A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 5. szám - A kölcsönkonvertálások részére törvényileg biztosított illetékkedvezményekről (Vége.)

A JOG a felek közötti szolgálati viszony nem tekinthető. Minthogy azonban kétségtelen, hogy alperest, kit felperes jogos indok hiányában felmondás nélkül bocsátott el szolgálatából, a kár minőségének és mennyiségének perrendszerü kimutatása nélkül is — fizetésének és illetményeinek legalább a felmondási időre járó hányada jogszerüleg megilleti. S minthogy alperessel szemben állásának fontosságánál fogva és mivel tevékenysége az I89i : XVII. t.-c. 92. §-ában jelzett egyének tevékenységét jelentékenyen meghaladja, a felmondási idő 6 hó, ennélfogva alperes részére illetményeinek és fizetésének a felmondási időre vagyis 6 hónapra járó részletét, jelesül a •/> a. szerződéssel biztosított 2,400 ft. évi fizetésből a fenti időre járó 1,200 frtot; a lakás, világítás és fűtés cimén megillető és a szakértők által 350 frt. és 150 frt. összesen 500 frtot kitevő összegből fi hóra járó részlete fejében 250 frtot, mindösszesen tehát 1,4-50 frt. kártérítést illetőleg a felperest ennek fizetésére kellett kötelezni. Ellenben a y„j alatti szerződéssel alperes javára kikötött 5% nyereség jutalék (tantiéme) még a felmondási időre sem volt megítélhető, mert a szakértők egybehangzó véleménye szerint felperesi cégnek az első 3 év és4 hó alatt üzleti nyeresége egyáltalán nem volt. A budapesti kir. ítélőtábla (1900. ápr. 24-én 3,64ti. sz. a.) az első bíróság Ítéletét, a mennyiben az első bíróság az alperest viszonkeresetének 1,450 frt tőkét és kamatait meghaladó részével elutasította, — helybenhagyja, egyebekben pedig megváltoztatja, felperes keresetének helyt ad, a peres felek között hasonazon 1894-. máj. 6-án létrejött szerződést alperes hibájából megszűntnek nyilvánítja és alperest viszonkeresetének az 1-ső bíróság által megítélt részével is és így egész viszonkeresetével elutasítja. Indokok: Nem vitás, hogy felperes cég alperest az ellenirathoz l'/. alatt csatolt szerződés szerint a Salgó-Tarjánban újonnan berendezett vasöntödéjénél és gépgyáránál üzletvezető igazgatónak 12 egymás után következő évre felfogadta és hogy felperes alperest eme 12 év letelte előtt és pedig már 1896. szept. 12-én előzetes felmondás nélkül azonnal elbocsátotta. — De mig az elbocsátás indokául felperes azt hozza fel, hogy erre alperes az ipartörvény 94. §-ába ütköző több rendbeli vétkes cselekményével és mulasztásával okot adott és ez alapon kéri a közöttük létrejött szerződést alperes hibájából megszűntnek nyilvánítani, addig alperes azt vitatja, hogy felperes őt minden jogos indok nélkül bocsátotta el szolgálatából és arra az álláspontra helyezkedik, hogy az 1'. alatti szerződés értelmében felperesnek őt a szerződésileg kikötött 12 évi határidőn belül elbocsátani jogában nem is állott és ezen az alapon viszonkeresetbe veszi a szerződésnek felperes által történt egyoldalú felbontása által szenvedett kárát. Ami alperesnek azt az álláspontját illeti, hogy az 1 . a. szerződés szerint felperesnek őt a szerződésben meghatározott 12 év letelte előtt szolgálatából elbocsátani jogában nem állott, nyilván téves, mivel a szerződésben foglalt az a kikötés, hogy alperes alkalmaztatása 12 egymásután hövetkező évre terjed ki, nem zárja ki a szolgálati viszony felbonthatóságát abban az esetben, ha az 1884: XVII. t.-c. 94. §-ában meghatározott azoknak az eseteknek valarrelyike fennforog, amelyek a főnöknek a segéd azonnal való elbocsátásához a jogot megadják. De nem vehető figyelembe alperesnek az a védekezése sem, hogy reá mint gyárigazgatóra, aki önálló hatáskörrel birt, az ipartörvénynek az iparos segédekre vonatkozó rendelkezései alkalmazást nen nyerhetnének, mivel az ipartörvény 92. §-ának harmadik bekezdése a nagy iparvállalatoknál vagy gyárakban alkalmazott üzletvezetőket is kifejezetten felsorolja azok között a fontosabb teendőkkel megbízott iparos vagy kereskedősegédek között, kikkel szemben a törvény a felmondás határidejét három hónapban állapítja meg és mert a perben álló felek közti szolgálati viszonyt szabályozó V/. alatti szerződésből és feleknek perbeli előadásából is nyilvánvaló, hogy alperes a felperes cég gyárában üzletvezetői minőségben volt alkalmazva. Ebben a perben tehát perdöntő kérdést egyedül az képez, követett-e alperes oly vétséget vagy mulasztást, mely az ipartörvény 9-4. §-ának valamelyik pontja értelmében a szolgálatból való azonnali elbocsátás törvényes okául szolgálhatna. Felperes ilyen okul hozta fel, hogy alperes folytonos részegeskedése miatt kötelezettségeinek teljesítésére képtelen, a gyárnak és munkásoknak biztonságát veszélyezteti, a hivatalos órákat be nem tartja, felperesnek üzleti érdekeit nemcsak elő nem mozdítja, hanem ellenkezően felperesnek károkat okoz és a peres cég tagjait becsületükben súlyosan sértegeti. Ámde a felperes által felsorolt eme panaszpontok, a felperes cég egyik tagja B. M. ellen 1896. szept. 12-én állítólag elkövetett becsületsértés kivételével, méltatást nem igényelnek, mivel felek meggyőző előadása szerint alperes elbocsátására ez az utóbbi körülmény szolgált indokul s mivel alperes ezt megelőzően netán elkövetett egyéb hibáit vagy mulasztásait maga felperes cég sem tekintette olly súlyosaknak, hogy azok miatt alperest szolgálatából azonnal esbocsátotta volna. A B. M. felperesi cégtag ellenében 1896. szept. 12-én elkövetett becsületsértést illetőleg a kir. ítélőtábla azt találta, hogy felperes e miatt jogosítva volt alperest az ipartörvény 94. §-ánek bj pontja értelmében felmondás nélkül azonnal elbocsátani, mert a füleki kir. jbiróságnak 1898. febr. 10-én 506/98. sz. a. hozott jogerős ítéletével tényként van megállapítva, hagy alperes 1896. szept. 12-én nevezett cégtagot vagyis a főnökök egyikét több gyári alkalmazott előtt: pimasz, szemtelen, gazember zsidónak nevezte, mert ezek a kifejezések a súlyos becsületsértést megállapítják: a mivel szemben az a körülmény, hogy alperes ezeket a sértő kifejezéseket szóváltás közben és felindult kedélyállapotban követte el, alperes mentségére nem szolgálhat. De nem szolgálhatott alperes mentségére Sz. M. tanúnak az a vallomása sem, hogy egy izben 1896. aug. vagy szept. havában jelen volt, midőn B. M. alperest szidalmazta és őt a gyárból ki is utasította, mert nevezett tanú vallomása nem az 1896. évi szept. hó 12-ik napján történtekre vonatkozik és nem áll ellentétben a bünperben kihallgatott tanuknak egybehangzó vallomásával, mivel eme utóbbi tanuk is azt vallották, hogy B. M. alperest az általa elkövetett súlyos sértések elkövetése után szidalmazta és a gyárból ki is utasította. Azt a körülményt pedig, hogy B. M. alperest előbb utasította volna ki a gyárból, mintsem ellene alperes a meggyalázó kifejezéseket használta, vagy hogy alperes aterhérerótt becsületsértő kifejezéseket egyáltalán nem használta volna Sz. M. sem állítja. Minthogy ekként jogosítva volt felperes, alperest szolgálatából felmondás nélkül azonnal elbocsátani, vagyis a közte és alperes között létrejött szolgálati viszonyt szabályozó szerződést megszüntetni, nyilvánvaló, hogy alperes a szerződésnek felperes álfal történt felbontása miatt kártérítést nem követelhet. A m. kir. Curia (1900. dec. 20-án 1,003 sz. a.) által a másodbíróság Ítélete megváltoztatik s az első bíróságnak ítélete oly változtatással hagyatik helyben, hogy a viszonkereseti követelésből a felperes csupán 1,450 korona (725 ft.) tőkeösszegben marasztaltatik s az ezt meghaladó összeg erejéig az alperes viszonkeresetével elutasittatik. Indokok: Az alperes részéről felebbezésében felhozott az az áliitás, hogy felperes keresetét az iparhatóság határozatának meghozatala után 8 nap elteltével az 1884:17. t. c. ellenére elkésetten indította, a tárgyaláson nem lévén felhozva, az 1881: 59. t. c. 29. §. szerint figyelembe vehető nem volt. Helyesen fejtette ki a másodbiróság ítéletének vonatkozó indokolásában, hogy a felperes cég és az alperes között a 7 szerződéssel létesített szolgálati szerződési viszonyra az ipartörvénynek a kereskedő segédekre vonatkozó rendelkezései nyernek alkalmazást, mert habár a •/, a. szerint az alperes a felperes cég vasöntöde gyárában, az üzlet vezetésével megbízott igazgatóul lett alkalmazva, mindazáltal az alkalmazás minősítésére nézve a felek által használt megjelölés kizárólag nem lehet irányadó, az a szerződés tartalmából pedig meg nem állapitható, hogy alperes az üzlet vezetésében önálló rendelkezési joggal birt s ennél fogva, figyelemmel az alperes részére szerződésileg biztosított fizetés és illetmény mennyiségére is, az alperes nem eshetik más tekintet alá, mint az 1884: XVII. t.-c. 92. §-ban megjelölt üzletvezető. Helyesen fejtette ki a másodbiróság azt is, hogy annak a kérdésnek eldöntésénél, hogy a felperes cég jogosan bontotta-e fel egyoldalúan az alperessel 12 évi időtartamra kötött szolgálati szerződést a szerződés 3-ik évében, csakis az alperes részéről a felperes cég egyik tagja B. Miksa ellen 1896. szept. 12-én elkövetett az a becsületsértési eset bírhat sulylyal, amely eset miatt az alperest B. M. a gyárból kiutasította, a felperes cég pedig a szolgálatba többé vissza nem fogadván őt, azonnal elbocsátotta. Hogy az alperes akkor B. M. ellen, ennek becsületét is sértő illetlen kifejezéseket használt, a per adataival be van ugyan bizonyítva, az 1884: XVII. t.-c. 94. §. b) pontjára figyelemmel azonban a kérdés a körül forog, hogy az alperes cselekménye ennek terhére oly súlyos beszámítás alá esik-e, hogy indokolt volt a felperes cég részéről a még további 11 évre hatályban fennálló szolgálati szerződési viszonyt minden további tárgyalás nélkül azonnal felbontani? A perben kihallgatott tanuk vallomása alapján nem lehet kétséges az, hogy a becsületsértő kifejezéseknek az alperes részéről történt használatát a közötte és B. M. közötti ingerült szóváltás előzte meg és habár nem állapitható meg, hogy erre az alkalmat B. M.-nak az alperest sértő magaviselete szolgáltatta volna, M. J. tanú vallomása szerint B. M. is szidalmazta az alperest, és hogy Sz. M.-nak az alperest mentő e perben tett vallomása az 1896. szept 12-én lefolyt esetre vonatkozik, ennek a tanúnak a büntető eljárás rendén kivett s e per irataihoz mellékelt büntető periratoknál lévő tanuvallomási jkönyv alapján nem lehet kétséges. Ezek szerint tehát, habár az alperesnek a szolgálatadó felperesi cégnek egyik tagja ellen, ennek becsületét is sértő magavselete igazoltnak egyáltalán nem tartható is, mégis az az alperes részéről kölcsönös szóváltás közben, ingerült hangulatban követtetvén el, olyannyira súlyos beszámítás alá nem eshetik, hogy indokolva lenne a felperes cég többi tagjainak az a magatartása, hogy teljesen magukévá téve B. M. sértettnek azt az eljárását, hogy alperest a gyárból kiutasította és ellene büntető feljelentést tett, az alperessel még hosszú időtartamra fennálló szerződést azonnal felbontották, a nélkül, hogy alkalmat nyújtottak és időt engedtek volna az alperesnek arra, hogy magaviseletének következményeit az által elháríthassa, hogy B. M.-t megkövesse és igy kiengesztelni megkísérelhesse. A felperes cég tagjainak ez az eljárása ellentétben áll azzal a kölcsönös méltányossággal, a mely az egymással hosszabb időre szerződési viszonyba lépő mindkét felnél a szerződés egész időtartamán át szükségképen feltételezendő, ugy hogy a szerződésnek azonnal egyoldalúan történt felbontása indokoltnak nem tartható. Ehhez képest a felperest a szolgálati szerződésnek az alperes hibájából való megszüntetésére irányuló kereseti kérelmével el kellett utasítani.