A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 1. szám - A magáninditvány büntetöpolitikai veszélyei

6 A JOG Csakhogy itt nem szabályról van szó, de fogalomról, ha pedig a fogalomhatározás nem alkalmazható min d e n esetre, akkor a fogalomhatározás hamis. Ha az asztalt ugy definiálom, hogy az egy házi bútor, mely vízszintes táblából és 4 lábból áll, és valaki mutat nekem 2 vagy 3 lábu asztalokat, akkor kénytelen vagyok beismerni, hogy definitióm el van hibázva és azt meg nem menthetem azon sophismával, hogy az asztal lényegileg és elvi leg 4 lábból áll, a 2 vagy 3 lábu asztal csak kivétel, mely a szabályt megerősíti. Ha az alanyi elmélet bünlajstromán csak a levezetett birtok állana, akkor az is busásan rászolgálna a marasztaló verdiktre. A tárgyi elmélet, szerint a levezetett birtok magyarázata természetes és egyszerű, mig az alanyi elmélet maga kénytelen azt megfejthetetlen anomáliának deklarálni és igy saját csődjét bejelenteni. A záloghitelező, az emphyteuca, a zárgondnok birnak corpussal, mely az animust magába zárja, ennélfogva kész a birtok, miután nincs tételes ok (ama bizonyos «n»), mely a birtokot birlalássá degradálná. Nem nekünk keil beigazolnunk, hogy nem létezik oly tételes gyakorlati ok, mely a birtokot birlalássá devalválja, hanem aki azt állítaná, hogy azon esetben birlalás forog fenn, annak kellene az illető okot beigazolni. Mindazonáltal fölöslegből ki lehet mutatni, hogy a rómaiak csakis fontos gyakorlati tekintetek által vezéreltették magukat, midőn az egyik esetben birtokot, a másik esetben birlalást statuáltak. Erre az alany viselkedése, annak belső akarata teljesen irreleváns volt. Mért volt a bérlő, haszonbérlő birlaló, föntebb láttuk. Mi a jogkövetkezménye annak, hogy valaki birlaló és nem biitokos? Teljes possessorius védtelensége. Birtokkeresettel nem bír sem a birtokfőnökkel, se harmadikkal szemben. A birtokfőnök erőhatalommal és bármikor kihelyezheti. Ha a záloghitelező birtokvédelemben nem részesülne, hanem csak egyszerű birlaló lenne, akkor a jog gondoskodnék ugyan arról, hogy a zálog tárgyát petitorius keresettel megszerezhetné, de nem egyszersmind arról, hogy azt meg is tarthassa, hiszen a zálogadós, mint birtokos azt tőle bármikor erőhatalommal is elszedhetné. Folytatás következik. A magáninditvány büntetöpol'tikai veszélyei. Irta MOSCOVITZ IVÁN dr, homonnai kir. albiró. A büntetés voltaképen az államkormányzat ultima ratio-ja, csak akkor akarjuk alkalmazni, amikor már minden más eszközből kifogytunk, — amikor valaki a közrenddel olyan sérelmes és határozott módon száll szembe, hogy a köznek biztonsága érdekében indokoltnak találjuk az egyéni jólét, az egyéni szabadság korlátozását — A modern államok a büntetés jogát majdnem minden kivétel nélkül maguknak tartják fönn, — garanciákkal környezett módon, — aránylag legtöbb garanciát nyújtó közegek által gyakorolják. Ne büntessen más. csak az állam, ne büntessen senki sem akkor, ha a büntető represzió alkalmazásának végső szüksége fönn nem forog. A büntetésnek tehát olyasminek kellene lennie, amit csak a legfőbb közhatalom, illetve annak szervei és csak akkor alkalmaznak, ha alkalmazása föltétlenül, elkerülhetetlenül szükséges. Mégis, a tételes intézmények nagy rést ütnek ezen az elven. A magáninditványnak és a magánvádnak Európaszerte elfogadott intézményei a deiinquenssorsa fölötti határozást számos esetben a magánfél diskreciójára bizzák A magánvádas ügyek tárgyalása formális üzletté, a többnyire ily ügyekben bíráskodó járásbíróságok büntető osztályai valóságos civilis bíróságokká válnak, ahol a felek és képviselőik formálisan alkudoznak a vádvisszavonások, a meg nem jelenések kérdése és költségei fölött. Ezek folytán a bíróságaink előtt folyamatba tett bűnügyeknek, magánvádra üldözendő, ma tényleg igen tetemes részében oly szempontok határoznak a terhelt dolgáról, amelyek a büntető jogtudomány mérlegelésétől egészen távol állanak. A. megüti B.-t és 3 -4 nap alatt gyógyult testi sértést okoz rajta, C. megveri D.-t ugy, hogy az utóbbinak sérülései 8 nap alatt gyógyulnak. B' és D. is följelentik az esetet és a rajtok esett sérülésért bírói megtorlást keresnek. B. föntartja panaszát és a biróság nyomatékos enyhítő körülmények nemlétében —- kénytelen A.-t fogház- és pénzbüntetésre ítélni. A súlyosabban sérült D-nek azonban sikerül C-vel kiegyeznie, (azért mondom, hogyD.-nek, a sértettnek «sikerül» kiegyeznie, mert az ilyen egyesség rendesen a «sértettre» nézve jelent anyagi sikert, a vádlotra nézve pediglen a kiszabandó büntetést is fölülmúló terhet ruház) némi alkudozás után kifizeti a kért «fájdalomdijat», és a büntetéstől szabadul. Hogy ennek a sajnos, oly gyakori, minden büntető járásbíróságnál szinte naponkint előforduló példának az érdekeltekre és a többnyire a'acsony szellemű és lelki műveltségű szemlélőre nézve milyen demoralizáló hatása van, azt vélem, fejtegetnem is fölösleges. Pediglen ez még csak az apraja a magánvád okozta bajoknak. Nagyobb, komplikáltabb ügyekben, ahol a kiszabható büntetés súlyossága egyrészt, és a mindkét fél részéről fönnforgó anyagi érdekek nagysága másrészt a harcot még élesebbé teszik, o t a m igánvád jogosítványa komoly, veszélyes zsarolási eszköz. Hogy mennyire az, bizonyítja a legtöbb csalás vagy magánvádra u dözendő, lopás és sikkasztás*) miatt folyó bűnügynek bíróságon kivüli,kulisszák mögötti története. A sértett megteszi a följelentést, ha kára meg is térü), evvel még nem éri be, nem vonja vissza panaszát, hanem még jövedelmet akar húzni, a többnyire amúgy is nyomorúságos helyzetben lévő vádlottból A biróság ezt a szennyes üzletet többnyire nem látja, csak sejti, érzi, hogy a háttérben történik egy ilyen a hivatali akció mögötti másodlagos, üldözhetetlen, megakadályozhatatlan zsarolási folyamat. De mégha tudomása van is itt-ott a bíróságnak az ilyen, a büntető eljárás leple alatt folyó üzelmekről, akkor is csak tétlenül nézheti, mert hiszen a magánvádló csak jogával él, amikor zsarolja a nálánál sok esetben becsületesebb terheltet. És mégis, ha tudjuk és látjuk is mindezt, akkor se tudunk módot javasolni ennek az önmagában immorális és az alacsonyabb kultúrájú, a büntető biróság szine előtt gyakrabban megfordulni kénytelen elemeket oly mérhetetlenül demoralizáló intézménynek teljes mellőzésére. Sok esetben kénytelen a törvény módot adni arra, hogy a felek a köztük fönnforgó kriminális ügyet maguk közt, vagy — hajónak látják, — hát sehogyse végezzék el. Ilyenek különösen a Bttk. 342. § ában megjelölt viszonyban álló hozzátartozók vagy háztartásbeli alkalmazottak között (elmerült anyagi deliktumok, amelyeknek kérlelhetetlenül, ex olfo való üldözését a humanitás tiltja, ilyenek a becsület elleni deliktumok. amelyekben megint a felek szubjektivitása, társadalmi állása és egymásközti viszonya a leglényegesebb momentum, és ezeket a fölöttébb egyéni jellegű momentumokat a tárgyilagos biróság nem tudná számos esetben oly méltányos elbírálásban részesíteni, mint maguk az ügyfelek. Arra tehát ma rr.ég nem*s gondolhatunk, hogy a magánvád asysthematicus intézményét a büntető judikaturából kiküszöböljük, célunk egyelőre csak az lehet, hogy a magánvád (illetve magáninditvány) alapján folyó eljárásokban ez intézménynek helytelen, sok tekintetben immorális következményeit lehetőleg mérsékeljük. A magáninditvány — in specie — a visszavonható magáninditvány a vád urává a magánvádlót teszi, ezen nem segíthetünk, ez abszolút következménye a magánvád fogalmának, és viszont ebből folyik az is, hogy ha a magánvádló a törvény által kezébe adott vádlói hatalommal vissza akar élni, azt zsarolási, vagy legalábbis nyereséggel járó egyezkedési célokra föl akarja használni, akkor őt ebben hatályosan megakadályozni nem lehet. Ha visszavonhatatlanná tenné a törvény a magáninditványt, akkor is maradna tere ennek a zsarolásnak, bíróságon kivü1. az inditványi határidőben, a följelentés tényleges beadása előtt, másrészt nem felelne meg az intézmény annak a legfőbb jótékony hivatásának, hogy a komoly megfontolás hiányában, családi vagy szolgálati perpatvar hatása alatt tett és a tárgyi jog szempo,ltjából mégsem alaptalan panaszokat, egyszerű módon hatálytalanokká tegye. így tehát a zsarolás lehetőségét kizárni nem lehet, az ilyen zsarolásokat büntetéssel sújtani pediglen szintén nem volna méltányos dolog, nemcsak mert hitelt érdemlő ellenőrzésük szinte lehetetlen, de azért is, mert sok esetben az ily egyesiégek alkalmával a terhelt által fizetett összeg mégiscsak igazságos érdekmegtéritésnek tekintendő. A ma egyedül lehetséges megoldást abban látnók, hogy a magánvád eseteit korlátozzuk. Maradjon meg a 342. 343. §§. jogcíme, terjesszük ki ezt a két szakaszban körülirt jogcímet minden anyagi deliktumon kivü1 még az összes, magánsérelmet *) Bttk. 3i2. 343. és illetve 358. §.