A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 3. szám - Megjegyzések a büntetöügyviteli szabályokhoz

A J utódai ellen irányulnak ; végül az in personam kifogásokat, amelyek a résztvevő személyek ellen irányulnak. Megjegyzi azonban, hogy e megkülönböztetések a jelenlegi perjog szerint jelentéktelenekké váltak és szerinte csakis a pergátló kifogás igényel külön ismertetést. Az alperes minden ténybeli nyilatkozatát védő eszköznek tekinti a felperes támadó eszközeivel szemben. B e t z i n g e r !) kifogásnak azt tekinti, midőn az alperes felperes tényállításait beismerve uj ténykörülményt hoz fel, és pedig olyant, hogy annak folytán a felperes által felhívott jogszabály többé már nem alkalmazható, hanem egy más. éspe dig olyan jogszabály lesz alkalmazandó, amely a kereset elutasítását eredményezi. Fitt ing4.) szerint a kifogásnak éppen ugy, mint a keresetnek : egy jogalapon és egy kifejezetten előadandó ténybeli alapon kell nyugodnia. Megkülönböztet két joggátló kifogást, mint midőn az egyik szerződő fél eszének használatától meg volt fosztva p. o. őrültség, — jogsemmitő kifogást, mint a fizetés jogérvényesítését akadályozó kifogást, mint p. o. a használati jog a tulajdonkeresetben. Felemlíti továbbá F i 11 i n g, hogy a kifogásoknak egy különös faja az igénytámadó, vagyis azon kifogás, midőn az alperes egy olyan ellenigényt hoz fel és érvényesít, amely a felperes kereseti igényével egyidejűleg elégítendő ki. Ez a beszámító és visszatartó kifogás. Plank5) a peranyag feltárásáról szólva, kiemeli, hogy a pertélnek elő kell adnia mindazt, amit bírói határozatban kimondatni kiván, úgyszintén elő kell terjesztenie a ténybeli peranyagot, valamint a jogszabályokat és bizonyítékokat is, amelyek által kérelmét megalapíthatni véli. Különös jelentőséggel bírónak jelzi a támadó tényekre felhozott ellentámadást. Fz nem irányul a támadó tények valósága ellen, a támadott azokat kifejezetten be is ösmerhetné. de ha tagadja, akkor ellentmondása mint esetleges védelem jelentkezik Ez inkább a támadó tények következménye ellen irányul. Ide tartoznak először ama védő tények, amelyek az állított jogalkotó tényektől az azokat szabályszerint megillető jogszülő erőt kivételképen elvonják (jog létrejöttét gátló tények), másodszor ama tények, amelyek a már létrejött jogot utólag ismét feloldják (jogfeloldó tények). Lehet, hogy a megtámadottnak több ilyen ellentámadó ténye, vagyis védő eszköze van. Plank szerint ez a valódi kifogás. Windscheid6) a kifogásokról szólva előadja, hogy valamely igénynek egy kifogás állhat ellent. Azaz, ámbár az az igény alapos, mmden a jog létrejöttéhez megkívántató ténykörülmény megvan, semminemű ténykörülmény nem forog fenn, amely szerint a jog megszűnt volna, de egy ellentétes ténykörülménynél fogva a kötelezett annak elutasítását kérheti, s érvényesítését megakadályozhatja, ezen ténykörülménynél fogva az igény gátolva van. Az igényt gátló körülmény lehet jog vagy tény. Az akadályozás lehet mu'.ó vagy állandó, teljes vagy részleges. Bírhat személyhez vagy dologhoz kötött jelentőséggel. Megkülönböztet perjogi és anyagi jogi értelemben vett kifogásokat. P u c h t a7) szerint az exceptiók béltartalma oly ténykörülmény, amit az alperes a kereset ellen felhoz. A P 1 ó s z Sándor dr. által 1893. évben készített előadói ter vezetnek 226. §-a szól a kifogásokról, megjegyezvén, mikép azok bármikor felhozhatók. A m. kir. igazságügymin'szter által 1901. évben közzétett tervezetben e szakasznak a 230. §. felel meg. Eme 230. í?-a az 1901. évi tervezetnek azonban már csak tényállításokról és az ellenfél tényállításaira vonatkozó nyilatkozatokról szól és a kifogás szót nem használja. Bár amint p. o. a 122. §-ból is kitetszik 1901. évi javaslatunk a kifogás szót nem mellőzi. A magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének indokolása III. kötetének az 1,262. §-ra vonatkozó részében (III. kötet 595. lap) az foglaltatik, hogy : «Kifogás alatt itt is, mint más helyeken, nemcsak a tulajdonképeni exceptiók, hanem azok az ellenvetések is értendők, amelyek a joggátló vagy jogszüntető tényekre vannak alapítva.» Maga a tervezet pedig több intézkedésében szól kifo3) Die Beweislast im Civilprocess. Karlsruhe 189 í. 311. lap \)Dér Reichs Civilprocess Berlin. 1890 310 15G lap.^ , bj Lehrbuch des Deutschen Civilprocessrechts. Nördlin<ren 1887. I. kötet 71. S. ») Lehrbuch der Pandektenrechts, hatodik kiadás. Frankfurt a M. 1887. Első kötet 47. §. 7) Institutiók, II. kötet 165 lap. OG 19 gás-ról, mint p. o. 1,307., 1,262., 1,271., 1,231., 1,237., 1,240., 1.764.. 874., 884., 1,271., 1,035., 1,242., 1,755. §-aiban stb. A kifogások tana elméletének és irodalmának bővebb ismertetése fölötte hálás téma lenne ; időnk és terünk hiánya miatt azonban arról le kell mondanunk. Annyit azonban mégis ki kell emelnünk, mikép mink a tágabb és szorosabb értelemben vett kifogásoknak törvényben leendő megkülönböztetését nem tartanók helyesnek és inkább törvénybe illőnek tartjuk a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének a rendszerét, amely a fentiek szerint e megkülönböztetést mellőzi. Egyébként mink a felperes támadó eszközeivel szemben az alperes minden ténybeli nyilatkozatát védőeszköznek tekintjük, miért is csak helyeselhetjük perjogi javaslatunk 230. §-ának ama szövegezését, hogy a kifogás szót elejtve, csupán tényállításokról és az ellenfél tényállításaira való nyilatkozatokról tesz említést. Az alperes ténybeli védekezésének a megjelölésére használt kifogás szó azonban az elméletben, törvénykezésben és törvényekben, sőt immár a közbeszédben is annyira honossá vált, mikép az teljesen kiküszöbölhetőnek és kiküszöbölendőnek nem tartható. (Folytatása következik.) Megjegyzések a büntetöügyviteli szabályokhoz. Irta PAZÁR ZOLTÁN dr., nyitrai tszéki biró. Miután nemcsak a bűnvádi perrendtartás, hanem az annak végrehajtását irányító büntetöügyviteli szabályok is fontos tényezők a büntetőjogszolgáltatás gyorsabb és tökéletesebb voltának elérése tekintetében, legyen szabad a 3,700/1. m. 1899 sz. rendelettel életbeléptetett uj büntetőügyviteli szabályokhoz néhány észrevételt tennem. Megjegyzéseim főleg azon rendelkezésekre vonatkoznak, amelyek a bp. életbelépése óta szerzett értesüléseim szerint a gyakorlatban különböző értelmezést nyernek s igy különböző eljárásra szolgáltattak okot. Szükségtelennek tartom a b. ü. sz. 11. §-ának azon rendelkezését, mely a vizsgálóbíró mellé kirendelt albirót teljesen a vizsgálóbíró gyámsága alá helyezi Ugyanis ha az albiró, mint ítélőbíró önállóan ítél, ha a vádtanács bármily fontos bünvizsgálat teljesítésével megbízhatja a székhelyen kívül eső járásbíróság albiráját, nem látom be, miért legyen a vizsgálóbíró mellé kirendelt albiró hatásköre alárendeltebb. A 21 § szerint a vizsgálati lajstromba be kell vezetni minden ügyet, melyben a vizsgálat elrendeltetett. De ezen szakasz nem intézkedik arról, hogy oly esetben, midőn a vizsgálóbíró elrendeli ugyan a vizsgálatot, de a bp. 110. §-a értelmében előterjesztést tesz a vádtanácshoz az iránt, hogy a teljesítéssel a járásbíróság bizassék meg, ezt a lajstrom melyik rovatában tüntesse ki. Nézetem szerint leghelyesebb, ha ezt a befejezésről szóló 7-dik rovatban tüntette ki, amennyiben pedig a vádtanács előterjesztésének helyt nem ad és őt bizza meg a vizsgálat teljesítésével, akkor ezen körülmény a 21. §. 9. és 10 bekezdésének analógiája szerint a 8. rovatba jegyzendő s a 7. rovat előbbi bevezetése áthúzandó. Nem találunk intézkedést az irányban sem, hová vezesse be a vizsgálóbíró azon ügyeket, melyekben a vádlónak a vizsgálat elrendelése iránt beadott indítványát elutasítja. A V lajstromba a 21. § első bekezdése szerint nem vezetheti be s igy legcélszerűbb, ha a megkeresésekről vezetett Vm lajstromba irja be azokat. Az 1891 évi b. ü. sz. 55. §-a világosan rendelkezett az iránt, hogy a vizsgálóbíró az országgyűlés mindkét házához, a minisztériumhoz, igazságügyi orvosi tanácshoz, országos művegyészhez és a külföldi hatóságokhoz intézendő felterjesztés és átirat végett köteles a törvényszékhez fordulni. Az uj b. ü. sz. 32. §-a csak a külföldi hctóságokkal való érintkezést szabályozza, a többit a bp. szakaszaiból kell kiböngészni, melynek határozmányai nem elég világosak. Igy a bp. 40. §-a szerint a mentelmi jog felfüggesztése végett a megkeresést az illetékes bíróság terjeszti a főügyészhez, de nem mondja meg, hogy ezen bíróság alatt a vizsgálóbírót, vádtanácsot vagy ítélő bíróságot érti-e ? Mérgezés gyanúja esetén a bp. 244. §-a egyáltalában nem szól arról, hogy a vizsgálóbíró közvetlenül érintkezik-e az országos birói vegyészszel. A bp. 238. §-a azon esetekről intézkedik, midőn a szakértők véleménye orvosi vagy vegyészeti kérdésekben nem megnyugtató. Ha a véleményt nem a törvényszéki orvos, illetőleg orsz. birói vegyész adta, ezeknek felülvéleménye szerzendő be ; ha pedig a bíróság kétségét ez sem oszlatja el, az igazságügyi orvosi ta1*