A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 42. szám - Erkölcsi alapelvek a magánjogban, tekintettel a magyar ált. polgári törvénykönyv tervezete. 6. [r.]

298 A JOG nem-létezőnek és ekként a végrendeleti intézkedést föltétlennek deklarálja. Az 1,846. §-ban pedig a Tervezet, az örökhagyó házastávsára vonatkozólag, abból az erkölcsi alapeszméből indul ki, hogy az örökhagyó halálakor a házassági életközösség a maga erkölcsi szeplőtlenségében álljon fenn. Miként imént is hangsúlyoztam, abban az esetben, amidőn az örökhagyó szabályszerű végrendeletben kinyilvánította ethikai végakaratát : a Tervezet a bonus paterfamilias gondosságával törekszik azt épségében fenta-.tani, és nem türi, hogy abba az erkölcsi törvénynyel ellentétes feltételek, meghagyások, vagy akármily más áramlatok belevegyüljenek. Ha ezt a jogállam akkor is teszi, amidőn az örökhagyó ethikai akaratát ismeri, méginkább fogja ezt a gondosságot applikálni akkor, amidőn az örökhagyó ethikai végakaratának kinyilvánítása nélkül hunyt el. És a Tervezet az erkölcsi érzület követelményeit valóban megható módon juttatja érvényre a törvényi öröklés szabályozása körül, amely szabályozásban a családi kapcsok szülte kegyelet a maga erkölcsi mivoltában, ethikai tisztaságában diadalmaskodik. A Tervezet nemcsak felteszi az öröknagyóról, hogy ő családtagjainak, szeretetteinek kívánta juttatni hagyatéki javait, de ezt a szeretetet szigorúan az erkölcsi törvény követelményeihez képest oly téltékenyen ápolja, hogy az azzal összenemegyeztethető magatartást egyrészt érdemetlenségnek minősiti, másrészt pedig azt a szeretetet a kegyelet határáig a legteljesebben s legtökéletesebben kiterjeszti akként, hogy a felmenők és tőlük leágazó oldalrokonok azon csoportját, amelynél az örökhagyóval való távoli rokonsági viszonynál fogva a kegyelet érzése meglazult, az öröklésből, mint nevető örökösöket kizárja. Az öröklés intézményének alapja az ethikai szeretet és abból fakadó kegyelet lévén, a Tervezet, az öröklésből, mint érdemetleneket, kizárja mindazokat, akik ezt az erkölcsi szeretetet magatartásuk által súlyosan megsértették; nyilvánvaló lévén, hogy az, aki az örökhagyó iránt gonosz indulattal viseltetik, nem érezhet az örökhagyó iránt kegyeletet sem ; de viszont ott, ahol az örökhagyó, az ellene elkövetett súlyos sértés dacára képes volt családtagjának megbocsátani: nincs elfogadható erkölcsi, és még kevésbbé jogi indok arra, hogy az öröklésből ez a családtag mégis, úgyszólván erőszakosan kirekesztessék. Ez az idealisztikus erkölcsi alapelv kitejezést nyert a Tervezet 1,794. és 1,795. §-aiban, mely utóbbi szakasz világosan dekretálja, hogy az érdemetlenség hivatalból figyelembe nem vétetik. E kijelentés főleg az örököstársaknak kegyeletes érzületét óhajtja megóvni, mert ha ők az örökhagyó iránt érzett kegyeletből a különben érdemetlen örököstársat ilyenül fogadni kívánják, csak a megbocsátás erkölcsi erényét gyakorolják. A Tervezetben statuált törvényi öröklés szigorúan az erkölcsi alapelvekhez simul, amelyek a családi szervezetben birják kapcsaikat. A család kapcsai az ethikai életközösségben és a vérségi kötelékben nyilvánulnak. Az előbbi a házastársi, az utóbbi a rokonsági kapocs Az ethikai érzület ezen két kapcsolat közt az elsőbbség kérdését nem dönti el szeparatisztikus alapon; ezt alig is tehetné, mert a kettő elválaszthatatlanul van összeforrva az ember eszthetikus kedélyének bensejében. Ennélfogva ott, ahol ez a két etkikai kapcsolat konkurrál, mind a kettőt egyenlősiti. Ugyanezt az ethikai alapelvet teszi magáévá a Tervezet is; nevezetesen : A Tervezet az 1,804. §-ban az örökhagyó gyermekeit egyenlő részben ismeri el és dekretálja elsősorban törvényi örökösül, az elhalt gyermek helyébe pedig annak törzsét helyezi be az öröklés rendszerébe ; de hasonló ethikai érzületet manifesztál a házastárs iránt is, amidőn az 1.816. § ban az özvegyi haszonélvezetet, mint önálló intézményt, az eddigi jog tói eltérő módon és önálló alapon szervezi; az 1,805. §. szerint pedig, ha az örökhagyónak ivadéka nincs, másodsorban, tehát közvetlenül, a házastárs van törvény, örökösül dekretálva, ami által a Tervezet élesen szakit az eddigi joggal, és a szeretet rendjét a maga ethikai fényében állítja helyre. A Tervezet ezen alkotásában nem a jog, hanem az erkölcs nyilvánul meg közvetlenül, az ethikai tiszta szeretet és a kegyelet, amelyek a törvény szankciója által közvetve jogokká lesznek ; mert ethikai érzületünk sugallja, hogy a házastárs a szeretet rendjében feltétlenül megelőzi, meg kell előznie a szülőket, és az azoktól leszármazó oldalági rokonokat, hisz az örökhagyó különvált ezektől akkor, amidőn hásastársával ethikai benső életközösségre lépett, külön s önálló családot alapított. Az ivadéknak elsősorban dekretált törvényi örökösi minőségével szemben a házastárs azért, hogy örökösi minősége csak másodsorban, ha t. i. ivadék nincs, állapíttatott meg, kettős kárpótlást és fényes ethikai elégtételt nyert a Tervezet azon intézkedésében, hogy a házastárs özvegynő az ivadék öröksége felére, a többi törvényes örökös hagyatéki hányadának pedig egészére nézve haszonélvezetet nyer. Ez oly idealisztikus erkölcsi alapelv, amelynek párja csak a házassági életközösségben és a rokonságban található fel. (Folytatása következik.) TÁRCA. Apróságok nagy emberekről. A. Jog eredeti tárcája. Irta KRSZTONOSICS JENŐ dr., dévai közjegyzőhelyettes. A feketekaszás csontember a lefolyt másfél év alatt irgalmatlanul pusztította hazánk nagyjait. Európai nevezetességű államférfiak, híres tudósok, nagynevű politikusok egymásután költöztek jobb hazába. Leginkább azonban a tanári karból válogatta ki a legdíszesebbeket a kérlelhetetlen halál. Rendre dőltek ki a jogtudomány oszloposai, ezeket követték a legkitűnőbb orvos-professzorok. Rövid méltatás, az életrajz leírása, egy-két apróság közlése, majd másnap a temetés lefolyásának regisztrálása az egész, amivel a napilapok három-négy hasábos cikkben megemlékeznek. De egy fővárosi rablógyilkosságnak legapróbb részleteivel három hétig kedveskednek a még mindig nyájas olvasónak. Pedig mennyi apróság van elterjedve főképpen a hires tanárokról, mit összeszedni volna érdemes; mennyit tud mindegyik' tanítvány, pl. az öreg Scheuthauerröl Kerkápolyról, Kerékgyártóról, Wenzelröl elmondani. Ez utóbbival s e sorok Írójával történt az első alapvizsgálaton az eset. Az öreg ur az ő vékony lármás hangjával megkezdi a vizsgálást : — No, hát mit tud a hűbérről ? Legelőször is szólok a hűbériség azon fajáról, mely Schleier-feudum néven fordult elő. — Hát maga ezt is tudja? És aztán elkezdett mesélni. Visszament talán a világ teremtésére, együtt vándorolt a góthok- és avarokkal, regélt Sachsenspiegelröl és keresztülbeszélte azt a félórát, melyben tulajdonképpen a jelöltnek kell beszélnie. A végén aztán kimondta a szentenciát : — Uraságod kitűnően felelt. Tényleg, kitüntetéssel mentem keresztül a vizsgán. * Három év múlva újból találkoztunk a magánjog vizsgáján. Az öreg ismert az ország különböző helyein támadt minden különleges jogalakulást, tudta az összes kiváltságos kerületek, városok és helyek speciális jogintézményeit és igy rendszerint az volt az első kérdése, amit nekem is föltett : — Hová való ? — Torontál vármegyéből. — Ah, torontáli? Olyan ritkán kapok onnan való embert. Jóságos apró szemeinek felcsillanásából látszott, hogy élvezni akarja az alkalmat. — Mik azok az überlandi földek? — Olyan szántóföldek, melyeket egyesek hadi szolgálataik j fejében kaptak használatul. — Kitől, mikor és milyen körülmények közt ? Mondjon i el mindent, amit erről tud. Ötöltem, hatoltam. — Hát maga ezt sem tudja ? Kaptam én még azután vagy tizenöt kérdést, kurtán, ridegen. Mindegyikre azonnal kész volt a felelet. De hogy elfogadta-e vagy sem, egy arcizma sem árulta el. Az überlandi földekből magánjogi esetet csinált. Megbuktatott belőle. * Hazánk legnagyobb enciklopédistája hires volt nehezen érthető, konstrukciós mondatoktól hemzsegő előadásáról s még nehezebben felfogható tankönyvéről.