A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 51. szám - A magyar jelzáloghitel károsítása

203 2,13b' frt. 89 kr. töke és jar. erejéig előjegyzett zálogjogot köz adós G. Salamon csődhitelezőivel szemben hatálytalannak mondja ki; és alperes céget annak tűrésére kötelezi, hogy felperes jelen Ítélet jogerőre emelkedése után a zálogjogi előjegyzésnek a jelzett tjkvben a 8,181/97 ikt. sz. a. perfeljegyzés rangsorozatában leendő törlését, illetőleg a csődhitelezőkkel szemben való hatály ta'anságát tkvileg feljegyezhesse. Indokok: Felperes a rendelkező részben jelzett zálogjogot az 1881: XVII. t.-c. 27. §-ának 2-ik pontja alapján azért támadja meg, mert alperes 1897. május tl-én, mikor zálogjogelőjegyzési kérvényét beadta, már tudta, hogy G. Salamon mint kereskedő fizetéseit beszüntette. G. Salamon és D. Lajos tanuk vallomásaiból az állapitható meg, hogy 1897. máj. 5. és 13-ika körül G. Salamon passiv állapota, íizetésképtelensége már köztudomású volt, a mennyiben egyrészt G. Salamon a hitelezőkkel csödönkivül való kiegyezés iránt dr. K. Jenő ügyvéd közbejöttével nemcsak lépéseket tett, hanem közte és a hitelezők között arról folyt a tárgyalás, hogy ezek közül ki, minő " o-lékkal lenne egyezségileg kiegyenlíthető. A beszerzett telekjegyzőkönyvek teherlapjaiból kitüi.ik, hogy 1897 május 11-től kezdve már tömegesen siettek a hitelezők követeléseiket telekkönyvileg biztosítani, sőt már május 11-ike előtt is részben a közadós, részben neje ingatlanaira tetemes összegű követelések lettek bejegyezve, ami bizonyítja, hogy a közadós fizetésképtelensége ugyanekkor már a köztudatba is átment. Az 1881. évi XVII. t.-c. 27. §-ának 3. pontja értelmében, — miután a bíróságot csak a kereseti kérelem irányithatja, de a felperes által esetleg helytelenül felhívott törvényszakasz illetve ponthoz kötve nincs, a tanúvallomásokkal és a tjkvekkel igazolva van, hogy G. Salamon legkésőbb 1897. évi május hó közepén fizetéseit tényleg megszüntette és hogy a május 11-én kért előjegyzés ekként a fizetések megszüntetését megelőző 15 napon belül történt, másrészt ugyanazon 3. pont értelmében igazolva van az is, még pedig a 187 98 p. sz. a keresettel G. Salamonná csődtömege és alperes között ugyanezen előjegyzés hatálytalanítása iránt folyamatba tett perben elfekvő, az előjegyzett követelés G. Salamon által neje aláírásával is ellátottan alperesnek adott váltók lejárati idejével, — hogy alperesnek az előjegyzéssel való biztositához 1897 május 11-én joga még nem volt, mert a fedezeti váltók elfogadása által alperes a fedezett számlakövetelés lejártát a váltókban kijelölt fizetési időpontig illetve időpontokig önként meghosszabbította s mert 1897 május 11-én még ezen váltók egyike sem járt le ,mert a tkvrdt. 88. §-ának c) pontja szerint kereskedelmi könyvbe vezetett számlakövetelés előjegyzéssel csak a követelés lejárata után biztositható, kétségtelen, hogy alperes a fizetések megszüntetését megelőző 15 napon belül kérelmezett zálogjogelőjegyzéssel oly biztosítást vett igénybe, melyhez neki akkor még joga nem volt. Mivel pedig alperes oly tényeket, melyekből jogszerűen következtethető volna, hogy neki a fizetések megszüntetéséről tudomása nem volt, nem igazolt és fel nem hozott, a felperes által kinált főeskü mellőzésével a felhívott §. 3. pontja értelmében a főeskütől függetlenül beigazolt tényállás alapján kellett a felperes keresetének a rendelkező rész éi telmében helyt adni. A pécsi kir. itélő tábla (1899. dec. 12-én 2,561. sz. a.) a kir. törvényszék Ítéletét helybenhagyja. A magyar kir. Curia (1900. nov. 7-én 3,071. sz. a.) által mindkét alsóbirósági itélet megváltoztatásával felperes csődtömeg keresetével elutasittatik stb. Indokok: Felperes a megtámadott jelzálogi előjegyzés hatálytalanítását a csődtörv ny 27. §. 2-ik pontja alapján kéri, mert a kereskedő közadós a megtámadott előjegyzést megelőzőleg fizetéseit már megszüntette és erről alperes tudomással bírt. Felperes azonban oly külsőleg felismerhető tényeket vagy adatokat, melyeknek alapján megállapilható volna, hogy közadós 1897. május 11-ike vagyis a megtámadott jelzálogi előjegyzés megtörténte előtt fizetéseit megszüntette, nemcsak nem bizonyított, de fel sem hozott. Az a tény ugyanis, hogy F. Ignác 1897. május 5-én közadós nejének ingatlanaira negyobb összeg erejéig zálogjogot nyert, egyáltalán nem alkalmas annak bizonyítására, hogy közadós ebben az időpontban fizetéseit megszüntette volna. Az a további felperesi áílitás pedig hogy a közadós 1897. május 13-án ügyvédje előtt kijelentette, hogy fizetéseit megszüntette, még ha bizonyítottnak vétetik is, egymagában véve a fizetés megszüntetésének tényét nem állapítja meg, mert a fizetés megszüntetése mint megtámadási alap csak oly külső jelekből állapitható meg, melyek a fizetések megszüntetésének tényét általában mindenki előtt felismerhetővé teszik, a közadósnak ügyvédje előtt tett az a kijelentése azonban, hogy fizetéseit nem teljesítheti, ily külsőleg felismerhető ténynek nem tekinthető; de semmiesetre sem igazolhatja ez a kijelentés azt, hogy a fizetésmegszüntetés már az előjegyzés időpontjában következett volna be. A fizetés megszüntetését nem állapítja meg továbbá egymagában D. Lajos tanú vallomásában foglalt az az általános kijelentés sem, hogy Balmányban és Siklóson 1897. május 11-ike körül köztudomású volt közadósnak fizetésképtelensége. Ezek szerint nem lévén bizonyítva, hogy közadós a megtámadott előjegyzés idejében fizetéseit már megszüntette, annak bizonyításába, hogy alperes erről tudomással bírt, a dolog természetéhez képest belebocsátkozni sem lehet. A csődtörvény 27. §. 2. pontja alapján tehát a megtámadott előjegyzés hatálytalanítható nem volt. De nem volt hatálytalanítható ez az előjegyzés a csődtörvény 27. §. 3. pontja alapján sem, mert a fent kifejtettek szerint nem lévén megállapítva, hogy közadós 1897. május 13-án fizetéseit megszüntette volna, az 1897. évi május 11-én eszközölt zálogjogi előjegyzés a fizetések megszüntetését megelőző 15 napon belül keletkezettnek nem tekinthető. Mindezek alapján felperes keresetével elutasítandó stb. volt, Bűnügyekben. Minthogy a biró attól, hogy felektől bárminemű ajándékot vagy jutalmat elfogadjon, a törvény által el van tiltva; minthogy vádlott egyáltalán nem volt képes elfogadható indokot felhozni arra, hogy a io frtot mi cimen adta a panaszos birónak, s igy nyilvánvaló, hogy azt azzal a célzattal tette, hogy a biró azt a pénzt hivatalos eljárásáért a vádlott által ebből remélt kedvező eredmény fejében ajándékul vagy jutalmul fogadja el, — vádlottat a btk. 470. S- második bekezdése szerint büntetendő megvesztegetés vétségében kellett bűnösnek nyilvánítani. Az eperjesi kir. törvényszék (1899. október 20-án 3,349. sz. a.) S. Izsák vádlottat bűnösnek mondja ki a Kis-Szebenben az ottani járásbíróságnál T. Emil albiró irányában 1899. ápril. 10-én megvesztegetés által elkövetett, a btk. 470. §-ába ütköző megvesztegetés vétségében és ezért a btk. 92. §. alkalmazásával 1 hónapi fogházra és 50 frt. pénzbüntetésre itéli. Kötelezi egyúttal vádlottat a m. kir. államkincstár részére a 25 frtban felmerülendő bűnügyi eljárási stb. költség megfizetésére. Indokok : Sértett T. Emil és D. Lajos tanuk hit alatt tett vallomásával igazolt tényállás szerint id. S. Izsák vádlott f. évi ápril. 10-én d. u. 2l/2 órakor T. Emil kir. albiró hivatalos helyiségébe eljővén, nevezett albirónak egy zárt borítékot adott át ezen szavakkal: «das ist für Sie.» Sértett a borítékot megtekintvén, abban egy 10 frtos bankjegyet talált, mire felháborodva kérdést intézett vádlotthoz, váljon neki akarja-e ezt adni. Erre vádlott az felelte, hogy «igen». Vádlott az eljárás folyamán tagadta, hogy a nevezett albirót a 10 frttal megvesztegetni akarta volna, s azzal védekezett, hogy a 10 frtot tartalmazó borítékot tévedésből adta át az albirónak, egy más hasonló boríték helyett, mely utóbbi egy sürgetési illetve tanúkihallgatási kérvényt tartalmazott, s hogy ő a tévedésből átadott 10 frtot tartalmazó borítékot néhány vásárlás céljából tartotta magánál. Vádlott ezen védekezését megcáfolja saját azon beismerése, hogy ő az eset történtekor a tévedésből át nem adott kérvényt előmutatni nem tudta, továbbá azon beismerése is, hogy ő a dohánybevásárlási könyvecskéjét, bár az nála volt, fel nem mutatta, mert az nem kéretett tőle, mely beösmerése, illetve mentő körülményül felhozott előadásával épenséggel szemben áll az, hogy vádlottnak a dohánybevásárlási könyvecskéjét felmutatni jogában állott és kellett volna is. Ezek alapján, tekintve, hogy az eljárás folyamán igazolva lett, hogy nevezett vádlottnak az eset történtekor a sértett T. Emil előtt mint eljáró bírónál két pere volt folyamatba téve, melyeknek a vádlott javára eső kedvező kimenetele még a jövő kérdése volt; tekintve, hogy vádlott a sértett, mint eljáró biró előtt folyamatba tett perekben ügyvéd által volt képviselve, tehát részéről a kérvények beadásának szüksége fenn nem forgott, de különösen bizonyítva lett, hogy a kérdéses perek azon időben oly stádiumban voltak, hogy sem azok sürgősebb elintézésének kérése, sem más perbeli körülmény bejelentése nem szükségeltetett; tekintve továbbá, hogy vádlott akkor, a midőn sértett neki a 10 frtot felmutatta, azt kérdezte tőle: «ezt akarja nekem adni? » határozott válaszul adta, hogy «igen», a mi által bizonyítékát adta annak, hogy nem tévedett, de akarattal nyújtotta át a fenti összeget sértettnek ; — mindezen körülményeket egybevetve beigazoltnak látta a biróság, hogy vádlott a nevezett albirót a 10 frttal megvesztegetni akarta oly célból, hogy pereiben esetleg javára itéletileg döntsön, járjon el, — miért is vádlottat az itélet ezen rendelkező része értelmében bűnösnek kimondani stb. kellett. A büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként számba volt veendő vádlott büntetlen előélete, öreg kora, s részben tett beismerése, súlyosító körülmény hiányában ezek alapján a btk. 92. §. alkalmazása indokoltnak találtatott. A kassai kir. itélő tábla (1900 február 6-án 6,682. sz. a.i következőleg i t él t : Tekintve, hogy a btk. 470. §-ában meghatározott vesztegei, tés vétségeinek lényeges és elengedhetetlen ismérvét az képezmiszerint a vesztegető közhivatalnoknak az az ajándékot a végett adja vagy igérje, hogy ez kötelességét megszegje, ebből tehát önként következik, miszerint az ajándékadás egymagában még nem vesztegetés, hanem csak akkor lesz azzá, ha az ajándékadással valamely törvényellenes cél elérése kapcsoltatik össze akként, hogy az ajándékért a közhivatalnok kötelességellenes cselekményre vagy mulasztásra réávétessék, — tekintve, hogy id. S. Izsák vádlott ellenében bizonyítva van ugyan, miszerint T. Emil kis-szebeni kir. járásbirósági albirónak 10 ftot adott, az azonban az eljárás adataival nincs támogatva, mintha ő azt a pénzt oly célból adta volna, hogy nevezett albiró ezért köteles-