A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 23. szám - A vádlott javára a házastárs által használható perorvoslatról - A magyar polgári perrendtartás tervezetéről

A JOG készítése körül a birói tevékenység háltérbe szorításával fokozottabb mértékben a felek tevékenységét veszik igénybe. Az 1868 :LIV. és 1881 : LIX. t.-c.-ekben törvénybe foglalt perrendtartás a pert előkészítő eljárást, a vitás kérdés felszínre vetődésével kezdődő tulajdonképeni peres eljárástól szorosan el nem különítette ; har.em egyformán per gyanánt szabályozta és kezelte a contradictorius jogvitákat és az oly ügyeket, amelyekben a perbe vont alperes meg nem jelent, — vagy megjelenve, — contradictió nélkül elismerő kijelentést tett. Az 1893 évi XVIII. t.-c. ezen perjogi rendszert lényegileg fentartotta, mégis azon eltéréssel, hogy az egyidejűleg életbe lépett 1893. évi XIX. t.-c. bizonyos járásbirósági hatáskörbe utalt követelésekre nézve a per előkészítésének ujabb módszerét, a fizetési meghagyásos eljárást is uralomra jul tattá, de csak tacultative akkép, hogy a hitelező követelését per utján is érvényesítheti. Figyelemre méltó, hogy a 745/94 I. M. E. rendelet 21. §-ában a fizetési meghagyás tervezettnek és kiadmányainak a fél általi elkészítése már meg van engedve; ezen csekélynek látszó ujitásban rejlik egyik csirája azon perjogi reformnak, mely a per előkészítését a fél tevékenységére bizza. A fizetési meghagyásokról szóló eljárás, — bár magának az intézménynek hasznosságához és életképességéhez szó sem férhet, — a jelenlegi szabályozásában még sem vált be s a felek részéről nem vétetik igénybe annyira, amennyire az kívánatos lenne; aminek csaknem egyedüli oka az ellentmondás jogának és határidejének túlságos kiterjesztésében rejlik. Minélfogva nagyon természetes, hogy a hitelező szivesebben viszi követelését per útjára, mint hogy magát kitegye annak, hogy adósa a végrehajtás folyamán is megengedett ellentmondásával az egész előző eljárást meghiúsíthassa és a követelés érvényesítését hetekkel visszavesse. Ekkép a fizetési meghagyásos eljárás jelenleg csak elenyésző arányban jutván gyakorlati megvalósulásra, a per előkészítése terén a bíróságokra nézve lényeges könnyebbitést nem eredményezett ; e részben az állapotok maradtak a régiek. S milyenek ezen állapotok? A törvényszéki eljárásban a helyzet még kedvezőbb annyiban, hogy a pertári kezelés a per előkészitést az érdemleges ítélkezéstől, vagyis a biró munkakörétől lényegileg elkülöníti ; s így ha fenforog is azon anomália, mikép contradictióval meg nem támadott s igy vitássá sem vált igénytk is per formájában nyernek megoldást, — tényleg azonban £z Írásbeli eljárás a birót mégis megóvja a per előkészítés sablonszerű és judiciumot egyáltalán nem igénylő munkájában való közvetlen és jelentékenyebb részvételtől. Máskép van azonban a sommás szóbeli eljárást követő kir. járásbíróságoknál, főkép a fővárosiaknál! A járásbíróság a keresetre hozott idéző végzésben tárgyalásra határnapot tüz és arra a feleket személyesen vagy igazolt meghatalmazottjuk által a törvényes következmények terhe alatt megidézi azzal, hogy okirataikat, egyéb bizonyítékaikat, különösen tanúikat is hozzák magukkal; megidéztetnek tehát azon alperesek is, kik a kereseti igény alaposságáról teljesen meg vannak győződve, kik sem védekezni, sem bizonyítékot előterjeszteni nem kívánnak. Dacára annak, hogy a kifogást előterjeszteni nem szándékozó adós is a törvényes következményektől való félelmében, vagy a biróság iránti tiszteletből is, olykor távoli lakhelyéről a bíróságnál teljesen céltalanul sok esetben megjelenik, mégis a fővárosi járásbíróságoknál az ügyek legalább 70%ánál a sommás per úgynevezett makacssági ítélettel nyer befejezést. A makacssági ítéletekkel elintézést nyerő ügyek ezen nagy számára s a felek azon éidekére tekintettel, — hogy ugyanazon bíróságnál tömegesen beadott keresetek tárgyalása ugyanazon napra tűzessék. — a 73,4 65/97 I. M. rendelet 92. $-a előírta, hogy egy hét alatt beérkezett összes sommás kereseteket a biró lehetőleg egy határnapra tüz e ki, a könnyen elintézhető és sürgős ügyeket azonnal lássa el, mig a hosszabb tárgyalást igénylő ügyek tárgyalását máskorra halassza. Ezen ügyviteli szabály értelmében a fővárosban egy határnapra ugyanazon biró által 100-at meghaladó ügy is táigyalásra kitüzetni szokott és ha ugyanazon bíróságnál több biró tömeges tárgyalásait egy időre tűzte, a felek csoportosulása a bírósági épületben, a lépcsőház és a táigyaló termek padozata leszakadásának veszélyével járt ; ez szolgált indokául azon felügyeleti rendelkezésnek, mely a fővárosi járásbiróságoknál alkalmazott bíráknak, — ha nem is a birói függetlenség, de minden esetre az intézkedés önállóságának sérelmére elő irta és kötelességévé tette, hogy tömeges tárgyalásaikat a hétnek egy bizonyos, a biróság vezetője által meghatározott napjára és a délelőtt órái szerint felosztva tűzzék ki. Az ekkép hetenként ismétlődő úgynevezett tömeges tárgyalási napok valóságos kínszenvedéssé váltak a biróság tagjaira és a jogkereső közönségre nézve egyaránt! A sommás eljárás szabályai szerint a biróság minden egyes ügyben a szóbeli kereseti előadás meghallgatása után jegyzőkönyvet felvenni, azt felolvasni, a felekkel aláíratni, az ítélet rendelkező részét előre irásba foglalni tartozik ; és csak ezután hirdethetik ki a rendelkező rész felolvasásával az ítéletet. Ezen eljárás volna követendő a tömeges tárgyalási napokon is. Alig egy-két birót ismertem, a ki ezen eljárást szigorúan követte ; a mely eljárás mellett minden makacssági ítélet kihirdetése legalább 5—6 percet vett igénybe s igy egy óra alatt, ha közben egyesség felvétele vagy egyéb gátló ok akadályul nem szolgált is. 12—15 makacssági ítéletnél több kihirdethető nem volt. Ezen lassú eljárás a feleknél természetszerű visszatetszést szült és a birói ítélet tekintélyét sem mozd'totta elő az, hogy contradictorius eljárás hiányában, hol az ítélkezés szüksége „még előtérbe sem lépett, a biró minduntalan ismételte az Ő felsége a király nevében ! enuncial. nem érdemleges határozatot. Az eijárás gyorsasága és a birói ítélet komoly jelentőségének kellő megóvása érdekében járnak el tehát a fővárosi sommás birák többnyire akkép, hogy az ügy 'elhívásakor felperes egyoldalú jelentkezése esetén a jegyzőkönyben csak az ügy számát és a jelentkező fél nevét tüntetik ki és formális kihirdetés nélkül az űrlapon a rendelkező részt vagy esetleg csak a perköltséget nyomban kitöltik s ezután szokták a felek a jegyzőkönyvet aláirni, miközben a biró már más ügygyei kénytelen foglalkozni. Ezen nem egészen szabályszerű, de gyors és az ügyfelek által is kedvelt és megszokott eljárás szerint is egy óra alatt 30—40 ügynél több pontosan el nem végezhető ; de igy is az érdemleges tárgyalások felőli tájékozódás az összes ügyek felhívása utánra marad. Tekintve, hogy óránként ismétlődve ujabb ügyek kerülnek felhívásra, mialatt a korábbi órára idézett felek még a tárgyaló helyiségben várnak ügyük elintézésére, addig a későbbre idézettek már a terembe igyekeznek és sürgetik a felhívás ismételt megkezdését. Tárgyaló teremnek nevezhető alkalmas helyiségek és várótermek a fővárosban sincsenek és nem áll rendelkezésre a feleknek felvilágosítást nyújtó szolgaszemélyzet sem ; ugy hogy az ügyvédek, felek és tanuk összezsúfolva tolonganak a biró szobájában és járnak ki-be felhívás és tárgyalás közben is ; le nem ülhetnek, mert nincs hová, felső ruhájukat, kalapjukat a tárgyaló asztalon kénytelenek elhelyezni, hol alig van elég hely a jegyzőkönyv aláírására. Ezen zűrzavar közepette az érdemleges tárgyalás megkezdése alig lehetséges; ez okozza azt, hogy a felek gyakran kifejezett elégedetlenségére reggeli 9 órára kitűzött és érdemleges tárgyalást igénylő sürgős ügyek is csak a 11 órás felhívás megtörténtével, 12 óra tájban kerülhetnek sorra. Hogy a szűk tárgyaló szobában, hol pár óra alatt 60—80 vagy még több egyén tartózkodott, a levegő menynyire megromlik, és az a feleknek, de különösen a biróság huzamosan ott tartózkodó tagjainak egészségét mennyire veszélyezteti és kötelessége teljesítését is nehezíti, azt bárki tapasztalhatta, ki ily tömeges határnapon végig részt vett. A közvélemény is többször kifejezésre juttatta, hogy ezen rendszer gyakorlati megvalósulásában a birói tekintélyt nem hogy elő nem mozdítja, de azt csaknem discreditálja, különösen az ilyenhez nem szokott laikus közönség szemében. A T. rendelkezéseiből kitűnik, hogy annak szerkesztői ezen állapotokat ismerik és orvosolni is kívánják ; de szerény nézetem szerint nem elég erélyes kézzel nyúlnak a szükséges reformok megvalósításához. A T. VIII. címében a fizetési meghagyásos eljárás az eddiginél tőkéletesebben, megfelelőbben van szabályozva, ugy hogy előre láthatólag a felek részéről is nagyobb igénybe vételben fog részeiülni. Továbbá a tervezet 635. §-a is a perelőkészítés terén a fizetési meghagyás túlsúlyát kívánja biztosítani azon rendelkezéssel, hogy ha a perindítás után alperes meg nem je'enik vagy a követelést elismeri, ugy a fizetési meghagyás iránti kérelem esetében felmerülő költségnél többnek fizetésére nem kötelezhető. E mellett azonban a tervezet III. címének XVII. fejezetében ((mulasztás» elnevezéssel az eddigi makacssági ítéleteket nemcsak hogy fentartja, sőt a T. 481—485 §-aiban életbe léptetni kivánt újítással lehetővé teszi, hogy ezen ítéletek egyszerű ellentmondással hatályon kívül helyeztessenek. Hogy contradictió hiányában mi célja van a tárgyalás kitűzésének, hogy a meg nem jelenő alperes tárgyalási költ-