A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 20. szám - Egy észrevétel a magyar polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslatra

156 A JOG T.-ben contemplált eljárás szerint, a kereset visszautasítását vonná maga után oly esetekben is, midőn tulaj donkép az illetékesség megállapítására okul szolgáló ténykörülmények tényleg fenforognának. Tapasztalatilag a pergátló ok megítélése kérdésében, a szóbeli tárgyalás üdvös hatása oly közvetlen, hogy nem csak a bírói felfogás helyességének irányítására hat ki, de a felekben is többnyire a megnyugvás tudatát kelti fel; a tárgyalás tisztázó hatása és hasznossága tehát elvitázhatlan. Megfontolandó még az is, hogy a keresetben az illetékesség meghatározására szolgáló okok szabatos előadásának megkivánása ismét az írásbeliség attribútumát képező formalismust emelné tulysulyra; hogy továbbá az elutasító végzések ellen használandó jogorvoslat elintézéséig az ügy érdemének tárgyalása — sokszor alapos ok nélkül — késleltetnék. Mindezeknél fogva, a hatáskör és illetékesség problémáinak elméleti és gyakorlati különbségeire tekintettel, azon álláspontot foglalnám el, hogy míg a bírói hatáskör vizsgálata körül már a kereset elintézésekor a szigorú megrostálást a bíróságok kötelességévé tenném, — addig az illetékesség kérdésében a határozathozatalt ugy mint eddig, ezután is lehetőleg a felek meghallgatása utáni döntésre tartanám fenn, mégis az eddigi eljárás azon módosításával, hogy az érdemleges ellenkérelem előterjesztéséig a bíróságnak jogában állana az illetékesség kérdését hivatalból is felvetni s a felek meghallgatása után illetékességét hivatalból — alperes pergátló kifogása hiányában is leszállítani, hacsak alperes a T. 46. §-ában jelzett módon a perben ki nem jelentené, hogy magát kifejezetten aláveti. Mellesleg különben reá utalok azon inconsequentiára, hogy a perben megengedett ezen alávetésre, melyet a T. igen helyesen minden alakszerűség kikötése nélkül kíván életbe léptetni, — a 142. §-ban előirt eljárás követése esetén, a feleknek rendszerint alkalmuk sem nyílnék, — a mennyiben a bíró idézés kibocsátása nélkül utasítaná vissza a keresetet, még mielőtt alperes az alávetés iránt nyilatkozhatott volna. A fentebb irt álláspontomból kifolyólag helyeslem a T. 13. §-át, mely szerint a bíróság hatáskörét hivatalból tartozik figyelembe venni, akkor is, ha a peres tárgy értékétől függ. A 13. §. második bekezdésében tehát csak ezen kitételt: walperes perbe bocsátkozása után» módosítanám ekkép: «az érdemleges ellenkérelem előterjesztése után» (a bíróság az értékhatártól függő hatáskörét többé figyelembe nem veheti). Ellenben az 51. §. első bekezdését igy szövegezném : «A bíróság illetékességét alperes érdemleges ellenkérelmének előterjesztéséig hivatalból veszi figyelembe, de rendszerint a felek meghallgatása után határoz, kivéve akkor, ha már a keresetből kitűnik, hogy a per kizárólag más bíróság illetékességéhez tartozik)). Az érdemleges ellenkérelem előterjesztése után az illetékesség kérdésében a határozathozatalt egyáltalán k i z á r n ám még oly esetekben is, hol a kizárólagos illetékesség van megállapítva ; mert a feleknek nagyobb hátrányára szolgál a már megkezdett érdemleges eljárás abbanhagyása, mint a mily hátrány származhat, akár a köz- akár a magánérdekekre abból, ha valamely igazságügyi fórum helyett egy hasonfoku más hatóság hozza meg a perdöntő határozatot. Ezért az 51. §. második bekezdését egészen kihagynám. Ugyanezért helyeselném azt is, hogy a felebbezési bíróság az illetékesség hiányát semmi esetben sem vegye hivatalból figyelembe; a hatáskör hiányát pedig csak az esetben ha az nem értékhatártól függ. Még a hatáskör és illetékesség egyes részletkérdéseit érintve, sajnálattal tapasztalom, hogy a T. 37. §-ában acsődeljárás keretéből csupán a megtámadási perek alternatív illetékességét szabályozza, holott célszerűnek vélném, hogy az általános perrendtartás az összes csődperek illetékességét kimeritőleg szabályozza; még pedig a T.-ben alapul vett perjogi elvekkel összhangzásban. Nem gondolom, hogy a törvényalkotók intentiója volna a csödtörv. 145. § ában előirt kereskedelmi eljárást fentartani ; továbbá nem látom be, hogy mi indokolná a visszakövetelési vagy külön kielégítési jog iránti perekre vonatkozó külön eljárás és kivételes csődbirósági illetékesség exclusiv szabályozásának további érvényben hagyását ? De különösen égető szükségesnek tartom, hogy a perjogi reform megvalósulásával végleg eloszoljon a csődtörv. 152. §-ának azon nem világos rendelkezéséből származott homály, mely szerint a csőd alatt folytatott bizonyos perekre nézve az eljárás «r e n d s z e r in t» a csődbíróságnál volt indítandó ; — hogy mikor nem, — az ez iránti felelettel a csődeljárás adós maradt, vagy legalább is nem szabatos meghatározást tartalmaz. A rendelkezési elv túlságos megszorításának és az élet szükségleteit ki nem elégitőnek tartom a T. 46. §-ának azon rendelkezését, hogy az Írásbeli alávetés csak egy meghatározott bíróságra nézve van megengedve. Ha az egyik vagy mindkét szerződő fél érdeke (pld. gyakori lakhely változtatása, bármely bíróság illetékességének kikötését igényli és a felek az egyikük vagy bármelyikük által szabadon választható bíróság illetékességét kölcsönösen elfogadják, ugy mi értelme sincs a felek akaratmegegyezését hatályában érintő telesleges gyámkodásnak. Benső örömmel olvastam a T. 49. §-a rendelkezését, — mely főkép Budapesten fogja elejét venni azon határtalan abususnak, — mely a kereskedelmi és váltótörvényszék gyakorlatából kiindulva a járásbíróságok kerületi illetékességét nem respectálta; hanem a feleknek szabad választást engedve az összes budapesti jáiásbiróságok között, gyakorlatilag oda vezetett, hogy a lajstrom-rendszer uralma óta a felperesek ügyük bíráját szabadon válogathatják s egyes bírákat szabadon alkalmazhatnak, másokat elkerülhetnek vagy akár bojkottálhatnak is. Ámde, — ha a 49. §. életbe lép, ugy minden járásbíróság igazságügyi területét meg kell határozni, — mert a közigazgatási területbeosztás aligha lesz minden esetben elfogadható. Ily meghatározás pedig ;t leslegessé tenné a 49. §-nak ismét félremagyarázásokra alkalmat nyújtó ezen kitételét : «Ha pedig az illetékességet ezen alapon (járásbirósági terület alapján) megállapítani nem lehet, — ugy felperes a község területén levő járásbíróságok közül szabadon választhat)). Ezen lehetőleg elkerülendő esetben külön szabály kimondásának szüksége nem forog fenn már azért sem, mert kétség esetén az illetékes bíróság kijelölésére a T. 52. és 53. §-ai kielégítő eljárást s illetve megoldási módot irnak elő. (Folytatás következik.) Egy észrevétel a magyar polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslatra. Irta: RUTl'KAY ALADÁR, szepes-szombati kir. járásbiró. Haladunk! Elkészült a másik epochalis mű, a «büntetö perrendtartásához szintén büszkeséggel sorakozó ^polgári perrendtartás», habár eddig csak törvényjavaslat alakjában. A kettő egymással connexióban áll. Mindkettő méltán Hosannát kiált a megalkotójának. A kétségtelenül nevezetes törvényjavaslat a szóbeliség és k ö z v e 11 e n s é g elvén áll, ezen elveket rigorismussal szépen, dicséretre méltóan keresztül vezeti az egészen át. Kivetkőzteti a jelenlegi perrendet régi öltönyéből, az Írásbeliségből és a kötött bizonyításból. A szóbeliséget és a közvetlenséget, melyeket az egyes bíróságok eljárásában az 1893. évi XVIII. t.-c. már is megalapította, kiterjeszti a társas bíróságok előtti eljárásra is. Tehát szóbeli tárgyalás lesz minden fórumon, nemcsak a járásbíróságok, hanem a Tábla és Kúria előtt is. Nemcsak ott, hanem ezeknél is gyorsabb, egyöntetűbb és a bizonyításnál a szabad mérlegelési rendszer behozatala mellett, az anyagi igazságot is érvényre juttattó eljárás lesz valamennyi instantián. A jogkereső felek immár a régóta óhajtott ideális állapotba juthatnak majd, nem őszülnek bele a per hosszadalmasságába, mely a hosszú időközökre megállapított periratok váltásából és még inkább a bizonyos célokat szolgáló halasztások adásából keletkezett. Rövidebbek lesznek tehát a pertartamok, nem lehetvén azokat huzni-vonni, noha az uj törvényjavaslat véglegesen még sem üti agyon azokat. E célból szükségesnek jelentkezik még radikálisabb mód keresése, de hát majd később felfedeztetik talán, egyszerre mindenből kivetkőztetni a régit nem opportunus dolog, mert akkor testünk mezítelen maradna s magunkra nem ismernénk. A törvényjavaslat 16 címből áll s ezek szólnak: I. A bíróságokról. Ebben van a bírói hatáskör, a jogsegély, birói illetékesség, a birói belső szervezet és a birói érdekeltség tárgyalva. II. A felekről. Ez tárgyazza a perképességet, a pertársakat, a beavatkozást, a perbehivást, a meghatalmazottakat és ügyvédeket, a szegénységi jogot és a biztosíték adását. III. E 1 j á r á s a z első folyamodásu bíróságok előtt. Itt intézkedik a kereset és egyéb beadványok kellékeiről,, az idézésről, a kézbesítésről, a tárgyalásról, a bizonyításról, a bizonyítékokról, a birói határozatokról, az igazolás és ellentmondásról, az eljárás félbeszakításáról és felfüggesztéséről. IV. A fel ebbvi télről. Ez szabályozza a felebbezést, felülvizsgálatot és a felfolyamodást. V. Aperujitásról szól, itt meghatározza az eseteket, melyekben a peruiitás megengedve van. VI. Sommás birtokháboritási és visszahelyezési,