A Jog, 1902 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 9. szám - Az uj angol részvényjog

70* A JOG a vállalat realitása iránt való megtévesztésére, hangzatos nevüés ! cimü egyéneket sorolnak fel, akiknek pedig a vállalathoz semmi közük, illetőleg semmi érdekük nem fűződik. b) Azok a határozmányok, melyek szerint a vállalat alapításánál két stádium külömböztetendő meg (4— 6. §§). Az egyik maga a bejegyzés, a másik maga az üzemnek megkezdése (commencement of business). Ez utóbbinak csak akkor van helye, a társaság kölcsönkötelezettségeket csak akkor vállalhat, ha bizonyos részvényösszeg már aláíratott, illetőleg befizettetett. (Allotment.) c) Végül igen fontos ujitás az angol jogban, mely nem ismeri a kötelező aláírási iveket, a prospektuskény szer megállapítása. E szerint, ha valamely puhlic comp. jövőre aláírásra hivja fel a közönséget, éspedig akár kötvény-aláirásra (ez utóbbi szempontjából nekünk is követésre méltó például), prospektust tartozik a társaság kibocsátani, melyben a törvény által előirt módon a legrészletesebben köteles a társaság helyzetét feltárni. Az ebbeh rendelkezések megszegésének ugy polgár-, mint büntetőjogi következményei vannak. 3. Nyilvánkönyvek vezetése a társaság vagyonát terhelő jelzálog-és egyéb adósságokról. (14—18. §§.) Már az 186-'. évi Companies Act. 43. §-a szerint tartozott minden limited comp. (korlátolt felelősségű társaság) u. n. zálogkönyvet (register of mortgages) vezetni a vagyonát terhelő összes zálogjogokról. Betekintést kellett már eddig is engedni ebbe a könyvbe minden tagnak és hitelezőnek, az intézmény üdvös hatása azonban nagyon is korlátolt volt, mert a harmadik személyek, kik csak azután léptek volna a társasággal üzleti összeköttetésbe, betekintést abba nem nyerhettek. Hiányos volt továbbá az intézmény annyiban is (bár még így is jóval fölötte állott e tekintetben a mi jogunknak), hogy benne a zálogtárgynak pontosan körül kellett irva lenni (specifie charges), s igy oly tartozások, melyek a vállalat egész vagyonát terhelték (generál charges) és az angol üzleti életben kedvelt ama tartozások, melyek zálogjoggal a még be nem fizetett részvénytőkét terhelték (uncalled capital) a zálogkönyvbe bevezetendők nem voltak. Az uj törvény nem szünteti meg ugyan mindezeket a hiányokat, de kétségtelenül javítja a miénknél különben is tökéletesebb helyzetet. Előirja nevezetesen, hogy a társasági lajstromvezető is vezet ezentúl mindenki által betekinthető zálogkönyveket minden, tehát nemcsak korlátolt, hanem korlátlan felelősségű társaságról is, azonban a bejegyzési kötelezettség — eléggé magyarázhatatlan módon — nem minden zálogteherre, hanem csak a 14. § 1. a), b), c), d) pontjaiban felsorolt különféle zálogterhekre vonatkozik, melyeknek ismertetésétől, tekintettel az angol zálogjog bonyolultabb természetére itt el kell tekintenünk. 4. Az üzletvitel revíziója. (Audit). Az angol jog az üzletvitel megvizsgálásának két módját ismeri, az alkalmit (Examination of affairs by inspectors) és az állandót (Audit). Előbbinek csak kivételesen van helye az 1862-i Comp. Act. 5(5—61. §-aiban megállapított esetekben. Az utóbbi eddig nem volt általán kötelező és hasonló intézményt a kontinentális részvényjogok sem ismernek. Minden közgyűlésen választanak egy vagy több revisort (auditor), ki, vagy kik a legközelebbi rendes közgyűlésig ellenőrzik a társaság működését a társaság könyveiből. Nincs az auditornak semmiféle intézkedési joga, nincs beleszólása abba, hogy ez vagy az az üzlet célszerü-e, egyedüli kötelessége az, hogy mindig, minden időben pontosan számot adjon a társaság vagyoni helyzetéről. A direktorátusnak valamely tagja, vagy a társaság hivatalnoka nem választható állandó auditorrá. Ha a társaság nem választ revizort, a board of trade-nek jogában áll a társaság valamely tagjának javaslatára, állandó auditort arra az évre kijelölni és díjazását megállapítani. Érdekes határozmányokat tartalmaz még a törvény a közgyűlésről (VI. fej.j, az évi jelentésről, a felszámolásról, mi az angol jog szerint különösen sajátszerű (az angol jog nem ismer pl. csődöt a részvénytársaságnál), a Comp. limited by Guarantee-ről (oly részvénytársaságok, melyeknél a tagok nem részvényeik, hanem valamely oly összeg erejéig felelősek, melynek lefizelésére a tagok felszámolás esetében kötelezik magukat), végül a valótlan adatok közlésére megállapított büntetésekről. Nyilt kérdések és feleletek. Mikor alkalmazandó a Bp. 323. §-a s mikor a Bp. 326. §. 4. pontja ? — Felelet. — I. Bauer Gyula urnák a J o g f. é. 5. számában fölvetett kérdés re válaszom a következő: Ezen kérdést a)B a 1 o g h-11 Ijé s-V a r g a-féle kommentár ( III k. 350—352. lapjain ) egészen helyesen oldja meg s indokoltan mutatja kt, hogy ezen két szakasz között ellentmondás egyáltalában nincs. Minthogy azonban a cikkíró úr az általa feltett kérdésben a kommentár álláspontját nem fogadja el, hanem fejtegetésében azon végeredményre jut, hogy azon esetekben, ahol a bűncselekmény csak kivánat, felhatalmazás vagy magáninditvány folytán üldözhető, mindezek hiánya esetében a Bp. 326. §. 4. p. értelmében felmentő itélet, azon esetekben pedig, ha a bűncselekmény hivatalból üldözendő s a vádat képviselő ügyész a vádat a főtárgyaláson elejtette, vagy ha ott tün.k ki, hogy a vádlott elhalt, megszüntető vegzes hozandó -legyen szabad kijelentenem, hogy ezen nézetet nem fogadom' el, mert az úgy a két §, mint a vádelv félre.smerésén alapszik. ... . , , Ugypnis a Bp. 323. §. a. határozottan kijelenti, hogy ha a vádló a vádat a főtárgyaláson ejtette el s azt a vádlott nem veszi át a bíróság, indokolásul e körülményekre hivatkozva, végzései megszünteti az eljárást. Ezen rendelkezés nem szól hivatalból üldözendő cselekményről, nem szól közvádlóról, hanem egyszerűen a vádlóról, aki alatt tehát nemcsak a kir. ügyész, hanem a főmagánvádló, vagy amennyiben a vádat a főtárgyaláson pótmagán vádló képviseli, ez is értendő. Továbbá ezen rendelkezés nem irja elő a vádlónak, hogy mily esetekben jogosított a vádat elejteni, de nemis írhatja elő, mert azt, hogy milyen okból ejti el a vádat, a fő és pótmagánvádló egyáltalában nem tartozik indokolni, a közvádló pedig csak azért teszi ezt, hogy saját felügyeleti hatósága meggyőződést sz nézhessen arról, hogy ő mint a jogrend őre, nem követett el mulasztást akkor, midőn bűncselekményt vagy büntethetőséget fenforogni nem látott. A cikkíró úr a kir. ügyész azon rövid nyilatkozatának : «elejtem a vádat* nagyon kevés jelentőséget tulajdonit. Pedig ez nagyon fontos egy kijelentés. Kijelentése annak, hogy amennyiben^sértett a vádat át nem veszi, vád nincs sigy a birói eljárás nem folytatható (Bp. 1. §.) a vádlott cselekménye itélet tárgyává nem tehető. (Bp. 325. §. első bek.) A bíróság tehát kénytelen megszüntető végzést hozni s azt, hogy az ügyésznek felmentőitéletet kellett volna kérnie annál kevésbé vizsgálhatja, mtrt a kir. ügyész felmentő Ítéletet egyáltalában nem kérhet. Egy szóval, ha a vádló a vádat a főtárgyaláson bármily okból, — tehát a 326. §. 1—4. pontjai esetében is — elejti s azt sértett át nem veszi, megszüntető végzés hozandó. Áttérek most azon kérdésre, hogy mikor van helye a Bp. 326. §. 4. p. szerinti felmentő itélet hozatalának? Akkor, ha a vádló a főtárgyaláson nem látja fenforogni a felhatalmazás, kivánat vagy magáninditvány hiányát, hanem vádat emel s a bíróság a vádló indítványával ellentétben jut azon meggyőződésre, hogy a vád emelhetéséhez szükséges ezen kellékek fenn nem forognak. Mert hogy uj ellentétes nézet felmerülhet, annak kézzelfogható bizonyítéka a 22. kúriai döntvény, mely a Btk. 270. §-a alapján adható felhatalmazásról szól. Ugy a 326. §. elhelyezése, mint tartalma is mutatja, hogy az abban foglalt taxativ felsorolásnak értelme az, hogy midőn a törve ny szerű vádemelés után a bíróság tanácskozás végett visszavonul, a vádat az 1—4 pontok szempontjából vegye bírálat alá s ha ezen pontok bármelyikét fenforogni látja, felmentő Ítéletet kell hoznia. Erre vall a 328. §. harmadik bekezdésének azon rendelkezése is, hogy a felmentő ítéletben határozottan megjelölendő a 326. §-nak azon esete, mely a fölmentésnek alapjául szolgált. A 326. § 4. pontját tehát kiszakítani s az 1—3. pontokból eltérő elbánásban részesíteni sem lehet. A 323. és 326. §-ok között ellenmondás, eltérés nincs s azt hiszem, hogy az egyesek által mégis állított ellenmondás onnan ered, mert a 326. § 4-ik pontjában emiitett «magáninditványt a «magánváddal» azonosítják s igy a Bp 13. §-át is helytelenül értelmezik. E kérdésben utalok Fi n k e y Ferenc dr. sárospataki jogtanárnak a Büntető Jog Tára XLIII. k. 17-dik számában megjelent érdekes és alapos dolgozatára. (257. lap.) Pazár Zoltán dr.t nyitrai kir. tszéki biró. II. A J o g f. évi 5-dik száma e rovatában az a kérdés vettetett fel, hogy ha a magáninditványt a főtárgyaláson vonják vissza, az eljárást a Bp. 323. §-a alapján meg kell-e szüntetni vagy pedig felmentő ítéletet kell hozni a Bp. 326. §. 4. pontja alapján ? A kérdést feltevő cikkíró a hivatkozott szakaszok szószerinti értelmezése következtében az utóbbi álláspontra helyezkedik és a kir ügyész vádelejtó nyilatkozatát lényegtelennek tartva, minden esetben a felmentő itélet hozatalát véli helyesnek. Ezzel ellentétes nézetemet legyen szabad a következőkben kifejtenem. ítéletet a bíróság csak akkor hozhat, ha előtte vád emeltetett. Kétségtelen ez a Bp. 325. §. első bekezdéséből, mely szerint a bíróság semmisség terhe alatt nem tehet Ítélete tárgyává oly tettet, mely miatt a vádló vádat nem emelt. Vád alatt természetesen a főtárgyaláson előadott véginditványban foglalt vád, itélet alatt pedig ugy a büntető, mint a felmentő itélet értendő. E szerint ha vád nincs, itélet nem hozható, se büntető, se pedig felmentő. Igy tehát itélet hozatala oly esetben, mikor vád senki részéről sem emeltetett, ki van zárva. Téves az az álláspont, hogy a magáninditvány visszavonása esetén az ügyész nyilatkozata nem lényeges. Eltekintve ugyanis a Bp. 33 §-ától, mely szerint közvád esetén az érdemleges határozat hozatala előtt a kir ügyész mindig meghallgatandó,a jelen esetben a dolog éppen azon fordul meg, hogy a kir. ügyész a magáninditvány visszavonása következtében elejli-e a vádat vagy sem.