A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 1. szám - A B. P. 367. §-ához

penditendőnek tartom azt a tanügyi reformot, hogy minden tanár mellé, akinek hallgatói a meghatározott számot felülhaladják, egy tanársegéd legyen kirendelendő, aki a kolloquiurr.okat, az írásbeli feladatok cenzeálását és egyéb teendőket vele megosztja vagy egészen a vállairól leveszi. Ezen tanársegédekből lesznek a magán-, rendkívüli és rendes tanárok kizárólag kinevezendők. — a pálya tehát mindig a keresettek közé fog tartozni. Hogy a tanár elméleti előadásain kívül a szeminárium is nagyobb szerepet lesz hivatva játszani és hogy a hallgatók ismételten ugy szóbeli vitákkal, mint írásbeli feladatok kidolgozásával is behatóbb tanulmányok útjára lesznek terelendők ; hogy dijak kitűzésével és más egyéb az ambíciót serkentő módon a judicium is fejlesztendő volna, — ezt mind, mint magától értetődő dolgot, bővebben ki nem fejtem és nem indokolom. Es ime — megvan a numerus clausus, minden külső erőszak, minden szigor és indokolatlan jogelvonás nélkül. A tudományszomjas vagy kenyérpályát kereső, ma is szorgalmas tanulók maradnak, a többi csupán szerepvágyó, lusta és az egyetemre nézve valóságos kalamitást képező elemek csodás módon elillannának. Mennyiségben bizonyára veszítene, minőségben azonban határozottan nyerne a jogi pálya. A komoly foglalkozás és a más hivatásban is tapasztalható szigor mindvégig kiséri a joghallgatót egyetemi vagy jogakadémiai pályáján. És már innét is visz magával a közéletbe egy megbecsülhetlen, eddig fájdalmasan nélkülözött kincset: a kötelesség tudást és a munkakedvet. Tanulmányai befejeztével kezdődnek a gyakorlat évei. Az erre kitűzött időnek az első fele ügyvédi irodában, másik fele bírói vagy közigazgatási hivatalban töltendő. Az ügyvédi gyakorlat nemcsak névleg (amint eddig sok esetben történt^ de tényleg lesz betöltendő. Erre nézve szigorú fegyelmi kényszereszközök volnának alkalmazandók ugy a jelöltre, mint az e tekintetben vétkes bejelentő ügyvédre nézve. Az elméletileg épugy, mint gyakorlatilag képzettjelölt szívesen látott vendége lesz ugy az ügyvédi irodának mint a hivatalszobának; a gyakorlat idejét teljes haszonnal fogja értékesíteni. A gyakorlat befejeztével következik a képesítő vizsga. Ez nemcsak minden az ügyvédi pályát kereső, de minden állami szolgálatba lépő vagy lépni szándékozó egyénre nézve egy és ugyanaz. Ujabb részletkérdés, hogy milyennek kontemplálandó ezen vizsga és egy vagy két vizsgából, álljon-e az stb. (Hogy az utóbbi eset nem volna éppen rendkívüli uj'tás, azt igazolják a régibb közügyvédi és váltóügyvédi külön vizsgák.) Ezen egyforma minősítésből folyik, hogy minden képesített: pályáját mint ügyvéd kezdi és csakis az ily ügyvédi pályán levő egyén nevezhető kiakár bírónak, akár köztisztviselőnek. Cikkem vázlatos teimészete kizárja azt, hogy részietekbe bocsátkozzam, hogy fürkésszem pl. azt, vájjon hány évi ügyvéd kedés minősítsen az egyik vagy másik pályára való kinevezésre. Tény csak az, hogy tervem szerint birói vagy köztisztviselői pályára csak az léphet, aki már gyakornoki idejének és önálló működésének egy részét ügyvédi pályán ;öitöue, a gyakorlati életet ex asse ismeii és így uj hivatáskörében is tágabb látkörrel, szélesebb ismeretekkel és bővebb tapasztalatokkal bir. A pályázók az ügyvédi kamara utján nyújtják be folyamodványaikat. Ennek kötelessége volna a conduite-hszta mellett a pályázók anciennitását is kitüntetni. Vájjon felruházható-e a kamara kandidacionális joggal is, — az vita tárgyát képezheti. A képesítő oklevél az ügyvédet csak az első folyamodásu bíróságok és elsőfokú közigazgatási hatóságok előtti képviseletre jogosítja. Bizonyos számú kifogástalanul töltött évek után az ügyvéd igazságügyi tanácsos cimmel a felsőbíróságok előtti képviseleti joggal felruházott ügyvédek sorába lép. A kamara ezen előléptetést és cimet csakis attól tagadhatja meg. aki fegyelmi uton büntetve volt és ekkép ezen előléptetésre érdemetlenné vált. A cim nem fölösleges — ez nemes ambíció tárgya és csak érdemesnek nyujtatik, de ezenfelül dokumentálná az ügyvédnek a felsőbíróságok tagjaival való egyranguságát, ami szintén sokat nyom a latban a külvilág előtt Viszont szükségtelen hangsúlyoznom, hogy a fegyelmi szabályzatnak ezen reform életbeléptetésével jóval szigorittatnia, az ügyvédi kamarák hatáskörének kibővittetnie, de a bennök ma uralkodó klikk-rendszernek is gyökerestől kiirtódnia kell. Az igazságügyi tanácsosok sorából lesz évről-évre bizonyos meghatározandó százalékos arányban a felsőbíróságok és felsőbb közigazgatási hatóságok tagjainak létszáma kiegészítve és igy nvndkét testület uj erőkkel felfrissítve. Hogy ez a bírák és tisztviselők fizetésének lényeges emelése nélkül keresztül nem vihető, az kézen fekvő. De ezt sem lehet a jelen cikk szük keretében bővebben kifejtenem. Ezen gyökeres reform messze túlhaladja az igazságügyminiszter hatáskörét, — erre csakis az összkormány és a parlament képes. És azért hangsúlyoztam előző cikkemben annyira az előzetes enquét-e egybehivásának szükségét. Tervem szükségkép maga után vonja a mai késégbeejtő és tarthatatlan helyzet javulását. Az állami gépezetet minden ágazatában ellátja ügyes, munkaértő és munkabíró, elméletileg és gyakorlatilag egyaránt képzett erőkkel ; az ügyvédi kart magas, tiszteletre méltó polcra emeli; a munkaképtelen, munka kerülő vagy a tisztesség legszigorúbb követelményeinek meg nem felelő egyéneket eltávolitja és idővel megalkotja az ideális numerus clausust. a tehetséges és tisztességes jogászok respublikáját. Jól érzem, hogy sok szó fér a javaslatomhoz, hogy óriási nehézségek küzdendŐk le annak megvalósítása előtt, — de kérdem, nem kell-e minden lehető erőnket megfeszítenünk, hogy a zátonyra jutott ügyvédi kérdést megfenekléséből kimentsünk ? Aki jobbat tud, álljon elő. A Kérdés az ügyvédet és bírót egyaránt érdekli. Révai Lajos dr. y\ A B. P. 367. §-ához. Irta HEIL FAUSZTIN dr., kir. közig, biró Budapesten. Ha az esküdteknek feltett kérdés a btkv. 279. § ában meghatározott szándékos emberölésre, vagy a btkv. 306. §-ában meghatározott halált okozott súlyos testi sértés bűntettére irányult, jogosítva van-e az esküdtszék oly feleletet adni. amely a btkv. 281. §., illetve 307. §-ának privilegiált esetét állapítja meg ? A Bp. 367. §-ának 2-ik bekezdése szerint «a szavazás az egész kérdésre «igen» vagy «nem» szóval történik; azonban a kérdésnek valamely tüzetesen megjelölt részére igennel, többi részére nemmel is lehet szavaznb. Á feleletnek alakjáról a törvény hallgat. Az osztrák B. P. 328. § a szerint, ha az esküdtek csak részben felelnek igennel, a korlátolás röviden megjegyzendő ; a felelet ekkor igy hangzik: «igen, de a kérdésben foglalt ezen vagy azon körülmény nélkül». A német B. P. 292. §-a szinte megadja az esküdteknek a jogot, hogy a feltett kérdésre részben igennel, részben nemmel feleljenek. A feleletnek alakjáról a törvény hallgat. A birói gyakorlat szerint az esküdtek a felelethez magyarázó megjegyzést csatolhatnak. A megjegyzés jelentősége fölött a biróság határoz. A francia és az olasz B. P. az esküdteket csak «igen» vagy «r.emre» szorítja, de azért a francia gyakorlat, különösen ha több elemből álló bűntettről van szó, a kérdésnek szétválasztását megengedi. Igy pl. nemcsak az van megengedve, hogy többrendbeli dolgok ellopásáról lévén szó, az esküdtek bizonyos tárgyakra vonatkozólag igennel, más tárgyakra vonatkozólag nemmel szavazzanak, hanem pl. a parricidiumra vonatkozó kérdésnél megállapíthatják a szándékos emberölést, de megtagadhatják a parricidiumot; rablásra vonatkozó kérdésnél megállapíthatják a lopást s megtagadhatják a rablást. Az anyagi törvény szerint kereskedelmi okiratnak meghamisítása közokirathamisitást képezvén, az arra irányuló kérdésre az esküdtek a hamisításra igennel, a vádlott kereskedő minőségére nemmel szavazhatnak, aminek eredménye az. hogy a vádlott terhére megállapított cselekmény nem köz-, hanem magánokirathamisitás. Az olasz gyakorlat sokkal szigoiubb s az esküdteknek ezt a jogát nem hajlandó elismerni. S a 1 u t o az esküdteknek engedett ily szabadságot igen veszélyesnek tart s legfölebb a fennidézett lopási példában hajlandó koncessiót tenni. Az esküdteknek kérdésben forgó jogát tételes törvényünk kifejezetten megállapítván, elméleti jogosultságának bővebb fejtegetésébe nem bocsátkozunk, csak azt emeljük ki, hogy e jognak elvonásával mivel sem indokolható lelkiismereti kényszer gyakoroltatnék az esküdtekre. Különösen az ép nem ritka esetekben, amelyekben a részben adott igenlő szavazat eredménye mindig — bár enyhébb — büncsekmény tényálladékát állapítja meg, pl. rablás helyett lopást; szándékos emberölés vagy gyilkosság helyett halált okozott súlyos testi sértést stb. s amelyekben azért a kérdésben forgó jognak elvonása, az esküdteket az elé a nehéz alternatíva elé helyezné, hogy vagy bűnösnek mondják ki a vádlottat oly súlyosabb bűncselekményben, amelyet meggyőződésük szerint el nem követett,