A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 44. szám - Jogi Értekezések. Szerkeszti Balogh Jenő. 1902:1-2. füzet [folyóirat-ismertető]

A J OG 175 is beismerte, hogy vádlottnak az ö fia ellen nagyobb összegű követelése van, melynek behajtásához életbevágó érdek fűzi; hogy vádlott ebben az ügyben kívánta kihallgattatását kieszközölni, hogy a meghallgatást megtagadta, sőt vádlottat a hatóságnál feljelentette, a feljelentés tárgyában azonban az eljárás beszüntettetett. Minthogy pedig az a körülmény, hogy vádlott akkor, mikor életbevágó anyagi érdeke sikerét remélte, nemcsak hogy ebben csalódott, de hatóság előtt mégis hurcoltatott, — alkalmas lehetett arra, hogy elkeseredjék, mert elhihető s valónak kellett venni, hogy a szóban forgó cselekmény elkövetésekor erős felindulásban volt; és mivel a vádlott javára eső emez enyhítő körülmény oly nyomatékosan jelentkezik, hogy cselekményének súlyával a szabadságvesztés-büntetés arányban nem-állónak látszik, mindezeknél fogva a bik. 92, §-át alkalmazni, s őt a rendelkező részben körülirt büntetéssel sújtani kellett stb. A győri kir. ítélőtábla. (1902 évi március hó 4-én 1,760. sr. a.) itélt: a kir. Ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletét a vádlottat terhelő bűncselekmény minősítésére és ebből folyóan a büntetés kiszabására vonatkozó részében megsemmisíti; S. György vádlottat a btk. 285. §-ba ütköző és a 259. §. szerint minősülő és büntetendő rágalmazás vétségében mondja ki bűnösnek, és ezért a btk. 259. §. alapján az ítélet foganatosításától számítva 1 hónapi fogházra mint fő- és az 1892 : XXVI. t.-c. 3. §-ban megjelölt célokra fordítandó, 15. nap a. és végreh. terhével fizetendő, behajth. esetén további 10 napi fogházra átv. 200 kor. pénzbüntetésre, mint mellékbüntetésre itéli; stb. Meg okol ás: Az elsőbiróság ítélete ellen a főmagánvádló képviselője két szempontból jelentett be perorvoslatot, éspedig mert vádlottnak cselekménye nem minősíttetett rágalmazásnak és mert a vádlott büntetésének kiszabásánál a btk. 92. § a alkalmaztatott. A tőmagánvádló képviselőjének a miatt bejelentett semmiségi panasza, hogy az elsőbirósági főtárgyaláson az elnök a vádlott ellen az 1900. évben letárgyalt hasonló természetű ügyben 588/900. sz. a. hozott végzés és az annak alapjául szolgáló nyilatkozatok felolvasását meg nem engedte, nem vehető figyelembe, mert a bp. 313. §-nak első bekezdé-e szerint a főtárgyaláson a vádlottnak korábban történt jogerős elitéltetéséről szóló Ítélet olvasandó fel, márpedig vádlott az előző ügyben elitélve nem lön. hanem az eljárás megszüntettetett s igy a főtárgyalási elnök nem követett el oly szabálytalanságot, melyet a törvény semmiség terhe alatt tilt. A Szombathely 1901 február 10-én megjelent Yisvármegye cimü helyi lap 18. sz.-nak nyílttéri rovatában <Egy főrendiházi tag bemutatója* cim a. S. György aláírásával megjelent közleménynek a főmagánvádlóra vonatkozó abban a kifejezésében, hogy ^sérteni tud ezen gyáva ripők, de mikor elégtételt kérnek, tőle meghúzódik asszonya szoknyája mögé, kinek cselekedeteiért gyáva módon az elégtételt ugy, mint a maga ripőkségeért megtagadja* olyan tényállítás foglaltatik, amely valósága esetében alkalmas arra, hogy főmagánvádlót a közmegvetésnek tegye ki. Mert az az állítás, hogy főmagánvádló sérteni tudott, de a sértésért gyáva módon az elégtételt megtagadta, minden a társadalmi tisztességre számot tartó emberre olyan, amely a közmegvetés felkeltésére alkalmas különösen akkor, amidőn vádlott a főmagánvádló gróf főrendiházi tagságát hívja fel sértő közleményének címéül, s minthogy ezen minőségében is kívánja őt pellengérre állítani, és alkalmas akkor, amidőn főmagánvádló az ő saját érintkezési körében s az ö társadalmi állásából folyóan, a sértést követő elégtételadást illetőleg az általános felfogásra tekintettel lenni tartozik. A rágalmazás vétsége mellett a btk. 261. §-ba ütköző becsületsértés vétségének külön megállapítása helyt nem foghaf, mert a közleményben foglalt többi sértő kifejezések a rágalmazó tényállítás folyományát képezik s mert az ezek használata által elkövetett becsületsértést a rágalmazás ténye magában felöleli. Minthogy e szerint az első biróság a vádlottat terhelő bűncselekmény minősítése tekintetében tévesen alkalmazta a törv. rendelkezését: a kir. törvényszék Ítéletét a bp. 385. §. 1. b) p. ben meghatározott semmiségi ok alapján a bp. 423. §-nak második bekezdése értelmében megsemmisíteni, és vádlottat a btk. 258. §-ba ütKÖző s a 259. §. szerint minősülő és büntetendő rágalmazás vétségében bűnösnek nyilvánitani s őt a rendelkező részben megjelölt büntetésre Ítélni kellett. A büntetés kiszabásánál a btk. 92. §. alkalmazható nem vojt; mert az a körülmény, hogy vádlott hasonlótermészetü cselekményért még nem volt büntetve, nyomatékos enyhítő körülményként nem jöhet figyelembe; mert nem tekinthető ilyennek vádlottnak a miatti felindultsága sem, hogy főmagánvádló a párbajra való kihívást el nem fogadta, mivel amennyiben vádlott a miatt, hogy a főmagánvádló őt nem fogadta, magát sértve érezte, s amennyiben ez okból népfelkelőtiszti állásával járónak tartotta, hogy a főmagánvádlót elégtételadásra, illetve párbajra hivassa: segédeinek ezen tényről, ugy a kihívás elnemfogadásáról kiállított nyilatkozata őt mind a még oly túlérzékeny véleménynyel, mind pedig a felettes katonai hatóság által ellene megindíthatott eljárás következményeivel szemben kellően megvédte volna; s mert végül nem jöhet figyelembe vádlottnak a feletti elkeseredettsége sem, "hogy őt főmagánvádló a gráci rendőrségnél feljelentette; mert ha vádlott, amint azt a főmagánvádlóhoz irt levelében kijelenti, nem az ifj. gr. F. Imre tartozásának rendezése tárgyában akart a főmagánvádlóval értekezni, akkor, miután a levélben már más oka, mely miatt a találkozást kéri, megjelölve nincs, mi szüksége sem volt arra, hogy a főmagánvádlónál a kihallgatást mintegy kierőszakolja, s ha főmagánvádló a vádlottnak ezen eljárása ellen keresett a közbelépésre hivatottnak tartott hatóságnál orvoslást, erre maga a vádlott szolgáltatott okot. A m. kir. Kúria (1902. évi szeptember hó 12-én 7,985. sz. a.) itélt: A közvédő, a vádlott és védője által használt s a bp. 385. §. 1. b. és 3. p.-ra alapított semmiségi panaszoknak hely adatik s a kir. it. tábla Ítéletének a vádbeli cselekmény minősítésére és a büntetés kiszabására vonatkozó részei a bp. 385. §. 1. b. és 3. p.-ban meghatározott semmiségi okok alapján a bpt I 437. §. 3. bek. érteim, megsemmisíttetnek s S. György vádlott a btk. 258. §-ba ütköző és a 259. §. szerint minősülő rágalmazás vétsége helyett, a btk. 261. §-ba ütköző s annak végső p. szerint minősülő, nyomtatvány utján elkövetett becsültetsértés vétségében nyilvánittatik bűnösnek s ezért a nevezett vádlott a bt. 261, §-nak utolsó p. alapján a btk. 92. §. alkalmazásával, főbüntetésül fogház helyett 200 kor., mellékbüntetésül pedig 100 korona pénzbüntetésre Ítéltetik. Ezek a pénzbüntetések az 1892: 27. t.-c. 3. §-ban megjelölt célokra fordítandók s 15 nap a. végreh. terhével a szombathelyi kir. ügyészségnél fizetendők stb. stb. A vádlottnak és védőjének a bp. 385. §. 2. pontjára alapított semmiségi panaszai mellőztetnek. A kir. it. táblának, mint másodfokú bíróságnak Ítélete ellen a közvédő a bp. 385. §. 1. b és 3 p. alapján jelentett be semmiségi panaszt, ugyancsak emez Ítélet ellen annak a kir. törvszék előtt kihirdetésekor pedig a vádlott és védője a bp. 385. §. I. b. 2. és 3. p. alapján használtak semmiségi panaszokat. A kir. ítélőtábla tényként azt állapította meg, hogy S. György vádlott, a vádbeli hírlapi közleményben, a főmagánvádlóra vonatkozóan azokat a kifejezéseket használta, hogy «sérteni tud ezen gyáva ripők, de mikor elégtételt kérnek tőle, meghúzódik asszonya szoknyája mögé, kinek cselekedeteiért gyáva módon az elégtételt úgymint a maga ripőkségeért megtagadja*. Ezekből a valóknak elfogadott tényekből a kir. it. tábla azt a következtést vonta le, hogy a fönnebb idézett kifejezésekben olyan tényállítás foglaltalik, amely valósága esetében alkalmas arra, hogy a főmagánvádlót a közmegvetésnek tegye ki s ezért a vádlottat a btk. 258. §-ba ütköző és a 259. §. szerint minősülő és büntetendő rágalmazás vétségében nyilvánította bűnösnek s enyhítő körülményeket meg nem állapítva, a btk. 92. §. mellőzésével a vádlottat fogházra és pénzbüntetésre ítélte. Minthogy azonban a vádlott az idézett kifejezésekben tényt vagy tényeket nem állított, hanem azt a valódiságára nézve kétségbe sem vont körülményt, miképp a főmagánvádló a kivánt elégtételadást megtagadta, meggyalázó kifejezések használásánál nyomtatványban közzétette, a kir. it. tábla a valóknak elfogadott tényekből tévesen vonta le azt a következtetést, hogy a vádlottnak az emiitett nyomtatványban használt s idézett kifejezéseiben olyan tényállítás foglaltatik, mely valódisága esetében alkalmas arra, hogy a főmagánvádlót a közmegvetésnek tegye ki. Minthogy pedig eszerint, a ténybeli állításokat nem tartalmazó meggyalázó kifejezések nyomtatványban közzététele miatt, a btk. 258. §-ba ütköző és a 259. §. szerint minősülő rágalmazás vétségének tényálladéka meg nem állapitható, hanem az által a btk. 261. §-ába ütköző s annak utolsó pontja szerint minősülő becsületsértés vétségének tényálladéka létesül, a kir. Ítélőtábla a büntető törvénynek megfelelő rendelkezését tévesen alkalmazta abban a kérdésben, hogy a büntetendő cselekményt a büntető-törvénynek melyik rendelkezése szerint kell minősíteni. Ezeknél fogva a kir. it. tábla Ítéletének a cselekmény minősítésére vonatkozó részét a bp. 385. §. 1. b) pontjában meghatározott semmiségi ok alapján megsemmisíteni és a bp. 437. §. 3. bek. érteim, a törvénynek megfelelő ítéletet hozni kellett s a vádott a btk. 261. §-ba ütköző s annak utolsó pontja szerint minősülő, nyomtatvány által közzétett becsületsértés vétségében volt bűnösnek nyilvánítandó. Minthogy továbbá a vádlott a miatt való erős felindulásában és elkeseredésében követte el cselekményét, hogy a fő magán vádlótól illedelmes hangú Írásbeli kérelme dacára sem nyer meghallgatást; sőt a főmagánvádló által meghallgatására irányuló kérelmének előterjesztése miatt hatóságnál bepanaszoltatott, maj d a biróság előtt büntetendő cselekmény elkövetésével gyanusittatott s mindezekért a főmagánvádló az elégtételadást megtagadta, ezek az enyhítő körülmények pedig a használt meggyalázó kifezések súlyos voltának súlyosítóként mérlegelése mellett is anynyira nyomatékosak, hogy azoknak figyelembe vételénél a vádlott, a cselekményére meghatározott fogházbüntetés legkisebb mértéke szerint is, aránytalanul súlyosan büntettetnék s mert a kir. ítélőtábla a büntetés kiszabásánál a btk. 92. §-át feltételeinek fennforgása dacára sem alkalmazta, a bp. 385. §. 3. pontjában meghatározott semmiségi ok alapján a kir. it. tábla Ítéletének a büntetés kiszabására vonatkozó részét is meg kellett semmisíteni s a vádlott főbüntetését a btk. 92. §. alkalmazásával fogház helyett megfelelő pénzbüntetésben kellett kiszabni. A vádlottnak és védőjének a bp. 385. §. 2. pontjára alapított semmiségi panaszai, ennek az Ítéletnek rendelkezései folytán tárgytalanokká válván: azok mellőzendők voltak.