A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 1. szám - A magáninditvány büntetöpolitikai veszélyei

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 1. számához. Budapest, 1902 január hó 5. Köztörvényi ügyekben. A kir. Kúria 72- száma polgári döntvénye. Az 1881: LIX. t.-c. 6. § anak első bekezdésében foglalt rendelkezés kiterjed-e azokra a keresetekre, melyekkel a tulajdonjog előjegyzésének igazolása céloztatik és amely kere­setek az 186S: LIV. t.-c. 44. §-áv(U a telekkönyvi hatóság­Iioz utah'ák? (A 2,193. P. 901. számhoz) Határozat: Az 1881: LIX. t.-c. 6 £-anak első bekezdéseben foglalt rendelkezés nem terjed ki a tulajdonjogi előjegyzés igazolását celzo keresetekre, s ezek a keresetek, ha a per tárgyának értéke meghaladja a 400 koronát, .1 telekkönyvi hatóság köréhez tar­toznak. Indokok: Az 1881: LIX. t.-c. a polgári törvénykezési rendtartásról szóló 18(iS: LIV. t.-c. módosítása tárgyában hozatván, annak egyes szakaszainál kifejezetten meg van emlitve, hogy azok a módosított törvénykezési rendtartás melyik szakaszai helyett lép­nek életbe. így az 1881: LIX. t.-c. (i. §-a a törvénykezési rendtartás 18. §-ának helyébe lépett. E törvényszakasz szerint a kir. törvény­székek mint' birtokbiróságok hatásköréhez tartoznak mindazok a keresetek, melyek valamely ingatlan vagyonra vonatkozó dologi jog érvényesítését, vagy ilyen jognak megszüntetését czélozzák : ideértve a tulajdonos társak közötti osztály-, a rendes határ- és birtokpereket és a telekkönyvi kitörlési pereket. A tulajdonjog előjegyzésének igazolását célzó keresetek az 1881: LIX. t.-c. 6. §-ában megemlítve nincsenek és mivel a tör­vénykezési rendtartás 44. §-a; mely az előjegyzés igazolására indított kereseteket a telekönyvi hatósághoz utalja, és amely törvényszakasz azt is kimondja, hogy az előjegyzéssel biztosított tulajdonjogról az a telekkönyvi hatóság itél, mely az előjegyzést elrendelte, az 1881: LIX. t.-c. egyéb rendelkezései által sincs hatályon kivül helyezve: kétségtelen, hogy az előjegyzés igazolá­sára irányzott keresetek az alább emiitett kivétellel a telekkönyvi hatóság hatásköréhez tartoznak. De hogy az 1881. évi LIX. t.-c. 6. §-ának első bekezdésében foglalt rendelkezés a tulajdonjog elő­jegyzésének igazolására irányuló keresetekre ki nem terjed, abból is nyilvánvaló, hogy az idézett törvényszakasz a birói hatáskör meghatározása tekintetében az ingatlan vagyonra vonatkozó dologi jog érvényesítését célzó keresetek iránt általános rendelkezést, az 1868: LIV. t.-c. -44. §-a ellenben az ingatlan vagyonra előjegy­zett dologi jog igazolását célzó keresetek iránt különleges ren­delkezést tartalmaz, mely különleges rendelkezésével az előjegy­zés igazolás perekre nézve a telekkönyvi hatóságot mint ügy­biróságot jelöli meg. Kivételnek e tekintetben c^ak azokra a perekre nézve van helye, melyek tárgyának értéke a 200 forintot — 400 koronát — meg nem haladja, amennyiben az ily pereket az 1893. évi XVIII. t.-c. 1. §-ának 2. pontja sommás eljárás alá és a kir. járásbíró­ságok hatásköréhez utalja. De ez a későbbi törvény is idézett szakaszának 2. pontjában megkülönbözteti az 1881: LIX. t.-c. 44. §-ában a birtokbiróság hatásköréhez utalt pereket az 1868: LIV. t.-c. 44. g-ában a telekkönyvi hatóságokhoz utasított perektől, s ez által az utóbb emiitett törvény 44. §-át a fentjelzett kivétellel az igazolási perekre nézve általánosságban fentartotta. Kelt Budapesten, a kir. Kúria polgári szakosztályainak 1901 évi november hó 22-én tartót' teljes üléséből. Hitelesíttetett az ugyanazon évi december hó 20-án tartott teljes ülésben. Az 1894. XVI. t.-c. 66. §-a rendelkezéséből nyilvánvaló, hogy amennyiben különböző örökhagyók hagyatéka az örökség tárgyára nézve kapcsolatos, ez a körülmény az idézett törvény 7. §-aban meghatározott birói illetékességén változtatást nem okoz. A különböző illetékes bíróságok tehát a kapcsolatos hagya­tékok tárgyalását csupán a kapcsolatból kifolyólag egymásra nem háríthatják, hanem az az idézett 69. (5. 3-ik bekezdése ér­telmében az érdekelteknek van megengedve, hogy a kapcsolatos hagyatékok tárgyalásának elrendelése előtt megállapodjanak abb an, egy a különböző bíróságok illetékessége alá tartozó kap­csolatos hagyatéki ügyek az illetékes bíróságok egyikénél egyesittessenek. A m. kir. Kúria (1901. nov. 20-án 6,165. sz. a.) azon illető­ségi összeütközés elintézése tárgyában, mely a dévai kir. járásbí­róságnak 1901. aug. 29 én 1901. pv. 127. p. sz. a. m. kir. igazság ügyminiszterhe/. intézett, onnan a m. kir. Kúria elnöke utján ide áttett jelentése szerint Gyorok községben 1901. szept 8-án elhalt V. Péter és Nagy-Ág községben 189i!. szept. 19-én elhalt V. János hagyatéki ügyében a nevezett kir. járásbíróság és a mária­radnai járásbíróság között felmerült, a következőleg h a t á­r ózott: V. Péter hagyatékának tárgyalására a m.-radnai kir. járás­bíróság, — V. János hagyatékának tárgyalására pedig a dévai kir. járásbíróság mondatnak ki illetékeseknek. Indokok: Az 1894: XVI. t.-c. 69. §-a értelmében, ha a hagyatékhoz tartozó, de az örökhagyó tulajdonául még be nem jegyzett ingatlan mint örökség vagy hagyomány szállott az örök­hagyóra, a még le nem tárgyalt előző hagyaték tárgyalását hi­vatalból kell megindítani s a mennyiben kapcsolatos hagyaték tárgyalására más bíróság illetékes, ez illetékes bíróság kere­sendő meg. A törvénynek most előadott rendelkezéséből nyilvánvaló, hogy a mennyiben különböző örökhagyók hagyatéka az örökség tárgyára nézve kapcsolatos, ez a körülmény az idézett törvény 7. §-ában meghatározott birói illetékességén vá tozást nem okoz. A különböző illetékes bíróságok tehát a kapcsolatos hagya­tékok tárgyalását csupán a kapcsolatból kifolyólag egymásra nem háríthatják, hanem az az idézett 69. §. 3-ik bekezdése értel­mében az érdekelteknek van megengedve, hogy a kapcsolatos hagyatékok tárgyalásának elrendelése előtt megállapodjanak ab­b-in, hogy a különböző bíróságok illetékessége alá tartozó kap­csolatos hagyatéki ügyek az illetékes bíróságok e. yikénél egye­sittessenek. Minthogy pedig jelenleg a hagyatéki ügyekben eddigelé, a felterjesztett iratok szerint, az illetékességrefvonatkozó megálla­podás létre nem jött, mindkét bíróságnak a területén lakott örök­hagyó után örökösödési eljárásra nézve a saját illetékességét m-g kellett állapítani; és pedig V. Pcter hagyatékára nézye,. kj­nek utolsó rendes iakkelye Győrökön volt: a m.-radnai és V. J inos hagyatékára, kinek utolsó rendes lakhelye Nagy-Ág volt: a dévai királyi járásbíróság illetékességét. A végrehajtási törvény 168. §-ának célzata és rendeltetése alapján a végrehajtás alá vonás megszüntetésére nézve a kere­set jogát meg kell adni azoknak a tulajdonostársaknak is, akik­nek ingatlanát tulajdonostársok jutalékára tévedésből vezetett végrehajtás utján veszik árverés alá. A marosvásárhelyi királyi ítélőtábla (1901. dec. 18. 3,229/1901. p. sz. a.) N. Jenő dr. ügyvéd képviselte E. János és neje Sz. Erzsébet felpereseknek, N. Sándor ügyvéd alperes ellen ingatlanok végrehajtás alá vonásának megszüntetése iránt, a csik­szentmártoni kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság előtt folya­matba tett ügyében következően itélt: A kir. ítélőtábla ar elsőbiróság Ítéletét azzal a kiigazítással, hogy a csatószegi 1,197. számú telekjegyzőkönyvben felvett ingat­lanoknak végrehajtás alá vonását szünteti meg; és a fent emiitett tjkvben C/2 alatt bekebelezett végrehaj­tási zálogjog, valamint az erre vonatkozó C/4 alatti árverési fel­jegyzés törlésének az ítélet alapján s annak jogerőre emelkedése után hivatalból leendő telekkönyvi bejegyzését is elrendeli; egyéb­ként helybenhagyja. Indokok: Az 1881. évi LX. t.-c. 168. §-a értelmében a végrehajtást szenvedőtől külömböző az a harmadik személy, a ki valamely ingatlanra vezetett végrehajtás által az ingat­lanra vagy ennek valamely részére vonatkozó dologi jogaikban sértve érzi; az ingatlan végrehajtás alá vonásával egészben vagy rész­ben való megszüntetése iránt keresetet indíthat. A jelenlegi esetben a helyzet az, hogy alperes, névben való tévedésből M. Ferencnek a csatószegi 1.197. számú tjkönyv­ben felvett ingatlanaira vezetett végrehajtást, holott alperesnek adósa nem ez, hanem más M. Ferenc. Felperesek pedig, kik a csatószegi 1,197. számú tjkönyv­ben felvett ingatlanra nézve az előbb emiitett M. Ferencnek tulajdonostársai. — alperesnek tévedésen alapuló fellépése által a nem adós M. Ferenc ellen vezetett végrehajtás folyamán elren­delt árverés által ugy szenvednek jogsérelmet, hogy az árverést az 1881. LX. t.-c. 146. §-a alapján felpereseknek mint tulajdonos­társaknak jutalékaira is ki kellett terjeszteni. Minthogy az 1881. LX. t.-c. 168. §-ának szószerint vett ér­telme szerint a végrehajtás alá vonásnak megszüntetését csak az, kinek ingatlanát tévedésből végrehajtás alá vonták, — a jelen­legi esetben tehát csakis M. Ferenc kérhetné:

Next

/
Thumbnails
Contents