A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 51. szám - A magyar ált. polg. tkönyv tervezetének ismertetése. Folytatás

JOGESETEK TÁRA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 51. számához. Budapest, 1901. december hó 22 Köztörvényi ügyekben. Bizonyos lévén az a ténybeli körülmény, hogy az alperestársaság vaspalyauzemenel szenvedte felperes a keresetkéote lenseget eredményezett testi sérülést, az 1874 XVIII t c 1 S szerint a vaspálya vállalatok általában felelősek mindazon karokért, melyek az által okoztatnak, hogy valaki a vaspálya üzemnél testi sertest szenvedett, éspedig korlátozás nélkül tehát saját alkalmazottjaival szemben is. Eme kötelezettség aloí ennélfogva csakis a felhívott törvényben meghatározott abban az esetben lenne felmenthető, ha bizonyította volna hogy felperes sérülését valamely elharithatlan esemény (vis major), va»y egy harmadik szemelvnek el nem harithato cselekménye, melyet alperes vaspálya társaság megakadályozni képes nem volt avagy felperesnek saját hibája okozta. A nagykanizsai kir. tszek (4900. szept, 27-én 5,090. sz. a.) Gy. Ferenc felperesnek, cs. és kir. szab. déli vaspálya társaság alperes ellen tolytatott kártérités iránti perében, következőleg itélt: A kir. tszék kötelezi alperest, hogy felperesnek 1,440 kor. s ennek 1899. |ul. 5-tó'l járó B*/0 kamatát fizesse meg. Felperest ezt meghaladó keresetével elutasítja. Indokok: Felperes^keresetében kérte alperest, baleset biztosítása címén, 1.440 kor. töke, ennek 1897. szept. 24-től járó <amataier. kártérítés címén 1897. szept. 24-tó'l 1899. szept. 24-ig terjedő időre havi 4S kor., valamint az 1,152 kor. lejárt tőke, ennek a keresettől számított ö°'0 kamatai, továbbá 1899. szept. 24-töl kezdve felperes haláláig minden hó 24-én előre fizetendő 48 kor tőke, ennek időközi kamatai, végül 200 kor. orvosi gyóCT\itási s perköltség fizetésére kötelezni, előadván azon tényállást, hogy 1897. szept. 24 én T. József pályamester őt három más munkással a murakereszturi vaspálya-állomásra rendelte ki a célból, hogy a váltó alól a régi talpfákat kivegyék és alá uj talpfát helyezzenek el. Ezen munkálatnál felperesnek a feszitő doronggal a sinpátt egyik oldalánál felemelni, e végből a feszitő dorongra testének egész súlyával reánehezedni kellett. Az alulról foglalkozó munkások azonban a sint, mely alá felperes dorongja feszítve volt, visszahúzták, minek következtében a feszítő dorong a vas sínek alól kiszabaduiván. felperes a földre zuhant és megsérült. Ezen sérülés következtében felperes két hétig kórházban, onnan eltávozván egy évig otthon ágyban feküdt és teljesen munkaképtelen lelt. Felperes tagja volt az alperes vasúttársaság szolgái éi munkásai számára fennálló balesetbiztosítási alapnak és oda a szabályszerű dijakat le is fizette. Előadta felperes, hogy alperes társaságot mulasztás terheli, mert a feszítő dorong alátámasztására szolgáló tuskót ki nem adta, mert a váltó körüli munkánál 4 embernek kell dolgozni, mire a csoportvezetőnek ügyelni kell, ugyanekkor T. J. volt a csoportvezető, ki a munka megkezdése előtt megbetegedvén, lefeküdt, ekként a 4 embernek való munkát 3-an végezték el. T. }., O. Gy., K. F. tauuk bizonyították, hogy 1897. szept. 24-én a murakereszturi vasúti állomáson levő váltó körül teljesített munka közben felperes az egyik feszitő rudat húzta fölfelé, a rudvas vége a sin feje alul kicsúszott, felperes a földre zuhant és azt kiabálta: <jaj lábam.» Alperes beismeri, mit G. L, dr. vaspálya orvos is igazol, hogy felperest sérülése folytán a murakereszturi vasúti álk másfőnök vasúton nyomban a baleset után N. Kanizsára a kórházba szállíttatta, hol 1897. okt. 3-ig gyógykezeltetett, honnan nem gyógyulva, hanem javulva távozott és hogy felperesnek a kórházból történt elbocsáttatása után az alsó lábszára megdagadt. _ A per folyamán felperes lakásán megtartott orvosi szakértői szemlével megállapított, hogy felperes 1900. máj. 18-án is botra támaszkodva, sántítva tudott csak járni, megállapittatott, hogy felperesjobb lábszára térdtől kezdve megvastagodott, rajta kitáguU visszerek láthatók, térdhajlásban egy jércetojás nagyságú keményebb tapintatu legömbölyített térimé nagyobbodás van, melyen verluktetés nem észlelhető; a hajlitásnál ezen térdizület erővel és csak korlátoltan mozog és mozgatható. Ezen adatok alapján a szakértő orvos véleménye az volt, hogy felperes nehezebb munkára teljesen képtelen; továbbá, hogy felperes a balesetet megelőzőleg a visszértágulásban szenvedett, mely valószínűleg későbbi időben nehezebb munkára való képtelenségre vezetett volna; azonban az elszenvedett serules lolytan fellépett lobos állapot ezen jelenlegi munkaképtelenség beálltat elősegítette; végre hogy a térdhajlásban észlelhető daganat a szenvedett sérüléssel összefüggésbe hozható. Kétségtelen tehát, hogy felperes az alperes társaság vaspályánál teljesített munka közben, küleró'szak behatása^ következteben szenvedte a sérülést, és bár a sérülés előtt visszértágulásban szenvedett, a nehezebb munkára való képtelenség beállta az elszenvedett sérülésnek következménye. A szakértő orvosok ugyan felperest csak a nehezebb munka teljesítésére találták képtelennek; minthogy azonban olyan munkás mint felperes, csak nehezebb munkához ért, felperest bármely egyéb alkalmas keresetre alkalmatlannak kell tekinteni. Alperes nem vonta kétségbe, hogy felperes a balesetbiztosítási alapnak tagja volt és oda szabályszerű diját befizette. A 3. sz. a csatolt alapszabályok 1 példányából kitűnik, hogy a 4. §. e. pont 2. alpontja szerint bármely tag oly erőszakos sérülésénél, melynél nemcsak a neki megfelelő társaságbeli szolgálatra, hanem bármi egyéb alkalmas keresetre alkalmatlanná vált igényelhet 1,440 kor. biztosítási összeget. Alperes tehát ezen 1,440 kor. baleset biztosítási összegnek felperes javára leendő fizetésére kötelezendő volt. Felperes munkaképtelensége ezen per folyamán megtartott szakértői szemlével állapíttatván meg, alperes a biztosítási összeg után törvényes kamatokat csak ezen per indításától fogva tartozik fizetni. Nem volt figyelembe vehető alperes azon kifogása, hogy felperes 1900 ápr. 10-én kérte a baleseti összeg folyósítását, mire jun. 27-én körorvosi vizsgálat végett jul. 4-ére Budapestre rendeltetett és felperes vonakodott orvosi vizsgálatnak magát alávetni, ekként felperes az alapszabályokban előirt feltételeket nem teljesítette, mert G. L. dr. alperes pályaorvosa felperest a sérülés helyén nyomban megvizsgálta s ezen pályaorvos maga vallotta, hogy felperes nem vonta ki magát az orvosi vizsgálat alól; arról pedig, hogy a sérült Bpestre utazni s ott magát az egészségügyi szolgálat főnöke orvosi vizsgálatának alávetni tartozik, az alapszabályok nem rendelkeznek. Ami pedig felperes kártérítési keresetét illeti, azzal elutasítandó volt, mert az 1874: XVIII. t.-c. 1. §-a szerint, ha valamely vaspályaüzemnél valaki testi sértést szenved, az ez által okozott károkért az illető vaspályavállalat nem felelős, ha a testi sértést a sérültnek saját hibája okozta. T. F., O. Gy., K. F., tanuk egybehangzóan a váltónál teljesített munka lefolyását következőleg adják elő: A 11. sz. váltónál talpfát kellett kicserélni; a talpfakicserélés megtörtént; csak a vaslemezt kellett a sinek alá a talpfára helyezni. E célból kellett a sínpárt felemelni; az egyik sint emelte Gy. F., a másikat P. F; a lemezt az egyik sin alá T. F., a másik sin alá O. Gy.-nek kellett alátenni. Gy. kezében egy 3 m. hosszú fadorong volt, amelynek végére vaskapocs van erősítve. A felemelés akként történt, hogy felperes a kezében lévő fadorong vasvégét a sin feje alá helyezte, a dorong alá támasztékul pedig egy vaskalapács fejét helyezte. Felperes és K. F. a sínpárt felemelték, mielőtt azonban a lemez alá helyezhető lett volna, felperes ki a rud végét húzta lefelé, annak következtében, hogy a rúdnak vasvége a sin felé alul kicsúszott, a földre zuhant. A mérnöki szemle foganatosításakor, ugyanazok a munkások, akik felperessel a balesetkor együtt dolgoztak s ugyanakkor használt eszközökkel, megmutatták, hogy a váltó alatti talpfára a lemezek elhelyezését 1897. szept. 24-én miként teljesítették és ez megfelelt azon módnak, mely a tanúvallomásokban le van írva. A mérnőkszakértők szerint azon mód, melyet a szemle alkalmával jelenvolt munkások mutattak, mint mely móddal a kicserélés a szóban forgó esetben történt, nem fele! meg a szabályos eljárásnak és pedig azért nem, mert ők az emelő rud vasas végét nem a sintalp alá, hanem a sinkorona alsó felületéhez illesztették: nem alkalmaztak talpfák közé elhelyezett alátett tuskót, hanem e helyett a kicserélt talpfát követő talpfára helyezett kalapácsot használták alátéteiül, mely részben kis mérete, részben pedig amiatt, hogy élei letompítva vannak, biztos alátételül nem szolgálhat. Az emelő rud ezen elhelyezése mellett biztos alátámasztással nem bírt és oly magas helyzetbe jött, hogy nem a szokásos reánehézkedéssel, hanem a munkásnak felkapaszkodásával volt csak kezelhető. A szakértők a talpfa s lemezek kicserélésének szabályos módját leírván, ily munka végrehajtására kellő gyakorlattal biró 4 munkás elegendő, továbbá oly munkások, kik a vaspályán hoszabb idő óta foglalkoznak, hasonló munkákkal, ismerik a leirt szabályos eljárást; végre, hogy az emelő rudnál szükséges alátett tuskó nem szerszám, hanem az bárhol könnyen beszerezhető. PÍ balesetnek tehát a szakértők véleménye szerint oka az volt, hogy felperes és munkatársai a lemezek kicserélése körül szabályellenesen jártak el; jóllehet a lemezek kicserélésének szabályos módját oly munkásnak mint felperes, ki saját előadása szerint 25 évig a vasút szolgálatában állott, tudnia kellett. Felperes te-ti sértését saját hibája okozta, ekként alperes vaspályatársulat az általa okozott károkért nem felelős, miért is felperest kártérítésre alapított keresetével el kellett utasítani.