A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 48. szám - Az ügyvédi nyugdíjintézet kérdéséhez. [Hozzászólás Somogyi Miksa: Az ügyvédi nyugdíjintézet kérdéséhez című cikkéhez. A Jog, 1900. 46. sz. 329-330. p.]

A JOG 351 a következtetésre kell jutnom, hogy a tagsági dijjat a kamarai tagok kozul évről-évre körülbelül 200 tag, tehát az összes tagoknak körülbelül V.-od része nem fizeti, e mi egyértelmű azzal, hogy nem képes fizetni, mivel — ha nem csalódom — tudomásom szerint a kamara főleg az utóbbi években a tagsági dijjak behajtása körül meglehetős erélyt fejtett ki. Talán éppen a most kiemelt viszásság tapasztalata okozta, hogy a kamarai tagsági díjkivetés érvényben levő rendszerének helyessége iránt számos kamarai tagban kétségek merültek fel s a legutóbbi években tartott kamarai közgyűléseken indítványok tétettek oly irányban, hogy a fejenként egyenlő tagsági illetmény mellőzésével oly tagsági illeték-kivetési rendszer hozassék be, a mely minden egyes kamarai tag teherviselési képességével lehetőleg arányban álljon. Jelesen indítvány tétetett arra nézve, hogy a kamara a kamarai tagok által fizetendő évi illetményt a kamarai tagok 111-ik osztályú kereseti adója után százalék szerint vesse ki. Ezen indítványt a kamarai választmány s ennek véleménye folytán a közgyűlés nem fogadta el. De a kérdés ennek dacára napirenden maradt s utoljára az 1899. évi június 29—30-ik napjain tartott közgyűlésen a kamarai választmány maga indítványozta, hogy <a kamarai illeték progressiv alapon való kivetésének ügye a nyugdíjjárulékok ügyével összefüggésben állván, bizottság elé utasítandó, a mely a két járulék kivetésének módozatait közös elvi alapon fogja megoldani*. így került ezen kérdés a t. bizottság elés most véleményem előadása előtt még csak azon körülményt kívánom kiemelni, hogy előadói jelentésem elökészithetéséhez szükségesnek láttam, miszerint p. kamarai tagok Dl. osztályú kereseti adóját feltüntető hiteles adókimutatások ugy a fővárosi, mint a vidéki tagokra nézve megszereztessenek, a mi meg is történt, a mennyiben a kamarai választmány megkeresése következtében az illetékes kir. pénzügyi 1 hatóságok az adókimutatásokat kiállították s a kamarának megküldötték, ugy, hogy most azok a t. bizottságok rendelkezésére állanak. Ezzel áttérhetek a fenforgó kérdésben elfoglalt álláspontom körvonalozására. Ugy vélem, elég csak pár szóval jeleznem, hogy a kamarai tagsági illeték kivetésének s beszedésének legegyszerűbb, legkönnyebb módja az, a mely kamaránkban jelenleg érvényben van: a fejenként egyenlő összegben való kivetés. Csak aztán rögtön az a kérdés merül fel. hogy e kivetés olyan igazságos és helyes-e, mint a minő egyszerű ? S erre már nehezebb a felelet. Van olyan nézet, hogy a kamarai illetménynek fejenként egyenlő összegben való kivetése egészen természetes és igazságos, mivel megfelel azon elvnek, hogy a kamarában, annak minden tagja egyenlő jogokkal bir, tehát következetes az, hogy a kamara terheit, kiadásait is minden tag egyenlően viselje. Csakhogy e felfogás abban a sarkalatos hibában, a fejadó azon nagy hátrányában szenved, hogy a jogegyenlőség tekintete mellett a teherviselési képesség szempontját teljesen figyelmen kivül hagyja s oly eszményi álláspontra helyezkedik, a mely a gyakorlati kivitelben a legnagyobb visszásságokra vezet, de sőt egyáltalában meg sem valósitható, ha csak ahhoz a rendszabályhoz nem akarunk folyamodni, hogy oly ügyvéd, a ki a kamarai tagsági illetményt nem képes fizetni, a kamarának tagja sem maradhat, abból kizárandó s mint ilyen, természetesen a törvény (1874: XXXIV. t.-c. 11. §.) értelmében ügyvédi gyakorlatot sem folytathat. Az egyenlőség most jelzett elméletét kamaránk jelenlegi gyakorlata is megcáfolja, midőn azt látjuk, hogy a kamarai tagsági illetményt a kamarai tagok egy része évről-évre nem fizeti s a kamara kénytelen tagjai közt oly megkülönböztetést tenni, hogy a tagsági illetményt tagjai egyrészének vagyontalanság okából elengedi, a minek a másik oldala aztán az, hogy az elengedett vagy be nem hajtható tagsági illetmény viselésének terhe a fizetésképes tagok vállaira nehezedik, mivel a most érintett körülmény miatt a tagsági illetményt magasabb összegben kell megállapítani. Tehát az egyenlőség most tárgyalt rendszere a gyakorlatban egyáltalán nem vált s nem válhatik be. De elvi jogosultsággal sem bir. A fejenként egyenlő fix tagsági díj rendszere helyén van egy szórakozási, művelődési, jótékonysági vagy hasznossági egyletnél, a melybe a tagok pusztán tetszésüktől függőleg lépnek be a nélkül, hogy ez életsorsukra lényegesebb befolyást gyakorolna, de nincs helyén egy oly törvényes intézménynél, minő az ügyvédi kamara, a melybe mindenki kénytelen magát felvétetni, a ki ügyvédi hivatást akar gyakorolni s saját és családja megélhetését az ügyvédi hivatás gyakorlása által kivánja lehetővé tenni. Igenis, ha a törvényhozás megengedné, hogy ügy védi gyakorlatot oly egyének is folytathatnak, kik ügyvédi kamarába bejegyezve nincsenek, vagyis ha az ügyvédi kamara egy egyszerű ügyvédi egylet lenne, a melybe a be vagy be nem lépés az illetők élethivatására s megélhetésére nézve úgyszólván semmi fontossággal sem bírna, ebben az esetben a tagsági dijnak fejenként egyenlő összegben való megállapítása egészen természetes lenne. De kell-e hangsúlyoznom, hogy, az ügyvédi kamara nem ily egyesület, hanem egy egészen más természetű testület, a melybe a belépés mindazokra nézve, kik magukat az ügyvédi pályára szánták, a kényszerűség jellegével bir. Az ügyvédi kamara — lehet mondani — az ügyvédek állama. De épen ezen jellegéből következik, hogy miként az államban annak polgáraira nézve, ugy az ügyvédi kamarában annak tagjaira nézve a jogegyenlőség nen lehet egyértelmű azzal, hogy az állam, illetőleg kamara közterheit az állampolgárok, illetőleg kamarai tagok fejenként egyenlően viseljék. A jogegyenlőség egy dolog, de a teherviselés más dolog. A teherviselés az ügyvédi kamarában éppen ugy miként az államban nem függhet mástól, mint a teherviselési képességtől. Ez pedig, legalább a budapesti kamara tagjainak teherviselési képességét tekintve, midőn a beszerzett adókimutatásokból az tűnik ki, hogy a bndapesti ügyvédi kamara tagjainak IH-ik osztályú kereseti adója hat koronától 2,000 koronáig váltakozik, éppen nem egyenlő, a mi egyébként már azon tényből is kétségtelen, hogy a kamarai tagok egyrésze a tagsági-dij viselésére egyáltalában képtelen. Nem marad fenn tehát más, mint a fejenkénti egyenlő tagsági illetmény rendszerének egy oly rendszerrel való felcserélése, mely a kamaratagok teherviselési képességének kulcsára van alapítva. Vagyis abból kell kiindulni, hogy a kamarai tagok mindegyike a kamarai kiadások viseléséhez teherviselési képessége arányában járuljon. Csak az a kérdés, hogy ezen elv a gyakorlatban lehetőleg igazságosan miként valósitható meg s erre már nem oly könnyű felelni s én abban a véleményben vagyok, hogy a kamarai tagsági illetménynek a kamarai tagok teherviselési képessége szerint való arányos kivetése legalább ez idő szerint még csak megközelithetőleg sem sikerülhet, hacsak a kamara a közteherviselésnek egy már ismét kulcsához, nevezetesen az állami adó-kivetés kulcsához nem folyamodik. Ez a kulcs nem lehet más, mint az ügyvédek IH-ik osztályú kereseti adója, a melynek igazságossága felől — bizonyára nem ok nélkül — sokat lehet ugyan okoskodni, de a melyről, ha a beérkezett adókimutatásokat áttekintjük, minden aggodalmaink dacára mégis el kell ismernünk, hogy nagyban és egészben igyekszik megközelíteni — ha meg nem közelíti is — az igazságot és arányosságot s a melynél helyesebb megadóztatási módot, legalább ez idő szerint létesíteni képesek nem vagyunk. Ezt a kulcsot alkalmazva elérjük, hogy az ügyvédi kamara közkiadásainak viseléséhez annak minden tagja oly arányban fog járulni, a mily arányban ügyvédi keresete után az állami közterhek viseléséhez járul s bár kétségtelen, hogy ezáltal a kamarai tagsági illetmény tagsági dij jellegét elveszíti s a kamarai pótadó természetét ölti magára, e körülmény a kamara önkormányzati s önadóztatási jogállását legkevésbbé sem fogja csorbítani, mivel ezen teherviselési kulcs elfogadása és a kamarai tagsági illetménynek az állami III-jle osztályú kereseti adó minő százalékában való megállapítása évről-évre a kamara független elhatározásától fog függni. De a most tárgyalt teherviselési kulcsról még azt is lehet mondani, hogy annak alkalmazása sem fog komolyabb nehézségekbe ütközni. Hogy a tagsági illetménynek az egyes tagokra IH-ik osztályú kereseti adójuk után százalékban való kivetése a legegyszerűbb számítási müvelet, azt felesleges említenem is. A kezelés körül csak a már kivetett tagsági illetmény beszedése fog némi munkatöbbletet okozni annyiban, hogy az uj rendszernél elkerülhetlen lesz, miszerint a tagsági illetmény az év folyama alatt részletekben is fizettethessék. De ez anélkül is egész indokolt eljárás lenne. Mielőtt indítványomat röviden összefoglalnám, indítva érzem magam felemlíteni, hogy a kamarai tagsági illetmény kivetése kérdésénél annak a kamarai nyugdijkérdéssel való kapcsolatba hozását szándékosan mellőztem, mivel a két kérdés közt szoros összefüggést nem látok. Legfelebb arról lehet szó, hogy a kamrai tágsági illetmény kivetésének méltányosabb módozata a kamara tagjait arra is képesebbekké fogja tenni, hogy a tervbe vett kamarai nyugdíj létesítésének terheit könnyebben viselhessék. Úgyszintén mellőztem azt is, hogy a kamarai progressiv adó behozatalát javasoljam. Elkerülöm, — mivel igen messze vezetne hogy e helyen a progressiv adó igazságos vagy igazságtalan voltáról értekezzem. Én az e tárgyba való bocsátkozást feleslegesnek vélem, mivel azon nézetben vagyok, hogy kamaránk költségvetése fedezetének biztosítása nem engedi meg azt, hogy a kamarai tagsági illetmény kivetését a progressiv adókulcsra fektethetnők. A progressiv adókulcs felállítása kamaránk kebelében annyi nehézséggel járna, hogy arról ebből az okból le kell mondanunk. S éppen azért nem pártolhatom azt a kamarai adózási kulcstervezetet, melyet időközben egyik jogi szaklapban dr. Komlós Ágost kartársunk terjesztett elő s e helyett egész egyszerűen azon indítványt vagyok bátor a t. bizottságnak elfogadásra ajánlani: mondja ki a t. bizottság, hogy a kamarai tagsági illetmény lehetőleg igazságos s egyszersmind gyakorlatilag is nagyobb nehézség nélkül megvalósítható kivetési módjáf abban látja, ha a kamarai tagsági illetmény a kamarai tagok IH-ik: osztályú kereseti adója arányában százalék szerint fog kivettetni. Azzal zárom előterjesztésemet, hogy némelyek azon aggodalmával szemben, miszerint a most javasolt ujitás a kamara tagjai közt a kartársi collegialitást gyöngíteni fogja, én ellenkezőleg abban a meggyőződésben vagyok, hogy ha magában a kar beléletében is több lesz az igazság, ez a kartársi összetartás érzetének és a kamara ügyei iránti érdeklődésnek is csak erősítésére fog szolgálni.