A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 6. szám - A magyar ált. polg. tkönyv tervezetének ismertetése. 3. [r.]

A J Közösülnek, a mely mellett a mi közjegyzői díjszabásunk csekélynek mondható. Igen ám, csakhogy a dúsgazdag, nagy culturállamokban a szellemi munkát egyáltalán máskép fizetik, mint minálunk, ott a legfőbb törvényszéki biró és főügyész fizetése jóval meghalad|a a magyarországi ministeri fizetést és az ügyvédek is más díjazásban részesülnek, mint minálunk ; miért tegyen az azon államokhoz képest szegény Magyarország éppen az amúgy is kedvezőbb helyzetben lévő közjegyzőknél kivételt ? II, «Egy közjegyző» ugyszinte «Anonymus» is, válaszában kizárólag a közjegyzők anyagi viszonyaival foglalkozik. "Egy közjegyzőnek" különösen az a kívánságom nem tetszik, hogy nagyobb népességű és telekkönyvi hatóságokkal ellátott járásokra való tekintettel, a közjegyzői állások szaporittassanak, s előadja, hogy az 1875. évben rendszeresített 210 közjegyzői állás 1900-ig 27 7-i e szaporittatott, tehát 32%^al. Ha a közjegyzői állások 25 év alatt 67 állással szapot ittattak, az még mindig nem felel meg annak az aránynak, a melyben 25 év leforgása alatt az ország népessége szaporodott, figyelembe véve egyúttal a forgalom, ipar és kereskedelem emelkedését. Nagyobb vidéki városokban e szaporodás 50 — 60°/0-ot is kitesz. Azonfelül vita tárgyát képezheti még mindég az is, váljon a 210 állás nem volt-e már 25 évvel ezelőtt is kevés? Azt mondja «egy közjegyző^: a vidéki közjegyzői állások szaporítása már azért sem volna méltányos, mert annak a vidéki közjegyzőnek nincsen kilátása a központba bejuthatni s mert 20—25 évi működés után egyik járásától s igy jövedelmének nagy részétől megfosztatnék. A mi a központba való quasi előléptetést illeti, arra a dolog természeténél fogva egy vidéki közjegyző sem számithat, a nagyobb vidéki városokban működő közjegyzőknek pedig nincs is okuk oda törekedni. De az a méltányossági ok sem áll, hogy azért nem lehet egy közjegyzőt egyik járásától megfosztani, mert ez által jövedelmének egy részét elvesztené, nem áll pedig azért, mert a közérdek a magánérdek fölé helyezendő, mert nem a polgárok vannak a közjegyző kedvéért, hanem megfordítva, mert ma az a két járás minden esetre jóval többet jövedelmez, mint 20—25 évvel ezelőtt, a mikor a közjegyző oda kineveztetett és mert a közérdekkel szemben a magánérdek soha sem követelhet többet, mint hogy tisztességesen megélhessen és jövője bi/tositva legyen. «Egy közjegyző)) a közjegyzői állások szaporítását a vidéki ügyvédekre nézve is károsnak tartja. Megengedem, hogy ez az aggódása megható, de megnyugtatására legyen mondva, hogy a vidéki ügyvédnek amúgy is kevés perenkivüli ügyei vannak s az esetleges csekély vesztességet kárpótolná az, ha igy több alkalma volna közjegyzői székhelyen a hagyatéki tárgyalásoknál képviselőként részt venni. «Anonymusnako csak annyit kívánok megjegyezni, hogy Magyarországban oly közjegyzői állás nem létezik, a melynek jövedelme a 3.000 frtot meg ne haladná, ha pedig egyik másik közjegyzőnek tényleg nem volna a fenti összegnél nagyobb jövedelme, annak nem az állás, hanem csakis az azt betöltő közjegyző lehet az oka. Azt pedig «Anonymus» hiába mondja, hogy a közjegyzői teendőknek fele része, vagy ennél is több, ingyen munka, mert azt ugy sem hiszi el senki és ő soha sem fogja bebizonyítani. Ezeket kívántam a tisztelt közjegyző uraknak válaszolni, sine ira et studio. A magyar ált. polg tkönyv tervezetének ismertelése.*) Irta : DÓMJÁN L. kir. aljbiró Sajó-Szentpéteren. III. A jogképesség megszűnése. A phisikai személy jogképessége csak az ember halálával szűnik meg. Azok az intézmények; melyek a római jogban a személyiség elvesztését eredményezték, hazai jogunkban nem honosodtak meg. Nálunk tehát a jogképesség a személy halálával ér véget. /innak a ténynek a bizonyítása, hogy a halál beállott, nem csak közvetlenül meg van engedve (1881. évi LIX. t.-c. 91. §.), de helyén van néiia a vélelem által való bizonyítás is, ") Elozű cikkeket ! a «J o g» 2. és í. számaiban. OÖ ha fenforognak oly körülmények, melyek nyomán ily vélelmek alkothatók. Igy, ha valaki huzamosb ideig van távol, s magáról hírt nem ad; ha háborúban volt, vagy másként életveszélyben forgott. Itt tehát a vélelem megalkotására szükséges körülmények bizonyítását kell megszabott formák közt eszközölni. Ez a holttányilvánitás. Az 1868:LIV. t.-c. 522. §-a felsorolja azon eseteket, melyek ha beállanak, holttányilvánitást lehet kérni, igy: a) ha ismeretlen helyen 10 év óta távol van, az a ki 80 éves elmúlt; b) ha valakinek tartózkodási helye 30 év óta ismeretlen ; c) a ki háborúban volt, halálveszélyben forgott, s 3 év óta magától hírt nem ad. Az eljárás megindítását örökösödés szempontjából lehet kérni; kélheti azt a házastárs s a törvényes örökösök — az én felfogásom szerint a végrendeleti örökös is — az örökös engedményese, (Curia), sőt a fiscus is. (1868 : 54, t.-c. 522. §.) A tervezet szerint a holttá nyilvánítást mindenki kérheti, a kinek jogos érdeke van az eltűnt halálának megállapításában (17. §.). A törvény rendelkezésének ez a kiterjesztése helyén való. A tervezet szakit a római jogból átvett mai rendszerrel s a német polg. tkönyv 14., 15., 17. §-ainak rendelkezését átvéve, 10 évben szabja meg a távollét időhatárát, ha az eltűnt már van 30 éves; 5 évben, ha 70 évet betöltötte, a háború és hajóveszélyek esélyeit — a német polg. tk. 18. §-ban foglalt módok szerint részletezve — szabatosan megállapítja, hogy a háború, vagy hajó-veszély mely időponttól számítandó. E szabatosság tekintetéből nincs is kifogásolni valóm, de a tervezet 16. §. 1. és 2. pontjaiban megállapított 10, illetve 6 évet tartom csekélynek arra, hogy az elhalálozás vélelmét megállapítsa. Hazai intézményeinknek ily gyors és merész keresztülszökése nem maradhatna visszahatás nélkül. A mi nemzeti életünk, szokásunk, foglalkozásunk, népünk életmódja sokban külömbözik a német népek életmódjától és egyéb állapotaitól, emitt a rendőrségi intézmények is inkább lehetővé teszik a személyek nyilvántartását. A mi népünk elvándorol távoli országokba, néha tengeren is tul, hirt sem hallat magáról s olykor 15—20 év múlva kerül vissza. Vigyázatlanság lenne itt 10 évi távollét után mindjárt azt vélelmezni, hogy az eltűnt egyén elhalálozott. Hetven évnél az aggott kor vétetik figyelembe. Ezen életkort még nem tartom oly magasnak, hogy korgyengeség miatt az elhalálozást vélelmezni kellene. Helyesebbnek tartanám, ha 70 évi életkornál 10 évi, a tervezet 16. §. 1. pontja esetében pedig 20 évi távollét vétetnék megállapításul. A tervezetben helyesen van meghatározva, hogy holttányilvánitásnál csak vélelem állapittatik meg; hibás az 1868. évi LÍV. t.-cikk 525. §-ának az a rendelkezése, hogy a biró tényt, az elhalálozás tényét állapítja meg. Jogi személy külső állománya : személyegyesület, vagyonösszeg. Ez állomány belső alkateleme, mozgató szerve a szervezeti szabály és alapítványi rendelkezés. Ezeken kivül alkatelemet képez az a jogszabály, mely által a jogi személy alanyisága, jogképessége elismertetik. A mint a testi lét megszűnik, ha a testi belső szervezet elpusztul, ugy a jogi személyek belső alkateleme megsemmisülése a személy megszűnését vonja maga után. Ezen elv alkalmazása nyer kifejezést a római jogban, a hol tételül felállíttatott, hogy megszűnik a jogi személy, 1. ha alzata (substratuma) elesik. 2. ha kijelölt célját elérte vagy el nem érheti, 3. ha a törvény tőle az alanyiságot megvonja. Mai gyakorlatunk ezt az irányt követi. A te*vezet a német polg. tkönyv rendelkezését veszi át. A tervezet 45. §. szerint: «az egyesület elveszti jogképességét, ha ellene csődöt nyitottak)). Csődnyitás esetében elveszti jogképességét az alapítvány is. (82. §). A német törvk. 42. §-ában csupán annyi van mondva, hogv az egyesület feloszlik, ha ellene csődöt nyitnak. Ez a helyesebb foga'ommeghatározás. Csődnyitás a jogképességet nem szünteti meg, csak a cselekvőképességet korlátozza; nálunk a csődtörv. 199.§-a szerint a kényszeregyesség kedvezményéből csak a szövetkezetek csődje záratik ki, sőt a 165. §. értelmében csődeljárás megszüntetésének is van helye bizonyos esetekben ; igy a csőd megszüntetése l'