A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 13. szám - Igazságszolgáltatásunk nyomorusága

A JOG 51 tüdővész, elmebántalmak, epilepsia, stb. Vannak továbbá egészen ártatlan jellegű betegségek is, melyeknek bizonyos körülmények között való felfedezése sertheti a beteg érdekeit. Ha tehát az orvos hivatása gyakorlása közben ilyen bajoknak jutott tudomására, ezeknek titokban tartására hivatásánál fogva a büntető törvény határain lul is kötelezve van. Az orvosi titoktartó kötelességnek egyedüli korlátja az a különös törvényes intézkedés, mely az orvost bizonyos betegségek feljelentésére a közérdek szempontjából kötelezi. Annak elbírálása azonban, hogy mi tartozik az orvosi titoktartás körébe: első sorban magának az orvosnak feladata. Ha tehát az orvos azt találja, hogy valamely körülményről teendő vallomása által sértené a titoktartó kötelességet: lehetetlen feltárnia a bíróság előtt azokat az okokat (a titoktartás kötelességét kivéve), melyek őt a titoktartásra késztetik, mert éppen ezen okok felfedése által már megsértené az orvos titoktartó kötelességét. Jogában áll tehát az orvosnak a vallomástételt, a titoktartó kötelességre való hivatkozással, közelebbi indokolás nélkül megtagadni és vallani csak akkor köteles, ha a titoktartás alól felmentetett. Ennek a tágkörü mentességnek azonban csupán a polgári törvénykezésben van helye, mert a bűnvádi perrendtartás 205. •§-a a büntető eljárás céljaira az orvosnak a tanúskodás alóli mentességét csupán arra szorítja, amit valaki a hivatásával járó bizalomnál fogva titoktartás kötelezettségével bizott rá. Ebből a szempontból vizsgálva a fenforgó esetet: alperes azt kívánta Á. Károly dr. tanúval, mint az elhalt biztosított kezelő orvosával bizonyítani, hogy a biztosított néhai G. Ferenc a biztosítási ajánlat kelte előtt izomcsuzban és utóbb ebből származó szívbajban szenvedett, ebben tanú áltat gyógykezeltetett és hogy tanú a biztosítottnak betegségének természetét tudomására hozta. Minthogy A.. Károly dr. tanú kijelentette, ho«y teendő vallomása által orvosi hivatásával járó titoktartó kötélességét sértené; minthogy annak megokolása, hogy orvosi hivatásának gyakorlása közben megtudott körülményeket miért kell titokban tartam, már azt vonná maga után, hogy éppen a titokban tartandó körülmények természetét megjelölje, ez által pedig már vétene a titoktartó köteleség ellen: ennélfogva ki kellett mondani, hogy A. Károly dr. orvos a S. E. T. 86. §. 4. pontja alapján jogosan tagadta meg a vallomást, mert telperes, mint a biztosított jogutóda, a S. E. T. 86. §-ának végpontja alapján meghallgattatván, kijelentette, hogy tanúvallomásával a titoktartó kötelességet megsértené, és kérte, hogy nevezett a tanúskodás alól felmentessék, amivel kifejezést adott annak, hogy elhalt férjének kezelő orvosát a titoktartás alól fel nem menti. Nem tekinthető ezzel szemben felmentésnek az a körülmény, hogy telperes a tanú kihallgatását a perben nem ellenezte, és hogy részére F . alatt ellenkérdő pontokat is csatolt, mert arra, hogy a tanú a vallomástételt jogosan tagadta-e meg, és arra, hogy az érdekelt a tanút a titoktartó kötelesség alól felmenti-e, a felek a S. E. T. 86. § végpontja értelmében csak akkor nyilatkozhatnak, ha a tanú a vallomástételt már tényleg megtagadta, és igy a felmentés kérdése addig szóba nem kerülhetett. (Budapest, 1900. nov. 23. 122,088/1900. sz.) . A budapesti kir. ítélőtábla következően végzett: A kir. ítélőtábla a felfolyamodást visszautasítja. Indokok: a kir. törvényszék Á. Károly drt. akire az alperes tanuként hivatkozott, a vallomástétel kötelezettsége . lói felmentette. Minthogy a bizonyításra vonatkozó határozat, akár annak alkalmazását, akár az ellenkezőt rendelje el a bíróság, mindég az ítélet előkészítését célozza, a neheztelt végzés azon határozatok közé tartozik, melyek ellen azl881:LIX. t.-c. 52. §-a szerint külön felfolyamodásnak helye nincs, fennmaradván félnek az a joga, hogy a netán szenvedett séreiem miatt az ítélet elleni felebbezés utján orvoslást keressen. A felfolyamodást ez okból és azért kellett visszautasítani, mert a S. E. T. 86. §-a szerint is, ha a tanú a vallomástételi megtagadja, az e kérdésben hozott határozat ellen csak annyiban van helye külön felfolyamodásnak, amennyiben a tanú a vallomástételre köteleztetett és ez esetben is a felfolyamodási jog csak a tanút, nem pedig a feleket illeti. (Bpesten, 1901 febr. 26-án 221 sz.) A budapesti kir. Ítélőtábla következően végzett: A kir. ítélőtábla az elsőbiróságnak 1900.F. évi november hó 23. napján 122,088, szám alatt kelt végzését megváltoztatja, Á. Károly dr. tanút a 4/. alatti kérdőpontok és az FI. alatti ellenkérdések tekintetében vallomástételre kötelezi, ehhez képest az elsőbiróság ítéletét feloldja s a kir. törvényizéket utasítja, hogy a nevezett tanút a 4'. alatti kérdőpontok és az F2/. ellenkérdésekre hallgassa ki, esetleg a tanúkihallgatás eredményéhez képest további bizonyítást rendeljen, annak kiderítése végett, vájjon néhai G. Ferencnek a betegségekről, melyekben netán szenvedett, 1898. május hó 10-én tudomással kellett-e bírnia és a bizonyítás befejezése és a felek észrevételei után a kereseti követelés felett, ide értve a perköltséget is, uj határozatot hozzon. A kir. törvényszék 122,088/1900. számú végzésével Á. Károly dr. tanút a vallomástétel kötelezettsége alól felmentette. Az alperesnek felebbezési kérelme folytán az 1881: L1X. t.-c. 52. §-ának rendelkezéséhez képest ezt a végzést vizsgálat alá venni kellett és meg kellett azt változtatni a következő okokból: A S. E. T. 86. §-ának 4/. pontja az orvost a tanuzás alól nem menti fel mindazon körülményekre nézve, melyeket hivatásának gyakorlása közben tudott meg, hanem csak azok tekintetében melyeknek közlésével titoktartó kötelességét megsértené. Ugyanazon szakasz utolsó bekezdése szerint pedig a vallomás megtagadásának jogosultsága felől a bíróság határoz. Téves tehát az elsőbiróságnak az az álláspontja, mintha a titoktartás tárgyának, körének és terjedelmének meghatározása a tanukép felhívott orvos belátására volna bizva, mert e felfogás szerint az orvos a tanuzási kötelezettség alól magát kivonhatná oly esetben is, midőn a törvény őt fel nem menti A felperes a felhívott tanú vallomásával azt kívánja bizonyítani, hogy néhai G. Ferenc izomcsuzban és szívbajban szenvedett, s ezt a biztosító ajánlattételekor tudta is. Már a szavak közönséges értelme szerint sem lehet azt mondani, hogy beteg aki ilyen, vagy hasonló bajok rriatt orvoshoz fordul, vele titkot közölne. Bizonyosazis, hogyajelze'ttbetegségek a gyógykezeltnek, vagy családjának jó hírnevét nem veszélyeztetik. AB. T. K. 328. §-á nak esete tehát fenn nem forog. Megengedhető ugyan, hogy az orvos titoktartó kötelezettsége tovább terjed a büntető sanctiónál, mert főleg orvosnál tisztességtelen dolog lehet az is, ami büntetés terhe melle t tiltva nincs. De a hivatásszerű tisztesség sem indokolhatja oly körülménynek eltitkolását, melynek fe 1 tárása a bíróság előtt jogos érdeket nem sért, hanem jogos érdeknek szolgál. Márpedig a kedvezményezettnek érdekében állhat ugyan, de sem neki, sem i gyógj kezeltnek, illetve halála'után hátramaradott családjának jogos érdeke nem lehet az, hogy a biztosító fizetésre köteleztessék akkor is, ha a biztosított hamis bevallást tett volna. Ez oknál fogva A. Károly dr. tanút vallomistételre kötelezni kellett, amiből egyúttal következik, hogy az elsőbiróság Ítéletét a prts. 108. §-a alapján fel kellett oldani, mert a bizonyítás felvétele nélkül a perben alaposan határozni nem lehet. (Budapesten, 1902. évi február hó 4-én. 21,520/1902 szám.) Oly esetben, midőn valamely áru egy fuvarlevéllel több egymáshoz csatlakozó vasút vonalán szállíttatik, a feladó nem szerződik külön a szállításban részes minden vasúttal, hanem csak egy fuvarozási szerződés létesül. Ezt a szerződést a feladó azzal a vasúttal köti meg, mely tőle az árut a fuvarlevéllel átvette és a csatlakozó vasutak ebbe a szerződésbe lépnek be. A fuvarozási ügylet elbírálásánál tehát kizárólag azok a feltételek irányadók, melyeket a feladó a felvevő vasúttal megállapított s igy a dij összegére nézve irányadó a felvevő vasúttal megálla pitott, a felvevő vasút által közzétett díjszabás vonatkozó tétele mely a fuvarozási szerződésnek kiegészítő része. A díjszabásnak, minden homályos vagy kétértelmű rendelkezése a vasút hátrányára értelmezendő, azon általános jogszabálynál fogva, hogy a kitétel kétértelműsége va^y homályos volta annak árt, aki használta. (A budapesti kir. ítélőtábla felülvizsgálati tanácsa. 1901. nov. 7. II. G. 87. sz. a.) A részvénytársaság illetve ennek igazgatósága mindaddig, mig a felemelni szándékolt uj alaptőke egész összegében aláírás által nem biztosíttatik, az aláirt részvények után befizetést nem követelhet, mert a részvényaláiró befizetési kötelezettsége csak akkor áll be, ha azon cél, melynek elérésére aláírásával hozzájárulni kivánt, tényleg eléretik, vagyis az alaptőke beszerzése aláirás által -ikerül és igy nincs jogosítva az igazgatóság a tényleg mégis befizetett összeget a részvénytársaság eredeti alaptőkéjéhez csatolva megtartani. Az aláiró azonban azon jogáról, hogy a jegyzett részvényekre befizetett összeget az aláirás sikertelensége folytán visszakövetelhesse, lemondhat ugy kifejezetten, mint oly konkludens tények által, amelyekből a jogról való lemondásra irányuló akarat határozottan megállapítható. — Az aláiró által hasonló esetben visszakövetelt összegek után a kereskedelmi törvénynek hasonszerüség alapján alkalmazandó 154. §-a értelmében csupán a kereset beadásától követelhető kamat, nem pedig a befizetés napjától. — A viszonkereset nem felel meg az 1881 : LIX. tc. 8. §-a b) pontjának, ha a viszonkereseti követelés valódisága és lejárt volta csupán a felajánlott bizonyítékok alapján volna megállapítható. (A m. kir. Kúria 1901. dec. 3. 722/901. sz. a.) A cégvezető a kereskedelmi törvény 38. §-ára való tekintettel csakis a kereskedelmi üzlet folytatásával járó ügyletek és jogcselekmények teljesítésére tekintendő feljogosítottnak ; az idegen tartozásért való kezességvállalás azonban a kereskedelmi üzlet folytatásával együtt járónak nem tekinthető, ily kötelezettséget a cégvezető csak a főnök külön felhatalmazása alapján vállalhat a cég nevében. (A m. kir. Kúria 1901. dec. 13. 231. sz. a.) Bűnügyekben. Az esküdtek határozatának az esküdtek főnöke által ujabban történt kihirdetése a bp. 370. §-ban szabályozott «helyesbitö eljárás» nélkül nem eszközölhető. Ha az esküdtek határozata lényegében, t. i. a beszámítást