A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 51. szám - A B. P. 413. § második bekezdése esetében felmentett vádlottnak a felebbviteli főtárgyalásra való megidézése módjáról - Rendőri humanizmus

A díOG 371 A B. P. 413. §. második bekezdése szerinti esetben a felmentett vádlottnak a felebbviteli főtárgyalásra való megidézési módja a törvényben szabályozva nem lévén, a joggyakorlat van hivatva, hogy ilyen esetben a megidézés módját megállapítsa. Erre nézve a B. P. emberies szelleme szolgálhat iránytadóul, mely vádlottnak ok nélkül való zaklatását kerüli, s ha a királyi Ítélőtábla a per anyagából azt a meggyőződést menti, hogy a felmentett vádlott nem lesz elitélhető, akkor bizonyára a felmentett vádlottat az idéző levélben a külömbeni elővezetés terhére nem figyelmezteti, hanem a jogkövetkezményekre való figyelmeztetés nélkül egyszerűen megidézi. Ha a felebbviteli főtárgyaláson a királyi Ítélőtábla mégis ugy találja, hogy az elsőfokú birósági ítélet az ily módon megidézett és elmaradt vádlott terhére volna megváltoztatandó: köteles ezt előbb kihallgatni és e végett a felebbviteli főtárgyalás félbeszakítása, vagy elnapolása mellett megidézni, esetleg elővezettetni, a mint ezt a B. P. 423. §-nak ötödik bekezdése rendeli. A most idézett törvényszakasz ama rendelkezéséből, hogy az elmaradt vádlott megidézendő, esetleg elővezetendő, helyesen csak azt lehet következtetni, hogy a törvényhozásnak sem volt célja az, hogy a B. P. 413. §. második bekezdése szerinti esetben a felmentett vádlott elővezetés terhe mellett idéztessék meg. mert ha vádlott feltétlenül elővezetés terhe mellett volna megidézendő, ugy a B. P. 423. §. ötödik bekezdésében foglalt rendelkezésből a megidézés iránti intézkedés elmaradt volna, mert szükségfeletti, hogy a már elővezetés terhe mellett megidézett, de elmaradt vádlott ismét idéztessék, hanem csupán a második rendelkezést, az elővezetés iránti intézkedést tartalmazná. Nem osztom V. N. J. urnák a Bj. T. XLI. kötet 7-ik számában közölt ama nézetét, mintha a felmentett vádlott a B. P. 413. §. második bekezdése szerinti esetben feltétlenül elővezetés terhe mellett volna megidézendő, az ily módon való megidézés a törvényből nem magyarázható, a mint fentebb rámutattunk, a B. T. 415. §-a szerinti elővezetés terhével való megidézésnek csupán akkor lehet helye, ha a királyi ítélőtábla a vádlott kihallgatásának (Í43. §. első bekezdés) vagy a bizo nyitás felvételének a felebbviteli főtárgyaláson való teljesítését rendeli el. A B. P. ±13. J;. második bekezdése szerinti esetben, felmentett vádlott megidézésének módját a debreceni királyi ítélőtábla akként gyakorolja, hogy ha a per anyagából azt a meggyőződést meriti. hogy a felmentett vádlott el nem Ítélhető, ezt a vádlottat az elővezetés terhére való figyelmeztetés nélkül egyszerűen megidézi. Ellátási szerződések a MAPT-ben. Irta : dr. DOBI IMRE, pécsi kir. trvszéki biró. Alagy. ált. polg. törvényaz 1,519. és 1,520. intézAz ellátási szerződésekről a könyv tervezetének két szakasza, kedik. Az 1,51!). §. kimondja, hogy a ki más személy életfogytiglani ellátására kötelezte magát, kétség esetében oly ellátásban tartozik őt részesíteni, a mely szükségleteinek és viszonyainak megfelel, az 1,520. pedig akként szól, hogy ha az ellátási szerződés megkötése után oly viszálykodás támad a fele '< közt, a mely a viszony folytatását az egyikre vagy másikra tűrhetetlenné teszi, a bíróság a vétlen fél kérelmére a kötelezett ellátást értékének megfelelő pénzbeli járadékra változtathatja át. Az ellátási szerződések, a mint az efajta szerződéseket a tervezet nevezi, nem ismeretlenek most fennálló jogunkban sem. Keletkezésük története rendszerint az — és ez fogja át az esetek legtöbbjét, — hogy a szülők vagy abból az okból, mert már megunták a gazdálkodással való törődést, vagy abból az okból, mert gyermeküket akarják önállóságra segíteni, vagyonukat azzal a kötelezettséggél adják át gyermeküknek, még pedig ha több van is, csupán azok egyikének, hogy az az egy köteles a többieket a szerződésben meghatározott pénzöszszeggel kielégíteni és köteles a szülőket éltükfogytáig, a mint e részben a szerződések jóformán szószerint egybehangzanak, tisztességes bánásmódban részesíteni és holtuk után tisztességesen eltemettetni. Talajuk ezeknek a szerződéseknek nem a város, a hol a gazdasági élet jellegét a mozgó tőke adja meg, hanem a falu, a hol a vagyon ingatlanban van, alanyaik nem hivatalnokok, kereskedők, iparosok, tőkepénzesek, napszámosok, hanem a kisbirtokos falusi nép, a parasztság, még pedig annak jobbmódu, fél- és egésztelkes tagjai. A szerződés vége emberi természet szerint valószínűleg az ország minden részében, már a mennyire az ilyen szerződések előfordulnak, az, hogy a dolog a kötelezett és a jogosult között perre kerül, a per miatt a család békéje végkép megbomlik, vagyoni helyzete pedig megrendül vagy éppen összeomlik. A gazdasági és erkölcsi élet terén tehát, ha nem is bírnak oly messze kiható fontossággal minta hitbizomány vagy a birtok minimuma vagy az öröklési rend kérdése, némi jelentőségük mégis van ezeknek a szerződéseknek. Jelentőségükhöz mért sulylyal bir jogi szabályozásuk is Ezt a jogi szabályozást azonban a tervezet 1,519. és 1,520 §-ai sem helyesen nem oldják meg, sem ki nem merítik. A jogi intézmények törvényi szabályozásának ugyanis, gyermekvédő egyesület, a gyermekmenhely egyesület stb. — mind bár hasznos, de igen csekély méretű és igen szük körben mozgó, inkább az egyesületi különféle ambitiót szolgáló, mint a jogosan hozzá kötött várakozást kielégítő philantropikus alkotás. . . . Mi az oka annak, hogy ezen, kétségen kívül helyes eszméken alapuló és csekély hatáskörükben is áldást ho/ó működést kifejtő egyesületek nem tudnak zöld ágra vergődni, nem birnak nagyobb adakozó közönséget vonzani és ezzel szélesebb hatáskört nyerni, és célul tűzött feladatukat teljesen és egyúttal helyesen megoldani ? Nézetünk szerint: a szélesebb társadalmi rétegek közömböss igének egyik legfőbb kútforrása abban rejlik, hogy társadalmunk csupán humanizmust lát abban, a m- már a legridegebb egoismus szempontjából is önfentartási ösztönének kizárólagos folyománya és így saját maga iránti kötelessége volna. Csak azt látja, hogy a rabsegélyző és züllött gyermekek javítására vállalkozó egyletek jótékony egyletek; jótékony célra, a modern t iuságvásárok ezen pepiniere-jére pedig amúgy is eleget adakozik. Megvan mindenikünknek az évi budgetje; abban jótékonyságra egy meghatározott összeg van előirányjzva. Teljesen közömbös már most, hogy me yik egylet javára lesz forrhtva a jótékonyság oltárára szánt obolus ; minden egyesületnek jótékony a célja és iiánya, az adakozás tehát kárba nem vész. Sőt bizonyára üdvösebb dolog oly egyletnek adni a pénzt, mely nem a végzett vagy serdülő gazembereket segélyzi, hanem inkább ínséges, tisztességes polgártársainkat és hozzátartozóikat akarja megóvni a kisebbnagyobb bekövetkezhető nyomor és szenvedéstől. Kétségtelen, hogy van ebben az érvelésben az első pillanatra valami megnyerő, rokonszenves; nem is áll szándékunkban az iránt plaidiiozni, hogy ezen «fehér» egyesületektői bármily csekély mérvben is elvonassék a magán- vagy állami segély és adakozás. De igenis jogunkban, sőt kötelességünkben áll a ' tájékozatlanokat felvilágosítani az iránt, hogy a társadalom ezen oly kevéssé érdemeseknek látszó «outcast»-jaira fordított adakozásaik, és a jómóduaknak ily iránybani fokozottabb mérvű igénybevétele nem jótétemény, nem könyöradomány, hanem épp oly szükséges, mint hasznos tőkebefektetés: biztosítás az őket érhető bármily anyagi, testi és lelki kár ellen. És ha azon évi dijat nem tekintjük jótékony adakozásnak, melyet termésünknek vagy bútorainknak — tüz, viz, jégeső, stb. elleni biztosítása céljából fizetünk; ha valamely utazás megkezdése előtt a vasúti váróteremben elhelyezett automatából egy baleset elleni biztosítási kötvényt kiváltunk, vagy bútorainkat lopás ellen biztosítjuk, — akkor ezen járulékot, vagy évi tagsági dijat, melyet a bün útjára terelt, vagy megfelelő nevelés hiányában arra mathematikai biztonsággal terelődő ifjúságunk megmentésére fordítunk, sem tekinthetjük egyébnek : a saját biztonságunk érdekében lerótt ily biztosítási dijnál. A rendőri jelentésnek ugy megdöbbentő szám-adatai, mint az ezekhez fűzött megjegyzések ezen állításunkat fájdalom, mindenekben támogatják. «Lopás és kisérlete» című fejezetében ugyanis constatálja. hogy az 1899. év folyamán 7,166 egyén ellen tett feljelentés folytán tényleg kinyomozott 6,083 egyén közül volt budapesti születésű 2,015, 16 éven aluli 393 (ezeket tehát bátran mind budapesti születésüeknek vallhatjuk), bünj tétlen előéletű 5,266, rovott multu 817. Feltűnik a 16 éven aluli gonosztevők nagy száma, a visszaesők számának nagyI mérvű emelkedése (1898 : 676, 1899 ; 817) és a budapesti | származásúaknak mindig nagyobbodó száma (1898 : 1,592, j 1899 : 2,015). «Azt hisszük azonban — így szól a jelentés — hogy ezen három mozzanat jóformán okozati összefüggésben 1 van egymással, Budapesten a züllő gyermekek száma igen