A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 38. szám - A tanudijakról, vonatkozással a perrendtartási javaslat 299. §-ára

tehát, egyes kivételektől eltekintve, a tanulmányokban kedvét lelő, vagy legalább attól visszanem-rettenő elem lett. Annálinkább, mert sokhelyt rothadó közéletünk az egyetemeket épen hagyta: pártfogók tudori oklevelet nem szerezhettek. E sorok írója egy igen magas állású ur fiát szigorlatra előkészítvén, a tanítvány, pedig törekvő komoly ifjú, egy tárgyból megbukott. A pártfogó kérdésére: «miért buktatták el a jelöltet, hisz az úgysem lesz senkinek konkurrens ?» már elhalt nagyunk, Szilágyi felelte: «Hja kérem, a grófoknak nem kell éppen mindent tudni, de a jogtudósoknak igen.» Valóban egy egy fogósabb tanár kérdéseit hallván, be kellé látni, hogy ott ha nemis mindent, de nagyon sokat kellett a jelölteknek tudni. A küszöbön álló könnyítés által az ügyvédség elnyerése a legtehetségtelenebb elemnek is nyitva és valódi gyermekjáték lesz. Az a pár vizsga az akadémián : négy hatheti előkészülettel letehető. Jogászélet gyöngyélet az abszolutóriumig. Akkor három évig bejegyezve lenni egy vidéki irodában és ugyanama vidéki városban egy kétfelé osztott elméleti államvizsga : ezt minden uri gyermek könnyen elérheti. Korrupcióval a magyar felekezeti akadémiákat nem vádolom, azok ily gyanútól mentek. De bizonyos, hogy a tanár vidéken sokkal kevésbbé van megvédelmezve külső befolyások ereje alól, mint a főváros egyetemén. E főiskolák felekezeti szellemében is kész veszedelem van : az embernek lelke önkénytelenül és öntudatlanul is huz azokhoz, kikkel valamely életfonál összeköti. Ez életfonalak közt legerősebb a felekezeti. Nemis tudja a protestáns akadémia tanára, már befolyásolta önnönmagát egy buzgó prot. ifjú mellett, és éppen igy fog járni a kath. főiskola tanára, aki mint a kath. kör elnöke amaz egyletben egy ifjú buzgóságát felekezeti célra felhasználta. Nemis beszélünk arról, hogy a felekezeti iskola tanárában a felekezeti rokonszenv mellett a felekezeti ellenszenv is könnyebben fejlődik ki. Már pusztán a vizsga könnyűsége által is észrevétlenül selejtes, gyönge elemek is oklevelekbe/, jutnak pnélkül, hogy az oklevelet kiadók talán csak sejtenék is az elkövetett hibát. De ha már elhatározzák is, hogy a felső oktatást a felekezetek kezére adják, még ez nem hozza magával annak szükségét, hogy az ügyvédek minősítése kisebb legyen. Sőt ellenkezőleg, a természetes az lenne, hogy mivel már az államvizsga vidéken való letehetése is könnyebbités: más oldalról az oklevél megszerzése nehezebbé tétessék, nem pedig kisebb feladattá. Minden vitán kivül áll, hogy három, csak egyetemeken és ismeretlen bizottságok előtt letehető szigorlatnál sokkal könnyebb leend letenni a két részre osztott államvizsgát ama város akadémiáján, melyben élünk. Az ügyvédi kar tekintélye ezáltal a) a tudori fok hiánya folytán, b) selejtesebb elemek okleveletnyerése által, egyszerre két irányban fog sülyesztetni. Talán éppen ez a sülyesztés sokaknál a reform célja, mert nem tudták megemészteni, hogy ez a kar a százféle elnyomás és zaklatás, megterhelés és mellőzés dacára, folytonosan megtudta tartani a társadalomban a maga átöröklött, kiemelkedő, sőt vezető szerepét. A legnagyobb veszély azonban az ügy védek létszámának a könnyítés mérvével arányban álló megszaporodása leend. Minden korlát és megnehezítés, mely egy állás, vagy rang elnyeréséhez fűződik, a versenyzők számát apasztja. Minden megkönnyítés ezt a számot növeli. Feltéve, hogy az állam a fiatal ügyvédeknek pl. létminimumot biztositana és más jogi pályával egyenlő képzettséget követelne, minden jogász megpróbálná ezt a pályát. így a képzettség leszállítása magában véve is, minden esetre megszaporítja a próbálkozókat. Azt hiszem, nincs ember, aki ezt szükségesnek vélné, sőt ez a nemzetre nézve egyenesen veszélyes. Budapesten az előttem fekvő kimutatás szerint 1901 végén volt 1,167 ügyvéd. Hatszázezer lakost vévén fel, esik minden 5/7 emberre egy ügyvéd. Nagyváradon volt ugyanekkor 79 ügyvéd. A lakosságot ötvenezerre véve, esik minden ügyvédre 633 ember. Bécsben pedig van 1,054 ügyvéd: egymillióhatszázezer lakosra. Az arányszám itt: egy ügyvéd 1,518 lakosra. Németországban van 8,^00 ügyvéd, minden 8,^00 lélekre egy, Ausztriában minden 60,000, Berlmben minden 2,400 lélekre egy ügyvéd jut. E számok beszélnek. De ékesen szól Székely Ferenc urnák, a budapesti ügyvédvizsgáló bizottság kiváló és érdemes elnökének adata is : rnult évben kiadtak 224 uj ügyvédi oklevelet, megszűnt 142, a többlet tehát egy évben 82. Ez tiz év alatt is oly tekintélyes szaporodás, már a mai' rendszer mellett, melyet a közönség el nem bír. Pedig ma még a kötelező tudori fok sokakat visszarettent. A jövőbe tekintve, a helyzet még szomorúbb. Úgyszólván napról-napra fogy a tér a szabad ügyvédség lábai alatt. A többi osztálk, Kereskedői, iparosok egyre kisebb mérvben veszik igénybe. Ez nemzeti szempontból örvendetes, mert amaz osztályok maguklábánjárásából ered. Igazi ügyvéd nem elijeszti, de egyenesen felbátorítja értelmes ügyfelét, hogy maga is járjon némely pénzügyi, közigazgatási, vagy hasonló dolga után. A jogi perek nem szaporodnak. Ellenben a perrend javításai mindig az ügyvéd ellen ütnek ki. Ez nem hiba : ez természetes irány. A törvényhozó feladata, hogy lehetőleg a közönség érdekében alkosson törvényt, tehát lehetőleg olcsóvá és megközelíthetővé akarja tenni az igazság kiszolgáltatását. Az uj osztrák polgári peirend erészben remekmű, de az osztrák ügyvédek teendőit felére szállította le. Mivel a közérdek minden előtt, kívánnunk kell, hogy e vívmány nálunk is törvény legyen, jóllehet az ügyvédek érdekét sérti. A magyar ügyvédség sohasem ellenezett üdvös reformot a saját zsebérdeke miatt. Bizonyos, hogy ezután sem fogja azt tenni, mint ahogy megnyugszik az uj magyar perrend tervének is ama részeiben, melyek reá kellemetlenek, de a polgárzatra kívánatosak. Ez a mi karunk csak azt bámulja, hogy az ő ily önzetlen hazafiságát miért fizetik folyton közönyös hidegséggel és az ő létét ok nélkül megrontó reformokkal, akkor is, mikor ezeket a nemzet érdeke nem követeli. Pedig a nemzet érdeke a kötelező tudorság eltörlését az ügyvédi pályára tódulás megkönnyítését nem követeli. Sőt ellenkezőleg. A magyar ügyvédséget pedig ily reform tönkreteszi, mert tekintélyétől megfosztja és a kart gyöngébb elemek rázuditásával tulnépessé és ezáltal, — lennék bár rossz jövendölő! — megbízhatatlanná fogja tenni. Ez utóbbi nem sikerült a régi bécsi kormányzásnak, nem Bachnak és Schmerlingnek, nem az uj idők miden régi intézményt megrágó fogának, nem a nemzeti érdekből hozott ügyvédellenes törvényeknek, nem a legérthetetlenebb ügyvédi rendtartásnak s ínég érhetetlenebb ügyvédsértő birói határozatoknak, de sikerülni fog a szabadelvüség jelszava alatt álló ama felekezeti szellemnek, mely rövidlátásában, — hogy magának megnyerjen egy polturát, a vidéki akadémiák különben szerintem is kívánatos lendülését, — eljátszik könnyelműen egy egész nagy örökséget: a magyar ügyvédi kar régi tekintélyét. * Gondolom, a reform nemzeti veszélyességét fölösleges tovább bizonygatni. A túlszaporodott, keresetképtelen ügyvédi kar természetesen mesterséges perszaporitást, perhuzást, egymással torzsalkodó ügyvédeket, ügyfelhaj hászást, ügyvéd-pauperizmust s ezek által az ügyvéd megnembecsülését, meg az emelkedett jogászszellem megfogyását fogja eredményezni. E hatás okvetetlenül megelőzendő volna. Ha már a kötelező tudorságot eltörlik, gondolkoznunk kellene legalább oly módokról, melyek ama túlnépesedést meggátolhatják. Ha már szük felekezeti szellemtől áthatva nem tudunk szabadelvűek és haladók lenni: legalább legyünk magyarok és addig védekezzünk a saját reformjaink kóros eredménye ellen, míg a kór, az egész nemzet kárára, ki nem tört. Oly mód gyanánt a zárt létszám kínálkoznék, de azt a szabad ügyvédség el nem fogadhatja. Marad tehát egyedül: az ügyvédjelölti gyakorlatnak háromról öt, vagy hét évre fölemelése. Ez sem lesz kárpótlás az elvesztendő magasabb szellemi és elméleti színvonalért. De legalább az elméleti színvonal sülyesztéseért a gyakorlati jogász tökéletesebb kiképezését és az ügyvédség lehetetlen tulszaporodását gátolná meg. E fölemelésért senki sem panaszkodhatnék, ha szerzett jogokat nem érintene, t. i. a már-ügyvédjelöltekre nem hatna ki. Ily előre-látó intézkedés elmulasztásáért azonban a felelősséget viselniük kell azoknak, akik elég keleteurópaiak ahhoz, hogy a kultúra dolgaiban annyira elmaradott Magyarhon csaknem egyetlen magas műveltségű osztályát alacsonyabb fokú műveltségre könnyedén, lelkifurdalás nélkül, cselekvőségük erejének tisztán benemlátásával lefokozzák. A tanudijakról, vonatkozással a perrendtartási javaslat 299. §-ára. Irta HAMAR GYULA, szakolcai járásbiró. A szaklapokban már többször látott napvilágot az a panasz, hogy valakit tanu-minőségben idézett meg a bíróság, kihallgatta, dijait meg is állapította, de a tanú nemcsak, hogy mitsem kapott, de még rá is fizetett, mert végrehajtást kért a tanuállitó ellen, kiről később tünt ki, hogy lefoglalható vagyona nincs. így aztán még a végrehajtó diját is ő volt kénytelen megtéríteni. Hogy hogyan gondolkodott ez a póruljárt tanú az igazságszolgáltatásról, azt nem tudni, — talán jobb is — de az bizonyos, hogy jövőben tanuzási polgári kötelességének nem fog szívesen eleget tenni s hogy, hacsak lehet, a megjelenésnél akadékoskodik.