A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 18. szám - A házasság védelme a büntetőjogban. Irta Vámbéry Rusztem, I. köt. Budapest, 1902 [könyvismeret]

138 A JOG E célból a törvény két uj szabályt alkotott a bp. 505. §-ának 2. és 3. bekezdésében, éspedig az egyiket az előzetes letartóztatásnak és vizsgálati fogságnak utólagos beszámítása iránt, a más kat pedig az iránt, hogy a kir. ügyész önállóan iá levonhat bizonyos időt a büntetésből. A törvénynek ezen rendelkezését azonban a gyakorlatban annyira eltérően magyarázzák, hogy a kir. Kúria máris két határozatot hozott a jogegység megóvása végett, éspedig a 10. és 30. számuakat s valószinüieg többre is lesz szükség. Másrészt az is bizonyos, hogy a törvény ezen helye nem elég világosan van szerkesztve s más tekintetben is hiányos. Minthogy pedig a törvény most emiitett intézkedése fontos kérdés körül mozog és könnyen megeshetik, hogy az elitélt a téves értelmezés folytán bizonyos időt számbavétel nélkül tölt a fogságban, igen érdemes a beszámítás és levonás kérdését az eltérések tisztázása végett szóvá tenni. Könnyebb áttekinthetőség kedveért ide iktatom a bp. 505. §-ának három első bekezdését : «A szabadságvesztés-büntetésből le kell vonni a jogerős ítéletben kitöltöttnek nyilvánított időt. Az előzetes letartóztatásnak és vizsgálati fogságnak a büntetésbe beszámítása, vagy be nem számítása s mily tartamban leendő beszámítása felett, amennyiben erről az ítélet nem intézkedik, az elsőfokú bíróság utólag, tárgyalás nélkül, végzéssel határoz. Az ítéletben és ebben a végzésben megállapított levonásokon felül, levonandó még az előzetes letartóztatásban vagy a vizsgálati fogságban töltött az az idő is, mely akkor : 1. ha az elitélt felebbezéssel vagy semmiségi panaszszal megtámadható ítélet ellen perorvoslattal nem élt, az ítélet kihirdetésétől ; 2. ha az elitélt megengedett perorvoslattal élt, de ezt visszavonta, a visszavonás napjától ; 3. ha az elitélt perorvoslatát elkésés vagy határozatlanság (390., 391. §§.) miatt visszautasították, a jogerős visszautasítás keltétől ; 4. ha pedig az ítélet ellen perorvoslat egyáltalán nem, vagy csak a jogegység érdekében (441. §,) volt használható, az ítélet keltétől a büntetés végrehajtásának megkezdéséig letelt.» Vegyük első sorban az utólagos beszámítást tárgyaló második bekezdést. Ezen bekezdés alkalmazásánál két kérdés domborodik ki előttünk; az egyik : mikor, vagyis a bünpörnek meiyik helyzetében van utólagos beszámításnak helye, — a másik: az előzetes fogság mely időpontig teendő az utólagos beszámítás tárgyává ? Ezen kérdésekre a 2 bekezdésből magából választ m-m nyerünk. A törvénynek azon kijelentéséből : «amennyiben erről az ítélet nem intézkedik)), azt lehet következtetni, hogy ha az Ítélet a beszámításról intézkedett, utólagos beszámításnak helye nincs. Pedig a törvény nem igy tervezte, mert ily értelmezés mellett az előzetes fogságnak betudásában hézag támadna s az elitélt némelykor heteken át is ártatlanul szenvedné a fogságot. Ez gyakorlati példával igazolható : Az elitélt a beszámítás iránt rendelkező ítélet ellen fölebbezést jelent be. de ezt 14 nap múlva visszavonja s a kir. tábla érdemben nem határoz. A kir. ügyész a büntetésből csak az Ítéletben kitöltöttnek vett és a bp. 505. §-a 3. bekezdésének 2. pontja szerint — a visszavonás napjától a végrehajtás megkezdéséig eltöltött időt vonja le. Ha tehát ez esetben utólagos beszámításnak helye nem volna, az elitélt az Ítélet keltétől a visszavonás napjáig terjedő 14 napot minden jogos indok és intézkedés nélkül tölteni a fogházban. Hogy a törvény ezt nem akarta, kiviláglik a törvény indokolásából, mely a 726. lapon a most tárgyalt bekezdésre nézve a következőket mondja : ((Mindazonáltal egyes esetekben, nevezetesen ha a fogva lévő vádlott fölebbezését visszavonja, ha szökési gyanú miatt a fölöttes bíróság ítéletének hozása után, de kihirdetése előtt fogják be és már perorvoslattal nem él, vagy ha a fölöttes bíróság a perorvoslatot visszautasítja, tehát érdemben nem intézkedik, az ítélet az előzetes letartóztatás és vizsgálati fogság betudása tekintetében nem is tartalmazhat megfelelő határozatot. Más esetekben pedig lehetséges, hogy a bíróság hiba vagy téves felfogás miatt elmulasztja az érintett határozatot. Gondoskodni kellett tehát, hogy az ítéletek eme hiánya vagy hézaga utólag pótolható legyen.» Nem mondható, hogy az indokolás egy csapásra fölvilágosítana a föntebb fölállított mind a két kérdésre, de az első kérdésre nézve, — habár a fölsorolás nem tekinthető kizárólagosnak — tájékozottságot nyújt. Kitűnik az indokolásból, hogy az utólagos beszámításnak nemcsak akkor van helye, ha az ítélet nem tartalmaz rendelkezést a beszámításról s igy az Ítélet hiányát kell jóvá tenni, hanem akkor is van helye, ha az ítélet a beszámításról intézkedett is, tehát az Ítélet kelte utáni időre nézve is. A kérdés most már csak az, hogy az előzetes fogságnak mely időpontjáig terjed az utólagos beszámítás. Erre megfelel a bp. 505. §-ának 3. bekezdése. Ezen bekezdésnek rendelkezése abban áll, hogy az ítélet jogerőre-emelkedésétől a végrehajtás megkezdéséig előzetes fogságban eltöltött időt a kir. ügyész bírói határozat nélkül, önállóan vonja le a büntetésből, amiből kétségtelenül köTÁRCA. V A házasság védelme a büntetőjogban. Irta Vámbéry Rusztem, I. kötet. Budapest P o 1 i t z e r Zsigmond és fia kiadása 1902. A Jog eredeti tárcája. • Habent sua fata libelli.» Kezdi előzetes mondani valóit a szerző. S igaza is van, uti figura docet (hogy tovább szőjjük a deák szállóigéket.) Szerző müvét is ott érte el a fátum, hogy dogmatikus műnek szánta s igy a jogászi okoskodások útvesztői nem engedtek neki elegendő teret azzal foglalkozni, hogy a büntetőjog-nyujtotta védelem mily hatással van a házassági intézményre magára, hogy ezáltal mintegy próbakövön által lehessen mérni a büntetőjogi védelem értékét. Szerző ugyanis kétfelé osztja tárgyát. Most megjelent első kötetében az összes házassági jogviszony büntetőjogi védelmével foglalkozik. A házasság jogintézményének védelmét a második kötet tárgyául szánta. Az összes házassági jogviszony, vagy mint szerző mondja: «a fennálló házasság büntetőjogi védelme* azokban a szabályokban testesül meg, amelyekkel a konkrét uralkodó társadalmak az összes házassági jogviszonyokat ugy formájukban, mint tartalmukban nemcsak körülpáncélozzák és bástyázzák, hanem — hogy tovább is fortifikacionális trópusokban beszéljünk, — sáncágyukkal is felszerelik, sőt a körülfekvő terrénumot is aláaknázzák. Csakhogy, mivel minden hasonlat sántit, ugy itt sem lehet a megkezdett jelképes beszédet parabolává fejleszteni. Mert a büntetőjogi arzenál fegyvereinek az a hibájuk, hogy csak akkor jönnek (a rendőri prevenció intézményeitől eítekintve) működésbe, amikor már Hannibab non solum aute portás, sed etiam intra domínium est.» Fokozott mértékben áll ez a tétel a házassági intézményre j vonatkozólag. Más természetű jogtárgyak védelménél módjában j van az államnak a kísérletnek sem tekinthető előkészületi cselek | ményeket általános veszélyeztető mivoltuknál fogva poenam injungendo eltiltani. A házassági intézménynél azonban nehéz elképzelni, hogy a hétköznapi flirtöléseket hogyan minősitenők rendőri kihágásoknak. A büntetés végokául tekintendő célszerűségi belátásnak tehát mindössze annyiban volna itt szerepe, amennyiben a büntetés más adott esetben megakadályozná a házasság megsértését. Magát a konkrét házassági viszonyt, amelynek sérelméből épen fölmerül a büntetés kérdése, épp oly kevéssé támasztja fel, mint az agyonütött embert. Oly eredményt azonban tudtunkkal senki se vár — teszem — a házasságtörés büntetésétől, hogy quasi nevelő és javitó hatással legyen arra, aki ellen kiszabják. Ha végig tekintünk azon az óriási anyagon, amit a szerző igazán hangyaszorgalommal a multaknak és a jelennek minden zugából összehordott, akkor ismét csak oda jutottunk, (nem beszélvén többé közmondásokban), ahol voltunk. Ismét sajnálkozni vagyunk kénytelenek, hogy szerző művét dogmatikusnak szánta s igy ennek keretei kizárták azt, hogy ebbe a rengeteg materiálisba a természettudományi kutatás analizáló methodusával kellőleg bevilágíthasson, az összegyűjtött hatalmas anyagot megfelelően felhasználja és gyümölcsöztesse. Pedig szerzőnek, — amint a mű utolsó fejezetei mutatják — a tömérdek, mintegy boltban felraktározott adathalmaznak ebben az irányban való feldolgozásához s ezáltal a belőle deriválható eredményeknek is közkincscsé tételéhez erős hajlandósága, sőt hivatottsága is van. Mindenesetre több hivatottsága, mint az olvasó közönség sokaságának, akik azonban mégsem tudnak elzárkózni az önmaguktól csoportosuló kérdések elől. Ilyenek: Milyen volt, illetőleg milyen tehát az egyes konkrét társadalmakban a nemek közti viszony nemcsak a papiroson, amire nézve a világ minden csücskéből összetoborzott paragrafusok ármádiája nem hagy kétségben, — hanem a valóságban ? Amely