A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 47. szám - Közvetett- és szolgabirtok. Kritikai tanulmány a német polgári törvénykönyv és a magyar általános polgári törvénykönyv tervezete alapján. (2. r.)

340 A JOG Ez az intézkedés igy tetszetős és ha a íí, 30 és 8 napos határidők magukban bölcseséget rejtenek, ugy még bölcs is, de ha ezt az intézkedést az adóhivatalokra nézve fennálló szabályokkal és a gyakorlatban nyilvánuló hatásával összevetjük, akkor egyszerűbb epithetont kell keressünk. Megmondom miért. Fölteszem, hogy ezek az intézkedések nem arra alapíttattak, hogy az adóhivatalok 24 óra alatt mindent elintézhetnek, a biróságok ellenben az ügyeken alusznak, hanem a normális ügymenet volt szem előtt tartva. Az adóhivatali utasitás 2. §. f) pontja értelmében, a 23. §. alapján, az adóhivatal 30 napon belől, «kitelhető gyorsasággal)) tartozik intézkedni illetéki ügyekben és pedig örökösödési esetekben véglegesen. Emez intézkedés alapján és a 34. §. értelmében a királyiadóhivatal a 38. §. szerint, az intézkedéstől számítva 5 nap alatt, ki is bocsájtja s «fizetési meghagyást)) és annak másolatát ugyanakkor elküldi a királyi járásbíróságnak. Mármost feltéve, hogy a járásbíróság elég gyorsan (ami megtörténhetik!), intézkedik az adóhivataltól nyert értesülés utján, s a fent jelzett felhívást 4—5 nap alatt kibocsájtja, meglehet, hogy a fizetési meghagyás és a járásbíróság felhívása egyszerre lesznek kézbesítve (fia a községi kézbesítő az 1881. évi 34. t.-c. 14. §-ában adott határidőben közel a 8. naphoz kézbesiti az adóhivatali fizetési meghagyást.) Az adóhivatali fizetési meghagyás azt követeli, hogy az illeték az 1881. évi 33. t.-c. 18. §-a értelmében 30 nap alatt fizettessék be, a járásbíróság ellenben annak az igazolását kívánja hogy az illeték tényleg ki is van fizetve 8 nap alatt. De ha a királyi járásbíróság két hét múlva intézkedik, még ikkor is a félnek az illeték kötelező befizetésére a bírósági határidőnél hosszabb határideje van. Eme tény a gyakorlati élet, a 14, 30 és 8 nap pedig az elvont bölcseség és a gyakorlat ebben az esetben is rácáfol a bölcseségre. A bíróság fölhívása teljesen illuzórius és teljesen fölösleges munka. Erre következik ama további fölösleges eljárás, ami három hatóságot foglalkoztat. A bíróság az illeték bekebelezését «mivel 8 nap alatt az illeték befizetése nem igazoltatott)) elrendeli s amíg ezt teszi, azalatt a fél, a fizetési határidőn belől, az illetéket befizeti. A befizetés igazolását azonban az alább érintendő okból elhagyja. A telekkönyvi hatóság az illetéket bekebelezi és most már nincs egyéb hátra, mint az, hogy az adóhivatal ennek törlése iránt intézkedjék és a telekkönyvi hatóság szintén egy számmal több és fölöslegessé vált munkát végezzen. A hatóságok fenti összes intézkedésének, a több irányú munkának eredménye = 0 S ha az illeték 8 napos határidő alatt be is volna fizetve, a felek még akkor se jelentik ezt be, egyes kivételes eseteket nem tekintve, mert az analfabéták száma még mindig nagy és a 77,531/882, számú pénzügyminiszteri rendelet a bejelentési kérést bélyegmentesnek nyilváníthatta, mert a legnagyobb részben egyszerű falusi örökösök a leltározási és közjegyzői dij valamint a kiszabott illeték befizetése után nem hajlandók a bejelentési kérésért megint pár koronát fizetni, ezt az illetők nem tudván elkészíteni. A kérdés mármost az, hogy a biróságok által kibocsátandó felhívás kasszálása esetén az állam érdeke miként nyerhetne veszélytkizáró biztosítást ? Igen egyszerűen. A bíróságokra nézve előirt 30 napi várakozási idő helyett egyszerűen 60 napi határidő volna előírandó a célból, hogy ezalatt az adóhivatalok ne csak az illeték kiszabása, hanem annak behajtása iránt is intézkedhessenek s esetleg ezen idő alatt az illeték b e kebleztetése céljából a járásbíróságokat megkereshessék. Ha azonban valaki az illeték befizetését a határidő előtt igazolná, nagyon természetes, hogy nem állana, (valamint most sem állj útjában annak, hogy az átadó végzés azonnali foganatosítása iránt az intézkedés megtétessék. Ez alatt az idő alatt az adóhivatal saját hatáskörében több eredményt érne el az illeték befizetésére nézve és kevesebb munkából telnék ki. mint a mostani kettős hatósági intézkedés. Sőt tovább megyek és az ingatlan hagyatékok esetében egyenesen mellőzendőnek vélném a bíróságoknak az illeték bekeblezése céljából való fent jelzett megkeresését is. Miért iktasson a járásbíróság egy számmal is többet ? A telekkönyvi rendtartás 74. §-ára való hivatkozással, az adóhivatal közvetlenül a telekkönyvi hatóságot kereshetné meg 60 napon belől, ha erre szükség van, az iránt, hogy a zálogjogot az átadó végzés beérkeztétől kezdődő joghatálylyal bekebelezze. Erős a meggyőződésem, hogy ily módon a biróságok rendkívül sok munkától szabadulnának anélkül, hogy más hatóságra ez az eljárás terhelőbb volna, mint az eddigi. Az általam vázolt eljárással eléretnék az egyszerűsítés nemcsak az egyszerűbb eljárási formában, hanem abban is, hogy több hatóság helyett csak egy intézkednék a hagyatéki ügyekben kiszabott illetékek behajtása és biztosítása iránt, éspedig a polgárokra nézve is kevésbé zaklatóan s az államra nézve minden veszély és kár kizárásával. Közvetett- és szolgabirtok. ..Kritikai tanulmány a német polgári törvénykönyv és a magyar általános polgári törvénykönyv tervezete alapján. Irta KLEIN EDE dr. ügyvéd, Szepsiben. Folytatás.* Hogy a bérlő, haszonbérlő, haszonkölcsönvevő, letéteményes a római jog szerint birlaló és nem birtokos, vitán kívül áll, abban Savignyés Jhering egyetértenek és az természetes is, miután az iránt a források minden kétséget kizárnak. Az eltérés közöttük az indoklásra vonatkozik. Mért birlaló és nem birtokos a bérlő, haszonbérlő stb. az iránt kiegyenlíthetetlen közöttük az ellentét, bár kiindulási pontjuk azonos és egy darabig még párhuzamosan haladnak egymás mellett. Fixirozzuk most élesen a vitapontokat közöttük, még pedig Jhering útmutatása szerint képlet segélyével, mivel az által plasztikusan domborodnak ki az ellentétek. A közös kiindulási pont a corpus 3), a külső fizikai vonatkozás személy és dolog között. A corpus mellé sorakozik az animus. Animus folytán különbözik az egyszerű térviszonytól, a puszta fizikai közelség viszonyától. (Sicuti, si quis dormienti aliquid manu ponat, 1. 1. §, 3. d acqu. vei. amm. poss. (41. 2) Eddig még párhuzamosan haladnak. Jhering nem abban tér el S a v i g n y t ó 1, mintha szerinte animus nem szükségeltetnék a birtokláshoz Animus mindkét tan szerint nélkülözhetetlen, mégpedig nem csak a birtokláshoz, de még a birlaláshoz is; a különhség közöttük az animus külünböző felfogása körül forog. Itt térnek el útjaik. Jhering tanítása szerint is a corpus a külső fizikai vonatkozás a dologhoz és miután az a személy tevékenysége, az érdek szollicitálása, az akarat irányítása nélkül nem létesülhet, a corpus az animust már magában foglalja, azt magába zárja. A birtok szét nem bontható két egyrangu tényezőre; corpus és animusra, ugy hogy először létre jönne a corpus és ahhoz később gépileg az animus járulna; — nem, corpus nélkül animus és animus nélkül corpus önállóan nem létezik, a corpus az akarat ténye, annak müve; mint a gondolat a szóban, ugy testesül meg az animus a corpusban. A corpus nem ágy, melybe az animus utólag belefekszik, hanem a corpus magában foglalja az animust, mintegy incarnatiója az animusnak. Ez által különbözik a corpus a puszta térviszonytól. Ez nem spintizáló szőrhálhasogatás, ennek igen fontos gyakorlati következménye van. Ha az animus egyértékü, koordinált, a corpussal egyenrangú lényeges tényezője, kelléke a birtoknak, akkor a birtokosnak mindkét kelléket szubstanciálni és igazolni kellene, tehát szubstanciálni és beigazolni kellene : 1. a corpust, és 2. külön az animust. Ha azonban a corpus az animust már magában foglalja, akkor persze corpus mellett az animust külön beigazolni fölösleges. Jhering ezen tana öntudatlanul országszerte tényleg alkalmaztatott a gyakorlati igazságszolgáltatásban, mivel a S a v i g n y-féle tan gyakorlati foganatosítása teljes lehetetlenség. Ebben rejlik kulcsa azon különös ténynek, hogy a Savigny elmélettől áthatott bíró se kívánta a birtokostól az animus külön beigazolását. Az uralkodó tan által szaturált bíró sőt ezen elmélet legfanatikusabb hive se kivánta; mert nem kívánhatta, a gyakorlatban az animus külön beigazolását. Jhering azt mondja, hogy lerakja a fegyvert, hacsak egyetlen egy ítélet hozatott valaha, melyben az animus külön beigazolása kívántatott. *) Megelőző közlemény f. évi 46. számunkban. ») V. O. a Jogtudományi Közlöny 1899. év 31. számában megjelent cikksorozatomat.