A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1901 / 15. szám - A Bűnvádi perrendtartás 532. §-a
60 A JOG minősülő két rendbeli csábítás büntette helyett a btkv. 85. §. 3 pontja alapján és a btkv. 20. §. alkalmazásával 2 rendbeli csábítás vétségében nyilvánítja bűnösnek és ezért a btkv. 302., 247., 97. §-a alapján 6 havi fogházra és 5 frt. pénzbüntetésre itéli. Indokok: Habár H. K-né, a vádlottnak szolgálatadója a végtárgyaláson azt a kijelentést tette, hogy a gyermekek vádlott felügyeletére bízva nem voltak, de miután bizonyított tény az, hogy vádlott a kérdéses időben H. K-nak állandó szolgálatában cselédként volt alkalmazva; miután tény az, hogy a cselekmény idejében H. K-né hazulról eltávozott, a vádlottat már a szolgálati viszonynál fogva a szolgálatadó kiskorú gyermekei, illetve az annak gondozására bizott kisk. D. F-el szemben is a felügyeleti kötelesség különös meghagyás nélkül feltétlenül terhelte, továbbá mert az egészségháboritás szándékos cselekménynyel tudatosan követtetvén el, — vádlott a kir. tszék ítéletének részben való megváltoztatásával a terhére első fokban megállapított bűncselekmény helyett az ítélet rendelkező része értelmében minősített 3 rendbeli bűntett helyett, tekintettel arra, hogy a vádlott a cselekmény elkövetése idejében életkorának 16-ik évét még be nem töltötte, a btkv. 85. §. 3. pontja rendelkezéséhez képest a btkv. 20. §. értelmében anyagi halmazatban álló vétség cselekményekben volt bűnösnek nyilvánítandó és büntetlen előéletére mint enyhítő körülményre tekintettel, bűnösségéhez mérten volt büntetendő. Egyebekben a kir. tszék Ítélete helyben hagyatik, és a beszámítást illetően azért, mert a vádlottnak a vizsgálatban és a végtárgyaláson tett értelmes feleleteiből megállapítható, hogy a vádlott a cselekmény idejében bűnösségének felismerésére szükséges belátással birt, a mit bizonyít a vádlottnak a vizsgálaton kivül tett beismerésével szemben a végtárgyaláson tett védekezése is, hogy ő nem tudta, hogy beteg, s hogy nem ő, hanem a gyermekek szólították fel őt a lefekvésre és a cselekmény elkövetésére. A m. kir. Curia (1901. márc. 7. 7,805. sz. a.) által, minthogy a D. F. sértetten nem külön akaratnyilvánulással, hanem a csábítás folyományaképpen előidézett súlyos testi sértés külön büntetendő cselekményt nem, hanem az akaratnyilvánulás egységénél fogva a csábítás vétségével egy cselekményt képez: az ezen súlyos testi sértéssel összekapcsolva megállapított anyagi halmazatnak külön meghatározása tehát, a vonatkozó pénzbüntetéssel együtt mellőztetik, és e változtatással egyebekben a kir. it. tábla Ítélete helybenhagyatik. Visszautasittatott a vádlott semmiségi panasza, melyet «elitéltetése» és a büntetés súlyossága miatt jelentett be. (A m. kir. Curia 1901. febr. 7. 242/901. sz. a.) Ügyvédi rendtartási ügyekben. Minthogy az áttett itélet és vád alá helyező végzésben előadott büntetendő cselekmény mint politikai vétség panaszlottnak sem egyéni tisztességét, sem ügyvédi megbízhatóságát nem érinti, sőt cselekménye az esküdtbíróság által is olyannak találtatott, melyre mellékbüntetés alkalmazása mellőzhető volt : ennélfogva panaszlott ügyvéd ellen a további eljárást megszüntetni kellett. A debreceni ügyvédi kamara fegyelmi bírósága (1900. aug. 16. 722. sz. a.) következőleg határozott: Dr. K. Péter debreceni ügyvéd ellen folyamatba tett eljárás megszüntettetik. Indokok: Dr. K. Péter debreceni ügyvéd a debreceni kir. törvényszék mint esküdtbíróság által 8,109/1900. B. szám alatt hozott itélet szerint kiráiysértés vétségében vétkesnek kimondjtott s ezért két havi államfogházra ítéltetett, a hivatalvesztés mint mellékbüntetés azonban nem alkalmaztatott. Minthogy az áttett itélet és vád alá helyező végzésben előadott büntetendő cselekmény mint politikai vétség panaszlottnak sem egyéni tisztességét, sem ügyvédi megbízhatóságát nem érinti, sőt cselekménye az esküdtbíróság által is olyannak találtatott, melyre mellékbüntetés alkalmazása mellőzhető volt : ennélfogva panaszlott ügyvéd ellen a további eljárást megszüntetni kellett. A m. kir. Curia kisebb fegyelmi tanácsa (1901. márc. 9-én 410. sz. a.) az ügyvédi kamara fegyelmi bíróságának fenti sz. határozatát helybenhagyja. Az 1874. évi XXXIV. t.-c. 47. S-a szerint az ügyvéd köteles közbenjárását vagy a képviselést megtagadni oly ügyben mely a fél kijelentett szándéka szerint mások jogainak kijátszását célozza A székesfehérvári ügyvédi kamara választmánya mint fegyelmi bíróság (1900. július 13-án 58. sz. a.) következőleg h at á r o zo tt: A fegyelmi bíróság dr. R Sándor ügyvéd veszprémi lakos ellen az 1874: XXXIV. t.-c. 47. §-ában tiltott és a 68. §. a) pontja szerint minősülő fegyelmi vétség miatt a fegyelmi eljárást elrendeli, s egyidejűleg nevezett ügyvédet vád alá helyezi. Indokok: Dr. R. Sándor ügyvéd M. György városlődi lakos képviseletében a veszprémi kir. járásbíróság előtt 1898. Sp. I. 119. sz. a. L. János ellen 18 frt 20 kr. iránt pert indított s kitűnt, hogy a követelés tiltott korcsmai hitelezésből ered. M. Gy. e miatt nemcsak pervesztes lett, hanem kihágásban vétkesnek is mondatott ki. Az I«74:XXX1V. t.-c. 47. §-a szerint az ügyvéd köteles közbenjárását vagy a képviselést megtagadni oly ügyben, mely a fél kijelentett szándéka szerint mások jogainak kijátszását célozza, már pedig panaszlott ügyvéd a veszprem. kir. járásbíróság mint büntetőbíróság előtt 1898. dec. 13-án megtartott végtárgyalás alkalmával önmaga beismerte azt, hogy M. György képviseletében L. János ellen folyamatba tett perben a tényvá/lat felvétele alkalmával M. György vele a vab tényállást közölte s igy neki a képviselés elvállalását kötelességszerűig meg kellett volna tagadni. unn, / n A m kTr. Curia kisebb fegyelmi tanácsa (1901. márc. 9. 463. sz. a.) az elsőfokú fegy. bíróság Ítéletét helybenhagyja. Kivonat a „Budapesti Közlöny^-böl. Csődök : Richtseit Péter e., Békés-Csaba, gyulai trvszék, bej. jun. 5., félsz. jun. 25., csb. dr. Nyisztor Adorján, tmgg. dr. Margócsi Miklós. — Szabados Lajos e., Rozsnyó, rimaszombati trvszék, bej. máj. 13., félsz. jun. 3 , csb. Kovách Géza, tmgg. dr. Gutlohn Márton. — Fürst Mór e.. Himesháza, pécsi trvszék, bej. máj. 2, félsz. máj. 7., csb. Farkas Sándor, tmgg. Gallos Ede. — Böszörményi Lajos e.. marosvásárhelyi trvszék, bej. máj. 25., félsz. jun. 25., csb. Kováts Béla, tmgg. dr. Sebess Dénes. — Fried Miksa e.. Privigye, nyitrai trvszék, bej. máj. 7., félsz. jun. 7., csb. Névery Ignác, tmgg. dr. Weill Zsigmond. — Führer Jakab e., Szepes-Ölaszi, 'lőcsei trvszék, bej. máj. 21.. félsz. jun. 17., csb. Putz Mátyás, tmgg. dr. Nagy Árpád. Pályázatok : A budapesti kir. ügyészségnél hat ügyészi áll ápr. 19. — A debreceni trvszéknél bírói áll. ápr. 19. — A szászkabányai ,jbiróságnál birói áll. ápr. 19. — A pécsi trvszéknél aljegyzői áll ápr. 21. — A nagy-becskereki trvszéknél jegyzői áll. ápr. 21. — A deési trvszéknél két aljegyzői áll. ápr. 25. — A máramarosszigeti jbiróságnál albirói áll. ápr. 25 Nyitrai kir. ügyészségnél al ügyészi áll. ápr. 25 — A battonyai jbiróságnál albirói áll. ápr . 25. — A dévai kir. ügyészségnél a 1 ügyészi áll. ápr. 25. — A marosvásárhelyi kir. ügyészségnél alügyészi áll. ápr. 25. A közjegyzői összes teendőkben jártas segéd, a ki 10 év óta egy helyen van alkalmazva, 'nájus hó elsejére esetleg 15-re állást keres. Cím a kiadóhivatalban 3—3 Bonts Döme, aradi kir. közjegyző, gyakorlott önállóan működni képes oly helyettest keres, ki május 1 én. vagy legkésőbb azon hó végéig működését megkezdheti. 3—1 A somorjai kir. közjegyző irodájában helyettes esetleg jelölt május elsejétől alkalmazást nyer. 3 — 1 Királyi közjegyzőhelyettes, dr. juris, ügyvéd, teljes gyakorlással, kitűnő bizonyítványokkal, nagyobb közjegyzői irodában helyettesül ajánlkozik. Cim a kiadóhivatalban. Doctor juris, járásbirósági praxissal, kir. közjegyzőnél alkalmazást keres Cim a kiadóhivatalban. Pályázati hirdetmény 514/901. T. szám. A budapesti áru- és értéktőzsde tanácsa egy negyedik jogügyi titkári állásra ezennel pályázatot hirdet. Ezen állás a következő javadalmazással jár: 3800 korona törzsfizetés. 1140 « lakbér. A kinevezett titkár egy éven át ideiglenes jelleggel alkalmaztatik s végleges kinevezése ez időn tul a tőzsdetanács határozatától van függővé téve. A kinevezett titkár véglegesítése után a nyugdíjintézet tagja lesz s a nyugdijszabályzatban meghatározott nyugdíjra tarthat igényt. A pályázatban csakis olyan magyar állampolgárok veheti nek részt, akik 35-ik életévüket tul nem haladták, ügyvédi oklevéllel bírnak, vagy a bírói gyakorlati vizsgát letették | Mindazok akik ezen állást elnyerni óhajtják," fölhivatnak, ! hogy szabályszerűen fölszerelt kérvényüket bezárólag 1901 évi április hó 30. napjáig a tőzsdetanács titkári hivatalában (Mária Valeria-utca 12. sz.) a hivatalos órák alatt nyújtsák be Budapesten, 1901 március 29-én. Budapesti áru- es értéktőzsde tanácsa. Dr. RÉVAI LAJOS lakik V., Kálmán-utca 16 Dr. STILLER MÓR lakik V.. Rudolf-rakoart 3