A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 47. szám - A polgári perrendjavaslat a képviselőház igazságügyi bizottságában. Folytatás

*£ J Uü 187 minthogy arra sincs adat, hogy fdperes megsérülését a saját hibája okozta volna, az állandó vesz'lylyel járó ipari üzemet folytató alperesnek a felperest a rá bízott munka közben ért balesetből kilolyó kártérítési kötelezettsége a kilejtettek alapján megállapítandó volt. A felperes károsodása pedig abból áll, hogy az öt ért baleset következtében jobb szeme látóképességét teljesen elvesztvén, ezáltal mint szegecselő kovács egészben munkaképtelenné vált s más irányú munkára való képességében is korlátozva van s ekként keresetképessége csökkent. Aziránt nem lehet kétség, hogy a jobb szeme látóképességét teljesen elvesztett felperes munka- és keresetképességében kárt szenvedett, amennyiben az vita tárgyát sem képezheti, hogy a jobb szemére megvakult felperesnek munka- és keresetképessége, viszonyítva ahhoz az állapothoz és munkaképességhez, amikor mindkét szeme ép veit, mindenesetre csökkent. Hogy felperes mint szegecselő kovács munkaképességét elveszítette, az az alperesnek C'/. alatti nyilatkozatában foglalt beismerésével bizonyítva van. Ezen kétségtelen adatok mellett, a szakértő általi bizonyítás telvételének szüksége abban az irányban, hogy felperes munka- és keresetképessége a baleset következtében csökkent-e s mily mértékben, megszűnt, — minélfogva ezen bizonyítás felvétele mellőztetett. A felperes munka- és keresetképességében beállolt csökkenés mérvének, s ahhoz képest az azzal arányban álló kár nagyságának megállapításánál pedig a bíróság alapul vette azt, hogy felperes az általa tanult, elsajátított, rá nézve élethivatást képezett szakfoglalkozás után és az a szerinti keresetképességéhez mérten és arányban igényelhet kártérítést. Alapul vette, hogy felperes éppen eme szakfoglalkozás szerinti munka- és keresetképességét vesztette el a baleset folytán. Alapul vette hogy felperesnek a baleset előtt szakfoglalkozása szerinti munka és keresetképessége mekkora vagyoni előny megszerzésére terjedt ki. E részben ugyan alperes elleniratában kétségbevonta azt, hogy leiperesnek nála heti 21 korona heti bére lett volna. Azonban tekintettel arra, hogy alperes a felperesnek a válaszban ez irányban előterjesztett előadására többé nem nyilatkozott, holott az alkalmaztatás bizonyított volta mellett kimutathatta volna, hogy a felperesi állítástól eltérőleg ha nem 21 kor, hát mennyi heti bére volt, s főleg tekintettel arra, hogy alperes nem vonta kétségbe azt sehol sem, hogy felperes általában mint szegecselő kovács hetenkint 21 koronát megkereshet, — a bíróság elfogadta, hogy felperesnek, mint szegecselő kovácsnak keresetképessége heti 21 kor. megszerzésére kiterjedt volna. Ehhez képest a per ezen és egyéb adatainak a S. T. 64. §-a szerinti mérlegelése mellett, a S. T. 65. §-a alapján a bíróság ugy találta, hogy a felperes munka- és keresetképessége megfogyatkozásában rejlő kár nagyságával a keresetileg igényelt heti 10 korona arányban áll s annak megfelel. Felhozta az alperes azt is, hogy felperest baleset ellen biztosította, s így ami kára volt, az a biztosítási ügylet alapján kapott s a 27. alatti nyugta szerint beismerten felvett 375 koronával kiegyenlittetett, s felperes annak folytán ugyanezen nyugtában magát teljesen kártéritettnek nyilvánította ki. Alperesnek ezt a kifogását azonban figyelembe venni nem lehetett, mert a 27. alatti nyugtában felperes magát a biztosító társasággal szemben jelentette ki kielégítettnek, de az alperes irányában a törvénynél fogva megillető kártérítési igényről le nem mondott. Abból a körülményből pedig, hogy felperest az alperes biztosította baleset ellen, ellenkező megállapodás hiányában az alperesnek csak az az igénye lehet, hogy a biztosítási társaságtól kapott biztosítási összeg az ő javára a kártérítési összegbe betudassék. Azonban a jelen esetben ennek sem volt hely adható, mert egyfelől a D7. alatti orvosi bizonyítvány szerint felperes a sérülés napjától, 1P00 szeptember 5-től 1901 april 6-ig állandóan szakszerű orvosi gyógykezelés alatt állott, az. pedig az alperes nem vonta kétségbe, hogy a 375 kor. illetve 371 kor. 25 fii. biztosítási összeg eme hosszabb tartamú igazolt gyógyítás költségeinek fedezésére sem volt elegendő, s mert másfelől alperes kártérítési kötelezettsége a gyógyítási költségekre is kiterjed, amennyiben az is elszenvedett kárát képezi felperesnek abból a balesetből kifolyólag, melyért az alperes felelőséggel tartozik. Felperes kereseti kérelme ugyan a követelt évi tartásdíj mint 5°/0 kamatnak megfelelő végkielégítési: összegnek 10,400 kor. tőkének egy összegben való fizetésére irányul. Ehhez azonban felperesnek, aki csak tartást követelhet, joga nincs. De tekintettel arra, hogy ez a kereseti kérelem mint több magában foglalja a kevesebb tartásdíj iránti kérelmet, s tekintettel arra, hogy köztudomás szerint az olyan munkások, mint felperes, nem évenkinti, hanem heti bér mellett alkalmaztatnak, ami egyébként felperesi előadásból is nyilvánvaló, s tekintettel arra, hogy a heti bér mellett alkalmazott munkások bérüket rendszerint a hét szombati napján kapják meg : a tartásdijat is hetenkinti részletekben s minden hét szombatján fizetendöleg kellett megállapítani, az első hétből azonban az igényelt tartásidijnak csak a sérülést követő 2 napra eső részét. Ezeknél fogv.i stb. A budapesti kir. ítélőtábla (1902. okt. 14. 2,746/v. 1902. sz a.) következőleg ítélt: A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletének alperes kártérítési kötelezettségét megállapító és az alperest elmarasztaló egyedül felebbezett rendelkezéseit azzal a változtatással, hogy alperes felperesnek az 1902. június 28-ig terjedő időre lejárt részletek feében az elsőbiróság Ítéletében meghatározott időben s jogkövetkezmény terhe alatt nem 943 K. 32 fillért, hanem csak 572 K. 07 fillért tartozik fizetni, helybenhagyja. Megokolás:A felperes által bemutatott s részéről a tartalom valódisága tekintetében semmi irányban meg nem támadott és így ellenében teljes bizonyító erővel biró C. a. okirat szerint felperesnek gyógykezelési költségét alperes viselte s igy felperesnek arra az állítására, hogy az általa a 2y. a. okirat szerint a Nemzeti baleset-biztosító részvénytársaságtól felvett 371 K. 25 f. a gyógykezelési költségre sem volt elegendő, súlyt fektetni nem lehetett, éspedig annál kevésbé, mert felperes saját előadása szerint legtovább a maga alperes által felállított kórházban gyógyíttatott, hogy pedig ott a gyógyításért vele bármit fizettettek volna, nemis állította, de egyébként is azt, hogy bármelyik kórházban fizetett és hogy mit fizetett, kimutatni meg sem kísérelte. Ennélfogva s arra való tekintettel, hogy a nemvitás tényállás szerint alperes biztosította a felperest baleset ellen, felperes az általa a C. a. szerint felvett 371 K. 25 f. kártérítési összegnek az őt alperes irányában megillető kártérítési összegbe való beleszámítását tűrni tartozik, amiértis az elsőbiróság ítéletének részben való megváltoztatásával az elsőbiróság által felperes részére az 1902. évi június hó 28-ig egy összegben megítélt 943 K. 32 f.-t azzal a 371 K. 25 f-rel le kellett szállítani, Egyebekben az elsőbiróság Ítéletének felebbezéssel megtámadott rendelkezéseit a kir. ítélőtábla vonatkozó indokainál fogva s tekintettel a felebbezésre azért hagyta helyben, mert alperes sem a C. és D. alatti okiratoknak valódiságát, sem azok tartalmának valódiságát nem tagadta; mert az 1891. évi XIV. t.-c. 10. §-ának intézkedése a munkaadónak magánjogi kártérítési kötelezettségét nem érinti; mert az elsőbiróság felperes részére a kártérítést a heti keresmény alapulvételével hetenkinti összegben Ítélvén meg, a vasár- és ünnepnapokat helyesen hagyta figyelmen kívül és mert felperes jobb szemének látóképességét soha többé vissza nem nyerheti és igy őt kártérítés életének hátralevő egész részére megilleti. Bűnügyekben. A törvényszékileg bejegyzett cég pénztári könyve a kereskedelmi t'irvény értelmében bizonyító erővel bir, annak meghamisítása tehát a btk. 401. §-ba ütköző s a 403. §. 2. p. szerint minősülő magánokirathamisitás bűntettét képezi. Vádlott bűnös tevékenysége a sikkasztás elkövetésére s leleplezésére és felfedezésének meghiúsítására irányult; s ebből folyólag a magánokirathamisitást és sikkasztást megállapító tények, mint részkiviteli cselekmények az akaratelhatározás s a cél egységénél fogva egy büntetendő cselekményben összpontosulnak, mely a btk. 95. §. értelmében az egyes törvénysértések súlyosabb büntetési neme szerint minősül. A pozsonyi kir. törvszék mint büntető bíróság (1902 márc. 24-én 1793/B. sz. a.). Sikkasztás és magánokirathamisitás büntette és jogtalan elsajátítás vétsége miatt vádolt M. Gyula Rezső elleni bünperében következőleg ítélt: M. Gy. R, vádlottat bűnösnek mondja ki a Btk. 355. és 357. §§-ai alá eső sikkasztás bűntettének eszmei halmazatban álló, a btk. 401. §. és 403. §. 2. p. alá eső és ez utóbbi §. szerint büntetendő folytatólagosan elkövetett magánokirathamisitás bűntettében és a Btk. 367. §. alá eső jogtalan elsajátítás vétségében, elkövetve az által, hogy előbb «S. és R.» cég, jelenleg pedig «M. cérnagyár* részv. t.-nál alkalmazva, az őrizetére bízott pénztárból 1,029 K. 55 fillért a célból vett el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa és ezen cselekménye elp?lástolása és végrehajtása céljából 15 drb. különféle számlát meghamisított és a részvénytársaság pénztári könyvébe részben maga, részben más által hamis bevezetéseket eszközölt, — és hogy egy véletlenül birtokába került A. E. tulajdonát képező bélyegzőt jogtalanul elsajátított. Ezért őt a btk. 403. §. és 367. §-ai alapján, a btk. 96. és 98. §§-aira való figyelemmel és a btk. 91. §. alkalmazása mellett a mai naptól számítandó 2-évi fegyházra itéli. Vádlott szabadságvesztés-büntetéséből az előzetes letartóztatás által a btk. 94. §. alapján 2 hónapot vesz kitöltöttnek. Kötél ezi vádlottat a felmerülendő költséget a m. kir. állampénztárnak az 1890. évi XLIII. t.-c-ben meghatározott módon megfizetni stb. A bűnjelként lefoglalt két bélyegzőt a btk. 61. §. alapján elkobozza és a kir. ügyészségnek átadni rendeli. Az A. E. tulajdonát képező bélyegzőt nevezett sértettnek kiadja. . Megokolás: stb. A pozsonyi kir. Ítélőtábla (1902 július 3-án 360/4 sz. a.) A kir. tszéknek ítéletét a vádba tett, S. és R. cég sérelmére elkövetett cselekmény minősitéséra s abból folyóan a büntetés kiszabására nézve a bp. 385. §. 1. b.. pontja alapján megsemmisíti, a vádlottat csupán a btk. 355. §-ába ütköző, a 356 és 357. §-ok szerint minősülő egyrendbeli folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében mondja ki bűnösnek s őt ezért, valamint a jogtalan elsajátítás vétsége miatt a btk. 358, 367, 96, 98. §§-ai alapján összbüntetésképp 2 évi börtönre s háromévi hivatalvesztésre, valamint a politikai jogok gyakorlásának ugyanazon időtartamra való felfüggesztésére itéli. A vádlott börtönbüntetése a mai naptól számíttatik s abból 1902 jan. 7-étől tartó letartóztatása által a btkv. 94. §. alapján 5 hónap és 21 nap kitöltöttnek vétetik. Egyebekben a kir. tszéknek ítéletét helybenhagyja. Megokolás: stb. A m. kir. Kúria (1902 okt. 22-én 9,159. sz. a.) Mindkét alsófoku bíróság ítélete a btk. 355. §-ába ütköző s a 356. és 357.