A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 49. szám - A végrehajtási törvény néhány hiányos intézkedéseiről

A d O (jr 195 nevükben egy szavazat gyakorlására hivatott közös képviselőjüket az e célból hozzájuk intézett felhívásra meg nem neveznék, e miatt ó'k a lentebb nevezett betéti társaságból való kizárásra esetleg csak per utján kényszeríthetők; és mert az 1880. évi május 15-én kötött társasági szerződés 6. pontja szerint a cégvezető kirendeléséhez a betéti társaság beltagjainak egyhangú határozata szükséges, felfolyamodó pedig nem is állítja, hogy e tárgyban ily egyhangú határozat hozatott volna. .1900 október 24. 502/900. sz. a.) A kereskedelmi eljárás 37. s-a értelmében a peren kivüli eljárásban hozott elsőbirósági végzés ellen felfolyamodásnak vagy előterjesztésnek, avagy kapcsolatosan mind a kettőnek van helye. Ha azonban a fél csak előterjesztéssel élt, ugy az ezt elutasitó végzés ellen külön felfolyamodásnak helye nincsen. (Budapesti kir. tábla 1900. szept. 12 2,073 900. sz. a.) Felperes a sommás bíróság előtt indított keresetével nem érdemi okból, hanem azért utasíttatott el, mert a váltó el nem évülvén, annak alapján a váltótörvény 90. S-a értelmében gazdagodási keresetnek nincs helye. Felperes ennélfogva a minden kellekkel ellátott és el nem évült kereseti váltó alapján követelését a váltobirósag előtt érvényesíteni jogosítva van. (A m. kir. Curia 1900. szept. 5. 454. sz. a.) Bűnügyekben. Vádlottnak az a cselekmenye, hogy a panaszos fél birtokából az alatt az idő alatt, a míg ennek mint szabósegéd szolgálatában állott, zaratlan helyről a káros tudta és beleegyezése nélkül egy drb 28 frt értékű ruhaszövetet elvett és hogy azt 4 frtert zálogba tette, migaban foglalja a lopásnak a btk. 333. cj-aban meghatározott alkatelemeit, habár megállapítható, hogy vádlott az említett ruhaszövetről szóló zálogcédulat a károsnak elküldte es hogy a panaszos fél a vádlottnak akkor, midőn ez a ruhaszövetet elvette, munkabérben bizonyos összeggel adósa volt. A budapesti kir. törvényszék (1899 jun. 22-én 50,715. sz. a.) H. István vádlottat a btk. 333. §-ba ütköző s a 336. §. 7. p. szerint minősülő lopás bűntettének vádja és következményei terhe alól felmenti. Indok o|lás: K. Bernát azt panaszolja, hogy a műhelyében állandó alkalmazásban volt H. István alkalmaztatásának tartama alatt tőle nyilt helyről 28 frt értékű szövetet ellopott s azt elzálogosította. H. István elismeri, hogy K. Bernáttól a szövetet elvitte, azt 4 frtért elzálogosította, tagadja azonban, hogy a szövetet jogtalan eltulajdonitási szándékból vette volna el, azt állítván, hogy K. Bernát neki a teljesített munkálatai fejében 7 frt 50 krral tartozott s ezen követelését K. Bernát meg nem fizetvén, annak részbeni kiegyenlítése céljából tette a szövetet zálogba; de a zálogcédulát vissza küldte. K. Bernát elismeri, hogy a zálogcédulát megkapta, elismeri, hogy H. Istvánnak munkabére fejébe tartozott, mindössze az öszszegre nézve nem egyeznek a vallomásaik. Ezekből az adatokból, mivel vádlott védekezése a kir. tszék előtt elfogadhatóbbnak látszik, mint panaszosnak bizonytalan előadásából megállapítható, hogy H. István a szövetet nem jogtalan eltulajdonitási szándékból vitte el, hanem abból a célból, hogy azzal jogos követelését önhatalmúlag kielégítse s igy cselekménye nem lopást, hanem jogtalan önsegélyt képez: Minthogy pedig jogtalan önsegély a btk. 1. §. értelmében nem büntethető, stb. A budapesti kir. ítélő tábla (1999. okt. 11-én 9,292. sz. a.) a kir. törvényszék Ítéletét helybenhagyja. A magyar kir Curia (1900. okt. 18-án 1,492. sz. a.) által mindkét alsó fokú bíróság ítéletének megváltoztatásával H. István vádlott bűnösnek mondatik ki a K. Bernát kárára elkövetett s a btk. 333. és a 336. §. 7. pontjába ütköző lopásban, de a btk. 92. §. alkalmazásával 3 napi fogházbüntetésre és egy évi hivatalvesztésre s politikai jogai gyakorlatának hasontartalmu felfüggesztésére stb. Ítéltetik. Indokok: Vádlottnak a panaszos fél előadásával a tényadatok tekintetében összhangzó beösmerésével bizonyítva van, hogy a K. Bernát panaszos fél birtokából, az alatt az idő alatt, a mig ennek szolgálatában mint iparos, — illetve szabósegéd állott, záratlan helyről a nevezett káros tudta és beleegyezése nélkül egy darab 28 frt értékű ruhaszövetet elvett és hogy azt 4 frtért zálogba tette. ... ... ., A vádlott és káros fél vallomásaiból az is megállapítható ugyan hogy vádlott az emiitett ruhaszövetről szóló zálogcédulát a károsnak elküldte, s ezáltal a kérdéses ruhaszövet visszakaphatását néki lehetővé tette, — és megállapítható volt az a körülmény is hogy a panaszos fél a vádlottnak ekkor, midőn ez a ruhaszövetet elvette, munkabérben egy bizonyos összeggel adósa volt. Mindamellett is a vádbeli cselekmeny a lopásnak a btk. 333. §-ban meghatározott alkatelemeit magában foglalja, — s ezekkel szemben vádlottnak ama védekezése, hogy ő a kérdéseit ruhaszövetet nem eltulajdonitási szándékkal, hanem csak azért vette el a panaszos birtokából, hogy azt zálogba tevén, magát ekképpen a munkabér iránti követelésére nézve kielégítse, alaposnak azért nem volt elfogadható, mert vádlott akkor, midőn a ruhaszövetet zálogba tette, azzal mint sajátjával rendelkezett s annak értékét a zálogösszeg erejéig kétségkívül eltulajdonította. Önbíráskodás esetéről pedig annál kevésbbé lehet szó, mert vádlott maga sem állítja, hogy a kérdéseit ruhaszövethez valami igénye lett volna. E tényállás mellett, tekintettel arra, hogy vádlott a lopást annak a kárára követte el a kinek szolgálatában állott, cselekménye a btk. 333. és 336. §. 7. pontjába ütközik, ennél fogva lopás bűntettének lett volna minősitendő, de minthogy a vádlott büntetlen előélete, beösmerése, az okozott kár csekélysége, oly nyomatékos enyhítő körülmények, hogy azoknak kellő méltatása mellett a btk. 340. §-ában meghatározott börtönbüntetés legkisebb mértéke is tulszigoru lenne, ennél fogva a 92. §. alkalmazásával a vádcselekmény a btk. 20. §-ának megfelelően, lopás vétségének volt minősitendő s ennek megfelelőleg büntetendő stb. A megfertőztetés alkalmából hugycsötakár átvitele által okozott egészségháboritás külön minősítő megállapítás tárgyát nem képezheti, hanem mint súlyosító körülmény csak a büntetés kiszabására bír befolyással. A budapesti kir. büntető tőrvényszék (1899. jun. 30-án 53,045. sz. a.) bűnösnek nyilvánítja H. Lajos vádlottat a M. Júlia sérelmére elkövetett 236. §-ba ütköző és e §. szerint a minősülő megfertőztetés és a 301. §-ba ütköző súlyos testi sértés bűntetteiben és ezért 3 évi fegyházra és 5 évi hivatalvesztésre Ítéltetik. I ndokok : M. János asztalossegéd az 1898. márc. 14-én azzal a panaszszal fordult a rendőrséghez, hogy vádlott Júlia nevű, a becsatolt keresetlevél szerint 1884. dec. 29. napján született leányán erőszakos nemi közösülést vitt véghez. A sértett leány azt adja elő, hogy özv. Ny. Istvánná, szül. K. Julianna felkérésére, délutánonként többször felkeltette ennek albérlőjét H. Lajost, aki egy izben 1898. farsang utolsó napjában, midőn a mondott célból ismét bement hozzá, az ajtót reá zárta, késsel leszurással fenyegette és őt leteperte a földre, vele nemileg közösült ; ő kiabálni nem mert, csak halkan jajgatott. A közösülés után terhelt pénzt mutatott neki, ígérve, hogy ruhát vesz neki, csak ne szóljon a szüleinek, félelmében nem is szólt nekik, bár teljesen összetörve érezte magát, csak március közepén, a feljelentés előtti napon mondta meg, hogy mi történt vele, a mikor anyja észrevevén, hogy terhelt két izben integet neki, őt e miatt vallatóra fogta. Vádlott tagadja, hogy a sértettel közösült volna ; állítása szerint az csak január hóban keltette föl néhányszor, a ruhát pedig azért ígérte, néhányszor pár hatost azért adott neki, hogy máskor is felkeltse, különben is megsajnálta, mert tudta, hogy nagy szegénységben élnek. A rendőri és törvényszéki orvosi vizsgálat megállapította, hogy sértettel közösülés történt, utóbbi még azt is, hogy a közösülés egy-kétszernél több izben nem esett meg; megállapította azonban mindkét vizsgálat a nemi részek káros bántalmát is, melyet rendőrorvosi vizsgálat terheltnél is észlelt, a tszéki orvosi vizsgálat azonban ennek nyomait már nem fedezte fel. A kir. tszék a felhozott adatokkal bizonyítottnak látja, hogy vádlott sértettel 1898. február hóban nemileg közösült és ez által takáros bántalmát okozott neki. Tekintve ugyanis, miszerint a sértett a tényállást több izben és határozottan adta elő, tekintve, miszerint a vádlott által beismert ruhaigéret a puszta felkeltésért, vádlott vagyoni viszonyai mellett indokolatlan volna és csak titkos kihasználásáért való ellenszolgáltatás gyanánt magyarázható, tekintve, miszerint sértett anyja látta, hogy vádlott két izben is intett leányának és sértett ezután sirva vallotta be a történteket, tekintve, miután sértett anyja leányának véres ingét is látta és erről nem is tett említést, mert azt a fellépett havi vérzésnek tulajdonította, tekintve, miszerint a gyermek kitanitásának feltételezésére annál kevésbbé van ok, mert szülei kártérítést nem kívánnak és igy ki van zárva, mintha vádlott nyerészkedési üzelmeknek áldozata volna, tekintve végül és főleg, miszerint az egy-két közösülés nyomát feltüntető sértett takáros bántalmát kétségtelenül a takárosnak talált vádlottól kapta, tekintve, hogy a tszéki orvos a takárt fertőző betegségnek mondja és a vádlottnál talált kifolyás górcsövi megvizsgálásának a rendőrorvosok részéről történt elmulasztása mellett is azt állítja, hogy vádlott takárja fertőző volt, tekintve, miszerint vádlott semmivel sem bizonyította azt a mentséget, hogy az 1898. márc. 20. napján constatált hugycsőtakárját a feljelentés (márc. 14.) után, kéjnőtől kapta, de ez nem is valószínű, mert a másik rendőrorvos egy-két nappal később kifolyást csak kisebb mértékben találván, a betegség inkább régi keletű és visszafejlődő, sem mint akkor fellépő lehetett; mindezeknél fogva a törvényszék vádlott terhére bizonyítva látja, hogy sértettel nemileg közösült és ez által hugycsőtakárt okozott neki;