A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 27. szám - A sommás eljárás 117. 169. 188. és 210. §§-ról

A JOG 211 igazságügyminister három intézkedést emlit fel, melylyel a törvényhozások a jogorvoslatoknak megszorítását leplezik. Egyik az ügyvédi kényszer, a másik az ítéletek kiterjedt végrehajthatósága ; s a harmadik a szóbeliségnek végletekig való vitele a fe'.ebbezési eljárásban. Utal arra is, hogy az ítéletnek a felebbezésre való tekintet nélkül megengedett végrehajthatóságában az alaptalan felebbezéseknek egyik korlátozása rejlik. Az igazságügyminister ezen indokai nyilván arra engednek következtetni, hogy a törvényhozó mikor bizonyos esetekben az ítéletnek jogerő előtti végrehajthatóságát megengedte, az alaptalan felebbezéseknek akarta útját állni. Azért van említve a már hivatkozott indokolásban az is, hogy az ítéletek ilyetén végrehajthatóságának nagyobb mérvű kiterjesztésétől a törvényhozónak őrizkednie kell. Miért jöjjön más elbírálás alá a makacskodó felperes, mint a makacskodó alperes ? Nem látunk-e a gyakorlatban elég példát arra, hogy ugy a felperesek, mint az alperesek táborában is egyformán akadnak konok perlekedők? Az 1881 : LIX. t.-c. 37. §-ának első bekezdésében «marasztalt') felet emlit. míg az a) pont kifejezetten csak a marasztalt alperest engedi végrehajtani. Viszonkereset esetén — ha szószerint veszszük — nem lehet végrehajtani a felperest, kit a bíróság keresetével elutasított, a költségekben s még azon kívül a viszonkereset értelmében is 200 K. értékig marasztalt. Az így kedvezőtlenebb helyzetbe jutott s pernyertes alperest csupán az az indok, hogy ily esetekben a vonatkozó törvényszakaszt kiterjesztőleg magyarázni nem lehet, meg nem nyugtatja, s a tulajdonképeni adós felperesnek maga a törvény nyújt módot arra, hogy a hosszú felebbezgetés által haladékot nyerjen. Igaz, hogy a viszcnkeresettel fellépő alperesnek módjában áll olyként segíteni a baján, hogy be nem várva a viszonkereset indításának idejét, felperesként külön perben lép fel, de lehetnek esetek, hogy oly ellenfelet talál magával szemben, ki ellen nem tanácsos felperesként fellépni, mert költségei sem térülnek meg. Ilyen eset is akad elég! Azt hiszem, hogy mikor a törvényhozás bizonyos esetekben a jogerő előtti végrehajthatóságot megengedte, számolt azzal, hogy ezeket az eseteket éppen csak a legszükségesebbekre szorítsa, de ha már megengedett ilyeneket, ezek megalkotásánál az ügyek sürgős természete a csekélyebb érték, az okadatolt gyorsabb kielégítés, s a megzavart viszony helyreállítása vezérelhették csak. Ezeknek az ügyeknek természete s az ahhoz fűzött jogkövetkezmény mindig egy és ugyanaz, akár az egyik, akár a másik fél nyer. A határjárás, mesgyeigazitás és sommás visszaheiyezési perekben, ha felperes lett pervesztes, azért ne hajtsuk végre az ítéletet, mert éppen ő kereste — de rosszhiszeműen — a megzavart viszony helyreállítását? A szállásadó és utasok közt az elszállásolási viszonyból támadt kereset mindig sürgős természetű. Alperes nyomban fizessen, felperes pedig várjon a költségeire ? Igaz. hogy a perköltség csak folyománya a magánjogi vitának. De igaz az is, hogy mikor felperest a bíróság keresetével elutasította, az egész magánjogi vita csak a perköltség körül forog, az —- hogy ugy mondjam — a perköltségre zsugorodik össze. Ez az appendix áll az egész vita helyére. Miért részesüljön ez más elbánásban, mint az, amifí 1 függött? De meg hány esetben történik meg az, hogy a per tárgya nagyon kis substratumra olvad le, sa főkérdés éppen a költség. Csak néhány korona a megítélt tőke, s százakra megy a perköltség. P. o. vidékén a sommás visszaheiyezési perek, hol a község sokszor távol van a bíróságtól. A kir. Curia ujabban I. G. 364/99 és I. G. 111,900 sz. a. szintén kimondta, hogy a felperest keresetével elutasító s csupán a perköltségekben marasztaló ítéletek nem tekinthetők marasztaló ítéleteknek s hatálytalanította a felebbezési bíróságok ama rendelkezését, melylyel ezek az ítéletet a felülvizsgálatra való tekintet nélkül végrehajthatóknak nyilvánították. Talán ezen gyakorlatnak tudható be, hogy akad a vidéki törvényszékeknél is oly gyakorlat, mely szerint, ha a járásbíróság 100 K. aluli ügyekben felperest keresetével elutasítja, a perköltségekben marasztalja, s az ítéletet a felülvizsgálatra való tekintetek nélkül végrehajthatónak nyilvánítja, a járásbirósági ítélet ezen utóbbi rendelkezését szintén hatálytalanítják. A S. E. T. 210. §-ának utolsó bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelemnek az ítélet végrehajtására halasztó hatálya nincs. A törvény ezen rendelkezését a törvényjavaslatban — ugy ahogy azt a minister terjesztette elő — nem találjuk. Csak az igazságügyi bizottságéba lett felvéve s így lett törvénynyé. Véleményem szerint a törvényszékek mint felülvizsgálati bíróságok ezen gyakorlata nem helyes, mert akárhogy vetjük is egybe a fenthivatkozott §§-at, a 210. §. kifejezett rendelke zését meg nem változtathatják. Analógiának ily esetben nincs helye. Megengedem, hogy az esetben, ha a S. E. T. oly szövegben vált volna törvénynyé, mint ahogy azt a minister terjesztette elő, helyt foghatna az analógia, de a törvény kifejezett azon rendelkezése mellett, hogy a felülvizsgálati kérelem nek az ítélet végrehajtására halasztó hatálya nincs nem lehet a kir. ítélőtáblák és a Curia ismertetett gyakorlatát a 100 K. aluli pereknél alkalmazni. Nyilt kérdések és feleletek. Adalék a tűzvész-okozás vétségének kérdéséhez. (Felelet.) Ezen lap 25-dik számában (1901. június 23.) a nyilt kérdések között «Mindszenti» a btkv. 425. §-ával röviden foglalkozva, a következő kérdést intézi a jogászközönséghez: «vajjon az ellen, ki szobájának szekrényében levő saját holmiját gondotlanságból meggyújtja, de a tüz, m.előtt a szekrényen s a benne levő holmin kívül más tárgy megégett volna — eloltatott — meginditható-e tűzvész okozás vétsége miatt a bűnvádi eljárás?* Kérdésére következő a válaszom: A vétkes gyújtogatás tényálladéka a tűzvész okozás tárgyait illetőleg a szándékos gyujtogatáshoz csatlakozik s a tüzvészokozás vétségének is épp ugy lehet tárgya a saját, mint az idegen vagyon, de mindkét esetben megkívántatik, hogy a kérdéses tárgy olyan legyen, mely a btkv. 422. és 423. §-aiban fel van sorolva s másrészt, hogy fenforogjanak azok a feltételek, melyektől a culposus gyújtogatás büntethetősége függ. A tűzvész, a melyről a btkv. 425. §-a szól, oly tüzet jelent, mely mások személyére és vagyonára nagyobb veszélyt, t. i. tűzveszélyt idéz elő. Ha tehát valaki szobájának szekrényében levő saját holmiját gondatlanságból meggyújtja, de a tüz eloltatik, mielőtt abból mások személyét illetve mások vagyonát nagyobb mérvben veszélyeztető tűzvész keletkezett, e miatt a btkv. 425. §-a alapján böntetés alá nem vonható. Eiserth István, kir. ügyész Lőcsén. Kinek és mikor kell fizetni az Vs'/o váltódijat? (Válasz.) »Számithat-e a váltóbirtokos i/3<>/0 váltódijat, midőn per nélkül kifizettetik a követelés ?» ezen kérdésre megtaláljuk a feleletet a V. T. 50. §-ában, mely felsorolja azon tételeket, melyekre a váltóbirtokosnak, ha a váltót fizetés hiánya miatt megovatoltatta, visszkereseti igényei kiterjednek. Ezen tételek magukban foglalják, helyesebben ezen tételek egyike az V3°/o váltódij (V. T. 50. §. 3. pontja). A törvény szavait vizsgálva, azt látjuk, hogy a váltóbirtokosnak a váltódijhoz való visszkereseti igénye előáll akkor, ha a váltót fizetés hiánva miatt ovatoltatta, vagyis visszkereseti igénye van, ha a váltót fizetés hiánya miatt ovatoltatta és nincs, ha ezen váltójogi cselekvén^t nem eszközölte Eljutottunk eszerint a visszkereseti igény — s igy az i/3°/o váltódijhoz való igény keletkezéséhez s azt mondhatjuk, hogy az óvás felvétele állapítja meg a jogot a váltódijhoz s független a visszkereset megindításától. Hisz a kereset nem szülhet igényt, a keresettel mára meglevő igényt érvényesítjük. Az képezheti esetleg kérdés tárgyát, hogy a váltódijhoz való igény érvényesithető-e önkéntes fizetés esetén, hogy tartozik-e azt a váltókötelezett megfizetni, ha a visszkereset nem tétetik folyamatba, vagyis nem enyészti-e el a váltódijhoz való igényt egy be nem következő perjogi actusr A váltótörvényben nem találunk tételes intézkedést, mely szerint a kereset meg nem indítása következtében a váltóbirtokos elveszti visszkereseti igényét s igy a váltódijhoz való szükség esetén visszkereset utján érvényesítendő — igényét. Pedig ha a törvény ezt akarta volna, ugy bizonyára intézkedett is volna, mint a hogy tette a V. T. 45. §-ában, mely szerint az értesítés elmulasztás, vagy a nem illetékes illetve nem az előzőhöz intézett értesítés maga után vonja a váltódij (V. T. 45. §. 3. pontja: a költségek) elvesztését. De nem is akarhatta a törvény a váltódijhoz való igényt a keresettől feltételezni. Kizárja ezt a «kereset» és a «váltódij > fogalma. A kereset fogalmát már fentebb megadtuk. A mi a váltódij fogalmát illeti: a váltódij ellenértéke azon munkának, melyet a fizetés elmaradása következtében kell kifejteni. A váltódij már a váltó peresitése előtt merül fel s ezért ez