonható a fent vázolt mulasztás, periratbeadási határidő elmulasztásának, mert a törvény perirat alatt nyilván a rendes perben beadandó periratot ért, nem pedig sommás perben meghatalmazás bemutatását. Nincs tehát törvényes alap arra, hogy az igazolás elfogadható volna, az 1893 : 18. t.-c. sem tartalmaz intézkedést, amelynek alapján a fent vázolt mulasztás igazolható lenne. Ily körülmények között a hasonló esetben beadott igazolási kérelem hivatalból visszautasítandó még az esetben is, ha ahhoz az ellenfél a kérvényre vezetett nyilatkozatával hozzá is járult, mert alaki jognál az, hogy volenti non fit iniuria, nem alkalmazható. E kérdésben az uj perrend tervezete 472. §-ában világosan intézkedik és minden kételyt kizár; megállapítván azt, hogy igazolásnak ily esetben nincs helye, mert az a képviselő mulasztása. Sokan hivatkozhatnának arra, hogy a 472. § 1. és 4. pontjának összevetése után nem lehet világosan megállapítani a szakasz értelmét, mert egy bizonyos magyarázat mellett van, egy bizonyos magyarázat mellett nincs helye az igazolásnak, a meghatalmazás be nem mutatása feltétlenül a képviselő hibája, igy a mulasztás nem vétlen és igazolásnak helye nincs. Lehetn.1 agy is magyarázni, hogy hí a fél a meghatalmazást kellő időben a képviselőnek át nem adja, akkor az ő hibája és ez esetben igazolásnak helye lehetne, holott a képviselő a megbízás vétele alkalmával köteles a meghatalmazást beszerezni és igy, ha azt nem teszi, akkor is csak ő mulaszt. X Törvényalkotás. Irta ifj. KOCSÁN JÁNOS, kisjenői kir. ilbiró. Több nagyjelentőségű törvény van készülőben. Elég ezek közül arra a kettőre utalni, melyeknek már a tervezete is előttünk fekszik s amelyek legjobban érdeklik és legjobban foglalkoztatják a jogászvilágot, az általános polgári törvénykönyvre és a perrendtartásra. Mind a kettő fontos, eredményeiben messzekiható alkotás lesz s őszinte elismerés illeti az igazságügyi kormányt, hogy mig az egyik — az utóbbi — teljesen érvényre emeli az igazságszolgáltatás külső formáinak modern irányzatát, ennek legfőbb alapelvét, a szóbeliséget, — addig a másik, csaknem egyidejűleg, végre megteremti az egységes magánjogot, megszabadít a judikatura ingadozásaitól s expiálja a multaknak némileg talán menthető, de mindenképen érezhető mulasztásait. Alig van kultúrállam, amely a maga egységes magánjogát meg ne alkotta volna. Nemcsak morális kötelessége ez az államnak polgáraival szemben, de igen súlyos állami érdekek is parancsolják, hogy az egyén, a család joga fix alapokon álljon és ne veszélyeztesse azt se a judikatura hullámzása, se az az útvesztő, mely évszázadok törvényeinek, rendeleteinek, nyílt parancsainak tömkelegébe vezet.