A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 42. szám - Az ajándékozási szerződések megilletékezéséről

A JOG ítélet indokolásának szövegezésénél pedig nem a kifogások, j hanem a jogalkotó s igy a kereseti tényállapotot képező tények csoportjába sorozandó. Igen sokszor előfordul az az eset is, hogy valamely a felptres által fel nem hozott ténykörülmény létezését avagy fontosságát az alperes sem említi fel; hanem a peranyag közé keseredik a perfolyamán becsatolt okirat tartalmából, valamely tanú vallomása, valamelyik fél személyes meghallgatása, vagy eskü alatti kihallgatása, esetleg a birói vagy szakértői szemle folyamán. Ha a felperesnek módjában állana a keresetet a tárgyalások és bizonyitásfelvételek befejezése után szerkeszteni avagy akkor újból megszövegezni: nyilvánvaló, hogy kimerítőbben, alaposabban, szóval jobban megszerkesztené. Úgyde a tárgyalás és bizonyitásfelvétel befejeztével, azaz, az ítélet alá terjesztéssel a felek ténykedése véget ér. Ekkor a biró veszi át a szót. Ha a biró helyes, igazságos Ítéletet akar mondani, ha nemcsupán az ügyet akarja elintézni, de a jogesetet elbírálni, akkor mindenekelőtt azzal kell tisztába jönnie és tisztában lennie, hogy mi a kereset? Vagyis, hogy mi a felperes által felhozott, avagy javára szolgáló és a peranyagban foglalt jogalkotó tények sorozata. Hogy pedig ezzel tisztában lehessen, fel kell tennie, meg kell szerkesztenie a keresetet az ítélet indokolásának kezdetén. Annyival is inkább, mert csak igy állapithatja meg aztán, hogy a kereseti, a jogalkotó tényekből mit lát bizonyítottnak, és mit nem tekint bebizonyitottnak A biró itt sokkal előnyösebb helyzetben van mint a felperes volt. mert előtte van az egész, a teljes peranyag. Amit a felperes elmulasztott, azt a biró pótolhatja. Magától értetődő hogy csakis a peranyagból és csakis a perjogi szabályok szemelőtt tartásával, s csakis a perjog szabályai szerint megengedett módon. Hogy a bírónak, — értve itt természetesen csakis a ténykérdésben ítélő bírót, — az ítélet indokolásában elő kell adnia a keresetet, azt a fent hivatkozott törvényszakasz kifejezetten rendeli. Éspedig elő kell adnia a tényalap, jogalap és kérelem kiemelése mellett. A per elbírálása másként nem is képzelhető, meit hiszen a bitónak vizsgálni, mérlegelni kell először is, hogy a felperes által minő jogalapitó tények hozzattak fel; másodszor, hogy a felperes minő anyagi jogszabály alkalmazását kívánja, vagy kívánhatja és harmadszor, hogy mi a a kérelme. Továbbá vizsgálnia és mérlegelnie kell, hogy a felperes által felsorolt jogalapitó tények az alperes beismerése vagy bizonyítás folytán kétségen kivűliek-e ? Vizsgálnia és mérlegelnie kell. hogy a felperes által felhozott vagy felhozni óhajtott anyagi jogszabály alkalmazható-e ? és végül vizsgálnia kell, hogy a felhozott jogalkotó tények alapján a vonatkozó anyagi jogszabályoknál fogva megadható-e a felperes részére az, amit kért ? Mind ezeket pedig csakis ugy vizsgálhatja, mérlegelheti és döntheti el a biró, és csakis akkor mondhatja ki, hogy helyt ad-e a kérelemnek, vagy pedig megtagadja azt : ha a kereset tényalapját, jogalapját és a kérelmet az ítélet indokolásának elején a tényállásban világosan, kimeritőleg, de mégis szabatosan megszerkeszti. Kétségen felül áll, hogy a biró gyarló emberi mivoltánál fogva ily gondosság mellett ^se lehet biztosítva arról, hogy az anyagi igazságot minden egyes esetben eltalálja; mert csakis a felek által felhozottakra lehet tekintettel, a belsőket azonban nem vizsgálja, nem vizsgálhatja s a belsők felett nem itél. «De internis non judicat praetor.s Mégis, ha a törvényben előirt szabályokat betartotta, ha gondosan, megfontolva, lelkiismeretesen jár el. akkor eljárása lelki megnyugvást eredményez, ugy magára, valamint a felekre nézve is. Az ajándékozási szerződések megilletékezéséröl. Irta ZÁDOR MÓR, m. kir. p. ü. titkár, Győrött. A bélyeg- és illetékszabályok díjjegyzékének 2. tétele értelmében az ajándékozási illeték I. : a törvényesen el nem vált házastársak, valamint szülők és törvényes vagy természetes gyermekek, vagy ezek utódai, örökbefogadó szülők és fogadott gyermekek között, továbbá a szülőktől vőre vagy menyre, mostoha szülőktől mostoha gyermekekre és ezek utódaira, ideértve az ajándékozásokat is, amelyeket a jegyesek a házasság esetére egymásnak biztosítanak, l3/io°/oi ^- : m^s rokonok közt az unokatestvérekig bezárólag ezen illetékmérték alá esnek az ajándékozó részéről : a) saját édes vagy féltestvéreinek; b) ezek utódainak ; c) azok testvéreinek, akiknek utódja az ajándékozó ; d) saját szülői, testvérei gyermekeinek, vagyis a szoros értelemben vett unokatestvéreknek telt ajándékozások 5°/0-kal illetékeztetnek. Ez illetékmérv a házasságon kívül származott ily rokonságok eseteiben is alkalmaztatik. III. Minden más esetben az ajándékozás értékétől 10°/o jár. . , : . . .. Ha az ajándékozás tárgya ingatlan, ugy a fent meghatározott százalékos illetékeken kivül még az ingatlan értékétől ls/t0 o/0 fizetendő, de csak addig, mig az ajándékozás visszteherrel és kifizetésekkel megterhelve nincs, mert ily esetben az I. pontban megjelölt felek mindenkor az ingatlanok teljes értékétől fizetik az illetéket. Ellenben azok, akik a II. és III. pontban vannak megjelölve, ugyanez illetéket a nekik ajándékozott ingatlannak csak azon részértékétől fizetik, amely után az ajándékozás 5 vagy I0°/o-os illetéke is rájok rovatott ; mig az ing atlanok megterhelt értéke tekintetében a jogügylet illetékezés szempontjából adásvevésnek tekintetik s attól 43/i0 °/0-os illeték szabandó meg. A fenti pont utolsó része sok zavarra és téves magyarázatokra adott alkalmat, dacára annak, hogy e fenti kimagyarázás, tekintettel a homályos kitételü és többfélekép értelmezhető illetéktörvényeinkre, itt még elég érthetően van részletezve, mert számos, különösen a németség lakta vidéken a házassági szerződésekbe elsősorban beleveszik, hogy a szülők átruháznak a jegyesekre bizonyos értékű vagyont, amelynek mérsékelt, sőt inkább alacsony r'rban kitett becsértéke többnyire a menyasszon/ készpénz-hozományával fizettetik ki, mig a másik rész örökségi előlegként tudatik be, továbbá a szülők föntartják magák részére a haszonélvezetet életfogytiglan s addig a házaspár az átadóknál cselédi teendőket teljesít és még sok egyebet. E szerződések kötésénél az illetékezést teljesitő közegek, igaz, hogy nem szerezhetik meg az átruházott ingatlan valódi becsértékét, (ha csak az adott becsérték nem oly csekély, hogy az adóalapon vett érték is meghaladja) mert az átruházók ama véleményben, hogy csekély értékadással az illeték egy részét megtakarítják, csak oly értékben ruházzák át többnyire az ingatlanokat, mint amily érték részükre kifizettetik; mig az, amennyivel az ingatlan többet érő a kifizetett összegnél, hallgatólag az örökségi előlegbe tudatik be. Igaz, hogy azt elérik vele az érdekeltek, hogy az átruházott ingatlanok nem a valódi forgalmi érték után nyernek megilletékezést, de amit megnyernek a réven, azt többszörösen elvesztik a vámon, mert a pénzügyi hatóságok legtöbbnyire a volt pénzügyi közigazgatási bíróság 624/1886. számú elvi jelentőségű határozatára támaszkodva szabják meg az illetéket. E határozat szerint, midőn a szülők gyermekeikre és ezek házastársaikra vagy azok utódaira oly módon ruháznak át ingatlanokat, hogy átvevők az eladóknak meghatározott vételárat fizetnek ki s azonkívül az átadók részére mégeltartást vagy egyéb szolgáltatásokat t e 1 j e s i t e n e k, a z ilyen j o g ü g y 1 e t u t á n, tekintet nélkül a szerződő felek rokonsági viszonyaira, az adásvételi, illetveavisszteher mellettijogügyletekre vonatkozó törvényes s z a b á 1 y o k s z e r i n t szabadandó meg az illeték; t. i. az egész adott becsérték után 43/10°/0-kal. E zavart a nagyméltóságú közigazgatási bíróság a legújabb időkig csak tetézte, mert amit egyik határozatban elvként kimondott, azt a másikban már megcáfolta és pedig az egyik határozatában (1,518/1890. és 1,989/1891.) kimondta, hogy birói gyakorlat szerint szülő és gyermeke közt szerencsekötés nem köthető, továbbá (6,209/1895. sz. határozatban) hogy dacára, miszerint készpénzkifizetést tartalmaz a jogügylet, csak ajándékozásnak minősítendő, m e r t f e 1 e b b e z ő k egy és ugyanazon szerződés és jogcim alapján nyerték az ingatlant és kétfélejog címek elfogadása a magánjogi elvekkel, de az illetékszabályokkal is teljesen ellentétben állanak Ugyancsak az 1896. évi 272. sz. közigazgatási birói elvi jelentőségű határozatban kimondatik, hogy amidőn szülők átruházzak a tulajdonukat képező ingatlanokat 6 000 frt forgalmi estékben, amely teljes érték részükre kifizettetett a 6 500 frt utam 4V10»/0-os illeték tekintettel arra. hogy elsőfokú