A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 25. szám - A polgári perrendtartási szaktanácskozmány. (Tizenegyedik ülés)

A J nek ellenében elkövetett s a btk. 232. §. 1. pontjába ütköző erőszakos nemi közösülés bűntettében s ezért: Sz. Iván vádlott összbünt etésül a btk. 232., 321., 250., 326., 9tí. és 99. §§-ai alapján 2 év i és i hónapi fegyházra s a fegyh. bünt. kitöltésétől számított 5 évi hivatalvesztésre, — D. Drága és P. Dávid vádlottak pedig a btk. 321. és 326. $-ai alapján s a 92. §. alkalmazásával 8 hónapi börtönre 3 évi hivatalvesztésre Ítéltetnek. Indokok: N. Katicza időközben férjezett T. Zsivánné sértett panaszolja, hogy 1898. szept. 1-én Nadalyon este 7 óra tájban többed magával a Bakajlovék háza előtt beszélgetvén, oda jött Sz. Iván, majd valamivel később D. Drága vádlott is, akik köszöntvén őtet, szótlanul állottak addig, mig P. Dávid vádlott kocsijával ott megjelent, amikor is Sí; 1. vádlott őt kezénél fogva a kocsihoz húzta s arra D. D. vádlott segélyével minden ellenkez ése dacára feltették, midőn pedig ö sikoltozni kezdett s a kocsiról leugrott, P. D. vádlott sértettnek szoknyáját megkapta s másik két vádlott őt újra a kocsira tevén, lefogták, száját befogták a kocsival, elhajtottak L. Gyókának a Sz. I. vádlott nagybátyján ak a községtől egy órányira fekvő szállására, ahol őt vádlottak a kocsiról lehúzták s az istállóba vezették, hol is Sz. I. vádlottal magára maradván, ez őt nyitott késsel való fenyegetés mellett három izben közösülésre kényszeritette, majd a szobába vezette s ott is közösült vele. Sz. I. vádlott beismeri ugyan, hogy ő sértettet vádlottársai nak segélyével házasságkötésre irányzott célból megszöktette és hogy vele L. Gy. szállásán az istálóban és a szobában több ízben közösült, tagadja azonban, hogy ez a sértett akarata ellen történt volna, mert mindenbe sértett már előzően beleegyezett s ugy védekeznek D. D. és P. D. vádlottak is. Habár M. A. tanú ama vallomása, hogy ő a szöktetés előtt pár nappal Sz. I. vádlottat és sértettet beszélgetés közben találván, kérdésére, hogy mit beszélgetnek? Sz. I. vádlott azzal felelt, hogy ő azt kérdezte sértettől, hogy akar-e vele szökni s erre sértett tanú előtt kijelentette, hogy mit tegyen, ő kész elmenni vádlottal, — valamint Sz. G. tanúnak ama vallomása, hogy előtte sértett két izben és pedig másodszor a szöktetés előtt pár nappal kijelentette, hogy ő kész elszökni vádlottal, csakhogy nem gyalog, hanem kocsin, — s a D. V. és R. J. tanuknak az a vallomása, hogy ők a Sz. I. vádlott s a sértett között fennálló szerelmi viszonyról tudomással birtak, nem különben a V. B., Sz. \ . és A. V. tanuknak abbeli vallomása, hogy ők a szöktetésnek tanúi lévén, nem hallották, hogy a sértett sikoltozott s nem látták, hogy ez bármi módon is ellenkezett volna, mert szerintük Sz. I. vádlott kezénél fogva vezette sértettet a kocsihoz, a hova az őt önként követte: bizonyítékul szolgálnak is ama körülmény igazolására, nogy sértett Sz. Iván vádlottal előzően szerelmi viszonyt folytatott, sőt bele is egyezett a megszöktetésbe, mindazonáltal tekintve, hogy eme tanúvallomásokkal szemben B. E. tanúnak ama vallomása által, hogy a midőn Sz. I. és D. D. vádlottak sértettet a kocsira feldobták, ez segítségért kiabált, minek folytán I. T. és V. B. segélyére is akartak menni s csak azért nem mentek, mert féltek, hogy valami van a vádlottaknál és hogy tanú még akkor is hallotta a sértett sikoltozását, mikor vele vádlottak már a kocsival elhajtottak, valamint IT. tanúnak ama vallomása által, hogy a sértett sikoltozott, ellenkezett s midőn ennek dacára vádlottak őt a kocsira feldobták, arról a másik oldalon leugrott és hogy a tanú sértett segélykiáltásaira a kocsihoz menvén, sértettnek szoknyáját elkapta, azonban ekkor valamelyik vádlott öt ellökte s ekkor tanú valami bajtól tartva, elszökött s végül ama körülmény által, hogy sértett a kocsira való feltétele alkalmával az 1. n. sz. alatti látlelet szerint bal térdén s jobb lába fején testi sértéseket szenvedett: az nyert beigazolást, hogy sértett a szöktetésbe való előleges beleegyezését később megbánva, akkor a mikor a vádlottak a szöktetést tényleg keresztülvinnt akarták, az ellen tiltakozott s azt megakadályozni törekedett; a kir. törvényszék azt vette bizonyítottnak, hogy a sértettnek megszöktetése az ő akarata ellenére erőszakkal történt, minthogy pedig a vádlottak a szóktetést saját beismerésük szerint is házasságkötésre irányzott szándékkal együttesen s közös közreműködés mellett vitték keresztül: cselekményük a btk. 321- §-ába ütköző tettestársaságban elkövetett személyes szabadság megsértésének bűntettét képezi, a melyben tehát vádlottak bűnösöknek voltak kimondandók. Ezenfelül Sz. Iván vádlottal szemben a saját beismerése, továbbá sértettnek esküvel megerősített vallomása s ama körülméey áital, hogy L. Gyóka szállásán sértett a nevezett vádlott hatalmának teljesen kiszolgáltatva lévén, a közösülésbe az ennek késsel való fenyegetése által előidézett félelem hatása s az ellenállás sikertelenségének tudatában egyezett bele, bizonyítottnak vétetvén az is, hogy ő sértettet erőszakkal s fenyegetéssel kényszeritette a közösülésre, minthogy ez a cselekménye a btk. 232. §-ának 1. pontjában meghatározott erőszakos nemi közösülés bűntettét képezi: abban a vádlott szintén bűnösnek volt kimondandó. A^ büntetés kiszabásánál Sz. I. vádlottat illetően enyhítő körülményül vétetett fiatal kora, ellenben súlyosítóul, hogy 2 izben már büntetve volt; D. D. és P. D. vádlottakat illetően eddig enyhitő körülményekül tekintetett büntetlen előéletük s OG 99 beismerésük, melyek velük szemben a 92. §. alkalmazását indokolják, stb. A szegedi kir. Ítélőtábla (1900. jun. 19. 1949. sz. a.) Sz. I. vádlott fegyházbüntetését 2 évi és 2 hónapi, D. D. és P. D. vádlottak börtönbüntetését pedig személyenként 6 hónapi tartamra leszállítja a btk. 91. §. felhívásával stbi. Indokok: Bár Sz. I. vádlottra vonatkozólag súlyosító körülményt képez a bűnhalmazat, mindazonáltal e vádlottat illetően a fiatal korra fektetett enyhitő körülménynek nagyobb méltatásával, — továbbá mindhárom vádlottra nézve enyhitő körülményül véve a nemzetiségüknél fenforgó népszokást és műveltség alacson fokát, D. D. és P. D. vádlottaknál még közreműködésüknek csekélyebb voltát, cselekményük enyhébb beszámítás alá esőnek találtatott, minél fogva a vádlottak szabadságvesztés büntetését fenti mértékre kellett leszállítani. Egyebekben a kir. tszék Ítélete helybenhagyatik, — s a vádlottaknak a személyes szabadság megsértésében való bűnösségét illetően még azért is, mert M. N. és T. V. csendőröknek az a vallomása, hogy a sértett összetépett ruhával szaladt elébük és határozottan kijelentette előttük, hogy nem akaratával történt a megszöktetés; — valamint L. Gyókának ama szállás tulajdonosának, hova a sértettet elvitték, amaz előadása, hogy sértett a hozzá intézett azon kérdésre, hogy önként vagy erőszakkal ment-e a szállásra, nem felelt, s csupán a harmadik kérdezősködésre mondott annyit «hát most már mit csináljak, hozzá megyek*, sértettnek eskü alatt tett ama vallomását, hogy Sz. I. vádlottat nem önkényt követte, hanem erőszakkal vitték el, szinten támogatja. A m. kir. Curia (1901. máj. 10-én 10289./900. sz. a.) által a kir. ítélőtábla ítélete, mellőzve a népszokásra mint enyhitő körülményre való hivatkozást, valamint D. D. és P. D. vádlottak büntetését illetően a btk. 91. §-ának felhívását, az abban felhozott indokoknál fogva és azért hagyatik helyben, mert: Sz. I. és P. D. vádlottak az 1899. febr. 14-én első izben tartott tárgyalás alkalmával maguk is beismerték, hogy N. Katica Sz. I. hívására azt felelte: «ne szégyenits meg, máskor elmegyek magam veled», illetve látva, hogy vádlottak erőszakoskodni készülnek, azt a kijelentést tette: ti mertek engem kccsira dobni,» — és hogy N. Katica az elvitelnél többször sikoltott; Sz. I. vádlott beismerte, hogy sértetteit a kocsira felhaj.totta; P. D. vádlott pedig beismerte, mikép N. Katicának a kocsiról való leugrását ő akadályozta meg akként, hogy sértettet szoknyájánál megfogva, meglökte; végül orvosi látlelettel igazolt tény az, hogy N. Katica a kérdéses alkalommal testi sérülést szenvedett. Nyilvánvaló ezekből, hogy N. K.-nak elvitele nem annak beleegyezésével, hanem erőszak alkalmazásával történt; hogy tehát B. E. és I. T. tanuknak az erőszakos elvitelt bizonyító vallomásai a valóságnak megfelelnek, hogy ellenben az elvitel színhelyéről távolabb állott Sz. V. és A. V. tanuk amaz előadásának, mely szerint az elvitel erőszak alkalmazása nélkül történt volna, jelentőség nem tulajdonitható. A kártalanítás iránti eljárásban csupán csak a nyomozás teljesítésére s az iratok felterjesztésére hivatott bíróság nincs jogosítva oly határozat hozására, vagy intézkedésre, mely által a kártalanítás iránti igény fenforgásának kérdése a bűnvádi eljárás rendes szabályaiba való beszoritás utján a kir. Curiától el lenne vonható. — A törvényszék a kártalanítási igény megállapítását szorgalmazó kérvényre elutasító határozatot hozott, melyet az igény megállapítását szorgalmazók felfolyamodassal 'ámadtak meg, a kir. tábla pedig a felfolyamodást a BP. 379. S-a alapján elutasította. Ily esetben a Curia a kir. tábla végzése ellen irányzott felfolyamodás következtében hozzá felterjesztett ügyben intézkedésre hivatva van a BP. 379. §-ának utolsó bekezdése alapján a hivatalból figyelembe vett azon okon, mert az alsófoku biróságok a fent kiemelt végzéseket birói hatáskör hiánya dacára hozták (A m. kir. Curia : 1901 április 25. 9,990/900- sz. a.) Vádlott zsarolás miatt ítéltetett el. mert sértettet, kivel benső szerelmi viszonyt folytatott volt, melyből vádlott állítása szerint egy gyermek is született, abból a célból, hogy sértett vádlottnak házasságtörésből származó gyermekét kellően segélyezze, ahol csak találta, nemcsak orvosi keresetforrásában támadta meg folytonos botrány okozásokkal, hanem sértettet a testépségre feltétlenül veszélyes mérges anyaggal, vitriollal való leöntéssel és lelövéssel is fenyegette, minek következtében sikerült is neki sértettől 25oo forintot kapnia. — A vádlottnak a Btk. 332. és 261. §-ainak rendelkezései alá vont cselekményei csak a zsarolásra irányult erőszakoskodásoknak és botrányoknak egyes mozzanatait képezik, s így, mint a zsarolás Lényálladékába beleolvadók, külön büntetendő cselekményeket nem képeznek. — A zsarolásnak nem ismérve, mint a rablásnak, hogy annak a veszélynek a bekövetkezhetése, amelyre a fenyegetés vonatkozik, közvetlen és rögtöni legyen. (A m. kir. Curia 1901 április 17. B. 133/991. sz.) Midőn a vád oly bűncselekmény miatt, vagy egyszersmind oly bűncselekmény miatt is emeltetett, mely rendszerint a kir. törvényszékhez mint elsőbirósághoz tartozik : valamint a bűnösségnek a kir. törvényszék hatáskörébe tartozó cselekményre nézve megállapítása esetén általában, ugy a vádló részérő! akkor is, ha a vád szerinti bűncselekmény meg nem állapíttatott, a BP. 38r. ij-ának 1. bekezdése szerint, sőt még semmiségi