A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1901 / 21. szám - Az ügyész vádelejtési joga
162 A JOG tak és kedvezményezettek részéről a biztosító társaságok ellen folyamatba tehető, mindég kereskedelmi perekben. A mai jogállapot szerint tehát az, — hogy ugyanazon vagy egészen analóg jogviszonyok felől ugyanazon bíróság «mint kereskedelmi » avagy ezen külön szakavatottságra utaló jelző elhagyásával, mint polgári bíróság jár-e el, — csakis azon külső okra vezethető vissza, — hogy a pert melyik tél indította, s ehhez képest alperesre nézve a szükségelt criteriumok bekövetkeznek-e ? Még fonákabb helyzet áll fenn a bpesti és környéki bíróságoknál, hol a perindítás ezen esélye szerint első ás másodfokon ugyanazon jogkérdésekben vagy a bpesti kereskedelmi és váltótörvényszék, mint szakbiróság, — vagy mint polgári bíróságok a bpesti és pestvidéki törvényszékek döntenek és pedig sok esetben, — még elvi jelentőségű kérdésekben is eltérőleg. így pl. utalok azon éveken át eltért judicaturára, — mely a bpesti és a váltótörvényszékek gyakorlatában a halasztott biztosítási díj egész évi vagy részletekben követelhetése kérdésében fennforgott s a biztosítási dij rendszerint 400 Kt meg nem haladó összegére tekintettel, felülvizsgálati bíróság döntése alá nem kerülhetett mindaddig, mig egy érdekelt biztosító társaság egy alperesként fictive tellépett féllel szövetkezve, egy 1,000 Kt meghaladó tárgyú színleges pert le nem folytatott, csak azért, hogy végié a Curia határozata provocáltassék. Vagy köztudomású, hogy a fővárosi kerületi illetékesség kérdésében a bpesti és váltó törvényszékek felfogása homlokegyenest ellenkezik. Mindezzel csak azt kívántam kimutatni, — hogy a mai eljárási szabályok szerint birói szervezet és ügycsoportok tekintetében következetesen keresztül nem vitt elkülönítés a kereskedelmi judicatura fejlődését, — egyöntetűségét kellőleg nem biztosítja, s ezzel a kereskedelmi érdekeket sem megfelelőleg mozdítja elő; miből folyólag nem helyeslem a T. 3. §. 1. a) pontjában tervbe vett s az eddiginek megfelelő oly szabályozást, — mely az alperes kereskedői minőségéhez vagy az ügyletnek reá nézve kereskedelmi vonatkozásához, — mint véletlen esélyektől függő előfeltételekhez köti a szakbirósági elbírálás érvényre jutását s igénybe vételét. Elvi álláspontom tehát az, — hogy az elsőfokú bíróságoknál nem szükséges a kereskedelmi ügyek elkülönítésének és csoportosításának kivételes perjogi intézményekkel való biztosítása ; elegendő az, — hogy az anyagi jog alkalmazása terén a bíróságok a kereskedelmi életviszonyok különleges természetét kellő méltatásban részesitik és szükséges, — hogy a kereskedelmi törvényben nem gyökerező, külön kereskedelmi jogszabályok, a szokások pontos összegyűjtése és a kereskedelmi szaktestületek véleményének gyakori kikérése utján az itélő bíróknak és feleknek könnyen hozzáférhetőkké tétessenek; az egyöntetűség felett pedig a felső bíróságok őrködjenek. Ha azonban már az elsőbiróságoknál szakbirósági ügycsoportositás jut megvalósításra, ugy a kereskedelmi ügyek - a felek perbeli állására való tekintet nélkül — oly módon különitendők el, hogy ezen elkülönítés, ha a birói szervezetben nem is, — de az ügyek bizonyos categoriáira nézve következetesen és kizárólag vitessék keresztül. Ezen állásfoglalásomból következtetve, röviden jelezhetem szerény nézeteimet, a szaktanácskozmányhoz a ((kereskedelmi hatáskörrel kapcsolatban intézett kérdésekről.)) Helyeselném, ha a törvényszékek, mint járásbíróságok kizárólag jogtudó bírák közreműködésével, ((kereskedelmi bíróság)) jelzés mellőzésével, járnának el kereskedelmi ügyekben is, — a kereskedelmi érdekeket az anyagi jog alkalmazásánál valósítván meg kellő hathatósággal. A kereskedelmi ülnökök részvételét csak véleményezési functióra szorítanám, de azt már határozottan perhorreskálnám, — hogy bíróságnál a kereskedelmi ülnökök képezzék a tanács többségét s ekép a laikus elem a polgári jogszolgáltatásban is uralja a jogtudós elemet. Törvényszékeknél külön szaktanácsok és igy kereskedelmi tanácsok felállítását szükségtelennek tartom ; inkább e helyett a judicatura egyöntetűségére ügyelő központi birói szervezet létesítését javaslanám, — mely nemcsak kereskedelmi, de egyéb kérdésekben azon hallatlan anomáliát ellensúlyozná, — mely ugyanazon törvényszék több felebbviteli tanácsának ellentétes döntései által hivja ki a jogos eriticát. Járásbíróságoknál kereskedelmi tanácsok alakítása az egyes birói rendszer alapelvébe ütközik s már ezért sem valósítandó meg. A bpesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszéknek külön szakbiróságként fenntartása csak az esetben kívánatos, ha a kereskedelmi ügycsoportositás megfelelő perjogi szabályozással teljes megvalósításra jut; már azután administrativ kérdéssé devalválódik az, —- hogy helyesebb-e egyetlen elsőfokú szakbiróságot fenntartani, — avagy a kereskedelmi ügyek külön csoportosítása, mint más törvényszékeknél, ugy a bpesti törvényszék kebelében is nem találná-e meg a megfelelő szervezetet ? A hatáskör és illetékesség kérdéseiről kifejtett nézeteimet annak kijelentésével kívánom betetőzni, — hogy korszerűnek, üdvösnek és megvalósitandónak találom a járásbirósági hatáskörnek ezer koronát meg nem haladó birtokbirósági, örökösödési és váltóperekre leendő kiterjesztését. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a per tárgyának értéke a per bonyolultságára, a vitás kérdések megoldásának nehézségére döntő befolyással nem bir ; a per szövevényessége rendszerint a bizonyítékok mérlegelésében s a jogszabályok alkalmazásában jut kifejezésre és pedig egyformán kisebb vagy nagyobb értékű peres ügyekben. Különben is arról vagyok meggyőződve, — hogy már mesterségesen se igen lehetne feltartóztatni azon évtizedek óta fejlődő perjogi irányzatot, — mely lépésről lépésre az egyes birói rendszert juttatja mind szélesebb körben diadalra ! Az 1893. évi XVIII. t.-c. a járásbirósági hatáskört máris jelentékenyen kiterjesztette és mindenesetre örvendetes, hogy ezen kiterjesztéssel szemben előre kifejezésre jutott aggályok alaposaknak nem bizonyultak. Ez dokumentálja azt, hogy a jelenlegi elsőfokú birói kar a tervbe vett ujabb hatásköri kiterjesztés esetén is képes lesz hivatása méltó betöltésére. Sőt a jövőbe tekintve, el kell jönnie azon időnek, midőn minden polgári per elsőfokon egyes biró előtt fog megindulni s a társas bíróság a felebbviteli jurisdictió feladatának szentelheti egész tevékenységét. Még ugyan távol állunk attól, hogy az egyes birót nálunk is oly bizalom és tekintély környezze, — mint pl. az angol birót, — akinek nemcsak a peres igény jogosságának megítélésében, hanem társadalmi és erkölcsi irányelvek kimondásában kifejezésre jutó enuntiatióit is a közönség általános tisztelettel fogadja s az életviszonyokra kihatóknak tekinti. De ha viszonyaink még ide nem fejlődtek, ugy annál inkább törekednünk kell a birói állás tekintélyének és méltóságának emelését minden igazságügyi reform terén megvalósítani! Hogy pedig nálunk éppen az egyes bíróság szorul reá leginkább tekintélyét előmozdító szervezeti és perjogi intézményekre, — azt igazságügyi viszonyaink minden ismerője meg fogná erősíteni. Az általam e részben az egyes birói hatáskör kiterjesztésén kivül szükségeseknek vélt reformokról más alkalommal kívánok megemlékezni. í Az ügyész vádelejtési joga. Irta : dr. OLÁH DEZSŐ budapesti ügyvéd. A vádelv alapján felépített bűnvádi eljárásunk a bűnvádi per minden szakában domináló állást biztosit a vád képviselőjének. Az előnyomozás a vád rendszerinti képviselőjének, a kir. ügyészségeknek hatáskörébe tartozik. Az előnyomozás befejezése után a bünper további sorsa megint a vád képviselete s főleg az ügyészség kezébe van letéve. De a bünper ezen szakaszaiban az ügyész döntő befolyását kellőleg ellensúlyozza a vádtanács, mely három független bíróból álló testület s igy alkalmas ellenőrzője a vád képviselőjének. Nem igy áll azonban a dolog a bünper legfontosabb szakára, a főtárgyalásra vonatkozólag, melyen a vád képviselője — a főbenjáró ügyekben ép ugy, mint a legapróbb csirkelopásnál — bizonyos irányban korlátlan, ellsnőrzés nélküli ura a bünpernek s a vádlott szabadságának, sőt életének is. A bűnvádi perrendtartás 315. §-ának 2. bevezetése értelmében : «ha a vádló a vádlottat elitélhetőnek nem tartja, a vádat elejti, de a kir. ügyészség köteles a vád elejtését indokolni)). A vádat a főtárgyaláson rendszerint alügyészek képviselik. A nélkül, hogy a túlnyomó részben igen érdemesen működő ügyészi kart bármikép is kisebbíteni akarnánk, nem találhatunk megnyugvást a bűnvádi perrendtartás azon intézkedéseiben, mely a bünper sorsát az ellenőrzés lehetőiége nélkül, sőt egyenesen minden remedium kizárásávál, kiszolgáltatja egyes egyén belátásának s Ítéletének, pláne ha tekintetbe veszszük, hogy ez az egyéniség a birói ranglétra legalsó fokán van, tehát természetszerűleg fiatal s nagy tapasztalatokkal nem rendelkezhetik, ellenben végtelenül rosszul van dotálva. Ha az ügyész a főtárgyaláson a vádat elejti és a sértettek közül senki sincs jelen, vagy a jelenlevő sértettek a vád képviseletét el nem vállalják: a bíróság tekintet nélkül a