A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 4. szám - Adatok az 1880. évi XLV. t.-cikkel szabályozott és az 1892. évi XXIV. t.-cikk által módosított birtokrendezési eljárás egyszerűsítéséhez és gyorsításához

A JOG 15 Kifogásolja továbbá alperes a kereseti követelést az alapon is, mert Pozsony szab. kir. város adóügyosztályának 1852/III. a. ü. 1899. sz. a. kelt c. a. végzése a pénzügyigazgatóság által felül nem biráltatván. a törvényes megállapítását nélkülözi, a pénzügyigazgatóság D. '/. a. kimutatása pedig alperessel nem közöltetett s igy tagadja alperes, hogy a kereseti összeg közigazgatási uton jogérvényesen meg van állapítva. A kereseti követelésnek az 1. osztályba sorozását is kifogásolja alperes, mert a boritaladó sem fogyasztási illeték, sem közteher, tehát az I. osztályba, megítélés esetén sem sorozható, továbbá még az alapon is, hogy az 1893. évi XXIII. t.-c. 14. §. alapján kiszabott boritaladó Düntetés természetű, mely a csődtörvény 56 §. értelmében előnyös tételt nem képez. Nem vehetők tekintetbe alperesnek az esedékesség tekintetében tett kifogásai, mert az 1893. évi XXIII. t.-c. 14. §-a alapján kiszabott boritaladó esedékessége nem az elkobzott bornak az elrendelt megsemmisítésével, hanem a büntető Ítélet jogerőre emelkedésével állott be, mint ennek a törvényen alapuló következménye. Nem vehető tekintetbe alperesnek azon kifogása sem, hogy a kereseti követelés közigazgatási uton jogérvényesen meg nem állapíttatott volna, mert ab a. végzés szerint a kereseti összeg Pozsony szab. kir. város adóügyosztálya által megállapittatott s felperes a saját beismerése szerint ezen megállapítás ellen használt íelfoly modásával elutasittatott, ezen felül pedi' ezt a megállapítást a pozsonyi m. kir. pénzügyigazgatóságnak közokmányt képező D". a kimutatása is tanúsítja. A kereseti követelésnek az I. osztályba való sorozása ellen alperes részéről felhozott kifogás mint alaptalan szintén mellőzendő volt, mert az 1893. évi XXIII. t.-c. 5. és 6. §-ainak 14. §-al való összevetéséből nyilvánvaló, hogy az utóbbi szakasz alapján kiszabott boritaladó büntetést nem képez és mert az 1888: XXXV. t.-c. 43. §-a határozottan rendeli, hogy az italmémési illeték és adó csőd esetében az állami adókkal egy osztályba sorozandok, ezek pedig a cs. t. 60. §. 3. pontja értelmében az I. osztályba sorozandok. Ezek alapján, miután az alperes védekezései sikerre nem vezettek, a fenti módon kellett ítélni. A pozsonyi kir. ítélőtábla (1901. márc. 13-án 495. sz. a.) Az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: A tömeggondnok felperes 3.919 kor. 60 fill. boritaladó követelésének valódiságát és annak I. osztályba való sorolását az alapon kifogásolta, mivel az jogérvényesen és végleg közigazgatási uton megállapítva nincsen, a csődtömeg elleni bejelentéskor és a kereset beadásakor esedékes még nem volt és nem adó természetű szolgáitatás, de mellékbüntetés, a mely mint ilyen, előnyös tételt nem képez. Alperesnek e kifogásai törvényes alappal nem birnak, mert maga beismeri, hogy Pozsony sz. kir. város tanácsának 26,291/111. 5,252. sz. határozatai melylyel a városi adóügyosztály 1,852/111. a. ü. 1899. sz. határozata elleni felebbezése elutasittatott, jogorvoslattal meg nem támadta és igy az jogerőre emelkedvén a boritaladó az arra illetékes közigazgatási hatóság által jogérvényesen és végleg meg van állapítva, mert az 1881: XVII. t.-c. 14. §-a szerint a csődnyitással a közadós elleni követelések a csődtömeg irányában lejártaknak tekintendők, továbbá mert a boritaladónak a hiányzó 20 hecto és 46 liter utáni része 259 kor. 84 fill. alperes álláspontja szerint is esedékes; de esedékesnek volt veendő a 288 hecto 17 liter bor után kivetett 3,659 kor. 76 fill. boritaladó is, mert ez a mesterséges bormennyiség elkoboztatván, az elkobzással egyidejűleg esedékessé vált, egyúttal az azokért az 1893: XXIII. t.-c. 14. §-a értelmében fizetendő boritaladó is, végül mert az 1893: XIII. t.-c. hivatkozott 14. §-a kifejezetten megkülönbözteti a kihágás alapján kiszabott pénzbüntetést az «ezen kivül> fizetendő boritaladótól és igy ez mellékbüntetésnek nem minősíthető. Ezeknél fogva a fenti módon kellett itélni. A m. kir. Kúria (1901. dec. 12-én 662. sz. a.) által mindkét alsóbiróság Ítélete megváltóztatik, felperes keresetével elutasittatik, stb. Indokok: felperes a W. E. közadós csődtömege ellen boritaladó cimén bejelentett és tömeggondnok által a felszámolási követelés valódinak megítélését azon az alapon kéri, hogy közadós mesterséges bor készítése és forgalombahozatala által elkövetett kihágás miatt pénzbüntetéssel büntettetvén, az 1893: XXIII. t.-c. 14. §. értelmében a mesterségesnek itélt bor egész mennyiségeért a természetes bor után járó állami boritaladót is megfizetni tartozik. Az idézett törvényszakasz rendelkezésének azonban nem az az értelme, amit a másodbiróság a felperes jogi álláspontjával egyezően annak tulajdonított, hogy t. i. az, aki mesterséges bor készítése és forgalombahozatala által kihágást követ el, csak pénzbüntetéssel büntetendő, hanem az érintett rendelkezésnek tulajdonitható helyes értelem az, hogy a mesterséges bor gyártása és forgalomba hozatala által kihágást elkövetett egyén, nemcsak pénzbüntetéssel, hanem ezen felül a boritaladó megfizetése iránti kötelezettséggel is büntettetik, következőkép az érintett törvényszakasz a büntetés összegét állapítván meg, a boritaladó megfizetése is a kihágás alapján kiszabott büntetést képez. Megerősíti ezt az érintett törvényszakasz keletkezésének története is, a mennyiben a szóban forgó törvényszakasz? jelen szövege a tervezeti szöveg helyett abból az okból lett megállapítva, hogy aki a fentebb érintett törvény alapján kihágást követ el és nevezetesen mesterséges bort gyárt, vagy hoz forgalomba, büntetése még azzal is szigorítandó, hogy ezután a gyártott vagy forgalomba hozott bor után, habár az a törvény értelmében el fog koboztatni, a fogyasztási illetve italmérési adót minden esetre köteles legyen megfizetni, még pedig épen abból a célból,* hogy ezzel is szigorittassanak a törvényjavaslatnak a büntetésre vonatkozó határozatai. Minthogy pedig a csődtörvény 65. §-a értelmében csak azok a pénzbírságok és pénzbüntetések érvényesíthetők a csődtömeg ellen, melyek az 56. §-ban tüzetesen vannak felsorolva, ezek közé azonban a szóban forgó boritaladó nem tartozik, mert az nem valamely árut, terményt, avagy valamely tárgyat terhelő pénzbüntetés avagy közadót, hanem minden adóztatási határozattól független önálló pénzbüntetést képez s igy ez a csődtörvény ellen nem is érvényesíthető: ezeknél fogva a fentiek szerint kellett rendelkezni. Bűnügyekben. A kir. törvényszék, mint felebbviteli bíróság való ténynek fogadta el azt, hogy vádlott orvos 1899. június lg én káros egészségi állapotáról hamis bizonyítványt a végett állított ki, hogv a «Gizella» cimű biztositó intézetnél használtassék; minthogy ez a tett büntetendő cselekmény tényálladékát foglalja magában, a vádlottnak a bp. 385. §-nak 1. alpontjában meghatározott semmiségi okra fektetett sem. panasza alappal nem bir, ennélfogva az visszauttasitatott. A fiumei kir. járásbíróság (1900. aug. 18-án 2,035. sz. a.) által vádlott R. Lipót dr. a btk. 408. §-ába ütköző vétség vádja alól felmentetik, de a btk. 261. §-ába ütköző becsületsértés vétségében mondatik ki bűnösnek s ezért ezen §. szerint 200 kor. megfizetésére ítéltetik stb. M. Gusztáv magánfél 1,000 koronás követelésével a rendes polgári per útjára utasittatik. Indokok: Vádlott a btk. 408. §-ába ütköző vétség vádja alól a következő indokok miatt volt fölmentendő: A 408. §-ban foglalt büntetendő cselekmény — mely a nevezett §. által vétséggé minősíttetik — csak szándékosan s tudatosan elkövethető, ami azt jelenti, hogy azon orvosnak aki a bizonyítványt kiállítja, tudnia kell s arról meg is kell győződve lenni, hogy a bizonyítvány által igazolt tény nem felelt meg a dolgok valódi tényállásának, s mindenek előtt ki kellene mutatva lenni, hogy a vádlott orvos a panaszolt bizonyítvány kiállításánál mala fide szándékosan járt el, hogy t. i. tudta, hogy az általa bizonyított tény nem felel meg a valóságnak. E tekintetben semminemű bizonyíték nem éretett el. Vádlott a vizsgálat folyamán s a tegnapi főtárgyaláson állittotta, hogy a feljelentett bizonyítvány saját egyéni orvosi véleményét tartalmazza, melyet mai napon is fentart. Védelmezi magát azzal, hogy az orvosi bizonyítványt jóhiszemüleg állította ki, semmi más célzattal, semminemű anyagi érdekkel, anélkül, hogy haragtól vagy pillanatnyi felhevülése által lett volna vezetve, mely magánvádló udvariatlan és brusk (durva, nyers) fogadtatása által előidéztetett. Ha bebizonyíttatott volna, hogy vádlott magánvádló házából kijővén, utóbbit ezen szavakkal: «Meg fogom mutatni, hogy maga nem lesz a biztositó társaság által elfogadva* fenyegette — ami vádlott által tagadtatik, — akkor jogosan feltehető lenne, hogy vádlott aljas bosszúból tudatosan hamis bzonyitványt állított ki; ezen ténykörülmény, egyedüli törvényes indicium, mely a vádlottal szemben a mala fidest, szándékosságot és a premeditatiót igazolta volna, bizonyíték nélkül maradt. Vádlott beis neri, hogy magánvádló nem vizsgálta, nem is vetette egy pontos lelkiismeretes orvosi vizsgálat s megfigyelés alá és hogy a feljelentett orvosi bizonyítványt panaszos első látása s találkozása után állította ki. Vádlott ténykedése az eljáró bíróban sem ama benyomást nem idézte elő, sem pedig olynemü meggyőződést nem oltott az eljáró biróba (egészen hűen fordítva), hogy vádlott szándékosan hamis diagnosist tett, mely ugy a kihallgatott tanuk: B. dr. és S. dr. vallomásai szerint, valamint a panaszossal szemben G. dr. és Ch. dr. orvosszakértők által eszközölt szakértői szemle és szakértői vélemény szerint fenn nem áll, de tekintettel hogy vádlott első látás után, egy ülés után, egy látogatás után, mely több mint felületes volt, itélt és a következményekben oly fontos diagnosist csinált, talán csak egyszerű gyanús (olvashatlan szó, talán sintomi = symptoma lehet) alapján elhamarkodtan eljárt és véghetetlen könnyelműséggel, megfontolatlansággal, elővigyázatlansággal és vigyázatlansággal itélt, mely a psychiatria terén hiányos és nem elégséges gyakorlat és tapasztalatnak tulajdonitható. Vádlott tisztázottnak tartott olyasmit, mely az orvosi tudomány szerint talán csak gyönge gyanút költhetett volna, mely gyanú hosszú pontos és gondos vizsgálat és panaszosnak orvosi megfigyelése után lett volna tisztázandó. Egy orvosra nézve azonban aki meggondolatlansága vagy csak puszta tévedése folytán'oly bizonyítványt állit ki, mely nem felel meg az orvosi tudománynak, nem alkalmazhatók a btk. 408. §-ának büntető intézkedései.Ily tévedés vagy könnyelmű meggondolatlanságok melyek a vádlott által elkövettettek,büntethető uton nem