A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 24. szám - A végrehajtási törvény 138. §-ához

A JOG 95 tekintve, miszerint ehhez képest a panaszbeli ingók S. Adolfnál nem tekinthetők idegen ingóknak a fogalom teljes határozottságában; tekintve ugyanis, miszerint a már előadott tényálláshoz képest ujabban maguk a sértettek is 100 Irtot, vagyis további vételárat ajánlottak vádlottnak, az árverésen potom áron megvett ingokért, igy tehát maguk sem tartják tulajdonjogukat kétségtelennek, — mindezeknél fogva vádlottnak az a cselekménye, mely szerint e tárgyakkal, mint sajátjaival rendelkezik, a tulajdonjog kétes állapota mellett nem esik a Btkv. 355. § alá; és tekintve, miszerint vádlott cselekménye nem bűncselekmény: a Bp. 326. § l, p. alapján felmentő itélet hozatott. A budapesti kir. ítélőtábla (1901. dec. 17. 7,246) az elsőbiróság Ítéletét a Bp. 385. §-ának L, a.) pontja alapján megsemmisíti, S. Adolf 56 éves stb. vádlottat bűnösnek mondja ki a Btk. 355. §-ába ütköző, a 356. § második tétele szerint a Btk. 92. §-ának alkalmazásaival a 20. §. értelmében minősülő sikkasztás vétségében; melyet elkövetett azáltal, hogy az 1898 évi novembet hó 25-én ellene foganatosított adóvégrehajtási árverésen 100 frton kikiáltott, A. Vilmos által 20 frton megvett egy ágyat és két szekrényt, 25 frton kikiáltott, S Antal által 4 frton megvett egy divánt és két karosszéket, végre 300 frton kikiáltott F. Jakab által 35 frton megvett egy zongorát, melyeket a vevők, mint tulajdonosok ideiglenesen birlalatában hagytak, jogtalanul eltulajdonította, és ezért őt a Btk. 456. 92. és 57. §§, alapján a foganatba vételtől számítandó 5 napi fogházra és a Btk. 57. §. szerint számítandó 1 évi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyanannyi időre való felfüggesztésére ítéli (stb.). Indokok: Miképpen vették meg a pótmagánvádlók a vádlott ellen illetéktartozás behajtása végett tartott nyilvános árverésen az ennek tulajdonát képezett bútorokat, és miképpen alkudtak ezek visszaeladása, illetve visszavásárlása tárgyában, az az első bíróság ítéletének indokaiban mind helyesen van előadva. Tekintve mármost, hogy aki ingó dolgot végrehajtási árverésen mint legtöbbet ígérő megvesz, az annak tulajdonjogát a leütéssel és kifizetéssel nyomban megszerzi, nem szenved kétséget, hogy sértett felek a kérdéses ingók tulajdonosai lettek. Sértett felek állítása szerint mármost a megvett ingókat azért nem vitték el azonnal, mert esős idő volt. Ennek ellenében vádlott azt állítja, hogy azért hagyták ott, mert távollétében feleségével abban állapodtak meg, hogy azokat tőlük vissza fogja vásárolni. Beismeri azonban vádlott, hogy a kérdéses tárgyakat nem vásárolta vissza, de azért azok kiadását mégis megtagadta és megtagadja, és hogy azokkal mint sajátjaival rendelkezik. Be van tehát bizonyítva, hogy vádlott abirlalatában levő, sértett felek tulajdonát képező 200 koronánál nagyobb értékű idegen dolgokat jogtalanul eltulajdonította. Ezek az ingók árverés uiján nem váltak ugyan a három sértett közös tulajdonává, hanem mindegyik sértett az általa megvett ingók tulajdonjogát egymaga szerezte meg, minélfogva vádlott három sikkasztást követett el. Tekintve azonban, hogy sértett felek 180 frtnyi egységes áron akarták a kérdéses összes ingókat vádlottnak eladni, ami mégiscsak arra mutat, hogy közöttük valamely közösség létezik; tekintve, hogy vádlott azokat egy tömegben 150 frt vagyis 30) kor. vételáron meg is akarta tőlük venni, és hogy annálfogva azok értéke ennyire minden esetre tehető, tekintve továbbá, hogy a vádtanács vádlottat csak egy sikkasztás büntette miatt helyezte vád alá; tekintve végre, hogy ez vádlottra nézve kedvezőbb és hogy e miatt a főtárgyaláson senki fel nem szólalt: vádlott terhére csak egy sikkasztást lehetett megállapítani. Az egyik elsikkasztott tárgy — a zongora becséitéke már 300 frt, azaz 600 kor. lévén, és vádlott az elsikkasztott tárgyakért egy tömegben maga is 150 frtot ígérvén, kétségtelen hogy az elsikkasztott tárgyak közül a zongora egymagában 200 koronán felüli értékkel bir és hogy ennélfogva vádlott cselekménye csupán annak tárgyi alkotó elemeit tekintve, a Btk. 358. §-ának második büntetési tétele szerint volna büntetendő. Tekintve azonban hogy súlyosító körülmény fenn nem forog; míg ellenben vádlott büntetlen előélete, az árverési eljárásnak véleménye szerinti szabálytalansága és a sértettekkel való egyezkedési kísérletek, végre az, hogy sértettek a csekély vételárakhoz viszonyítva nagy előnyt akartak a visszaeladás által elérni, megannyi enyhítő körülményt képeznek: a kir. it.-tábla a büntetés kiszabásánál a Btk. 92. §-át alkalmazta, vádlott főbüntetését börtön helyett igen rövid tartamú fogházban állapította meg, minélfogva cselekménye a Btk. 20. § értelmében vétségnek minősül, stb. A m kir. Kúria (1902 május 9. 4,301/902) a kir. Ítélőtáblának ítéletét a bp. 385. § 1. a j pontja alapján megsemmisiti és a bp. 437. §. értelmében a vádlottat a vád és következményeinek terhe alól felmenti stb. Indokok: A kir. tszék ítélete nyomán a kir. it-tábla által valónak elfogadott tényállás szerint a sértettek a megvett ingókat önként hagyták az árverést szenvedett vádlottnál; huzamos időn át nemis e bútorokat, sőt nemis azoknak 425 frtot tevő becsértékét, hanem a fizetett 59 frtnyi csekély vételári öszszeg beszámításával 180 frtot követeltek az árverést szenvedettől — s midőn ez nekik 150 frtot fel is ajánlott és ők ezt az árverési vételárhoz képest igen jelentékeny összeget keveselvén, a nyereségök mennyisége iránt a vádlottak megegyezni nem tudtak, akkor sem mint feltétlen tulajdonukat követelték a kérdéses ingókat, hanem ők kínáltak a fizetett 59 frton felül még 100 frtot a vádlottnak arra az esetre, ha a bútorokat nekik átengedi. Nyilvánvaló ezekből, hogy a jelen esetben abból a törvényszerű jogviszonyból, mely szerint az árverési vevő a tárgyak tulajdonjogát abban az árban, melyben azok leüttettek, megszerzi, — a felek kölcsönös tényei folytán egy oly eltérő jogviszony keletkezett, melynek értelmében az árverést szenvedett nem valamely jogellenes egyoldalú cselekmény folytán maradt meg a tárgyak birtokában s az azoknak megtartása iránt általa támasztott igény jogtalan eltulajdonítást nem képez. Eme tényállás mellett tehát a kir. it.-tábla a btk. 355. §-ba ütköző bűncselekményt tévesen állapítván meg, Ítélete a Bp. 385. § 1. a) pontja alapján megsemmisítendő és tekintve, hogy e tárgyaknak a vádlott által visszatartása büntetendő cselekményt nem foglal magában, hanem a vádlott által a tárgyak megtartása fejében a sértetteknek megtérítendő összegnek avagy esetleg a sértettek által vádlott részére a tárgyak átengedése fejében fizetendő értéknek megállapítása s általában a vádlott és a panaszosok közti jogviszony közelebbi meghatározása tisztán magánjogi kérdést képez, zeknél fogva a vádlottat a vád és következményeinek terhe alól fel kellett menteni. Kétségtelen, hogy a kir. járásbíróság vádlott felett ítélt, dacára annak, hogy ez — mint szökevény is — tényleges katonai kötelékben állott, amiről azonban a járásbíróság tudomással nem birt. Ezzel az ítélettel megsértetett a törvény, nevezetesen az 1889. évi VI. t.-c. 92. §-a, mert ennek harmadik bekezdése szerint a közös hadseregnek tényleges szolgálatban álló egyénei a katonai büntető szabályok alatt állanak, és mert a B. P. 32. §-a a katonai bíróságok hatáskörére vonatkozó szabályokat érintetlenül hagyta. A m. kir. Kúria (1902 évi március hó 26-án 2,779 B. sz. a.) lopás vétsége miatt jogerősen elitélt P. Ágoston, álnevén K. János ellen a bpesti kir. büntető járásbíróság előtt folyamatba tett s ugyanott 1901 évi május 8-án 125/3. sz. a. hozott Ítélettel elintézett bűnvádi ügyet, a kir. koronaügyésznek a jogegység érdekében használt perorvoslata folytán a koronaügyészne c meghallgatása után vizsgálat alá vévén, következő végzést hozott: A koronaügyész perorvoslata alaposnak találtatik. Kimondatik, hogy a közöshadsereg szolgálatában álló egyének az 1889. évi VI. t.-c. 62. §-ának harmadik bekezdése értelmében a katonai büntető szabályok alatt állanak. Megsértette tehát a budapesti büntető járásbíróság fentidézett keletű és számú jogerős ítéletével a felhívott törvényt az által, hogy P. Ágoston katonaszökevény felett itélt. Egyúttal a most emiitett itélet megsemmisíttetik és utasittatik a bpesti büntető kir. járásbíróság, hogy az összes bünper-iratokat a budapesti cs. és kir. térparancsnoksághoz, mint hadbirósághoz tegye át. Indokok: P. Ágoston 1900. évben a 32. sz. cs.és kir. gyalogezredhez besoroztatván, tényleges szolgálatba lépett, azonban 1901 évi ápril 6-án csapatját engedelem nélkül elhagyta. A cs. és kir. térparancsnokság részéről áttett iratokban foglalt adatok, valamint P. Ágoston saját beismerése szerint kétségtelen, hogy P. Ágoston azonos azzal az egyénnel, ki 1901. évi május hó 4-én lopás gyanújából letartóztatván, a bpesti büntető kir. járásbírósághoz bekisértetett és itt K. J. neve alatt az 1901. évi május hó 8-án 125/3. sz. a. hozott jogerős Ítélettel lopás vétségében való részesség miatt az előzetes letartóztatásban töltött 4 nap beszámításával 10 (tiz) napi fogházra ítéltetett és ezt a büntetést 1901 május 14-én kiállotta; valamint kétségtelen az is, hogy a kir. járásbíróság P. Ágoston felett itélt, dacára annak, hogy ez — mint szökevény is— tényleges katonai kötelékben állott, amiről azonban a járásbíróság tudomással nem birt. Ezzel az itélettelmegsértetett a törvény, nevezetesen az 1889. évi VI. t.-c. 62. §-a;mert ennek harmadik bekezdése szerint a közös hadseregnek tényleges szolgálatban álló egyénei a katonai büntető szabályok alatt állanak, és mert a B. P. 32. §-a a katonai bíróságok hatáskörére vonatkozó szabályokat érintetlenül hagyta. Ezeknél fogva a koronaügyész perorvoslatát alaposnak felismerni és a törvénysértést megállapítani, egyúttal pedig, minthogy a budapesti büntető kir. járásbíróság hatáskörét túllépte, midőn, bár csak tévedésből a katonai hatóságnak alávetett személy felett itélt, annak ítéletét a B. P. 442. §-ának utolsó bekezdése értelmében megsemmisíteni és az ügyet a katonai hatóság hoz utasítani kellett. Ügyvédi rendtartási ügyekben. Az ügyvédi hivatás gyakorlásának a törvényben megállapított erkölcsi feltétele, hogy az ügyvéd a felek bizalmára méltó legyen, s hogy oly életet folytasso.i, mely az ügyvédi kar becsü:etét és tekintélyét nem sérti. Az ügyvédség közhivatás, mely állami minősitvényen alapszik és nagyfontosságú igazságszolgáltatási érdek, hogy feddhetetlen eletü személyek által gyakoroltassák. Azért az ügyvédrendtartás 3. §-a szerint az ügyvédek lajstromába nem vehető fel az, aki oly bűntett vagy vétség miatt volt büntetve, mely az ügyvédség gyakorlatától való elmozdítását vonná maga után; és nem szenvedhet kétséget, hogy akit a törvény az ügyvédség megkezdésére érdemtelennek tart, azt nem tekintheti alkalmasnak az ügyvédség folytatására sem. A kriminális büntetés kiállása a becsületbirósagi jellegű fegyelmi eljárásban enyhítő körülményt nem képez.