A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 40. szám - Fegyelmi eljárás és vizsgálat a budapesti tözsdebiróság ellen

A JOG 285 sági elnök és a jegyzőkönyvvezetőnek a figyelmét, ha ez valóban szóval előterjesztetett. Az ügynek eddig rendelkezésre álló adataiból az látszik megállapíthatónak, hogy a viszonkereseti kérelem a tárgyaláson nem intéztetett a bírósághoz, hanem az később került bele a tárgyalási jegyzőkönybe. Ene nézve pedig annak jelenségei mutatkoznak, hogy ez az alperesi képviselő rés/érői a bíróság engedélye s a felperes meghallgatása nélkül Zeit le r Sándor jegyzőkönyvvezető kezéhez juttatott írásbeli periratából került oda. Erre vall az, hogy a tárgyalási jegyzőkönyv (3. naplószám 7.) 18. oldalán szabad szemmel is tisztán kivehető vakarásnak a kétségtelen jelenségeit tünteti fel. Megállapíthatónak látszik továbbá az is, hogy a bíróság Zeit ler Sándor tőzsdei fogalmazótól, mint a bírósághoz nem tartozó egyéntől származó tervezetet fogadott el ítélkezése alapjául. Az eddigi adatok szerint ugyanis a tárgyalási jegyzőkönyv az ítélet meghozatalának napián, vagyis 1900. december hónap 28-án, sőt annak a peres felek képviselőinek kézbesítése után, vagyis 1901. évi január hónap 8-án sem volt még készen és nem volt aláírva ; ilyen körülmények között tehát annak tartalma a választott bíróság ítélkezése alapjául nem is szolgálhatott ; — alappal következtethető azonban, hogy az ítélkezés alapjául Zeitler Sándornak a 9. naplószám alatti jegyzete és itélettervezete szolgált, amely már akkor készen volt, amely a viszonkereseti kérelmet is felöleli. De kizártnak is látszik az. hogy a bíróság tagjai a tárgyalás után 8 hét múlva az Ítélet szerkesztésénél a tárgyalás adataira való emlékezésre szorítkoztak volna. Alappal következtethető tehát, hogy e célból Zeitler Sándor ítéleti terveze tét fogadták el, mert ha ehhtz saját jegyzeteiket használják vala, meggyőződhettek, hogy az alperes részéről viszonkereseti kérelem nem terjesztetett elő. Ezekhez képest az eddigi adatok kellőképen támogatják a közvádló részéről is magáévá tett panasz alaposságát s mindenesetre elegendő ahhoz, hogy e fegyelmi bíróság a tőzsdebiróság tagjai ellen az 1881. LIX. t.-c. 94. és 99. §-ai alapján az 1871. VIII. t.-c. 20. §-ának a) pontjába s 21. §-ának c) pontjába ütköző fegyelmi vétség miatt a fegyelmi eljárást elrendelje. Szükséges azonban a valódi tényállás megállapítása céljából a vizsgálatnak is elrendelése. Ennek folyamán az lesz megállapítandó, milyen körülmények között és mely időpontban került az alperesi ügy véd írásbeli perbeszéde Zeitler Sándorhoz, mi alapon került bele az itélettervezetbe és ennek alapján az ítéletbe is a gyorsírászati jegyzetekben elő nem forduló viszonkereset, miért és ki változtatta meg a tárgyalási jegyzőkönyvnek azt a részét, amely — az előbbi tartalom kivakarása után — most már az alperes viszonkeresetét magában foglalja, végül mennyiben vették ezt és a 9. naplószámu Ítéleti tervezetet a bíróság tagjai ítélkezésük alapjául. A magánpanaszló az ítélet kiadmányozása s a tárgyalási jegyzőkönyv írásba fogla'ása körül elkövetettnek állított alaki szabálytalanságot is panaszol és több rendbeli panaszában Félegyházi Ágost dr. és Zeitler Sándor ellen is tesz panaszt. A panaszt azonban e tekintetben eljárás alapjául már csak azért sem lehetett elfogadni, mert a nevezettek e fegy. bíróságnak hatósága alá nem tartoznak. Miről a közvádíó kir. főügyészség a magánpanaszos S c h a ffer József dr. ügyvéd utján, a panaszlottak név szerint Be im e 1 Jakab, M a r k ó Albert, Sándor Ármin, S c h ö t f e r Bódog, és Székely Ferenc, tőzsdetanácsosok és a kiküldendő vizsgáló biró, ez utóbbi az iratok megküldése mellett, végül a tőzsdebiróságok elnöke jelen határozat közlésével értesíttetnek. Kelt a budapesti kir. ítélőtábla mint fegyelmi bíróságnak 1901. évi szeptember hó 14. napján tartott zárt üléséből. Oberschall Adolf s. k. a kir. ítélőtábla elnöke mint fegyelmi bíróság elnöke. (P. H.) Nyeviczkey Antal s. k. előadó. Belföld Szabadalmi ügyünk az 1895. évi XXVII. t.-c. életbelépte óta. A szabadalmi tanács elnöke í. évi március hó 29-én jelentést tett a kereskedelemügyi miniszternek, a m. kir. szabadalmi hivatalnak az 1895. évi XXXVII. t.-c. életbeléptét követő 5 év alatti működéséről és magyar szabadalmi ügynek ez idő alatti állapotáról. Mindenekelőtt visszapillantást vet a szabadalmi hivatal életbelepte előtti állapotra és e tekintetben következőket mondja: Az 1867. évi XVI. t.-cikk és az 1878. évi XX. t.-cikk XVI. cikke (Vám- és kereskedelmi szövetség) értelmében a szabadalmak engedélyezésének föltételei a monarchia mindkét állama területén egyforma elvek szerint kölcsönös egyetértéssel voltak törvényhozási uton megállapitandók vagy megváltoztatandók, addig azonban a mindkét államterületén fönnálló, lényegében egymástól el nem térő' szabályok vcltak alkalmazandók. Az osztrák kormány 1882-től fogva 1892-ig hár.: m törvénytervezetet iparkodott a magyar kormánynyal elfogadtatni. A magyar kormány azonban Magyarország ipari viszonyaira és érdekeire való tekintettel egyiket sem találta elfogadhatónak és igy egyezmény a két kormány közt hosszas tárgyalások után sem tudott létrejönni. Ezért a két állam kormányai, hogy szabadalmi ügyének egymástól való független rendezése tárgyában szabad kezet nyerjen az 1893. évi XLI. törvénycikkel a vám- és kereskedelmi szövetség XVI. cikkét akként módos;totta, hogy már most mindkét állam a saját viszonyainak és érdekeinek megfelelőleg rendezhette be törvényhozási uton szabadalmi ügyét. Haszna az eddigi közösségből csak a másik államnak volt, amennyiben egyrészt a külföldi szabadalomkírők majdnem kizáró'ag Bécsbe fordultak közös szabadalmak elnyerése végett, másrészt pedig a kötelezett gyakorlatbavételből származó haszon a közös vámterületnél fogva az iparilag fejlettebb Ausztriában mutatkozott. Dacára annak, mégis felhangoztak aggályok az osztrák közösségből, kivált szabadalmi ügyünk tekintetében. Elhangzott az a szó is, hogy próbáljuk csak az önálló szabadalmakat osztogatni, nem fogja azokat a külföldiek legcsekélyebb része sem keresni. Nem lehet azon csodálkozni, midőn még nálunk is szakértők indítványozták, hogy a szabadalmi ü^yek elintézésére magyar és osztrák hivatalnokokból alakítandó «Patenthof> állittassék fel. De még a magyar kormány sem volt teljesen biztos az elvállalás kedvező eredménye felől. Mutatja azt az 1895. XXXVII. t.-c. (szabadalmi törvény) 45. §-a 5-ik bekezdésének azon intézkedése, hogy abban az esetben, ha a szabadalmi dijakból a hivatal kiadásai nem fedezhetők, a kormány három éven belül a dijakat felemelheti. vjnállás nyeretett tehát 1891. január l-jétó'I fogva a szabadalmi ügyekre nézve, habár még a régi és elavult szabadalmi szabályok alapján. A kereskedelemügyi magyar kormány azonnal hozzálátott, hogy egy, a hazai viszonyoknak megfelelő törvényjavaslat előkészíttessék. Ezzel a munkával dr. Schnierer Gyula, akkori kereskedelemügyi min. tanácsos megbízatván, a tervezet csakhamar elkészült és egy nagyszámú tagokból álló szakértekezleten vitatás tárgyává tétetett, mire a törvény, mint 1895. évi XXXVII. t.-c, szentesítést nyert. E törvény végrehajtása körül még számos rendelet és szabályzat kidolgozása mutatkozott szükségesnek. Ily módon készültek el a szintén szakérlekezleten megbeszélt következő rendeletek: 1896. évi január hó 28-án 573. eln. sz. a. a törvény végrehajtásáról szóló miniszteri rendelet; 1896. évi február hó 3-án 733. eln. sz. a. a szabadalmi hivatal szervezeti és ügyviteli szabályzata. Ugyan e napon 734. eln. sz. a. a szabadalmi tanács ügyviteli szabályzata. Ugyanaz napon 735. eln. sz. a. a szabadalmi hivatal hivatalos lapjának szervezeti szabályzata. Végre a szabadalmi ügyvivők tekintetében 1895. évi 4,791. sz. a. 1895. évi november hó 4-én a kibocsátott miniszteri rendelet. Szakértekezlet közbenjötte nélkül kibocsátotta továbbá a miniszter a könyvtári, a leltári, a pénztári, meg az anyagkezelési utasításokat is. így tehát minden előkészület meg volt téve arra nézve, hogy a szabadalmi ügy egy független bírósági szervezettel fölruházott közintézet — a szabadalmi hivatal — által láttassák el. Magyarország fennállásának ezredik évében, 1896. évi március hó 1-én kezdte meg működését a m. kir. szabadalmi hivatal mint uj intézmény, mely arra van hivatva, hogy a magyar ipart fejleszsze, megszilárdítsa és azt külföldi befolyás alól fölmentse. Vájjon megfelelt-e ezen intézmény a hozzáfűzött várakozásoknak ? Vájjon az öt év folyama alatt mutatkozott szép eredmények nem csak muló természetűek és hogy a törvényben lefektetett vezérelvek a gyakorlatban be is váltak ? Mindezekre nézve garanciául szolgálnak az itt felsorolandó részletes adatok. Rátér azután szabadalmi ügyünk ismertetésére a szabadalmi hivatal felállítása óta és pedig a következőkben: Bejelentések száma: 1867-ben külföldről senkisem kereste föl Magyarországot szabadalom kieszközlése végett; 1868-ban 1 külföldi kérte a magyar kormánynál a szabadalmat; 69-ben 4; 70-ben 2; 71-ben 4; 72-ben senki; 73-ban senki; 74-ben senki; 75-ben 4; 76-ban 5; 77-ben 1; 78-ban 1; 79-ben 10; 80-ban 7; 81-ben 5; 82-ben 4; 83-ban 5; 84-ben 14; 85-ben 3; 86-ban 22; 87-ben 81; 88 ban 84; 89-ben 92; 90-ben 78; 91-ben 96; 92-ben 132. 1893-ban, azaz az osztrákkal való közösség utolsó évében 111 külföldi fordult a magyar kormányhoz szabadalomért, a mig ugyanazon évben az osztrák kormánynál 2,995 külföldi kérte a szabadalmát. Most következik az a két év, amelyben a magyar kormány