A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 32. szám - A magy. ált. polg. tkönyv tervezetének ismertetése. Folytatás

234 A JOG Nagy bajnak tartjuk még azt is, hogy nálunk már minden kis gyermek ismeri a ^detektív bácsit*! Mily könnyű dolguk van még csak a professzionátus gonosztevőknek velők szemben! A bűnügyi osztály ügyforgalma volt 77,401 ügyszám és 20,250 befejezett nyomozás (1899: 67,059; 1900: 71,556 ügysz.) Az előző évekkel szemben ugy az ügyforgalom, mint a bűncselekmények száma emelkedett. Mindazonáltal nem lehet a jelentés szerint ebből következtetni, hogy a közbiztonság hanyatlott volna, az szerinte a lakosság évről-évre való szaporodásának természetes jelensége. De hát akkor miért hozza a jelentés azt mégis kapcsolatba a lefolyt év kereset- és munkahiányával, sőt az 1900. január 1-én életbeléptetett Bp.-sal ? «Ismeretes tény — úgymond a jelentés — hogy a főváros lakosságának leginkább azon része gyarapodik rohamosan, melyben — a műveltség alacsony fokánál fogva (?!) — a bűnözési hajlam nagy. A gazdasági válság számtalan embert hajt a fővárosba, melyhez a megélhetést illetőleg utolsó reményüket tűzik. Ezen, — a rendőrség előtt teljesen ismeretlen-emberek, a nyomor kényszere alatt, hajlandók a bűncselekményekre, másrészt pedig járatlanságuk folytán könnyen áldozatokká válnak. Innét az ovadék-szédelgők nagy száma, kik csak magáninditványra vonhatók felelősségre s akadt köztük olyan is, ki egymaga 61 ember óvadékát fordította saját céljaira.» A Bp. a rendőrség teendőit rendkívül megszaporította; ezt mutatja már az összforgalomnak a tavalyihoz képest 5,848 ügydarabbal való emelkedése. Pedig a bűnügyi osztály tisztviselői és közegei az elmúlt évben is önfeláldozó buzgalommal működtek. Ezen buzgalmuknak tudható be, hogy a «befejezést nem nyert nyomozások között igazán nagy jelentőségű alig van; mindazonáltal azon jelentékeny hátralék ugy az ügyekre, mint a felekre nézve hátrányos, mert akadálya annak, hogy kellő gyorsasággal az illetékes bíróság elé kerüljenek. A bűnügyi rendőrség sikeres működésének egyik alapfeltételét a gyors intézkedés képezvén, a késedelmes elintézés nem-egyszer az eredménytelenséget idézi elő és az által a károsult kára meg nem térül, a büntetés alól menekült bűntettes pedig uj bűncselekményre bátorittatik.> Ebből a rendőrség azt a következtetést vonja, hogy a jelenlegi létszám elégtelen. Ezen érvelést annál szivesebben elfogadjuk, mert az saját nézetünkkel is mindenben megegyezik. Most sem fogadjuk el azonban azon, hol nyíltan, hol lappangva hangsúlyozott érvet, hogy a nyomozás részleges sikertelenségének oka a Bp. által engedélyezett tulrövid 36—48 órai nyomozási idő volna. Értjük és méltányoljuk a rendőrség fájdalmát, mely a lejárt aranyidőket visszasírja, midőn kénye-kedve szerint ideje volt a terheltet puhítani és vallomásra birni. De pótolhatja ezen hiányt a rendőrközegek fokozott ügyessége és a létszám szaporítása, miáltal az egyes előadó több időt és buzgalmat szentelhet a fontosabb ügyek kinyomozásának. A törvény pedig maradjon továbbra is törvény, melyet mindenkinek, tehát a rendőrségnek is tisztelnie és követnie kell. De éppen ez irányban terheli a rendőrséget is a törvény világos áthágásának vádja, miként ezt alább látni fogjuk. Annál is inkább szükséges a létszám szaporítása, mert ma csak rendőri szempontból lesz elbírálva az a kérdés, hogy nagy jelentőségü-e valamely elhanyagolt ügy vagy sem? A magánvagyon elleni büntettek rendszerint ilyeneknek nem tekintetnek. De nem akarok újból rekriminálni; jogában áll a közönségnek a rendőrségtől ügyei gyors nyomozását követelni. Az a néhány ott alkalmazott ember már eddig is emberfölötti munkát végez, — tehát világos, hogy alkalmas uj erőkkel kell szaporítani a létszámot. Ma pl. nincs ideje a rendőrségnek az orgazdaság üldözésére; pedig ez nagyban nehezíti a bűntettesek sikeres üldözését. A nyomozás befejeztetett 1901-ben 20,250 esetben (16,965), részben vagy egészben sikeres volt 12,860 (12,708); sikertelen 7,390 (4,257) esetben, vagyis °/0-ban 60'6% (66.6%) volt sikeres. A sikeresség tehát 6%-kal csökkent. Oka, hogy a feldolgozás nem történhetik kellő gyorsasággal és hátralékok maradnak — a sikeresség rovására. Első sorban a rabos ügyeknél tapasztalható a kisebbedő %> ar,°' a 48 óra elégtelen a nyomozáshoz, ha több bűncselekményről van szó. Azonfelül az ismétlődő, az üzletszerűen elkövetett bűncselekmények halmozódásánál felmerülő nehézségek csökkentik a sikerességet. Az esetekből bűntett volt 1901-ben 7,470, vétség 12,780 (b. 5,711 v. 11,254), vagyis százalékban b. 36 8%, v. 63-1%. (b. 33-6%, v. 61/4%). Jóllehet ezen adatok szerint a súlyosabb beszámitásu bűnesetek 3'3% emelkedést mutatnak, ezen emelkedés csak látszólagos, mert a nyomozás természetszerűleg első sorban a fontosabb esetekre irányult. Innnét van aztán, hogy a vétségek jóval nagyobb számarányban szerepelnek a hátralékok közt. Feljelentetett 17,966 személy (16,966), ezek közül kinyomoztatott 15,685 (14,433) vagyis %-ban 87.4°/° (85%). Mig tehát a személyek kinyomozása emelkedik, az esetek nyomozása 6% csökkenést mutat. Okát a rendőrség újból a 36—48 óráig tartó, rövid letartóztatási időtartamban keresi, mely nem elegendő arra hogy a több bűncselekményt elkövetett terheltre több eset legyen rábizonyítható, mint az, amelynél tetten érték. Akit p. o. betörésen értek, arra a 36—48 óra alatt fegfölebb 2—3 esetet lehet bizonyítani, holott talán 10—15 ily büntettet elkövetett. (Folytatása következik.) Révai Lajos dr. A magy. ált polg. tkönyv tervezetének ismertetése. Irta DÓMJÁN L. rimaszombati tszéki biró. N^. (Folytatás.)* Elbirtoklás. Az elbirtoklás (usucapio) a T. konstruálása szerint az elévüléstől teljesen független, önálló jogintézmény, mely által tulajdonjog szerezhető. Az eddig felépült jogrendszer, mely az elbirtoklást az elévülés egyik alkatelemének tekintette s «praescriptio acquisitiva» néven jelölte, itt alapot veszt, a tulajdonnak az elévüléshez többé köze nincs. (1,327. §.) Ez az ujitás ellentétben áll az oszt. ptk. intézkedésével, melynek 1,478. §-a szerint: «Mmden elévülés elbirtoklást foglal magában.» Ellentétben áll a római joggal, mely jogszerző és jogszüntető elévülést ismer. Ellentétben áll a hazai törvényekkel s jogfejlődésünkkel, mert a Hármask. szerint a római törvény mint a hazai jog forrása említtetik, s jogi iróink is az elbirtoklást az elévülés alkatelemének tekintik. Egyebek közt Dózsa e tárgy tekintetében a következőleg nyilatkozik: «Ha megszűnik is az előbbeni birtokos tulajdonjoga, a jószág azért nem válik uratlanná, s annak más nem lehet tulajdonosa, mint az elbirtokló.)) Ennek ajogrendszernek a Tervezetben komtemplált megváltoztatása a tudomány szempontjából is helyeselhető s célszerűségi okokkal is támogatható. A tudomány az uj elmélet mellet harcol. Az elbirtoklás szorosabb értelemben véve jogcímmel (justus titulus) kezdődik. A birtokos a dolgot sajátjának tekinti, szerzési cime van és azt jogszerűnek tartja. Közömbös jogaira a tulajdonos magatartása, mert a jóhiszeműségnél fogva maga-magát tartja tulajdonosnak. A birtoklás itt az elévüléstől függetlenül folytatódik. A törvény előírja a szerzési formákat, s az elbirtokló szerzési cime a formának valamely kellékét nélkülözi. A tartós birtoklás folyamán — miután a közgazdasági és forgalmi érdekek azt kívánják — a törvény eltekint a formahiányoktól, és legálisnak ismeri el a szerzést. Itt tehát nincs tekintet arra, hogy megszünt-e a tulajdonos jogosítványa. Sőt inkább az bir fontossággal, hogy van-e szerzési cim, és a szigorú szabályok alkalmazása marad el, s a jogosítvány az elévülésből nem merittetik. Úgyde az elbirtoklásnak van egy másik neme is, az úgynevezett rendkívüli elbirtoklás, ahol a justus titulus nem kívántatik, s a birtokos a kontinuitással mégis megszerzi a tulajdonjogot. Itt már a gyakorlati élet követelménye alkot jogosítványokat. A hosszú időn át való elbirtoklás intézménye már érinti az elévülés jogintézményének mesgyéjét, azonban a két területet összebarázdolni mégsem lehet, mert ha a tulajdon elvesztésére felállítjuk is az elévülés jogintézményét, az elbirtoklás időhatárát még akkor sem lehet ugy megszabni, hogy az összeessék az elévülés időhatárával, az elévülési időtartam betelhet annélkül, hogy az elbirtoklás tartamának időhatára a másik részről eléretnék, p. o. egy harmadik személy megszakíthatja a birtoklást és saját nevében szintén elbirtoklást kezdhet. így tehát az elévüléstől függetlenül lehet konstruálni az elbirtoklást, s az utóbbi jogintézménynek a dologjog rendszerébe való önálló beillesztése kifogás alá nem jöhet. Nem érthetek azonban egyet a T. tudós szerkesztőjével, aki a konstruálás szükségét okozatként állítja fel, miután az 1,327. §. a dolgokon való követelésekre az elévülést kizárta (Ind. 335. 1.) Okozat inkább az utóbbi intézkedés, mert az elbirtoklás mint önálló intézmény konstruáltatván, nincs arra szükség, hogy a jogosítványok tartalmát az elévülés szüntesse meg. Ami most már a célszerűségi okokat illeti, az Indokolás igen helyesen jegyzi meg, hogy: «A jogbiztonság és a forgalom igényei nem tűrik a függő helyzetek perpetuálását.» (Ind. 335. 1.) A dolognak gazdasági kihasználása szükségessé teszi a tulajdonbiztosságot, ezek az érdekek mint fentebb emiitettem, a jog alkotására befolyást követelnek. Ez az érdek a törvényes gyakorlat terén már nagyobb területeket hódított, mert mig a római jogban a rendkívüliéibirtokláshoz a kontinuitáson kívül a jóhiszeműség is kivánta*) Megelőző közlemény a mult évi 51. számban.