A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 36. szám - A köznép jogi ösmeretei

250 A JOG A családi és társadalmi életnek ezen tisztán ethikai kibontakozása és teilődése teremtette meg az öröklési intézményt és azt a maga primitivitásából a családi élet fejlődésével arányosan fejlesztette és megtestesitette. Az öröklési intézmény tehát alapjában és lényegében véve nem jogintézmény, hanem tisztán az ember erkölcsi érzületéből fakadó oly intézmény, amely létezett, még mielőtt rendezett jogállapot létezett volna ; vagyis akkor is létezett, amidőn a néptörzsek és népfajok természetes társaságban, nem pedig társadalomban éltek, amidőn egymás megrohanásai ellen folytonos fegyverkezésben és résen kellett állaniok, amidőn nem a jog, mint eszme, hai.em az erősebbnek u. n. ököljoga bírt csak sulylyal, és végül amidőn jogbiztonságról és még kevésbbé állami életről szólni egyáltalán nem lehetett. A család erkölcsi kötelékei által teremtett és fejlesztett öröklési intézmény, éppen ugy, mint a család és a társadalom, erős alapon nyugodott akkor, midőn az állami élet kibontakozni kezd ; az állami és társadalmi élet kifejezett alakulásakor az öröklés intézménye, mint szorosan a családnak ethikai alapon nyugvó attribútuma és kiegészítője, létezett; azt tehát éppen ugy, mint a családot, nem a jog, hanem az erkölcsi érzü let teremtette és fejlesztette, vagyis az emberi érzéki és szellemi tehetségeibe a természet által oltott azon ethikai érzület, az a tudat, hogy az ember nem izolált, hanem társas életre van teremtve. Tudom, hogy ezzel az ethikai felfogással szemben egy, bár aránylag véve kisebb, azonban nem-kevésbbé jelentős áramlat támadt, amely alaposan vitatja, hogy az ember szellemi tehetségei egyidejűleg ébredtek tudatára ugy az ethikai, mint a jogi érzületeknek; ennélfogva a család és az öröklés intézménye ethikai jellegük dacára a jog vívmányainak tartandók ; ennek a jogfilozófiai áramlatnak azonban az a rendkívül gyenge oldala van, hogy egyedül abból vonja le a család és az örök lés intézményeinek jogi mivoltát, hogy az ethikai és jogi érzületek, mint a szellemnek inherens attribútumai, egyidejülegesek, következőleg egyik a másikat nem előzhette meg. A jogbölcselet ezen ágának éppen ez akiindulási pontja tarthatatlan ; mert ebből a való alaptételből kiindulva a logikai következtetés, a dedukció nem az, amit ez a jogbölcselet levezet, hanem még ezen elmélet elvi álláspontja mellett is csak az lehet, hogy a család és az öröklés intézménye legalábbis egyformán és egyenlő minőségben s arányban ugy ethikai, mint jogi intézmények. Azonban az utóbbi dedukció sem állhat meg, mert az alaptételből hiányzik egy lényeges kapocs, hiányzik egy logikus főtétel, egy láncszem, amely a dedukciót fogyatékossá teszi; nevezetesen: miként jelen szerény és igénytelen fejtegetésein elején (í. cikk) kiemelni szerencsém volt, a jog, mint empirikus tudományszak, sokkal hosszabb időtartamot szükségei arra nézve, hogy valamely tételnek, és méginkább. hogy valamely intézménynek létjogosultságáról meggyőződjék, és csak ezután lehet szó arról, hogy a tétel és az intézmény elvei a hosszú gyakorlat által kijegecedjenek; ellenben az erkölcs tételei általánosabbak és mindenki által könnyen és azonnal felismerhetők ; ebből tehát okszerüleg az következik, hogy u^y a családot, mint a', öröklés intézményét tisztán az erkölcsi érzületeknek kellett előbb megteremniük, és csak létezésük és fennállásuk után vehette át azokat a jog a saját szabályozása és védpajzsa alá, éppen azért, mert tapasztalati tények igazolták azoknak feltétlen szükségességét; úgyde ez által azok az intézmények ethikai jellegüket sem el nem vesztették, sem el nem veszthették, hanem a jogfilozófia szerint is a legjobb esetben, és csakis az állam megerősödésével, jogállammá lett átalakulásával, jogintézményekké is szerveztettek, ami az intézmény és az állam jól felfogott közös érdekében történt. Egyébiránt ez a kérdés annyira tiszta és immáron túlhaladott álláspontot képez, bogy annak fejtegetésébe bővebben bocsátkoznom talán fölösleges is; elég utalnom a .föntebb vázolt történeti fejlődésre, valamint arra a tapaszta'ati tényre,hogy még a közelmúltban is ugy a családi életviszony, mint az öröklés, és főleg a végrendeleti öröklés vitás kérdéseiben némely helyütt tisztán erkölcsi birósigok, másutt, p. o. hazánkban is az egyházi, tehát szintén erkölcsi bíróságok Ítélkeztek. A családi és öröklési, mint egymással szorosan összefüggő ethikai intézményeket párhuzamban állítva, azt lat|iik. hogy mind a kettőben az emberi nem a maga teljességében és valódi mivoltában jelentkezik ; mind a kettőben az embernek összes érzéki és teljes szellemi élete nyilvánul. A hármas irányú szellemi tehetség : az ész, kedély és akarat, mind a kél intézményben a legteljesebb harmóniában érvényesül, és a főkülönbséget a kedély tünteti fel ; mert: míg a családban az eszthetikus kedély erkölcsi szeretetté tömörül és ezzel melegíti át a család szentélyét és fűzi össze annak tagjait, addig a családi szert tetet áradozó es/thetikus kedély az öröklés intézményében kegyeletté alakul, amely a szeretetnek és fájdalomnak erkölcsileg átszellemült érzülete; a család fájdalmasan válik el szeretett tagjától, a szeretetnek és a fájdalomnak vegyes érzülete : a pietás kiséri és veszi körül az elhunytat, amit a logikus ész azzal szentesit, hogy megörökíti az elhunyt iránt való megemlékezést. A kezdő- és végpontokat tekintve : az öröklés intézménye ott kezdődik, ahol a családi kötelék megszakad, és ott ér véget, ahol a család végleg megszűnik; a kettő közt az ethikai kapcsolat és folytonosság annál jellegzetesebb és jelentősebb, mert ez az egyedüli alap az öröklési intézmény igazolására, amiről külön fogok megemlékezni. Kezdőpontjára való tekintettel : a család a jövő. az öröklés pedig a mult intézménye. A házasságkötés, a családalapítás : egy uj életvilágot kezd, teremt; a halál ténye, az öröklés: ezt a jövő világot megszünteti. Ott az életközösség szeretetet sugároz, itt a halál ténye kegyeletet hagy nyomában. TÁRCA. A köznép jogi ösmeretei. A. Jog eredeti tárcája. Irta ALFÖLDY EDE, nagybecskereki kir. járásbiró. Aki a jogszolgáltatás terén működik, annak a figyelmét alig kerülheti ki az a sajátságos körülmény, hogy az úgynevezett köznép jogi érzéke nem áll mindig összhangban az általános jogszabályokkal. Minthogy a nép közt divó törvényellenes jogi szokások többnyire rendszertelenek, ennélfogva az eltérést nem szabad kizárólag a jogtudomány gyarlóságának tulajdonítani, de mindenesetre az a komoly feladat hárul a törvényhozásra, hogy a nép fölfogásának lehető megközelítésével az ellentéteket némiképpen kiegyenlítse. Különösen az öröklésre vonatkozó jogszabályok nem tudnak teljesen összeforrni a köznép lelkületével ; mert a családi és gazdasági élet átalakulásokon ment át, a jogszabályok pedig a régiek maradnak. A családi életközösség mindinkább szűkebb körre szorul, s ami azelőtt napirenden volt, az ma már ritkaságszámba megy : hogy 5—6 nemzedéknek együtt legyen a családi tűzhelye. A testvérek szüleik halála után nem szoktak tulajdonközösségben maradni s az öröklött ingatlanon, ha gazdasági akadályokba nem ütközik, természetben megosztoznak. Akinek a természetben való osztozkodás szokását hivatalos adatokkal kellene kimutatnia, a legnagyobb zavarba kerülne, mert a hagyatéki iratok inkább a tulajdonközösség divására engednek következtetni. Nem valami örvendetes jelenség, de — sajnos — ugy van, hogy azok, akik hivatva volnának a nép érdekének gondját viselni, többnyire a könnyebb végét fogják a dolognak és megelégszenek a kötelesség teljesítésének a látszatával. Az öröklési osztály a testvérek között rendszerint egyenlő arányban történik s a nép. mely az ügy érdeme tekintetében szűkszavú szokott lenni, az osztályra vonatkozóan nem ad bővebb felvilágosítást. Sem a községi jegyző, aki a hivatalos beavatkozás nélkül keletkezett egyességeket szokta irásba foglalni, sem a közjegyző, aki a hagyatéki tárgyalást vezeti, nem bocsátkozik hosszabb magyarázatokba, hanem kéI nyelmi szempontból ugy értelmezi az örökösök nyilatkozatát, í hogy vagyonközösségben kívánnak maradni, holott 100 ilyen | eset közül legalább 90-ben nem keletkezik vagyonközösség. Nem csoda tehát, ha a telekkönyv ily körülmények közt nem tükrözheti vissza hiven a tényleges állapotot. Ami a végrendelkezést illeti, a tapasztalat azt mutatja, j hogy a kisgazda ritkán gyakorolja a végintézkedés jogát. 500 í haláleset közül 50-ben van végrendelet és ez a szám is csökken, ha tekintetbe vesszük, hogy a végrendelkezés szabályainak alkalmazásából áll. Az is előfordul, hogy a kisgazda még életében megosz| toztatja gyermekeit, de ezek az esetek szemlátomást fogynak, i mert a gyermekek hálátlansága sokszor kirivó módon nyilvá1 nult és az elrettentő példák élénk emlékezetben maradtak.