A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 44. szám - A fővárosi állami rendőrség működése 1900. évben. 2. [r.]

JOGESETEK TÁRA FELSŐBÍRÓSÁG! HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a «Jog» 44. számához. Budapest, 1901. november hó 3 Köztörvényi ügyekben. Adalék a pen.jitás kérdéséhez. A m. kir. Kúria felülvizsgálati tanácsa. (1901. szeptember 12. I.G. 261.sz. a.) E.Páldr. ügyvéd által képviselt P. Gusztáv vasúti üzletvezető beliscei lakos íelperesnek, B. Ferenc dr. ügyvéd által képviselt N.-Károly—somkuti helyi érdekű vasút részvénytársaság budapesti cég alperes ellen szolgálati fizetés és nyugdíj megítélése iránt a budapesti VIII—X. ker. kir. járásbiróság előtt folyamatba tett ujitott sommás perében következő Ítéletet hozott: Alperes felülvizsgálati kérelmével elutasittatik. Indokok: Alperesnek az a panasza, hogy a felebbezési bíróság helytelenül alkalmazta az 1881. LIX. t.-c. 69. §-a 2-ik pontjában foglalt anyagi jogszabályt, alaptalannak találtatott. Az 1881. LIX. t.-c. 69. §-a második pontja alapjén kért perújítás megengedhetősége kérdésénél azt a jogkérdést kell eldönteni, hogy a perújításra alapul vett bizonyíték lényegileg a per tárgyára vonatkozik-e, és hogy az alapperben nem használt uj bizonyítékot képez-e ? A magyar királyi Kúria alapperbeli I. G. 381/1899. számú ítéletének indokaiban kimondatott az, hogy téves volt a felebbezési biróság alapperbeli ítéletének az a jogi döntése, hogy alperes vasúti részvénytársaság a (elperes mint alkalmazottja ellenében tegyelmi hatóságot nem gyakorolhatott, és kimondatott, hogy alperes részvénytársaság a felperes ellenében tegyelmi hatóságot bizonyos alakszerűségek mellett tényleg akként gyakorolta, hogy felperest szolgálatából büntetésképen elbocsátotta. Kimondatott az alapperbeli kúriai Ítéletben az is, hogy a fegyelmi hatóság tényleg megtörtént jogos gyakorlatának az volt a jogszerű hatálya, hogy a rendes bíróság a felperes illetékes fegyelmi hatóságának elhatározási hatáskörébe eső tények valóságát és a lefolyt fegyelmi eljárás során kiszabott büntetés mérvét felülvizsgálni jogosítva nincs, hanem elbírálási jogkörébe egyedül az a kérdés tartozik, vajion a felperes terhére a fegyelmi határozattal rótt cselekmények olyan természetüek-e, a melyek az alapperben VI. alatt csatolt nyugdijszabályzat 12. cikkének tekintete alá eső jellegüknél fogva a nyugdíj elvesztését vonhatják maguk után. Ugyanennek az alapperbeli kúriai ítéletnek indokolása szerint az alapperben 4 /. alatt csatolt fegyelmi határozattal felperes szolgálatából büntetéskép fegyelmi uton azért bocsáttatott el, mert az 1895. évi július havi pénztárkivonatba 1,315 korona 27 fillér olyan kiadást vett fel, a mely az előbbi idejű pénztárkivonatban már kiadásként elszámolva volt, annak ellenére, hogy a másodszor történt elszámitásra alkalmazottjai részéről figyelmeztetve volt és habár a kellő adatok a kétszer történt felszámításról rendelkezésére állottak, a kétszer történt felszámításról meg nem győződött; és mert egyik alkalmazottat, aki 260 koronát alperes megkárosításával a maga javára fordított, fegyelmi eljárás alá nem vonta, hanem ezt az esetet alperes előtt elhallgatta és megelégedett azzal, hogy az az alkalmazott lemondási kérvényét adja be, azonban felperes utóbb annak az alkalmazottnak megtartását ajánlotta. A fegyelmi határozatban fe peres terhére rótt ezt a kétszeri felszámitási cselekményt, és az az ugyanabban felhozott másik kötelességmulasztást, habár ezek jogszerű alapul vétettek is arra, hogy alperes a felperes irányában bizalmát elveszítette és ennek következményekép felperest szolgálatából büntetésképen elbocsátotta, a magyar kir. Kúria jellegüknél fogva oly sulylyal biroknak, hogy felperes nyugdíjigényének elvesztését is maguk után vonják, azért nem tekintette, mert a fegyelmi határozatban, de a felebbezési bíróság alapperbeli Ítéletében sem volt megállapítva az, hogy felperes valóban meg is győződött volna arról, hogy az 1,315 kor. 27 fillérnek az 1895 évi július havi pénztárkivonatban kiadásként felszámítása másodszor történt, és így ezt a felszámítást nem tekint tte a m. kir. Kúria olyannak, hogy azzal felperesnek szándéka egyenesen az aiperes megkárosítására irányult; e nélkül pedig azt a másodszori felszámítást a m. kir. Kúria a felperes vétkes gondatlanságánál súlyosabban minősítettnek nem tartotta; továbbá a m. kir. Kúria a felperes kétszeri elszámolási cselekményét jellegénél fogva oly sulylyal bírónak, hogy a felperes nyugdíj-igényének elvesztését is maga után vonja, azért sem tekintette, mert a fegyelmi határozatban, de a felebbezési bíróság ítéletében ama felszámításból kifolyóan alperesnek tényleges károsodása nincs megállapítva és a felperes terhére rótt mindkét cselekményben érintett vagyoni érték felperesnek az alapkeresethez A. alatt csatolt okirat szerinti szolgálati köréhez viszonyítva aránytalanul csekély levén, alperesnek veszélyeztetett vagyoni érdeke lényegtelennek jelentkezik. Alperes most a perujitási keresethez D. E. F. G. alatt csatolt magánbizonyitványok alapján és illetőleg az eme bizonyítványokat kiállító személyek tanubizonyitéka alapján kérte a perújítás megengedését. Ugy de azok a tények, a melyek ezekben a magánbizonyitványokban felsoroltatnak, már az alapperbeli fegyelmi határozatban is foglaltattak, és eme tények megállapításuk esetében sem volnának alkalmasak arra, hogy azokból az volna következtethető, miként felperes valóban meg is volt győződve az 1,315 kor. 27 fillérnek az 1895. évi július havi pénztárkivonatba kiadásként másodszor történt felszámításáról és ezzel szándéka egyenesen az alperes megkárosítására irányult volna. Következőleg a D. E. F. G. alatti magánbizonyitványokban felhozott tények sem lényegileg a per tárgyára nem vonatkozván, sem uj ténykörülményeket nem képezvén, a felebbezési bíróság nem sértette meg az 1881. LIX. t.-c. 69. §. 2-ik pontja rendelkezéseit akkor, a mikor a perújításnak a D. E. F. G. alatti okiratok és illetőleg azok kiállításának tanubizonyitása alapján helyet nem adott. Alperesnek arra vonatkozó fejtegetései, hogy a felebbezési biróság összetévesztette a bizonyítás iránti készségnyilvánitást, magának a bizonyításnak és a bizonyítéknak fogalmával, a mikor azért nem adott helyet a perújításnak, mivel alperes a D. E. F. G. alatti okiratok kiállítóira mint tanukra már az alapperben ugy az első bírósági, mint a felebbezési eljárásban is hivatkozott, és hogy igy ezeket a tanukat a perújítás kérdésének megbirálásánál már az alapperben is használt bizonyítékoknak helytelenül tekintette, mivel a tanuk az alapperben sem az első, sem a felebbezési bíróságnál ki nem hallgattattak, a jelenlegi döntés által tárgytalanokká váltak, habár jogilag az, hogy alperes a bizonyítványok kiállítóira mint tanukra ugyanazoknak a tényeknek bizonyítása végett az alapperben ugy az első, mint a felebbezési bírósági eljárásban is már hivatkozott, nem gátolhatta volna ezeknek a tanuknak az ujitani, kívánt perben uj bizonyítékként alkalmazái sát, mert ezek a tanuk az alapperben tényleg kihallgatva nem voltak. Már pedig a csupán ajánlott, azonban nem alkalmazott, hanem indokolás nélkül mellőzött és az alkalmazott bizonyíték más megítélés alá esik, főleg a jelen esetben, midőn alperes kifogásai alapján a felperes keresetével a felebbezési biróság részéről elutasítva lett. De a felebbezési biróság azzal sem sértett jogszabályt, hogy a perújításnak a perujitási keresethez A. B. C. alatt és a tárgyalásoknál H. B. 1. és N. B. 2. alatt csatolt okiratok alapján helyet nem adott; mert az alapperbeli kúriai itélet indokaiban kimondatott az, hogy alperesnek a másodszori elszámolásból kifolyóan tényleges károsodása nincs megállapítva, a minek alapja az, hogy a felebbezési bíróság alapperbeli ítéletében az állapíttatott meg, hogy felperes az alapperhez D. alatt csatolt nyugta szerint a másodízben elszámolt 1,315 kor. 27 fillért alperes üzletvezetőségi pénztárába 1896. május 17-én befizette, és magában véve az, hogy ez az összeg az 1875. évi nyereség- és veszteség-számlát csökkentette, a későbbi befizetés következtében alperesre nézve tényleges kár fenforgását nem képezvén, az A. alatti nyereség- és veszteség-számla lényegileg a per tárgyára vonatkozónak nem tekinthető; mert a B. alatti levél azonos levén az alapperben D. alatt másolatban csatolt levéllel, ez a bizonyíték az alapperben már használtatott; mert a C. alatti bevételi utalvány azt tartalmazván, hogy felperes az 1,315 kor. 27 fillért az üzletvezetőségi pénztárba 1896 május 17-én befizette és ez a tény már az alapperbeli felebbezési bírósági ítélettel megállapítva levén, a G. alatti okirat tartalma lényegileg a per tárgyára vonatkozónak nem minősíthető; mert a H. alatt csatolt 50 frtos letétjegy, melyet alperes a pénztárnak máskor is szabálytalan kezelése bizonyításául hozott fel, ugy a felebbezési eljárásban N. B. 1. alatt csatolt pénztári könyv, melyet alperes ennek felperes részéről való hanyag vezetése bizonyításául, és a N. B. 2. alatt csatolt levél, a melyet alperes annak bizonyításául hozott fel, hogy felperes fegyelmileg történt elbocsátása ulán más vállalatnál elfoglalt állásából is elbocsáttatott, a per tárgyára lényegileg nem vonatkoznak. De nem sértett a felebbezési biróság jogszabályt azzal, sem, hogy a magyar államvasuti szolgálati rendtartást, és a magyar államvasuti nyugdijszabályt nem minősítette uj bizonyítéknak, és ezek alapján a perujitási kérelmet elutasította, mert ezek az okiratok már az alapperben 57. és VI. alatt használtattak.