A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 28. szám - Közigazgatási törvénykezés

214 A JOG vitás, hanem más vitás kérdések is forognak fenn, ez alapon jogosultnak tartom a felebbezést. S a vármegye közigazgatási bizottsága, mint m. f. felebbezési fórum 1899. év március 8-án, hatáskör hiányából, meg is semmisítette az e. f. határozatot. Azt hiszem, hogy minden jogászembernek helyeslésével fog találkozni a vármegye közigazgatási bizottságának döntése, mert az e. f. hatóság határozatában oly nyilvánvaló a törvénytelenség, hogy azzal szemben már nem a tollhoz, de a korbácshoz volna kedve az embernek nyúlni. S mégis mi történik tovább ? ! A vármegye közigazgatási bizottságának határozatát 1900. évi július 12-én, tehát több mint egy évi hercehurca után, 34.686/VII.-1.-1900. sz. a. a m. kir. földmivelésügyi minlsterium, az igazságügyi ministeiium véleményezésének kikérése után, hatáskör hiánya miatt megsemmisíti s az e. f. határozat ellen beadott felebbezésemet hivatalból visszautasítja, mert az 1894: XII. t.-c. 102. §-a értelmében, a közigazgatási bizottság illetéktelenül határozott s mert a megjelöltetni kért határ vitás, ily esetben pedig az 1894: XII. t.-c. 34. § ának rendelkezése szerint, az e. f. határozat ellen, közigazgatási uton, felebbezésnek helye nincs. Igaz, hogy az 1894 : XII. t.-c. 102. §-a akként intézkedik, hogy mezőrendőrségi ügyekben, a kihágási ügyeket kivéve, vármegyékben az alispán a m. f. fórum. S hogy miért a közigazgatási bizottság vette m. t. elbírálás alá a szóban forgó ügyet: ennek indokát nem ismerem. Annyi azonban bizonyos, hogy ha a vármegye közigazgatási bizottsága nem volt illetékes ez ügyben dönteni, hát a minister sem mehetett tul a döntésben azon, hogy az illetéktelen fórum határozatát megsemmisítse s az ügyet az illetékes m. f. fórumhoz utasítsa határozat hozatal végett ; de ahhoz nem volt joga, hogy az illetéktelennek talált m. f. fórum döntésének megsemmisítésével maga gyakorolja a m. f. fórum hatáskörét s ennek mellőzésével döntsön a felett, hogy az e. f. hatóság határozata ellen beadott felebbezések elfogadtassanak-e avagy nem ?! De nincs igazság a ministeri döntés érdemi részében sem, mert az 1894: XII. t.-c. 34. §-a, nem zárja ki a felebbezést, még a határ vitás volta esetén sem, oly esetben, a hol nem illetékes hatóság jár el, mert hiszen akkor a ministemek vissza kellett volna utasítani a m. f. határozat ellen hozzá beadott felebbezést is, a mit pedig nem tett. Ha pedig a minister jogosult volt elfogadni a felebbezést, a hatáskör hiánya miatt, akkor jogosult volt elfogadni a felebbezést ugyanez alapon a m. f. fórum is. — S ha az 1891: XII. t.-c. 102. §-ban megjelölt m. f. forumokhoz szorosan ragaszkodik a minister, nem nézhette el azt sem, hogy a fenforgó ügyben első forumkét.t nem a polgármester, hanem a városi tanács által megbi ott egyik városi tanácsos járt el s ítélkezett. Aztán csupán azon körülmény, hogy valakinek tetszik valamely határt vitássá tenni, ntm lehet ck aria, hogy ha az eljáró közigazgatási fórum, nyilvánvaló törvénytelenségeket követett el, hát ez esetben e törvénytelenségekkel szemben se lehessen jogorvoslattal élni. — Nem lehet tehát a határ vitásságának formája alatt a még nem is kézbesített határozatot végrehajtani, a per indítási határidő lejártának bekövetkezte előtt; s nem lehet az 1885: XXIII. t.-c. 4. §-ában, a parti birtok elválaszthatatlan alkatrészének minősített vizmedreket és partokat, a parti birtokoktól elhatárolni, mert >ly kérdés már nem is a mezőgazdasági értelemben vett földbirtok elhatárolásnak tekintendő. S ha figyelembe vesszük, hogy az 1894: XII. t.-c. 34. ij-a szerint, azon határozat ellen, mely a határjelzések módozataira, vagy a közös határjeleknél a költség viselésre vonatkozik, felebbezésnek van helye, sőt utóbbi esetben az 1896 : XXVI. t.-c. 70. §. 2-ik pontja szerint, a közigazgatási bíróság döntése is kikérhető. nem jöhet kérdés alá sem, hogy az 1894: XII. t.-c. 34. § a csak ott zárja ki a felebbezést az e. f. közigazgatási határozat ellen, a hol az ellenfelek között nincs más vitás kérdés, mint maga a meglevő határvonalnak hova helyezése. S ha már eljutottam a közigazgatási bíróság intézményéhez, nem mulaszthatom el, hogy egy pár tapasztalt tényt ne említsek fel, annak demonstrálására, hogy ezen magas bírói testület, bizony sok oda nem való ügy intézésével terheltetik. S miétt?! mert nincsenek kellőleg szervezett alsóbb közigazgatási bíróságaink. Mert hát engedelmet kérek, de a tenyész apaállatok beszerzési, elhelyezési és tartási költségeihez való hozzájárulás arányának, vagy a tenyészállatok után fizetendő dijjak nagyságának megállapítása, talán még sem igényel olyan magas birói qualificatiót, hogy a közigazgatási bíróságnak kellessék benne dönteni, (1896: XXVI. t.-c. 70. §.) vagy a közös határjelek költségeinek megosztása, csak nem oly fontos jogkérdés, hogy a kir. Curia bíráival egyenrangban levő közigazgatási bírákat volna szükség azokkal terhelni. (U. o.j S ha már a 200 frton aluli polgári perekben, még ellentétes döntés esetén sem vihető az ügy a kir. tábla felülvizsgálata alá, nem feltűnő visszásság találhat >e abban, hogy az 1896: XXVI. t.-c. 81. §. III. pontja szerint, egy pár fillérnyi lelet jogossága és helyessége kérdésében, a közigazgatási bíróság döntése kérhető ki ? Én ugyan nem vagyok híve azon elméletnek, hogy kisebb értékeknél kisebb volna az eldöntendő kérdés fontossága is, mert én az ügyeket nem pénzbeli értékük, hanem a bennük rejlő elvi kénlések fontossága szerint kívánom mérlegelni s így 10 filléres ügyben is éppen oly alapos igazságot kívánok, mint 10 miiliós ügyben. De ha már ugy a magánjogi, mint a büntető törvénykezés terén, ez az ideális jogállapot, nálunk csak pium desiderium, akkor a szó teljes értelmében igazságtalan helyzet az, hogy a közigazgatási bíróságot kicsinyes dolgokkal terheljük meg csak azért, mert nem ak.arn ik arra qualifikált, alsóbb közigazgatási forumokat te.emteni. Én készséggel megadom ugyan minden fórumnak a megillető elismerést, de sehogy sem tudok megbarátkozni a közigazgatási bizottságok intézményeivel, mert oda meg oly teendőket látok beosztva, a melyek egyáltalán nem oda valók. Hiszen jól ismerjük a közigazgatási bizottságok patriarchális szervezetét s jól tudjuk, hogy bizony ott nem mindenütt a szellemi aristokratia foglal helyet s jól tudjuk azt is, hogy a testületet tanácskozásaiban sem köti semmi megnyugtató felelősség. Azért, mert valaki kitűnő gazda, vagy jó plébános, képzett gyógyszerész vagy jó takarékpénztári igazgató, még nem lehet ám tőle kívánni azt is, hogy gyámhatósági vagy k>hágási ügyeket a közigazgatási bizottságban másodíokulag s szakszerűen bíráljon. Hát ugyan miért nem lehet akár minden megye székhelyén rendszeres másodfokú közigazgatási bíróságokat szervezni, a melynek tagjai hivatás és szakszerüleg foglalkoznának a hozzájuk utalt kérdésekkel s nem dilletánskodnának, mint a közigazgatási bizottságok választott laikus tagjai, a kik vagy csak lábclmtják a szakreferensnek javaslatait, mert nem képesítettek annak jogi szempontbóli megbirálására, vagy a különböző informatiók közül az egyéni érdekeknek engednek, leszavazzák a szakreferenst s igy istápolják továbbra is a sógorság, komaság roszhirüségi rendszerét. Pedig én azt hiszem, hogy azon dotátiókból, a melyet ma a vármegyék az államtól kapnak, helyes beosztás mellett, kikerülne egy-egy vármegyei közigazgatási bíróság költségösz szege is, mert személyzet szaporításra szükség alig lenne. S én nem tudok megnyugodni abban sem, hogy nagyfontosságú jogügyek, hatalomszóval üttessenek agyon a legfőbb forumot képező ministeriumban, mint történt ez, az alábbi esetekben is. — Ugyanis : A 31,056/1886. sz. belügyministeri rendelettel, községünkben a Il-ik gyógytár felállítása engedélyeztetett, a meghatározott helyi körzettel. — Ez a körzet azonban az engedélyesnek nem tetszett s megnyitotta az uj gyógytárt az engedélyezett körzeten kívül. — E felháborító jogtalansággal szemben a régi reáljogu gyógytártulajdonos panaszt emelt s ennek eredménye lőn a nagy Baross által, 1889. april 20-án 14.239/VIII. sz. a. kiadott rendelet, melyben az uj gyógytár, az engedélyezési okmányban megszabott körzetben rendelletett kihelyeztetni. S az ember azt hinné, hogy ezzel az ügy be lett fejezve. Pedig dehogy, a nagy Baross kiadta kezéből a belügyministeri tárcát s mire ama rendelete a községhez leérkezett, már más foglalta el a belügyministeri széket, minek folytán az addig is nagy protektióval dolgozó uj gyógytártulajdonos, kérelmezte a Baross-féle rendelkezés felfüggesztését, uj eljárás megindítását. — a mi meg is történt s az eredmény az lőn, hogy az 1889. évi október hó 23. napján a Baross utódja által 64,221. sz. a. hozott belügyministeri ujabb rendelettel, az uj gyógytár meghagyatott ott, a hol megnyittatott, mert azon körzetben, a hova engedélyezve lett, nem lehetne neki megélni. Pedig demonstráltuk, hogy a mikor a B a r o s s-féle rendelet az uj gyógytáros urat megrendszabályozta, nyomban átruházta személyjogu gyógytárát 15 ezer frtért másra s igy az