A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 27. szám - A jogi szakoktatás reformja

A JOG 213 «Ez a kedvezmény azonban csak ugy vehető igénybe, ha a kedvezményre jogosított házastárs viszont a másik házastárs irányában minden közszerzeményi igényéről !emond». De mivel a kedvezménynyel csak a házasság megszűntekor életben volt házastárs élhet, közszerzeményi igényéről a másik házastárs javára -le nem mondhat, mivel ez már nem él. Ki van zárva tehát a lehetősége annak, hogy e kedvezményt igénybe-vehesse. V. Hitbér. A kodifikáló bizottság egyik tagja a hitbér szót onnan származtatja, hogy az a férjhezadó leánynak az ára volt. Férjhezmenö vagy eladó leányt igen, de férjhezadó leányt a magyar nyelv nem ismer. Maga a szó «bért» jelent, tehát nem lehet ár, mert akkor nem hitbér. hanem Htár lenne. Az sem áll, hogy azért lenne hitbér, mert az en berek hitet tettek a bér kikötésénél; hanem igenis hittel erősitett hűséget fogadtak egymásnak, tehát a hitbér a női hűség bére és jutalma volt, aminthogy mai értelemben is az. Ezért, ha a nő a férje iránti hűséget megszegi, elveszti hit bérét. Éppen mivel a hitbér a házassági hűség jutalma s ilyet nejétől csak a férj, és amaz viszont követelhet, hitbért illetve viszont-hitbért más.k, mint a házastársak, egymásnak nemis köthetnek. Tehát létező jogunkkal ellenkezik a 174. §, mely azt^ mondja: «hitbére lehet a férjnek is a feleségétől vagy mástób). Minden, harmadik személy által kötelezett összeg, amennyiben az nem az egyik vagy másik házastárs helyett köteleztetett, nem hitbér. hanem ajándék, s a ajándékozásra fentálló jogszabályok alá esik, habár a szerződésben hitbérnek volt is nevezve. A hitbér és ajándék pedig lényegesen különbözik abban, hogy : a hitbér csakis túlélés esetére követelhető; az ajándék ingyenes, viszontszolgálat nélkül való, mig a hitbér érdemdijazási jelleggel bir; ellenszolgáltatása! a házassági hűségnek egész a sirig tartó megőrzése. Tehát nem áll, mint azt szerző állítja, hogy a hitbérnek az ajándékozással mindenben közös ismérvei volnának. A hitbér másként: «jegybér adatik az özvegység enyhítése végett a házassági hüségért». (lásd Fogarasi : 122. lap 284. §.) «Az özvegység a hitbér követelhetésének oly lényeges feltétele, hogy a nő a házasság tartama alatt még akkor sem követelheti, ha annak bármikor követelhetésére szerződés leg feljogosittatott is». (Lásd Zlinszky: Magánjog, 552., 553. lap.) Minek helyes oka éppen az, hogy az, akinek köteleztetett, mig a házasság tart, a házassági hűség jutalmára, a hitbérre érdemtelenné is válhatik. Nem helyes tehát, amit a Tervezet 170. §-a mond, hogy «kétség esetén azt, mivel a férj a feleségét egyedül túlélés esetére részelteti, nem hitbérnek, hanem halálesetre szóló intézkedésnek kell tekinteni)), mert hisz minden hitbér halálesetre szóló intézkedés, és csak túlélés esetére követelhető. Sok esetben túlélés esetén is csak akkor, ha a férj vagy nő haiála lemenő öiökösök nélkül következik be, mint ennek kikötése az irott hitbérnél Dunántúl szokásos. (Vége következik.) X jogi szakoktatás reformja. Irta MOSKOVITZ IVÁN dr, ujpesü kir. albiró. Ezen fontos ügygyei egy régóta scontro-bzn heverő kérdés merült föl újra . Fölösleges arról beszélnünk hogy a kérdés miért és mennyire fontos. Hiszen a jog- és áüamélet mintegy kerete, gerince manapság egész társadalmi exisztenciánknak, — és az a testület, amely ennek az életágnak kezelésére, vezetésére van hivatva, nemcsak saját szakmájának, de az egész társadalmi létnek legfontosabb érdekeit tartja kezében. Korunk a munkamegosztásnak, a szakszerűségnek kora. A jogász katásköre, működése ma is univerzális ugyan, — mert közvetve vagy közvetetlenül a lét minden kérdésébe befolyik az állam főfölügyeleti hatalmánál fogva még a legtávolabbeső élet- és munkaterekre is ki kell terjeszkednie. Mégis, tevékenysége ma már ezen a nagy általános téren többé nem általános, mindenes jellegű, hanem speciális szaktudást igénylő föladat. Ingerenciája kiterjed az élet minden ágára, de tevékenysége a legkülönbözőbb ügyágakban is megmarad speciális jogászi tevékenységnek. A többit ma már a társadalom gépezetében elvégzik az arra hivatottak, magában az állam szűkebb organizmusában pediglen a napról-napra szaporodó szakközegek. De ha a jogász többé nem mindenese a közéletnek, ha pályája folyton, mindinkább tudományos szakpályává emelkedik, akkor képzettségének is mindinkább intenzívvé, szakszerűvé kell válnia. Nem akarjuk a multat, illetve a fönnálló rendet csak gáncsolni, elismerjük a jelenlegi és kivált az ezelőtti jogászi előképzésnek sok szép, helyes oldalát. A lematurált jfju fölkerült az egyetemre, vagy akadémiára, ; megtalálta ott a közéletet, a politikát kicsinyben. Megtanult I szónokolni, korteskedni, pártot csoportosítani, elveket s szeméI lyeket fölmagasztalni, propagálni, szóval sok olyant, amit a későbbi nyilvános életben nagyon is fölhasználhatott. És tanult még mást is, ami a lelki nevelésre mindennél fontosabb : lelkesedést, harcot és hazaszeretetet. E mellett itt-ott, — ha kedve volt, előadást hallgatni — hallott egy-egy tartalmi és alaki tekintetben egyaránt nagybecsű egyetemi prelekciót, és mi több, ha passziója, magánszorgalma egyik-másik szaktárgy felé vonzotta, módjában állott annak a szaktudománynak egy-egy szemeszter keretébé beleilleszthető részét valame lyik jeles tudósunk rendszeréből elsajátíthatni. Igaz. hogy még ez sem felel meg a főiskolai tanulás valódi fogalmának, vannak, akik igazán komolyan veszik a stúdiumot, akik tanulással töltik jogászéveiket, de valljuk meg, hogy ezek kivételek. Mindez tényleg szép, hasznos, nemes eredmény, amelyet rendszerünk mellett elérhettek mindannyian és el is értek tényleg igen sokan, majdnem mindazok, akiknek a tulságig menő, hirtelenül elért szabadság a lelki egyensúlyukat egészen meg nem zavarta. Voltak mégis, akik az utóbbi kategóriába estek, akik nem tanultak, nem lelkesedtek, szellemileg sem nevelődtek. Ilyenek mindenütt, minden rendszer mellett akadnak, de kétségtelen tény, hogy e túlságos szabadság elősegíti az elzüllésnek ezt a faját. Itt mégis elsősorban azokról szólunk akik megfeleltek a rendszer következményeinek, akik tanultak — annyit, a menynyit, akik szabad óráikat a lumpolás, az «egyetemi közélet» és a «prívata diligentiaa között arányosan osztották meg. Ezek a joghallgatók az első évben hallgatták az" előadásokat anynyira, amennyire társadalmi életmódjuk órarendje és a tantermek zsúfoltsága ezt megengedték. Az első alapvizsgálat előtt tanultak és 3 — 4 hétig meglehetős iparkodással, lehetőleg jegyzetekből, puskákból, kivonatokból. A második évben az előadások már rendesen kiestek a programmból. Megmaradt egy-egy szaktárgy, magyar közjog, büntetőjogi szeminárium vagy a theoretikus hajlamuaknál a jogfilozófia. A második év végén megint 3—4 heti komoly és gyors tanulás, azután pedig 1^ — 2 esztendei szünet. Ez a hosszú pauza, a harmadia és negyedik évnek rendszeresített semmit-tevése, ez ölt meg nálunk sok jóra termett, hasznosnak indult exisztenciát. Az önfegyelmezésre kevéssé képes fiatal léleknek időrend, munKa és fegyelem kellenek, ezek nélkül az igazán «kivételesek»-nek kivételével, erőt vesz rajtuk az időelőtti nagy szabadság hóditó érzete. Az első orvoslást igénylő hiba a harmadik és negyedik esztendőnek szabadsága, a harmadik év végére kötelező vizsgálat kell, a negyedik évet pediglen szerves kapcsolatba kellene hozni a minősítő vizsgával, légyen az akár államvizsga, akár szigorlat, ugy hogy csak az szabaduljon az egyetem fegyelmi kötelékéből, csak az legyen «jogvégzett» ember, aki az ilyen kyahfikáló vizsgát letette. Az előadások kényszerű hallgatása nehezebb kérdés, sok ember kenyér után kénytelen látni egyetemi évei alatt, és inkább bánjunk enyhén azzal a pár száz jogászszal, aki billiárdozik a tanórák alatt, mint tulszigoruan azzal a másik néhány százzal, aki az előadások rendszeres hallgatása helyett magá nak és sokszor övéinek is keserves kenyerét keresi. Azt vélem, hogy azzal, ha a vagyontalanabb elemet szoritanók ki a jogi pálya küzdőteréről, épen a legértékesebb jogásznemzedéknek egy része előtt vágnók el az utat. Az előadások kényszerű hallgatását pótolhatná a rendszeres, kötelező, szóbeli kollokvium, éspediglen félévenkint legalább 2—3 kötelező főtantárgyból. A sikertelen kollokvium megismételhető volna, akinek a félév alatt 3 izben tett kísérlettel sem sikerült a szaktanárt kielégítenie, a félév végén 2—4 héten belül joga volna a kollokviumot 3-as bizottság előtt megismételnie, és csak ha ekkor sem felelne meg. vesztené el a szemeszter beszámitható-voltát. Ez, azt vélem, e'egendő reform volna a kérdés fegyelmi oldalára vonatkozóan. Ami a tananyagot illeti, az első év kizárólagosan a történelmi jogtudományoknak volna szánva. Magyar és egyete-