A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 4. szám - Bányatársulatok által a bányarészek (kuxok) után fizetendő II. fok. illetékeiről

14 A JOG kiigazításra fel nem jogosította, mert váltóürlapban használt e szavak: «fizessen On» az intézvényezetthez szóló felhívásra vonatkoznak és így nyilvánvalóan arra mutatnak, hogy az e szavakat tartalmazó űrlap aláírásával idegen váltónak (vt. 3. §-a), nem pedig saját váltónak (vt. 110. §.) kiállítása céloztatik, az intézvényezett neve pedig a váltóban utólag is kitölthető. Ezek szerint kétségtelen, hogy a kereseti váltót, melynek kiállításával idegen váltó céloztatott, felperes utólag és jogosulatlanul alakította át saját váltóvá, alperes kötelezettsége tehát a vt. 82. és 83. §§-ai értelmébeu a váltónak a kiigazítás előtti tartalma alapján bírálandó el; vagyis alperes váltójogilag fizetésre nem kötelezhető, mert a váltóban mint idegen váltóban intézvényezett megnevezve nem levén, abból a vt. 3. §-ának 6. pontjában megszabott lényeges kellék hiányzik, tehát a vt. 6. §-a értelmében váltójogi kötelezettség nem származik. Az erzsébetvárosi kir. törvényszék mint váltóbiróság (1899évi ápril 8-án 606. sz. a.) W. Fnsch felperesnek P. János és H. Pál alperesek elleni 500 frt és jár. iránti perében következőleg itélt: Alperesek köteleztetnek, hogy felperesnek 500 frt tökét stb. fizessenek stb. Indokok: Alperesek a sommás végzés ellen kellő időben azon kifogásokat emelték, hogy a váltó a kibocsátó és intézvényezett hiánya miatt lényeges kellék hiányban szenved, hogy ők felperesnek váltót alá nem irtak, hogy arra felperes pénzt sohasem adott s a váltó a vt. 84. § szerint már elévült. Elismerik alperesek, hogy öt évvel ezelőtt aláirtak egy üres (blanco) váltót és F. Mártonnak átadva abban állapodtak meg, hogy F. Márton arra 450 frtot vegyen fel egy évi lejáratra, abból 350 frtot használjon ő fel a tojás üzlete folytatására, 100 frtot pedig adjon át H. Pálnak, de előadják, hogy F. Márton ezt nem teljesítette s felperes soha pénzt nekik át nem adva. a váltót jogellenesen kitöltötte, felhasználta s őket beperesitette. Felperes tagadja, hogy ő az alperesek által előadott megállapodásról tudott volna s a váltó birtokába jutására nézve azt adja elő, hogy neki az alperesi aláírásokkal ellátott kitöltetlen váltót F. Márton fizetésképen adta át azzal, hogy felperes azt 500 frtra kitölteni jogosított. A kihallgatott F. Márton igazolta, hogy a kereseti kitöltetlen váltót felperesnek pénzfelvételre, de nem tartozása beszámítása végett átadta. F. Izsák, M. Ágnes, a felperes és F. Márton közötti megállapodásra nézve mitsem bizonyítottak. Alperesek azt, hogy felperesnek a közöttük és F. Márton között létrejött megállapodásról tudomása lett volna, nem bizonyították, sem arra nézve nem nyújtottak bizonyítékot, hogy a váltói ügylet előfeltétele a pénz leszámlálása iránti megállapodás volt. Miután a felek előadásaiból kétségtelen, hogy alperesek váltójogi kötelezettség elvállalására irányuló szándékkal írták alá a kereseti váltót, miután a váltónak kitöltetlen kiadása felhatalmazást ad a váltó birtokosának annak kitöltésére, mivel a kitöltetlen váltó kiállítása kifelé korlátlan és visszavonhatlan meghatalmazásként jelentkezik, miután alperesek nem bizonyították, hogy a váltót idegen váltó fentartása iránti megállapodással állították ki s hogy ezen megállapodást felpsres tudva ross zhiszemüleg és csalárdul járt el, s miután a kereseti saját váltó (110) kellék hiányban nem szenved, miután az a lejárati időt számítva el nem évült, miután alperesek a felperes rosszhiszeműségét és megállapodás ellenes eljárását nem bizonyították, ezeknél fogva felperes, mint váltói összefüggő láncolatban levő jogszerű s jóhiszemű birtokos tekintendő s vele szemben a felhozott kifogások a váltó törv. 92. és 93. §§-ai alapján elvetendők s a sommás végzés hatályában fentartandó volt. F. Márton tanúnak, mint kétségtelenül érdekelt félnek vallomása perdöntőnek vehető nem volt, s mivel ő váltói kapcsolatban nem áll, jogi cselekvényei jelen per keretében elbírálhatók nem voltak stb. A marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla (1889. évi május 30. 1,393. sz. a.) az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja indokaiból s a felebbezésre vonatkozólag még azért, mert az a körülmény, hogy alperesek nem, mint a saját váltó kibocsátói kívántak kötelezettséget váilalni s e szerint a váltó jogellenesen töltetett volna ki, a váltóból, melyen intézvényezés elő sem fordul, nem tűnik ki és továbbá, mert az üres forgatmány jogot ad a váltó birtokosának a váltót tovább adni s az uj tulajdonos ez üres forgatmány alapján mind azon váltói jogok birtokába lép, a melyek az átadót megillették, alperesek pedig beismerték, hogy ők a váltót F. Mártonnak, kitől azt felperes kapta, váltójogi kötelezettség elvállalása céljából adták át, ennélfogva a felperességi jog ellen emelt kifogás figyelembe nem jöhet stb. A m. kir. Curia (1899. évi december 7. 1,055. sz. a.i Mindkét alsóbirósági ítélet megváltoztattatik stb. felperes keresetével elutasittatik stb. Indokok: A kereseti váltó az annak kiállításához használt űrlap szövege szerint eredetileg e szavakat tartalmazta: «fizessen ön>, s ezen szavak a «fizessen ön> kitörlése mellett utóbb ekként igazíttattak ki: «fizetünk>. Felperes, kit a vt. 82. és 83. §§-ai értelmében e részben a bizonyítás terhelt, azt hogy az, említett kiigazítás a váltónak alperesek által aláírása előtt történt, nem bizonyította, sőt végiratában nyíltan beismerte, hogy az emiitett kiigazítást az alperesek aláírásaival ellátott váltó megszerzése után ö, illetve az ő utasítása szerint ügyvéde eszközölte es nem is állította, hogy ez a kiigazítás alperesek beleegyezésével történt; az a körülmény pedig, hogy az alperesek által aláirt űrlapban az intézvényezett neve kitöltve nem volt, felperest az említett kiigazításra fel nem jogosította, mert váltóürlapban hasznait e szavak: «fizessen őn» az intézvényezetthez szóló felhívásra vonatkoznak s így nyilvánvalóan arra mutatnak, hogy az e szavakat tartalmazó űrlap aláírásával idegen váltónak (v. t. 3. §.) nem pedig saját váltónak (v. t. 110. §.) kiállítása céloztatik, az intézvényezett neve pedig a váltóban utólag is kitölthető. Ezek szerint kétségtelen, hogy a kereseti váltót, melynek kiállításával idegen váltó kiállítása céloztatott, felperes utólag is jogosulatlanul alakította át saját váltóvá, alperesek kötelezettsége tehát, minthogy az általuk ezen az alapon a viszonválaszban felhozott kifogást felperes elkésettség miatt mellőzni nem kérte, a v. t. 82. és 83. §§-ai értelmében a váltónak a kiigazítás előtti eredeti tartalma alapján bírálandó el. E tartalom szerint azonban alperesek váltójogilag fizetésre nem kötelezhetők, mert a váltóban, mint idegen váltóban intézvényezett megnevezve nem lévén, abból tehát a v. t. 3. §-a 6. pontjában megszabott lényeges kellék hiányozván, a v. t. 6. §-a értelmében abból váltójogi kötelezettség nem származik, de különben is elsőrendű alperes, mint idegen váltó kibocsátója vállalván kötelezettséget, ez a kötelezettsége az által, hogy a visszkereset fentartásához a v. t. 41. §-a értelmében szükséges cselekmények elmulasztattak, megszűnt ; másodrendű alperes pedig, bár azt adja is elő, hogy a váltó aláírása által, mint elfogadó kivánt kötelezettséget vállalni, a váltóban intézvényezettként nincs megnevezve, a váltó előlapjára a kibocsátó neve alá irt puszta név aláírására tehát a v. t..21. §-a értelmében törvényszerű elfogadó nyilatkozatot nem képez. Ezek szerint tehát, habár alpereseknek az a kifogása, hogy a kereseti váltóból lényeges alaki kellékek hiányoznak, nem vehető figyelembe, mert a váltó jelenlegi alakjában a saját váltónak a v. t. 110. §-ában meghatározott összes kellékeivel bír, alperesek sem az ily alakban kiállított váltó alapján, mint kibocsátók, sem a váltó eredeti tartalma szerint fizetésre kötelezhetők nem lévén, mindkét alsóbirósági ítélet megváltoztatása stb. Bűnügyekben. A beismerés egész teljességében veendő fel, vagyis annak a vádra előnyös és hátrányos tételei összetéve mérlegelendök. Midőn a bizonyítás eredménye szerint kizártnak vehető, hogy vádlott akaratelhatározásának a szerelmi szenvedélyből támadt elkeseredésen kívül más rugója is lehetett; midőn vádlott a cselekmény elkövetését megelőző egész időt folyton tartó dözsöléssel töltötte el és az ily módon átélt éj után reggel fogott az előkészületi cselekményekhez, azután pedig nyomban indult a cselekmény végrehajtására ; vádlott beismeréséből az öngyilkosságra irányzott szándékot megcáfoltnak venni és ennek folytán a gyilkosság tényálladékát megállapítani nem lehet, A deési kir. törvényszék mint bünt. bíróság (1899. aug. 14-én 4,164 sz. a.) gyilkosság miatt vád alá helyezett ifj T Lajos elleni bűnügyben következő ítéletet hozott: Ifj. T. Mihály a btkv. 248. §-ába ütköző gyikosság bűntettében bűnösnek mondatik ki és ezért 15 évi fegyházra és 10 évi hivatalvesztésre Ítéltetik s elmarasztaltatik továbbá 90 frt és 50 kr. bűnügyi költség megtérítésében stb. Indokok: A vizsgálat és végtárgyalás adatai szerint P. Erzsébet kéjnő 1899. április 17-én külerőszak folytán mellének jobb oldalán lövési sebzést szenvedett s 1899. május 23-án életét vesztette. ^ A megejtett orvosbirói szemle és az erre alapított orvosszakértői vélemény a jobb mellkason az emlőbimbótól vízszintes irányban, a szegycsont felé 3 cmnyire, az 5-ik borda magasságban 8 mm. átmérőjű pörkölt szélű lövési sebrést konstatált, mely a halál beálltakor borsónyi terjedelemben behegedt. E hegnek megfelelően lőcsatorna indult ki, mely behatol', a mellüregbe, végig horzsolta a jobb tüdő felső lebenyének alsó szélét, s a gerincoszlopnál a 12-ik háti s az első ágyék ingolya között végződött. Ezen lövési sebzés genylég mellnek volt okozója, mely az általa feltételezett nagymérvű genyedés folytán tüdő vizenyőt és szivhüdést idézett elő, s utóbbiak közvetlenült halált okoztak. Egyszersmind az orvosszakértői vélemény megállapította, hogy ezen lövési sebzés a jelen esetben a halál beálltával közvetlen okozati összefüggésben van ugyan, de az nem volt feltetlenül halálos és csak a beállott kedvezőtlen szövődmények folytán vált halálossá. A vizsgálat rendjén eskü alatt kihallgatott néhai P. Erzsébet előadta, hogy ő 1899. április 17-én reggel lövés zajára ébredt fel s midőn az ágyból felugrott, ifj. T. Mihály vádlottat maga előtt lattá pisztolylyal kezében, ki elől aztán menekülve, menekülés közben vádlott utána lőtt, de nem talált. Az első lövés azonban a mellen sérülést ejtett, melyet csak akkor vett észre, midőn vádlott elol a gazdasszony szobájába beszaladt. Előadta továbbá sértett, hogy az elozó éjjelen vádlott a bordélyházban időzött reggeli 3 óráig es ez idő alatt vele egy ízben szobán is volt, de ezen idő alatt koztuk nem történt semmi olyan, a mi vádlottat tettére indíthatta volna. Ifj. T. Mihály vádlott ugy a vizsgálat, mint a végtárgyalás renden beismerte, hogy 1899. április 16. és 17. közti éjjelen a