A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 46. szám - A fővárosi állami rendőrség működése 1900. évben. 4. [r.]

332 A JOG «In possessione esse» azt fejezi ki, hogy a dolgon tat- [ tózkodunk, még pedig ugy a birtokos, mint a birlaló, — a ) háziúr a családtagokkal együtt. Tartózkodni azonban csak ingatlanon lehet. Az ősrómai paraszt, vagyis a nép zöme nem épített bérkaszárnyákat, azonban Festus tanúsága szerint inquilinusnak, «qui eundem colit focum» egy-egy alkatrészt átengedett «zsellérségbe», mint tán mondhatjuk. Ezen ínquilinus az összekötő láncszem a fejlődés kapcsolatában. Az analógia a házi detentiovai szembeötlő. Megvan az együttlakás meg a személyes felelőségi, illetve alárendeltségi viszony ; bármikor kiteheti szűrét. Epp így nem adja az ősrómai paraszt egész telkét haszonbérbe, de igenis müvelésre ád egyes birtokrészleteket saját személyes felügyelete alatt. És ezen familiáris, patriarchális viszony generációkon keresztül folytatódott, mint C o 1 umella leirja : «Patris familias felicissimum fundum esse, qui colonos indigenas haberet et tanquam in paterna possessione natos iam inde in cunabulis longa familiaritate retineret.» Ezektől már most csak egy lépést vezet a közönséges bérlet- és haszonbérlethez. Tudjuk — a régi római jogban nem állott a béilő és haszonbérlő rendelkezésére kereseti joga a bér- és haszonbérbeadó ellen, az actio conducti sokkal későbbi, csak ius genumbeli eredetű, igy tehát a bérlő és haszonbérlő voltakép épp oly védtelenül áll a bérbeadó és haszonbérbeadóval szemben, mint a családtag a páter familiassal szemben. Ha bért vagy haszonbért nem fizettek, ha deterrioratiot követtek el, sőt ha nem eléggé szorgoskodtak, szabadon kihelyezhette őket. És éppen ezen absolut jog- és védtelenség a bér- és haszonbérbeadóval szemben volt tulajdonképpen célozva. Azért tagadtatott meg a Jbérlő- és haszonbérlőtől a birtokolás és azért ruháztatott fel azzal a bér- és haszonbérbeadó. Azzal módjában állott a rossz bérlőt és haszonbérlőt bármikor kiűzni. Igaz, hogy ezzel a jó bérlő is ki volt téve a bérbeadó féktelen önkényének. De a cél, a biztos, gyors és korlátlan védelem a rossz bérlő ellen, máskép nem volt elérhető : a védelem meddő marad, ha a bérbeadót a bérlő rosszaságának beigazolására szorítjuk. Csodaszámba megy, kogy ily állapotok évszázadokon keresztül fentarthatók valának. De az római specialitás volt. A rómaiak szerették az éles fegyvereket. Érzületük, mérsékletük, a közvéleményre való tekintet, sőt az önérdek gátolták a visszaélést. Jó haszonbérlőjét senki se fogja kiűzni. C o 1 u m e 11 a tanúsága szerint a haszonbérlő teljes védtelensége dacára, mint fent jeleztük, egész családok nemzedékeken keresztül folytatták a haszonbérletet. Ott van pl. a ius vitae et necis, ott a tribünök vétójoga ; mily türhetlen, mily exorbitans jogi institutiók. De ezekre is áll Cicero szava: «fateor, in ista, ipsa potestate i n e s s e quoddam mali, sed bonum quod est quaesitum in ea, sineisto malononhaberemuss. Itt is a «rossz a jónak vételára.» így tehát a birlalás nem egyéb, mirt a birtokfőnök birtokvédelmének sajátszerű formája. A detentor birlal, hogy a birtokfőnök birtokoljon. Hogy az utóbbi megvédessék, tagadtatik meg a birlalótól a birtokvédelem. A jog fogalmi kényszere posztulálja. hogy ami az ingatlanra áll, az ingó dolgokra is kiterjesztessék. Ha az ingatlan bérlője és haszonbérlője birlal, akkor az ingó bérlője és haszonbérlője se lehet birtokos. Hapedig a bérlő és haszonbérlő, aki bért, illetve haszonbért fizet, nem birtokos, hogy lehet birtokos a comodatarius, aki a dolgot ingyen élvezi és ha az utóbbi birlaló, hogy lehet birtokos a letéteményes, aki a dolgot nem is maga, hanem a letevő érdekében tartja. Sajátszerű jelenség, hogy J h e r i n g, aki a birtokvédelemnek oly kimagasló fontosságot tulajdonit, aki jogrendszert képzelhet tulajdon védelme nélkül, de birtokvédelem nélkül nem, mily kicsinylőleg nyilatkozik az ingók birtokvédelméről. Minden gyakorlati jelentőségét tagadja. Ha a birtokperek statisztikájával rendelkeznénk, akkor szerinte 100,000 ingatlan birtokperre jutna talán 1 ingó. Én nem oszthatom J h e r i n g eme nézetét. Az ingók birtokvédelmét nélkülözhetetlen praktikus intézménynek tartom. A dolog tulajdonképpen igy áll. Ha telekkönyveink teljesen megbízhatók, csnkugyan a valóság hü tükrei volnának, akkor az ingatlanok bitfcríkvédelme sokat veszítene jelenlüséségéből. De zilált telekkönyvi viszonyaink között csaknem fontosabb a birtok védelme, mint a tulajdoné. Midőn az 1893. XVII. t. c. 1. §-ának 2. pontja az úgynevezett birtokpereket a járásbíróság hatáskörébe utalta, tömegesen indítottunk ilyen pereket. De szomorú tapasztalatokat tettünk. Alig lehetett a vindikált birtokrészlet azonosságát igazolni. Elegendő volt az ilyen vindicatiónál az azonosságot tagadni és alperes pervesztessége holtbizonyos volt. Vannak községeink, ho! egyetlen egy parcellának telekkönyvi ubicatiója se felelt meg a valóságnak. Hibás telekkönyv valóságos átok. Sokkal ziláltabb az állapot, mintha telekkönyv egyáltalában nem is volna. Ily viszonyok mellett, természetes, fokozottabb jelentőséggel bir a birtok védelme. Ami most az ingók birtokvédelmét illeti, annak jelentőségét csökentette ugyan a kereskedelmi törvény 299. §-a, de azt teljesen természetesen meg nem szüntette, hiszen az ingók forgalma nem szorítkozik csupán a kereskedő üzleti körében történt elárusitásokra. Gőzgépek-, kerékpárok-, majd idővel az automobiloknál stb. nem lesz a birtokvédelem nélkülözhető a tulajdonos érdekének érzékeny sérelme nélkül. A tervezet igen helyesen részesiti az ingókat egyenlő védelemben az ingatlanokkal. Kuriózumkép említem, hogy ismerek oly felsőbirósági ítéletet, ahol egészen ridegen ki van mondva, hogy «ingókra nézve sommás visszahelyezési keresetnek helye nincs! « «. . . . tekintve, hogy ingó dolognak habár jogtalan visszatartása nem birtokba való visszahelyezésre, hanem tulajdoni keresetre nyújt alapot — az elsőbiróság felperest helyesen utasította el keresetével . .» (A kassai kir. Ítélőtábla 4,939/p 1894. sz. ítélete.) (Folytatás következik.) A fővárosi állami rendőrség működése 1900. évben.*) III. A rendőrileg I fokú elbírálás alá kerülő kihágpsi ügyek statisztikájával gyorsan végezhetünk. Ugy a kir. kapitányságok, mint a bejelentési hivatal, a közp. statisztikai hivatal által szerkesztett és minden egyes kihágási ügyről kitöltött ügylapokat közvetlenül a közp. stat. hivatalhoz küldik be, ahol azok feldolgozást nyernek. A jelentés ennélfogva csak arról számol be, a mi a rendőri szolgálat mérlegelése szempontjából elkerülhetetlenül szükséges — első sorban annak számszerű megitélhetéséhez. Az I. fokban bíráskodó ker. kapitányságok—számra 12, (az újpestit és dunait beleértve), a bejelentési hivatal és a főkapitányság mint II. fokú hatóság ügyforgalma volt 161,611 ügydarab (1899-ben 156,671.) Ezen emelkedést a jelentés arra vezeti vissza, hogy a főváros törvényhatósága által alkotott szabályrendeletek legtöbbje az állami rendőrségre utalja a bíráskodást, — tekintet nélkül arra hogy a megállapított kihágások rendőri természetüek-e vagy sem ? Tehát itt is azon tragikomikus béka-egér harc nyomaira akadunk, mely a főváros és rendőrség közt évek óta dul és melynek már tengersok papír és tinta esett áldozatául. A ker. kapitányságok közt vezet a VII. kerületi: 31,005 darabbal, utána a VIII 23,107, VI: 19,704, IX; 16,266.'II. 10,022. A többiek ügydarabjai 10,000-en alul vannak. Kihágási feljelentés volt 90,325, az előző évhez viszonyítva 9,379-el több! Ebből félretétetett vagy elutasittatott: 9,513 ; más hatósághoz utasíttatott 1,946, megszüntettetett : visszavonás folytán 488, halál következtében 84. Felmentő ítélet hozatott 7,486, elzárásban marasztaló 23,507, pénzbüntetésben marasztaló 51,395, összesen82,388 jogerős ítélet. Letartóztattatott kihágás miatt 20,984 és pedig : csavar gásért: 3,068, koldulásért 1,288. részegségért 4,0ál ; egyéb okból 12,597. — ebből férfi 16,967, nő 4.017; 16 éven aluli; 2,192, felüli 18,782 ; rovott 364, kitiltott 616. Csak természetes, hogy a téli idő beálltával, a munkahiány folytán a letartóztatások száma nagyban szaporodik ; ez már oly, csakis a fővárosokban észlelhető jelenség. —melylyel minden ország statisztikája számol. A oefolyt pénzbüntetések összege 130 585 K 77 f (1899 : 148.689 K. 94 f) az országos alapra. Itt is vezet a VII. ker. 26.492 K. 46 fillérrel ; utána sorakozik a VIII • 17,335 K. 26 f, VI. : 15.764 K. 56 f, IX. : 14,274 K. 44 V, *) Előző közlemény a «Jog» 41., U. és 45. számaiban.