A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 20. szám - Váltóra történt fizetések megtámadása

A JCG az adómegtérités, illetőleg adófedezés cimén kikötött, de házbér iellegével biró 225 frt tekintetében is. — A háztulajdonos törvényes zálogjoga a bérlőnek az albérlőktől járó bérösszegre is kiterjed. (Curia 1901. március 29. 1,290/901. sz. a.) Amennyiben a törvénytelen gyermek szülei között létrejött egyezsé? a törvénytelen kiskorú gyermekek személyes érdekeit érinti és sérti, ugyanaz az 1877 : XX. t.-c. 113. és 114. §-ainak rendelkezéseinél fogva gyámhatósági jóváhagyás hiányában érvénytelen ugyan ; az egyezség azonban kétségtelenül az anyának is saját ténye lévén, e saját tényét megtámadni és ebből folyóan annak kötelező erejét és hatályosságát kétségbe vonni nem jogosult, hanem annak érvényessége és hatályossága sikeresen csak akkor támadható meg, ha e megtámadást az illetékes gyámhatóság a kiskorú érdekében szükségesnek találván, ez iránt a törvényszerű intézkedéseket megteszi. (A m. kir. Curia mint felülvizsgálati bíróság litOl. febr. 8. I. G. 540/900.- sz.) Kereskedelmi, csöd- és váltóügyekben. A biztosítási kötvénynek az a feltétele, melylyel a biztosító azt a jogct kötötte ki magának a biztosítottal szemben, hogy a biztosított tárgyakat ért és részéről megtérített részleges kár esetében a biztosítási szerződéstől a biztosítási idő tartama alatt, egyoldalulag visszaléphessen, a K. t. 482. §-ának azzal a parancsoló rendelkezésével szemben, hogy részleges kár esetében a költség vissza nem adatik és a szerződés a kár által nem érintett érték erejéig érvényben marad, joghatálytalan. Hogy pedig a K. t. 482* §-ának fentidézett rendelkezése parancsoló, a melytől a felek szerződésileg sem térhetnek el, kitűnik az id. szakasz szövegezéséből. Ez a szakasz ugyanis 3 rendelkezést tartalmaz : a közbeeső rendelkezés a szerződő felek szabadságát korlátozza, határozottan azt fejezi ki. hogy a tv.-nek ez a rendelkezése, eltérvén a másik kettőtől, imperativ hatályú és ennél fogva az ezzel ellenkező vagy ettől eltérő szerződési megállapodás joghatáiylyal nem bir. A K. t. a kártalanítás tekintetében egyáltalában nem tartalmaz olyan rendelkezést, mely a biztosító társaságnak megadná a jogot arra, hogy a biztosítási időtartam alatt a biztosítottal szemben a biztosítási szerződéstől egyoldalulag visszaléphessen. A budapesti kir. keresk. és váltó törvényszék mint keresk. bíróság (1899. máj. 19-én 1,087. sz. a.) M. Ferenc felperesnek «Trieszti általános biztosító társaság* alperes elleni 1,140 frt. sjár. iránti perében következőleg itélt: Alperes köteles 327 frt. 12 kr. tökét s ennek 1898. április 19-tól 5°,o kamatát felperesnek megfizetni. Indokok: A K. T. 472. §-a értelmében a biztosítási szerződés feltételei csak annyiban irányadók a felek kölcsönös jogai és kötelességeire nézve, amennyiben ezek a K. T. II. részének hetedik cime második fejezetében megállapítva nincsenek. Már pedig a K. T. 482. §-a kifejezetten azt rendeli, hogy részbeni kár esetében a kötvény vissza nem adatik és a szerződés a kár által nem érintett érték erejéig érvényben marad. Ennél fogva, mint a törvénybe ütköző, érvénytelen az E. alatti kötvény hátlapján levő biztosítási feltételek 17. §-ában foglalt az a kikötés, hogy a biztosítás színhelyéül szolgáló épületekben és az 1 §. szerint biztosított kár, kártérítés követelés vagy kártérítés történte után a biztosító társaság a szerződést egyoldalúan megszüntetheti. Az a körülmény tehát, hogy felperes a biztosított tárgyakon 1898. december 24-én, tehát a perbeli tüzesetet megelőzőleg, tűzkárt szenvedett és annak folytán az E. alatti kötvény alapján kártérítést kapott, nem jogosította fel a kifejtettek szerint alperest arra, hogy a biztosítási szerződést egyoldalulag megszüntesse. Alperes azonban azt is akarta bizonyítani, hogy felperes a biztosítás megszüntetésébe beleegyezett. Ez a bizonyítás azonban nem sikerült. mert az 57- a. nyugtát alperes ellenvégiratában, tehát elkésetten csatolva és felperesnek annak valódisága tekintetében nem állván módjában nyilatkozni, ez az okozat vitatott körülmény bizonyításánál figyelembe nem jöhet, mert a felhívott tanuk közül Sz. S. a perdöntő körülményről nem bir közvetlen tudomássai, B. H. tanú pedig részint saját tényében forogván, részint mint alperes biztosító társaság főügynöke, — érdekelt lévén, — vallomása egymagában véve nem tekinthető oly bizonyítéknak, mely a S. E. T. 64. §-a értelmében való mérlegelés mellett a bíróságot teljesen meggyőzné; ez a vallomás pedig más bizonyítékkal ki nem egészíthető; mert az alperesi előadás valószínűségét lerontja az a tény, hogy felperes a kötvényt vissza nem adta és a biztosítási dijnak hátralékos részét fel nem vette, holott ha ő kifejezetten beleegyezett volna a biztosítás megszüntetésébe, alperes annak jeléül bizonyára bevonta volna azE. alatti kötvényt felperestől, vagy a már megállapított korábbi kárösszeg kifizetését a kötvény visszadásától tette volna függővé, továbbá felperesnek nem lett volna oka a részére visszautalványozott 7 frt. 50 kr. biztosítási díj felvételét megtagadni. Ezek szerint a biztosítás az 1898. évi márc. 11-én bekövetkezett tüzeset idejében érvényben lévén: alperes a szenvedett tűzkárt megtéríteni köteles. Az nem vitás, hogy a kassai kir. járásbíróság által foganatosított előleges szakértői szemle dacára az 1898. évi márc. 11-én történt tűzkárra vonatkozik és nem terjed ki az 1897. dec. 2i-én kiütött tűzkár által okozott károk megállapítására. A felek elfogadták az előleges szakértői szemle által megállapított adatokat, de alperes azt vitatta, hogy az 1. és 5. tételnél csak aránylagos kártérítésnek van helye, mig felperes azt állította, hogy az E. a. kötvényben csak a fa és szalma részekvoltak biztosítva, melyek teljesen elégtek; a megmaradt vályogfalak nem képezvén a biztosítási szerződés tárgyát, nem lehet aránylagos kártérítésről szó. Ez az előadás azonban alaptalan, mert az E. a. kötvény szerint a biztosítás az ott 1—5. tételszámok alatt felsorolt épületeknek építményei értékére terjed ki, az általános tűzbiztosítás] feltételek 3. §-a szerint pedig építményi értéknek biztosítása alatt annak minden része, az alap és pincefalak kivételével, — értetik. Ebből nyilvánvaló, hogy nem égelt le minden, ami biztosítva volt és hogy a K. T. 178. §-a értelmében az 1. és 5. tételek alatt biztosított tárgyaknál kártérítésnek azon arányban van helye, amelyben a biztosítási összeg a tárgyak összértékéhez áll. A budapesti kir. Ítélőtábla (1900. május 30-án 1,932. sz. a.) a kir. tszék ítéletének felebbezéssel megtámadott azt a részét melyben alperes 327 frt fizetésben marasztaltatott, helybenhagyja — felebbezett többi részét azonban megváltoztatja s mig egyfefől felperest a megítélt 654 kor. 24 fill. után 1898. ápr. 19-től aug. 9-ig terjedő időre felszámított kamatkövetelésével elutasítja, másfelől alperest a kár megállapítása céljából foganatosított előleges szakértői szemle címén 191 kor.-nak felperes részére leendő megfizetésére ítéli. Indokok : A fenforgó esetben az E. a. biztosítási kötvény a biztosítás tartamát 1896. aug. 12. déli 12 órától 1902. aug. 12. déli 12 óráig minden kétséget kizáró módon megállapítván, a kötvény előlapján foglalt s a szóban lévő ügyletre nézve különösen történt ezt a szabatos meghatározást semmikép sem érinti a kötvény hátlapján nyomtatásban jelentkező feltételek 17. §-ának az az általános rendelkezése, mely szerint a biztosítás színhelyéül szolgáló épületben és helyiségekben netán előforduló tűz esetén a szerződés a még folyamatban lévő biztosítási időre eső dij visszatérítése mellett a társaság által a kikötött idő előtt megszüntethető, mert ez a rendelkezés a minden feltétel nélküli előbbivel szemben hatálytalan. Alperesnek az a kifogása tehát, hogy a kereseti követelés alapjául felvett biztosítás az általános feltételek id. 17. §-a alapján még a kereseti kárkövetelés alapjául szolgált esemény (az 1898. évi márc. 11-iki tüz) beállta előtt felperesnek általa felmondatott, nem volna figyelembe vehető, még ha a biztosító társaság maga részére azt a jogot, hogy részleges kár esetén a biztosítási szerződést a biztosítás hátralevő tartamára felmondhatja, érvényesen ki is kötheti. Ugy de az erre vonatkozó kikötés az első bíróságnak e részben helyesen kifejtett indokolása szerint érvényesnek általában véve nem is tekinthető; mert habár a biztosítási szerződés tartamát szerződő feleknek kétség kívül jogukban áll valamely felbontó feltételtől is függővé tenni s a keresk. törv. 469. §. 5. pontjának rendelkezése nem követeli, hogy a biztosítás kezdőpontja és vége vagyis annak tartama naptárszerüleg állapíttassák meg; mégis azonban oly körülmény bekövetkeztétől, melyre vonatkozólag magában a keresk. törvényben foglaltatik intézkedés az iránt, hogy annak beállta a szerződés tartamára nézve mi befolyással sincs, a szerződés felbontása, mint bontó feltételtől nyilvánvalóan függővé nem tehető. — Már pedig a K. T. 482. §-a világosan meghatározza, hogy részbeni kár esetén a szerződés a kár által nem érintett érték erejéig érvényben marad ; ezzel szemben tehát feleknek tekintettel a K. T. 427. §-ára, az ellenkező megállapodásra jogosultságuk nincs. De helyesen hagyta figyelmen kívül az elsőbiróság alperesnek a szerződésnek a felperes hozzájárulásával történt megszüntetésére alapított kifogást is; az ítéletben ide vonatkozólag felhozott egyéb indokok alapján és azért: mert habár az a körülmény, hogy a tanú saját tényében jorog, a vallomás elfogadásának mellőzésére indokul nem is szolgálhat, a fenforgó esetben kihallgatott B. H. vallomásának bizonyító erő még sem tulajdonitható, mivel a bizonyításra kötelezett alperes képviseletében eljárt s így magával a bizonyító alperessel egy tekintet alá eső tanú vallomásának a felperesnek azzal ellenkező előadásával szemben hitel nem csak azért nem tulajdonitható, mivel a tanú mint megbízott az alperes mint megbízótól nyert utasítás végrehajtása körül kétségkívül felelősség érzetével bir s így vallomása minden elfogultság nélkülinek nyilván nem is tekinthető, hanem azért sem, mivel a per körülményei is olyanok, melyek a tanú vallomásában foglaltakat nagy mértékben valószínűtlenné teszik. Ugyanis tanú is vallja, de a perben védekezése során is alperes maga is beismerte, hogy felperes a szerződés megszüntetésének állítólagos tudomásul vételét és illetve a megszüntetéshez való hozzájárulását az alkalommal nyilvánította volna a tanú előtt, midőn a nevezett az előző (1897. december 24-iki) kárának kifizetése céljából tanúnál az eredeti biztosítási kötvény felmutatása mellett jelentkezett. No már, ha való volna az, a mit a tanú vall, mi sem lett volna természetesebb, hogy felperes ott hagyja a reá nézve már teljesen értéktelenné vált biztosítási kötvényt és egyszersmind átveszi a hátralevő időre eső előre lefizetett dijat, tanú pedig a felmutatáskor kezeihez jutott kötvényt meg-