A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 19. szám - A házasság nagykorusító hatásáról, tekintettel a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetére

A JOG 147 főbb érvek, melyek a kérdéses hatály, illetve a jelenlegi jogállapot fentartása mellett felhozattak. Ezeken kivül még említtetett, hogy «megfontolást érdemel, nem szükséges-e mindkét házasuló félnek a házasság által való teljeskornsitása már csak azért is, hogy atyai hatalom és gyámság cimén mások a család viszonyaiba beleszólást ne nyerhessenek)) (Jegyzők. 6. füz. 25 1.) és hogy ma i-> vannak garantiák. igy a szülő, illetve törvényes képviselő, esetleg a gyámhatóság engedélye, illetve jóváhagyása, melyek a házasságkötéshez szükségesek. A mi a két utóbbi érvet illeti: azok közül az első teljesen alárendelt jelentőségű körülményből van merítve; különben a személyi viszonyokba most sem szólhat a kiskorú férj atyja vagy más törvényes képviselője, mert szülői jogai nincsenek megszoritva, a vagyoni önállóság pedig, mint alább említeni fogom, egészen más elbírálás alá kell, hogy jöjjön. A második érv pedig nem helyes azért, mert az emiitett garantiák egyáltalában olyanokul el nem ismerhetők, ha figyelembe vesszük, hogy a házasságok megkötésének igen gyakran egészen más okai vannak, mint az, hogy a felek a teljes jogképességre megérettek. A többi, jelentékenyebb érvekben részben van igazság, azonban azok az elörebocsátott szempontból vizsgálva olyan nyomatékosaknak nem tarthatók, hogy a házasság nagykorúsító hatályának kimondását kellően indokolnák; annál kevésbbé lehet általuk megvédeni azt a fonák következetlen álláspontot, melyet a jelenlegi, a tervezet által elfogadott jog elfoglal. Fonák és következetlen az, bármennyire történik a hivatkozás a régi jogra — különben ez a hivatkozás sem helyes, — mert ha már a házasságnak oly nagymérvű érlelő befolyás tulajdoníttatik, akkor ennek sokkal inkább kell érvényesülnie a férfinál, a ki a család feje és a ki gazdagabb tapasztalatainál és rendszerint korosabb voltánál fogva inkább tarthat igényt arra, hogy az átlagos időhatár előtt érettnek tartassék, mint a nővel és mert mégis csak ferde helyzet az, hogy a házastársak közül a 17 éves nő nagykorú és a 23 éves férj kiskorú legyen, különben normális körülmények között. Igaz, hogy a házasságra lépésnél a felek érettsége rendszerint feltételeztetik, de hiszen ez az érettség nem a jogok feletti helyes rendelkezéshez való képességet, hanem a testi fejlettséget jelenti és ez a nagykorúságnak alapja nem lehet. Arra nézve pedig, hogy magának a házasságnak van érlelő hatása, különösen hangsúlyozni kívánom, hogy azt a hatást egyáltalában nem szabad túlbecsülni. Ott áll be ez rendszerint, a hol különben is komolyabb gondolkozás és megszilárdult viszonyok forognak fönn, a hol tehát a nagykorúsítás intézménye által lehet is, kell is segíteni a helyzeten anélkül, hogy egy következményeiben veszélyes szabályt felállítanánk. Ha meggondoljuk, hogy hány könnyelmű házasság köttetik, mely azután a példás családi életnek képét épen nem mutatja és melynek legfölebb annyiban és akkor van érlelő hatása, a mennyiben és a mikor, esetleg sok év után, a tévedések és botlások folytán, a házasfelek saját kárukra tanulnak, sokszor már későn: akkor mindjárt aggodalmunk keletkezik az érvelés helyessége iránt. Itt kell foglalkozni azzal az állítással is, mely szerint a házasság nagykorúsító hatályából, illetve a jelenlegi jog alkalmazásából nagyobb baj nem származik. Valóban alig hiszem, hogy ennek az állitásnak a támogatására megbízható adatok állanának rendelkezésre és ellenkezőleg azt merem állítani, hogy igenis származik baj a könnyelmű adósságcsinálásból. melynek későbbi években meg van a keserű következménye és mely, mint a fiatal házasok különösen kedvelt eljárása, igen jól sikerül akkor is, ha mint a jelenlegi jog szerint csak a nő lesz a házasság által nagykorúvá. Még egy érdekes példát említek, mely felhozatott a bizottság tárgyalásán (Jegyzők. 6 füz. 15.) : «a férj a házasság megkötése után közvetlenül azzal áll elő, hogy adósságait fizessék ki és ha ez megtörtént, ott hagyja a feleségét nagykorúságával együtt, de természeteden a pénze nélkül» Hasonló esetek éppen nem kivételesek, sőt elég gyakran előfordulnak. De megtörténhetik, hogy a házasság érlelő hatása nem is nyilvánulhat, mert hiányzik hozzá a szükséges idő; igy ha a fiatal nő házasságra lépése után csakhamar özvegygyé válik, vagy házassága felbontatik; vagy talán az ilyen vissza volna buktatandó a kiskorúságba ? Egészen más az a jelentőség, melyet az 1877: XX. t.-c. 5. és 6. §§ tulajdonítanak, «ha az atyai hatalmat gyakorló atya a kiskorúnak vagyonát ennek szabad rendelkezésére átad]a, vagy beleegyezik abba, hogy ez önálló háztartást alapitson». valamint annak, aha a 18 életév betöltése után a kiskorú az atyának, illetve a gyámnak gyámhatóságilag jóváhagyott beleegyezésével önálló ipart üz», mert mindezen okok nem birnak feltétlen nagykorúsító hatálylyal; ugyanis szükséges, hogy az atya. illetőleg a gyám hozzájáiulása, sőt meg ennél is több: a gyámhatóság jóváhagyása meglegyen; biztosíték van tehát arra nézve, hogy a körülmények és pedig itt már a vagyonigazgatásra való képesség szorgos ruegfigyelésutján nyert eredményhez képest fog a kiskorú érettsége meg. állapíttatni, vagy esetleg meg nem állapíttatni. Ebből a törvényes intézkedésből tehát érvet meríteni nem lehet, nem is tekintve azt, hogy valamely jogszabály helyességét, vagy helytelenségét csupán egy ugyanazon jogintézményre vonatkozó másik hasonló jogszabálynak fönnállásából megítélni nem helyes. Nem kétséges, hogy aránylag kevés férfi lép házasságra a 24 életév betöltése előtt, ámbár itt ismét csak azt hozhatom fel, hogy ebben a tekintetben sincsenek részletes statistikai adataink és hogy a 22—24- éves férfiak házassága még sem olyan elenyésző csekély, már a bizottság teljes ülésében el lett ismerve (Jegyzőkönyrek 6. füz 25 I.); de egyfelől nem lehet helyes védelme azon álláspontnak, hogy abból csak kev^s egyénre háramolhatik kár, mert ha valamely jogszabály bármi kevés esetben káros hatású lehet, ez már elég arra, hogy az egészen helytelennek tartassék; másfelől pedig, miként már említettem, a nő nagykorúsága kellő érettség nélkül éppen olyan rossz következményekkel járhat, mint a férfié és erre az említett indok már teljességgel nem talál, tekintettel arra is, hogy a nagykorú férj tilalma a nőt külön vagyona feletti intézkedésben nem akadályozza, mely ulóbbi okért is azt az ecetet, midőn a házasságra lépő felek közül az egyik már a 2-5. életévet betöltötte, külön elbírálás alá veendőnek nem tartom. A bizottság tárgyalásai alatt alaposan megcáfoltatott az az állítás, hogy a mai jogállapot, melyet a tervezet föntartani akar, a régi jog álláspontjának, százados gyakorlatnak felel meg (1. különösen: Jegyzők. 4. füz. 88 1. 6. füz. 10. 1) ; csak annyi áll, hogy régen a nőnek házassága által való nagykorusitása, n int a nagykorúsítás egyetlen módja állolt fönn, de midőn a bizonyos életkor elértével önként beálló nagykorúság törvénybe iktattatott, amaz elv minden jelentőségét veszítette. Különben is a gyakorlat régisége nem áll útjában annak, hogy helyességét boncolás alá vegyük, a tisztultabb nézetek diadalra jutását elősegítsük. Ha c«akugyan meg van a felekben a kellő érettség nemcsak a házasságkötésre, hanem a vagyon feletti szabad rendelkezésre is, mely kettő között igen nagy a külömbség és az első a másodikat nem vonja maga után; akkor az esettk csekély számában lehet segiteni a nagykorúsítás által, a minthogy ezt ez intézményt a tervezet 5. §-a is felveszi; ez a helyes kiegészítése annak a szabálynak, mely szerint a nagykorúság bizonyos életkor elérésével veszi kezdetét. Ha tehát a kérdéses jogszabályt nem abból a kii iduiási pontból ítéljük meg, hogy annak eredete a régi jogba nyulik vissza, mivel szemben figyelembe jön, hogy a szabály indoka ujabb törvényes intézkedés folytán elesett és igy annak fenntartása már most nem bir kellő alappal, ha a többi érveket is kellő értékre leszállitva azt tekintjük, hogy a Házasságnak, a mint ezt bebizonyítani megkísértettem, egyáltalában nem lehet olyan hatást. tulajdonitani, hogy kiskorú egyén csupán az által, hogy házasságot köt, a kellő érettséget jogügyei vitelére megnyeri: akkor lehetetlen helyeselni azt az intézkedést, melyet a tervezet 4. §-a tartalmaz, akkor a házasság nagykorúsító hatását el kel ejteni. Igaz, hogy «tökéletes törvényt úgysem lehet csinálni». (Jegyzők 6. füz. 21. 1.), azonban ugy vélem, az a törekvésünk, hogy magánjogi törvénykönyvünk a tökéletességet megközelítse és hogy alapelvei minden irányban lehetőleg helyesen és következetesen legyenek felállítva. Természetesen abban is van némi visszásság, hogy a (érj. ki egyszersmind atya is, nem önjogu, mert «az önjoguság a teljeskorusággal kezdődik» (tervezet 6. §); csakhogy ez kikerülhetetlen, mert a házasságkötésre való képességet a nagykorúságtól feltételezni nem lehet és aztán a mai jog szerint is az atyát a szülői jogok és kötelességek illetik és terhelik, a nélkül, hogy ez még az önjoguságát jelentené; mi pedig az anyát illeti, a törvény által megszabott esetekben ő is felruházható bizonyos jogkörrel, éppen ugy korlátoz a. miként ez jelenleg az atyára nézve történik. Nem okozna ez a jogfejlődésben zökkenést, annál kevésbbé visszaesést, a mint ez állittatik, mert hiszen nincsen szó a jcgoktól való megfosztásról, hanem arról, hogy azok. a mennyiben két nem közti lényeges különbségek megengedik, cgyenlősittessenek és a jogokkal való visszaélés ott, a hol az igen könnyen megtörténhetik, megakadályoztassák. A házasság nagykorúsító l"