A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 48. szám - Az ügyvédi nyugdíjintézet kérdéséhez. [Hozzászólás Somogyi Miksa: Az ügyvédi nyugdíjintézet kérdéséhez című cikkéhez. A Jog, 1900. 46. sz. 329-330. p.]

348 A JOG kiterjeszteni s ebbeli fáradozása és költségeért megfelelő kárpótlást is kívánhat. Mert nevetséges dolog volna a hatóság beavatkozását várni, avagy a szomszéd hanyagságát tűrni, a mikor sokaknak szorgalma és védekezése veszne ez által kárba. XXII. Kevés gyakorlati jelentőséggel bir ugyan, de adott esetekben mégis kérdést képezhet a vadászati szomszédi j o g szempontjából, hogy szabad-e az elejtett vadat a szomszéd vadászati bérlő területén felemelni s a megsebzett vadat ott üldözni. Nézetem szerint az első kérdésre igennel kell felelni, mert hiszen az ilyen vad a szomszéd területéről kár nélkül elvihető s az már az elejtés után senki dolgának nem tekinthető. Nehogy azonban visszaélés történjék, megkívánható, hogy a vadász fegyver nélkül lépjen be ily esetben a szomszéd területre. A megsebzett vadnak az üldözése a szomszéd vadászati területen, rendszerint a szomszéd területnek felhajszolásával történnék s számtalan visszaélésekre adna okot és alkalmat, azt tehát tűrni nem lehet. Régóta elfogadott s általános szokás, hogy a szomszéd területekre átszállott méhrajt a tulajdonos a szomszéd területeken is elfoghatja és felszedheti, a netán okozott kárt azonban köteles megtéríteni. XXIII. A kültelki vizeknél a közhasználat nem tagadható meg, ha az ahhoz megkívántató járás a birtoktulajdonos kára nélkül történhetik, egyebekben pedig a kültelki vizek és kutakra nézve ugyanaz áll, a mi a beltelki vizek és kutaknál felderittetett. Az építkezések a külbirtokoknál, a gyakorlat szerint semminemű szomszédi jogok és korlátozásokat nem igényelnek. XXIV. Ám fontos kérdést képez az, mi történjék azokkal a kültelki birtokokkal, a melyekhez az eredeti határmétés s illetőleg tagosításkor közlekedési ütés pedig kocsiút nem méretett ki. Nézetem szerint ilyen esetekben utólagosan kell gondoskodni ily útról s tehát a legközelebbi szomszéd birtokokon át és ezeknek legalkalmatosabb módon a határbeli község terhére neki ilyen ut a legszükségesebb mértékben, mondjuk két ölnyi szélességben kimérendő. Mert mindenki megkö vetélheti, hogy bii tokához hozzájuthasson, hacsak maga nem akarta ez akadályt és miután a szomszédok ezen tuba igazításhoz mégis csak megfelelő kárpótlás mellett tartoznak hozzájárulni, végeredményében pedig e mulasztás legközelebbi oka a helyi politikai testületben keresendő, a melynek felügyelete alá tartoznak az összes helyi utak, a kárpótlás ennél s illetve ái. ez által képviselt testületnél keresendő. Ezek volnának tehát általában véve az ismertebb és törvényes szabályozást igénylő szomszédjogok és kötelezettségek. Mindezekre nézve pedig ismételve is kijelentem : hogy figyelemmel voltam első sorban arra, a mi a nép jogi meggyőződésével s az általánosabb gyakorlattal megegyezik, ha mindjárt talán az általános jogi elvekkel és ismeretekkel nem is egészen öss^hangzó ; igyekeztem továbbá ezeket a legmegfelelőbb jogi érvekkel is támogatni, mert nézetem szerint mindazt, a mi a nép jogi meggyőződése szerint jó és helyes, magáért a népért fentartani, védeni kell, a fő azonban, hogy e részben a bizonytala iság megszűnjék. És ha sikerült ezen, mondhatom napi renden levő pervitákra, ezen kérdések fontosságára az illetékes tényezők figyelmét felhívni, akkor célomat már is elértem. Az ügyvédi nyugdíjintézet kérdéséhez. (Válasz.j Irta : dr. BLEUER SAMU, budapesti ügyvéd. A «Jog» t. évi 4f>-ik számában dr. Somogyi Miksa t. kollegám igen kemény kritikával tisztelte meg az én egyszerű felszólalásomat. Ez a kritika általában túlterjedt az objectiv vita határain s a nyugdíjintézet dicséretén kívül, igen lelkes pohárköszöntőt tartalmaz dr. Nagy Dezső kartársunk személyére és működésére. Mi az ént. ellenfelemnek, dr. Nagy Dezső ur működése iránt való bizalmát s ragaszkodását illeti, azt én nem osztom ugyan, — de azt tisztelnem kell, mert ebben az ideálok nélkül vergődő világban minden igaz lelkesedés tiszteletet parancsol. E tisztelet pedig elhallgattatja a bírálatot. De nem hallgathatok azon megjegyzések felől, a melyeket az én működésemre ejtett az én t. ellenfelem; mert a vita hevében még azt is kétségbe vonta, hogy én elvi szempontból elleneztem a budapesti ügyvédi kamara tavalyi határozatát, s azt állította, hogy az én ellenzésem egyedüli oka a kamara vezetői ellen táplált bizalmatlanság lett volna. Pedig e bizalmatlanság nem volt és nem is lehetett praemissa, e bizalmatlanság conclusio volt — és ma is az. Mi a közgyűlésen való felszólalásaimat illeti: bátran hivatkozhatom mindazon t. kartársaimra, kik jelen voltak, midőn a budapesti ügyvédi kamara közgyűlése azt határozta, hogy — ha nem csalódom 1900. ápril 1-ére — életbelépteti azon intézményt, a melyről ugyanakkor én elmondtam, hogy az ellentétben áll ezen ország jogrendszerével, hogy kivül esik a kamara hatáskörén és hogy magánjogilag «v o g e 1 f r e i» : mert nem támogatja semmi egyéb sanctio, mint — a boycott. De ha az én t. ellenfelem ezen álláspontom írott nyomát akarja kutatni, meg fogja azt találni a «Jog» 1899. évfolyamában, jóval a minister határozatának kelte előtt közzétett ciidvemben is, melyben ugyanezen aggodalmakat voltam bátor bővebben kifejteni. Hogy dr. Somoezen esetekben is, ha a bűnös fejével lakolt, javait árva gyermekei örökölték. A királyi végrehajtó hatalom az ispánok kezében központosult, de gondoskodva lett, hogy e nagy hatalommal vissza ne éljenek. Ha valamely ispán másnak kárára törne, hogy őt megölje és vagyonát megsemmisítse és ha a gazda otthon van és a támadó megöli, ugy lakoljon, mint azt a kardot rántókról szóló törvény előírja. Ha pedig csak vitézeit küldötte, életét száz tinóval váltsa meg. . . . A Szent István halálától László trónralépéséig lefolyt 4 évtized a továbbfejlődésre nem volt kedvező ; a folytonos zavarok, belső és külső küzdelmek meggátolták az intézmények megszilárdulását, sőt visszaesés következett be. Csodálatos képet nyújt e viszonyokról a László király harmadik decretuma cim alatt ismeretes, valószínűleg Salamon korában keletkezett törvénykönyv, mely célul tűzte a mélyen felzavart társadalom rendbehozását Szerzői az eszközökben nem nagyon válogatva, igyekeztek a magán vagyonnak erősen megingott biztonságát helyreállítani. Az e törvénykönyvben foglalt törvények 2/3 része lopás, rablás és a tisztviselők visszaélései ellen irányul. Mindjárt a bevezetés jellemző képét adja a kor kezdetleges igazságszolgáltatási viszonyainak. A tolvajlással vádoltakat, kik ugylátszik roppant számmal voltak — gyakran egész falvak népe — összegyűjtötték és nem keresték a bizonyítékokat ellenük, hanem a vádlottaknak kellett magukat istenitélet által tisztázni. Tizes csoportba osztották őket és egyikük vitte mindnyájuk nevében a tüzes vasat. Ha kiállotta a próbát, mind a tizet felmentették, ellenkező esetben egyenkint istenitélet alá ' estek. Kiket ilyenformán bűnösöknek találtak, azokat ropi pant szigorúsággal, orrcsonkitással, szemkifolyással vagy szolgái ságra vetéssel büntették. Még a templom sem védhette meg a | tolvajt. Hasonló szigorúsággal büntették az orgazdákat és azokat, kik a lopott jószág eladásának tanúi voltak. Elrendelték, hogy a királynak és tisztviselőinek mindenki engedelmességgel tartozik, de viszont megbüntették a hatalmával visszaélő tisztviselőt is. A birót, ki 30 napon tul húzta az ítélet hozatalát, botozással büntették. (Mit szólnának a mi alsó és felső bíráink a restanciák ilyeténképeni apasztási módszeréhez ?) Az ispánokat és a papi rendhez tartozókat kivéve, mindenki köteles volt a birói idézésre megjelenni. Csakis egy esetben tett a törvény kivételt; megengedte — István törvényeivel ellentétben — a párbajt és a párbajozó feleket kivonta a biró hatásköre alól. László világi törvényhozásának főcélja ugyanaz, mint a Salamon korabeli decretumnak a magánvagyon biztosítása. A közállapotokra jellemző világot vetnek ezen törvények, melyek a legfelsőbb körökben, sőt még a papság körében is bűnösöket feltételeznek. Ez a körülmény magyarázza e törvények rendkívüli szigorúságát. A tolvaj büntetése az akasztófa, melyet csak ugy kerülhet el, ha templomba, a királyi udvarba, vagy a püspökhöz menekül. A rabszolga kisebb lopásért orrát veszíti. A kit lopáson érnek, akár szolga, akár szabad ember, felakasztással büntetik. Ha sikerült templomba menekülnie, életét megtartotta, de megcsonkították. Szigorú büntetést szab a törvény az orgazdákra, valamint azokra, — nevezetesen az j ispánokra és ezek vitézeire — kik a lopott jószág kutatását megakadályozzák. Az erőszakoskodásokat is igyekszik a tör-