A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 43. szám - A végrendeleti végrehajtóról

308 A JOG 6. A rendelet 78. §-a szerint a kir. közjegyző köteles a | leltár- és tárgyalási jegyzőkönyv másolatát elkészíteni s a biró- J sághoz beterjeszteni, mely ezt az illetékkiszabási hivatalnak megküldi. A rendelet 82. §-a szerint oly ügyekben, ahol az illeték 28 frtot meg nem nálad, a bíróság csupán az átadó végzést küldi meg az illetékkiszabási hivatalnak. Előfordul, hogy a kir. közjegyző ilyen kisebb ügyekben, ahol az örökösödési illeték a 28 htot meg nem haladja s amelyekben az örökösök az illetéket bélyegekben már a tárgyalás alkalmával leróják, nem csatolja a leltár- s tárgyalási jegyzőkönyv másolatát, az illetékkiszabási hivatal pedig ilyen másolatokat kér; kérdés, hogy köteles-e a kir. közjegyző ilyen ügyekben, is a másolatot beterjeszteni ; nézetem szerint ez teljesen fölösleges és hiába való munka s az illetékkiszabási hivatal ez iránt való kérelmével elutasítandó, mert a bíróság szabja ki az illetéket s mert az átadó végzésből is ellenőrizheti az illeték helyes kiszabását. 7. Nincs intézkedés az iránt, hogy mi történjék az esetben, ha örökösök maradnak, de hivatalból való eljárásnak nines helye s az érdekeltek nem kérik az eljárás megindítását s a hagyatéki vagyonok birói letétben lévő értékekből vagy elöljárósági őrizetbeu levő ingóságokból áll. Ilyen esetek pedig itt a fővárosban igen gyakoriak s intézkedés hiányában igen sok érték hever a letéthivatalban s nagyjn sok ingóságot őriznek az elöljáróságoknál. Az ilyen ügyekben, habár nincs is hivatalos beavatkozásnak helye, értesíteni kell az örökösöket, hogy az elhunyt után hatósági őrizetben lévő ingóság maradt, amelynek kiadását záros határidőn belül annál is inkább kérelmezzék, mert különben az az államkincstárnak fog átadatni. Ha ezen felhívás folytán az illető kérelmezi az eljárás megindítását, a bíróság azon ügyekben, ahol a vagyon 200 koronát meg nem halad, minden további eljárás nélkül kiutalja a hatósági őrizetben levő vagyontárgyat, ellenben olyan ügyben, ahol nagyobb értéket képvisel a hagyatéki vagyon, azt eljárás végett kir. közjegyzőnek adja ki vagy kérelemre örökösödési bizonyítványt állit ki. Amennyiben a bíróság nem szólítja fel az örököst az iránt, hogy a hatósági őrizetben lévő ingóságok kiadását záros határidő alatt kérelmezze, ugy gyakran megesik, hogy az örökös, aki sokszor nem is bir tudomással a vagyon létezéséről, sohase kéri az ingóságok kiadását és azok letétben, vagy hatósági őrizetben hevernek évekig. Ezen kérdést is szabályozni kellene. A végrendeleti végrehajtóról. Irta HAJICSEK GYULA dr., vágujhelyi jbirósági aljegyző. A J o g f. é. szept. 22-iki (38) számában Gréb Brúnó dr. tisztelt kartársamnak az örökösödési eljárásnak némely hiányairól irott cikke alkalmul szolgált nekem, hogy egy nem a szorosan vett örökösödési eljárás körébe tartozó, de azzal mégis szoros összefüggésben levő kérdést tegyek szóvá, meit utóbbi megoldásának hiányát éppen az örökösödési eljárás folyamán érezzük leggyakrabban. A végrendeleti végrehajtó intézményéről kívánok ezúttal megemlékezni, mely intézménynek fontosságát annak nem mindennapi volta és azon körülmény, hogy hazai jogunkban mindeddig meglehetős kevés figyelmet szenteltek neki, — egyáltalában nem csökkenti. Nem szabad ugyanis feledni, hogy végrendeleti végrehajtóval a legtöbb esetben nagyobb és bonyolultabb hagyatékoknál találkozunk, mert ezeknél részint az örökösöknek és hagyományosoknak a hagyatékhoz és egymáshoz való viszonya, részint a nagyobb hagyatéki értékek és az ezekkel összefüggésben álló peres vagy perenkivüli ügyek mielőbbi lebonyolítása egy oly személy kirendelését teszik szükségessé, aki a hagyatéki érdekkörön kivül állván, a hagyatékban érdekeltek jogi érdekeit pártatlanabb, sőt hathatósabb módon szolgálja. A végrendeleti végrehajtó intézményével hazai tételes jogunkban alig találkozunk. Ujabb törvényhozásunkban csupán az örökösödési eljárásról szóló 1894 : évi XVI. t.-c. 3. §-a, mely a végrendeleti vghjtónak azon jogot biztosítja, hogy a hagyatéki eljárás megindítását kérhesse, és ugyanezen t.-c. 34. § a tesz róla említést, midőn az írásbeli végrendelet kihirdetéséről, — ha abban végrendeleti végrehajtó van nevezve, — ez utóbbit is rendeli értesítem. Ámbár a végrendeleti végrehajtó jogkörére vonatkozó intézkedések nem az alaki, hanem az anyagi jog körébe tartoznak, egyes perjogi illetve eljárási vonatkozásaiban mégis nagyon érezhető nálunk ugy a törvényi mint a rendeleti intézkedések hiánya, sőt még a joggyakorlat, vagy szakirodalom is oly keveset nyújt e tekintetben, hogy konkrét esetben a bíróságnak törvényhozói mr.gaslatra kell emelkednie, ami ) azonban szintén nem jár mindig a kívánt eredménynyel, mert a hozott határozat rendesen önkényes, azaz egyéni felfogás és jogérzék többé-kevésbbé sikerült alkotása. Hogy a tárgyalt intézmény mindinkább növekvő fontosságát láthassuk, hasonlítsuk össze az oszt. p. tkv. az uj német bírod. tkv. és a legújabb magyar polg. trv. tervezet vonatkozó szakaszainak számát. Az optkv. két rövid szakaszban (816. és 817. § ok) végez vele, a német bir. tkv. már a 2,197 — 2,228. §§-ban tárgyalja a legbővebben, mig a magyar polg. tkv. terv. elégségesnek tartja a végrendeleti vghjtó jogkörét csupán az 1,920— 1,930. §§-ban körvonalozni, — természetesen sok kívánni valót hagyván maga után hátra. Okát. ennek még nem ismerjük, hisz a T.*) vonatkozó részének indokolását még nem bocsájtották közre, azt hiszem azonban, nem csalódom, ha a T. ezen rövidségét a szeikesztőbizottság azon nézetének tulajdonítom, hogy a mi jogrendszerünkben a végr. vghjtó intézménye még nem oly gyakori és figyelemre méltó, hogy annak több szakaszt is kellene szentelni. Ez azonban, ha részben való is, még nem igen lehet ok arra, hogy egy több évtizedre, sőt évszázadra alkotandó trkv. azt mint mostohagyermeket tekintse többi intézménye mellett. Hisz nálunk éppen az örökjoggal foglalkoznak leginkább és jogtudósaink nagyrésze épp az örökjog terén mérte össze tndományának fegyvereit. Csodálatos ez még azért is, mert a T. egyes szakaszait a német bir. tkvnek vonatkozó §-aival összehasonlítva, azt látjuk, hogy szórói-szóra megegyeznek ; ugy, hogy a T. vonatkozó szakaszait csak mintegy a német bir. tkv. kivonatos fordításainak tekinthetjük. így, hogy csak néhányat idézzek, a T. 1,920. §-a megfelel a n. b. tkv. 2,197. §-ának, az 1,892. §-a 2,219. §-ának, az 1 928 §-a 2,221 §-ának, az 1,929. §. megfelel a 2,224. §-nak, az 1,930. §. a 2,227. §-nak. — Ebből is látható, hogy a kodifikáló bizottságnak e részben kizárólag a német bir. tkv. szolgált mintául. Az alábbiakban megkísérlem a végrendeleti vghjtói intézmény anyagi, jogi és eljárási szempontból való pontosabb szabályozásának szükségességét tőlem telhetőleg kimutatni. A T. a végrendeleti végrehajtó intézményét, mint már a fentebbi összehasonlításból látható, meglehetős szük alapon tárgyalja, minek folytán szabad tért biztosit a különböző, — sokszor he'yinek is mondható joggyakorlat érvényesülésének. A T. szerint a végrendeleti végrehajtót vagy az örökhagyó vagy a biró nevezi ki, utóbbi azonban csak az esetben, ha ezt az örökhagyó reá bízza; ebből következik, hogy az örökösök pld. annak kinevezését a bíróságtól nem kérhetik. A végrehajtó társ vagy utód kinevezésének joga azonban már a kinevezett végrendeleti vghjtót illeti. A német bir. tkv. szabadelvűbb e tekintetben, mert az örökhagyó a végrehajtó személyének meghatározását egy tetszés szerinti harmadikra is bizhatja, csakhogy ennek egy, a bíróság által meghatározott határidőn belül kell történnie. E jog biztosítása az örökösök szempontjából sokszor nagy fontosságú következményekkel járhat. Végrendeleti vghjtóul a T. szerint bármely szerződőcselekvő?) képes személy rendelhető ki, ha gyámság vagy gondnokság alatt nem áll. Ez nem elég garancia, mert a nyereményvágyból elkövetett vétség vagy bűntett miatt elitélt, valamint csődben levő és hivatalvesztésre elitélt egyén egyáltalán nem való végr. vghjtónak, mely tiszttel sokszor ugyanoly jogok és kötelességek járnak, mint akár a gyámsággal. A kinevezett végrehajtó a tisztet elfogadni nem köteles (T. 191. §. ). A T. igen helyesen a német bir. tkv. nyomán a vgrdlti vghjtó ebbeli minőségét a kinevezettnek elfogadási nyilatkozatától teszi függővé ; maga az örökhagyó kinevezése egymagában nem elégséges annak létesítéséhez. Ebből, valamint a T. 1,923. §-ának ama rendelkezéséből, hogy a végr. vghjtó jogai és kötelességei tekintetében elsősorban a végrendelet intézkedései irányadók ; és végre a T. ama szavaiból, hogy a vgrdti végrehajtó tisztének megszűntével az örökösöknek számot adni köteles, — alaposan nem lehet következtetni, hogy a vgrdti vghjtónak a hagyatékhoz és az abban érdekeltekhez való viszonya a megbízás jogi természetével bir, amint ezen nézetnek a német bir. tkv. 2218. §-a, a megbízást tárgyazó szakaszokra való utalással világos kifejezést is ad. A vgr. vghjtó intézményének ezen jogi természete azonban ugy a T.-ben mint a bir. tkvkben nyitva hagyja azon *) T. = polg. tkv. tervezete.