A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 2. szám - A fölebbezési bíróságok joggyakorlatáról. 2. [r.] Folytatás

12 A JOG a szóbeli eljárás is nagyon segítségére volt, mert kiilönben érthetetlen, hogy miképen keletkezhetett volna például a következő, itt mindjárt szórói-szóra közölt Ítélet, melyre vonatkozó első birói Ítéletet csak azért nem tesszük ki nyilvános kritikának, mert azt oly első biró hozta, kinek akkor a jogtudománynyal kevés alapos ismeretsége volt ! Az ismertetni kivánt Ítélet perbeli tényállása következő : X. haszonbérlő haszonbérleti ideje lejár április 1-én, joga van azonban ezen évben a haszonbérleten termelt vetését learatni ; a szalmára, polyvára és törekre azon általános rendelkezést tartalmazza a szerződés, hogy ezt haszonbérlő a bérlemény területén köteles felvétetni, az utolsó évi szalmára, polyvára és törekre nézve azonban külön rendelkezés nem foglaltatik a szerződésben: bérlő az utolsó évi termését learatja, elcsépelten, minek megtörténte után nyomban a földtulajdonos a haszonbérlő tulajdonát képező s ezen termésből kikerült szalmát, polyvát és töreket eladja, vételárát megtartja s ezen vételár iránti keresettel lőn az itt következő ítéletekkel felperes elutasítva ; természetes, hogy 400 koronán alul lévén a kereset, felperes köteles tűrni, hogy az állam képviseletében eljáró közegek jogos tulajdonától, kártalanítás nélkül, megfosszák! Az ítéletek következők : A kir. járásbíróság felperest keresetével elutasítja. Indokok: Felperes a tulajdonát képezett, azonban alperes által jogtalanul eladott 1899. évi őszi búzatermés szalmájának 280 kor. értéke s jár. megfizetésére kérte kötelezni alperest, kinek ezen kérelme a kereset elutasítása s felperesnek a költségekben marasztalására irányult, mert védekezése szerint az általa eladott szalma — melynek különben ugy mennyiségét, mint értékét tagadja — nem felperes tulajdona volt. A felp. keresetnek ezek szerint jogalapja és mennyisége egyaránt vitás, e két kérdés pedig egymástól elkülönítve is elbírálható lévén, a kir. jbiróság a S. E. 105. §-ára tekintettel mindenekelőtt a jogalap fennállását tartja eldöntendőnek, vagyis, hogy az alperes által eladott szalma tulajdonát képezte-e felperesnek ? Az alperes által másolatban becsatolt és felperes által tartalma tekintetében valódinak elismert bérleti szerződéssel bizonyított tényként állapítja meg a kir. jbiróság, miszerint felperes az általa alperestől haszonbérelt földön termett töreket, polyvát és szalmát a bérlet tárgyán tartozott felhasználni trágyául, a terméseket el nem adhatta; ezek tehát a föld tartozékai gyanánt lettek lekötve s velük felperes, mint tulajdonával nem rendelkezhetett korlátlanul. Miután pedig a bérlet utolsó évében termett őszi (1899. évi) vetés szalmájára felek a szerződésben másként nem intézkedtek, ezen szalnatermésre nézve a fenti kikötés az irányadó, tehát a föld tartozéka gyanánt tekintendő, melyre nézve felperesnek, ha az 1901. évi április után is bérle ben maradt volna, csupán az a kötelezettsége állott volna fenn, hogy trágyául tartozott volna felhasználni. De, mert a bérleti viszony megszűnt, még mielőtt a szalmának trágyául felhasználhatási ideje bekövetkezett, felperes e kötelezettsége alól menekült. De megmaradt ám a szalma továbbra is a föld tartozéka gyanánt, amelylyel mostmár egyedül az alperes, mint a föld tulajdonosa rendelkezhetett tetszése szerint, tehát azt el is adhatta, mert annak tartozékul lekötése folytán a reávonatkozó tulajdonjogot mint a fődolog tulajdonosa megszerezte és e tulajdonjogának gyakorlása a bérlet tartama alatt a bérleti szerződéssel csak fel lett függesztve, a bérleti viszony megszűntével azonban korlátlanná és teltétlenné vált, minélfogva a tartozékot akár fődologgal együtt, akár anélkül külön is jogában állott elidegeníteni, felperes keresete ezek szerint jogszerű alappal nem birván, azzal őt elutasítani és a költségekben marasztalni kellett. A kir. törvényszék következő Ítéletet hozott : A kir. törvényszék az első bíróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: A szóbeli tárgyaláson felperes előadta keresetét, alperes védelmét épen ugy, mint az az első birói (ítéletben) iratokban foglaltatik. Felperes azt vitatta, hogy amennyiben a haszonbéri szerződés 1899. ápril 1-én lejárt s felperesnek jogában volt az akkor még a földön volt termést aratáskor letakarítani, alperes tűrni tartozott volna, hogy a szalmát még később vagy felétesse, vagy eladhassa; alperes védelme pedig ezúttal is az volt, hogy a haszonbéri szerződés szerint felperes a szalmát el nem adhatta, hanem trágya céljára ott hagyni tartozott s alperes a szalmát pénzen megváltani egyáltalában nem tartozhatott. A kir. törvényszék mint felébb, bíróság a haszonbéri szerződés alapján tényállásként megállapítja, hogy felperes 1899-ik évi aratáskor levett termésszalmáját elvinni és sajátjaként felhasználni jogosított nem volt, hanem azt akár megétetve, akár megétetlenül alperes földjén hagyni tartozott, tekintve, hogy felperes nem is állította, hogy ezt a szalmát kellő időben megétetni akarta és erre annak idejében alperestől kellő időt követelt volna, felperes most ezt a szalmát avagy annak árát alperestől követelni jogosítva nincsen és pedig annál kevésbbé, mert arra tekintettel, hogy a trágya értéke a szalma értékével veteked k, alperes a szalma eladása által anyagi előnyben nem részesült. Ily körülmények között helyesen utasította el az elsőbiróság felperest keresetével, miértis azt helybenhagyni kellett. III. Az itt közölt ítéletekből sok tanúságot meríthet az olvaó s joggal elrémül, hogy az ily Ítéletet hozó felebbezési bíróság mikép ítélhet a sommás perek 9/10-ed részében végérvényesen; pedig lesz még alkalmunk alantabb hasonló határozatokat közölni, hogy ne csak a perbe ileg érdekelt és a vagyonjogi károsodáson már túlesett felek, hanem a jogászközönség is ösmerje az ítélkezés minőségbeli tulajdonságaitDe nem volt semmi ok arra, hogy a 400 koronáig terjedő perekben a íelebbezési bíróságoktól akár revízió alakjában is, a felek ügyük eldöntését tovább ne vihessék már azért se, mert a nyugati államok, melyek pedig magasabb fejlettségű jogintézményekkel rendelkeznek, még ujabb törvényhozási intézkedésekkel is, a felebbezési jogkör kiterjesztése felé hajlanak. Csak két példával kívánunk bizonyítani. így a szomszéd Ausztriában, melynek pedig igen sok intézményét, melyek épen nem bizonyultak jóknak, honosítottuk meg, a mi törvényünk, legalább tervezetben példaként előre láthatta, a bírósági szervezet és polgári törvénykezési rendtartás sok üdvös rendelkezéseit s ahelyett, hogy ezek, az akkor már tervezetben meglévő javaslattal, az 1893. évi XVIII. t.-c.-be bevétettek volna, gyenge utánzataképen az 1877. év óta már életbelépett német birodalmi birói szervezet és perrendről szóló törvényeknek, a további jogorvoslat használata, az ez utóbbi törvényekben megszabott szük határok közé lőn nálunk is szorítva. Az osztrák perrend és bírósági szervezetről szóló 1895. évi törvények közül, az utóbbi a sommás perek értékhatárát szintén 1,(J00 koronában szabja meg, azonban az előbbi törvény 502. §-ában meghatározza, hogy a felebbezési bíróságok ítéletei ellen— kivéve a 448. §-ában meghatározott és 100 koronáig terjedő úgynevezett bagatellpereket — feltétlenül revíziót (felülvizsgálatot) enged a főtórvényszékekhez. Ne áitassuk magunkat azzal, hogy a mi felebbezési bíróságaink bírái, akár a jogtudomány alaposabb művelése, akár az elméleti jogképzettség, akárpedig az életismeret és tapasztalat terén előbbre vannak, mint osztrák kollégáik; nagy elfogultság volna ez részünkről s csak az igazság konstatálása akkor, ha azt állítjuk, hogy számtalan, s itt részletesen nem körvonalozható okok folytán, melyek részint a anyagi javadalmazás hiánya, rosszabb vagyoni helyzet, nagymérvű elfogultság folyományai, a mi alsófoku bíróink általában nem rendelkeznek azon magasabb fokú jogi tudással, mely feltétlenül igényelendő azon b i r ó i t e s t ü 1 e 11 ő 1, mely vagyonjogi perben végérvényesen ítélkezni van hivatva. Nem elég az igyekvés jól ítélkezni, ahoz alapos elméleti, nagyfokú gyakorlati jogi tudás és még: legnagyobb fokú élettapasztalat szükséges. Mármost, ha Ausztria a német fajban meglévő higgadt temperamentummal biró bíráival, nem meri bízni csak 50 frtig pereit a törvényszékek végérvényes ítélkezése alá, akkor miként lehetett nálunk, a fajban még hevesebb, izgatottabb nyugtalanabb temperamentum, sotckal kevesebb elméleti quahfikációt igénylő bíráival, 'Z00 frtig a törvényszékekre bizni, a végérvényes Ítéleteket, legalább meggondolatlanság volt! Amint említettük, előttünk a német példa lebegett, ahol a mi járásbíróságainknak megfelelő u. n. Amtsgerichtek csak 300 márkáig (circa 3ö0 koronáig) ítélkeznek, s ezen perekben a törvényszékek (Landesgericht) mint felebbezési bíróságok ítéletei ellen nincs helye felülvizsgálatnak, sőt a főtörvényszékek (Ober landesgericht) ítéletei ellen csak 1500 mka (1800 korona) felül van helye felülvizsgálatnak a «Reichsgericht»hez ! Ez azonban egész más fejezet alá esik, mert a mi csecsemő jogéletünk, fejletlen jogviszonyaink, kodifikálatlan magánjogunk mellett, évszázados kodifikált jog, hatalmas és hires logegyetemek, az ő világraszóló hírű nagy jogtudósaikkal, többszörös nagytudományu jogásznemzedéket neveltek ; az ő jogi tanításuk és tanulásuk rendszere — általában a német kiképzési módszer, az egyes életpályákon oly elütő, hogy nekünk a német viszonyok szerint, berendezkednünk nem lehetett volna. Nem tehetünk róla, nem elfogultság, a jogtudomány igaz szeretete, az emberileg lehető legigazságosabb jogszolgáltatásnak elérése már az első fokon, vagy legalább a módra való • törekvés, hogy ez a felsőbb fokon elérhető legyen, vezetett e ' kérdés tanulmányozásara s nem sötét szemüvegen láttuk a ' tényeket, hanem — sajnos — az igazságnak megfelelően! Egy másik nagy fontosságú okát tapasztaltuk a felebbezési bíróságok s általában az alsóbbloku bíróságok birái télkezése helytelenségének ; azon okát t. i., hogy a felsőbbbíróságok határozatai, a Kúria joggyakorlata iránt nem visel