A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 35. szám - A deportáció (szylka) és a transzportáció (katorga) Oroszországban

138 A JOG ván: a dijlevél érvényessége tekintetében eldöntendő egyedüli kérdés tárgyát csak az képezhette, hogy az előleges közgyűlési határozatnak megfelelően, különösen az arra felhatalmazott bizott­ság közbejöttével köttetett-e meg az ügylet ? Mert az ügylet megkötését maga a határozat még nem létesíti, ez az alperesnek csak egyoldalú akarata, amely ügylet létesítésére csak akkor vezet, ha ez az akarat az erre közgyülésileg megbízott egyének utján a másik szerződő fél irányában a szükséges, éspedig a jelen esetben az ügyv. rdts. 54. §-a értelmében Írásbeli módon kifejezésre jut. A telebbezési bíróság azonban a J) alatti közgyűlési jegy­zőkönyvet tévesen értelmezte akkép, hogy abban .ilyen megbi­zotlakul az alperes társulati u. n. három «főtag» rendeltetett; mert a jegyzőkönyvben a társulat bizottsága bízatott meg ezzel; márpedig a társulat alapszerződéséből kitetszően, a társulat bizottsága nem azonos a három főtaggal, hanem az alapszerző­dés 5. pontjában van a társulat bizottsága szervezve és ez 21 tagból áll; ezért a közgyűlési határozatnak megfelelően, és igy az alperest kötelezően, az ügylet csak akkor jött létre, ha azt az alperes részéről megbízott 21-es bizottsága létesítette. Téves tehát a felebbezési bíróságnak az a döntése is, hogy az A) alatti dijlevelet csupán a 3 főtag aláírása alapján a köz­gyűlési határozatnak meglelelőleg létrejöttnek Ítélte. Azonban az A. alatti dijlevélen a három főtag aláírásán felül számszerint még éppen 21 más aláírás is szerepel, s a feleb­bezési bíróság ennek ellenére mellőzte a tényállásnak abban a részben való megállapítását, hogy a kérdéses időben az alperesi társulat bizottsága ebből a 21 egyénből állott-e? Ugyanezért a felebbezési bíróság ítéleti tényállása e rész­ben hiányos. Áttérve az alperesnek másodsorban felhozott panaszára: ez a panasz annyiban alaptalan ugyan, amennyiben arra vonat­kozik, hogy az ügyvédi dij leszállításának abból az okból volna helye, mert az ügy, melyért a dij kiköttetett, részben amiatt az előrenemlátott esemény miatt megszűnt, hogy a konverziónak nevezett műveletet maga a hitelező magyar földhitelintézet eszközölte. Alaptalan pedig a panasz ebben a részében azért, mert sem az ítéletből, sem a tárgyalási jegyzőkönyvből, vagy annak mellék­leteiből nem tűnik ki, hogy az alperes az ügynek ezt a megszűnését a felebbezési bíróság előtt felhozta, tehát ez az uj állítás a S. E. 197. §-a értelmében, a felülvizsgálati eljárásban fel nem hozható. Ellenkezőleg a felebbezési tárgyalási jegyzőkönyvhöz az alperes által mellékelt külön iratból az tűnik ki, hogy az alperes azt állította és a dij leszállítását azon alapon kérte, hogy a fel­peres jogelőde a szükséges eljárást nem teljesítette, ami miatt az alperes kénytelen volt aztL u k ác s Imre ügyvéd és a külön iratban megnevezett többi egyén által végeztetni. De éppen annyiban ala­pos az alperesnek másodsorban felhozott panasza, amennyiben arra vonatkozik, hogy a felebbezési bíróság jogszabályt sértett, midőn ez utóbbi állított tényt nem ítélte olyannak, amely a kikötött dij leszállítására vezethet, és különben is a kérdéses tényállítás tekintetében a felebbezési bíróság a tényállást jogsza­bály megsértésével állapította meg. Ugyanis általános jogszabály, és ennek érvényesülését az ügyv. rdts. 55. §-a nem zárja ki, hogy minden kétoldalú szerződésnél, és igy az ügyvédi jutalomdíj tárgyában létrejött ügyletnél is, ahhoz, hogy az egyik fél a szerződési kötelezettség teljesítését a másik féltől, tehát ügyvédi jutalomdíj esetén az ügyvéd, vagy jogutódja a jutalomdijat a megbízótól követelhesse, szükséges, hogy — ha csak a másik fél őt nem akadályozza, — maga részéről az elvállalt kötelezettséget teljesítse. (Hasonló ért. határozott a kir. Kúria 1898. I. G. 193. sz. a.) Ebből a jogszabályból következik, hogy a jelen ügyben lényeges az a kérdés, hogy a felperes jogelődje az alperes részé­ről rábízott ügyet befejezte-e és mennyiben. A felebbezési bíróságnak az a döntése pedig téves, hogy a felperes jogelődjét az úgynevezett konverzió körül az alperes képviseletének elmulasztása egyáltalán nem terhelheti, minthogy ezt a müveletet a magyar földhitelintézet saját közegeivel végez­tette; mert e mellett is, az A) alatti dijlevél helyes értelme sze­rint, a felperes jogelődjének kötelessége volt a földhitelintézet által végezett kérdéses müvelet egész folyamán az alperes jogi érdekét képviselni és előmozdítani. Ezért ha a felperes jogelőde az alperes képviseletével az u. n. konverzió befejezte előtt felhagyott s e miatt bizott meg az alperes érdekei képviselésével és előmozdításával más ügyvé­det vagy meghatalmazottat: ugy a kikötött jutalomdíj leszállítá­sának helye van. Midőn tehát a felebbezési bíróság egyfelől a fentebb emlí­tett téves szempontból kiindulva, másfelől pedig az alperes által felajánlott bizonyításnak minden indokolás nélkül való mel­lőzésével azt jelenti ki, hogy nem volt megállapítható, hogy fel­peres jogelődje «az úgynevezett konverziót nem vitte keresztül, sem az nem volt megállapítható, hogy ezt alperes más ügyvéd­del vitette keresztül , ez a megállapítás nemcsak az A) alatti dijlevélnek a felperes jogelőde kötelezettsége tekintetében való téves értelmezésével, hanem a S. E. 64. §-ának megsértésével is történt. Hiányzik tehát az irányadó tényállás annak jogi megbírá­lásához is, hogy a elperes jogelődje részéről az elvállalt kötele­zettség teljesítése tekintetében forog-e fenn olyan mulasztás, mely arra vezethet, hogy őt a kikötött jutalomdíj egész összege meg ne illesse. „.,,,,, Ezek szerint az ügy, a felebbezési bíróság ítéleti tényállása alapján nem alkalmas a felülvizsgálati eljárásban való érdemi döntésre, amiért is a felebbezési bíróság ítéletét a S. E. 204. §-a értelmében feloldani s a felebbezési bíróságot a megfelelő eljárásra utasítani kellett, a felülvizsgálati költséget pedig csupán összegszerűen megállapítani, viselésének kérdése a hozandó ujabb határozatnak lévén tárgya. Ugyanitt megjegyeztetik, hogy az alperes által a felülvizsgálati beadványon az 1894. évi XXVI. t.-c. 21. §-ának III. pontja 3. bekezdésében foglalt rendelkezés figyelmenkivülhagyásával fe­leslegesen lerovott felebbviteli bélyeg ugy az alperes felülvizs­gálati költsége, mint az alperesi ügyvéd járandósága megálla­pításánál számításba nem vétetett. Az 1881. LX. t.-c. 213. §-a ugyan azt tartalmazza, hogy a zárgondnok kinevezése és a befolyt összeg felosztása a 18. § szerint illetékes járásbíróság hatásköréhez tartozik, azonban ugyarjezen szakasz azt is rendeli, hogy a 208. és 209. §§. intéz­kedései megfelelően alkalmazandók; márpedig a 209. § ban világosan ki van fejezve, hogy a zárgondnoki számadás a foga­natosítás végett megkeresett telekkönyvi hatósághoz adandó be, amiből következik, hogy amennyiben telekkönyvileg haszonélve­zetre vezetett végrehajtás esetén a foganatosítás végett megke­resett telekkönyvi hatóság jár el, a foganatosítás körüli összes teendőkre, tehát a zárgoudnoki számadás elintézésére nézve is, — ugyanez a hatáskör illeti meg a 213. §. értelmében a foganatosí­tás végett megkeresett és a 18. §. szerint illetékes kir. járás­bíróságot is. Az ellenkező felfogást kizárja az a körülmény, hogy az 1881: LX. t.-cikk egyéb esetekben a végrehajtási teen­dőket a foganatosításra megkeresett bírósághoz utalja. A ni. kir. Kúria (1902 május 13-án 2,957/1902. P.) azon illetőségi összeütközés elintézése tárgyában, mely a Szeg­halomvidéki Takarékpénztárnak P. Zsuzsanna végrehajtást szen­vedő elleni végrehajtási ügyében a gyulai kir. törvényszék és a szeghalmi kir.járásbiróság között felmerült, következő határozatot hozott: A zárgondnoki számadás elintézésére a szeghalmi kir. járásbíróság mondatik ki illetékesnek. Indokok: A gyulai kir. törvényszék mint váltóbiróság kielégítési végrehajtást rendelt el a végrehajtást szenvedő ellen, egyebek között ennek olyan ingatlan haszonvételére, melyre ezen joga telekkönyvileg kitüntetve nincsen, s ennek foganatosítása végett a szeghalmi kir. járásbíróságot megkeresvén, az a végrehajtást az 1881. LX. t.-c. 213. § értelmében záralávétel által fogana­tosította. A gyulai kir. törvényszék a zárgondnoki számadás elinté­zését saját hatáskörébe tartozónak véli az idézett 213. §-a értelmé­ben, mivel a zárlatot ő rendelte el, és a 213. §. a zárgondnoki számadás elintézésére a foganatosítás végett megkeresett bíróságot fel nem jogosítja. A 213. §. ugyan erre nézve azt tartalmazza, hogy a zár­gondnok kinevezése és a befolyt összeg felosztása a 18. §. szerint illetékes járásbíróság hatásköréhez tartozik, azonban ugyanezen szakasz azt is rendeli, hogy a 208. és 209. §§. intézkedései meg­felelően alkalmazandók; márpedig a 209. §-ban világosan ki van fejezve, hogy a zárgondnoki számadás a foganatosítás végett meg­keresett telekkönyvi hatósághoz adandó be, amiből következik, hogy amennyiben haszonélvezetre vezetett végrehajtás esetén a foganatosítás végett megkeresett telekkönyvi hatóság jár el, a foganatositási összes teendőkre, tehát a zárgondnoki számadás elintézésére nézve is, ugyanez a hatáskör illeti meg a 213. § értel­mében a foganatosítás végett megkeresett és a 18. § szerint illetékes kir. járásbíróságot is. Az ellenkező felfogást kizárja az a körülmény, hogy az 1881: LX. t.-cikk egyéb esetekben a végrehajtás foganatosítása körüli összes végrehajtási teendőket a foganatosításra megkeresett bírósághoz utalja. A sommás eljárás 170. §-a értelmében a fölebbezési eljá­rásra, amennyiben a vonatkozó fejezet intézkedéseiből más nem következik, a járásbíróság előtti sommás eljárás szabályai meg­felelően alkalmazandók. A járásbíróság előtti eljárásban pedig a S. E. 121. §. sze­rint a teljesen irásba foglalt ítéletnek tartalmaznia kell az indo­kolást, melyben a tényállás is, a kereset és ellenkérelem kieme­lésével, röviden előadandó. A fölebbezési bíróság akkor, amidőn a jbiróság ítéletét egyszerűen indokolásánál fogva hagyta helyben, lényeges eljá­rási szabályt sértett meg; mert jóllehet a S E. 170. §a értel­mében jogában áll a fölebbezési bíróságnak, az Ítéletben a tény állás előadásának kiegészítéséül és pótlásául a fölebbezésnek és az előkészítő iratoknak, valamint az elsőbirósági iratoknak tar­talmára is hivatkoznia, de e hivatkozás, ha a fölebbezési bíróság előtt szóbeli tárgyalás is volt, a dolog természeténél, de meg a S. E. alapelveire való tekintettel is, nem terjedhet odáig, hogy a fölebbezési bíróság a fenforgott ügyet egész egyszerűen az elsobiróság ítéletének indokaira hivatkozással intézze el. A fölebbezési bíróság ítéletének minden körülmények között híven, érthetően vissza kell adnia azokat a tényeket, amelyek az elsőbiróság ítéletének hozatala óta saját Ítéletének meghozata­láig a peres ügyre vonatkozólag felmerültek s az ügy megbirá­lasara befolyással bírhatnak, egyszersmind megemlítendő az ité-

Next

/
Thumbnails
Contents