A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 47. szám - A hagyatéki eljárás némely hiányairól. Az 1894. évi XVI. t.-c. 120. és 48, §-ai. - A törvénytelen gyemek jogviszonyai a magyar általános polgári törvénykönyv tervezete szerint

342 A JOG Ha azonban a koronaügyész a vád képviselője volna, akkor az uj bűnvádi eljárásban uralkodó vádrendszer szerint a vádlott sem hiányozhatnék a curiai tárgyalásnál. Előadó hivatkozik arra, hogy az ő felfogása valamennyi külföldi kultúrállam judicaturájával összhangban van. Nézetét abban foglalja össze, hogy a koronaügyész olyan állami közeg, a mely a jogállam legnagyobb érdekét előmozdítja avval, hogy a jog alkalmazásánál tévedés ne történjék és ha az mégis becsúsznék, ez a tévedés kiigaziitassék. — Ez előadás fölött hosszabb vita keletkezett, a melyben részt vettek Hammersberg Jenő koronaügyész, Tóth Gerő és Székács Ferenc curiai birák és dr. Katona Béla koronaügyész-helyettes. Végül az elnöklő tanácselnök az előadónak nagyérdekü előadásáért köszönetet mondott. Egyes ügyvédeknek közjegyzői jogosítvánnyal való felruházása. Az ügyvédi kamara által dr. Friedmann Bernát elnöklete alatt kiküldött reform-bizottság legutóbbi ülésén dr. Nagy Dezső kamarai titkár egy igen érdekes indítványt terjesztett elő, melyet a bizottság beható megvitatás után magáévá tett. Ezen indítvány a következő: Tapasztalati tény, hogy a legtöbb perek, kivált a vidéken, abból származnak, hogy a jogügyletek kötésénél, azok keresztülvitelénél, valamint egyéb jogviszonyok létesítésénél az ügyfelek nem járnak el kellő óvatossággal és szakértelemmel. Megfelelő igazságügyi állapotok létesítése és fentartása céljából nem elegendő a peres viszonyok gyors, olcsó és lehetőleg igazságos ellátásáról gondoskodni, vagy erre törekedni, hanem épp oly gondot kell fordítani arra, hogy hasonló vitás és peres viszonyok minél kevesebb számban keletkezhessenek. A megelőzési rendszer és politika nemcsak a büntető, hanem a polgári jogszolgáltatás terén is elsőrendű fontossággal bir. E tekintetben a polgári jogszolgáltatás el van hanyagolva. A mi e részben eddigelé történt, vajmi csekély értékkel bir. A telekkönyvi betétek átalakítása ugy, hogy az a megfelelő tényleges jogviszonyokat tüntesse fel, — nem vált be. A közjegyzői intézmény, a hagyatékoknak ingatlanok létében hivatalból való rendezése oly keveset lendítenek a praevenliv igazságügyi politika terén, hogy az alig számba vehető. Ennek oka pedig az, hogy a vidéki szegény népnek nincsen módjában jogügye rendezésénél megfelelő szakerőt venni igénybe. Ügyvédek központi helyeken vannak nagyobb számmal, járásbirósági székhelyeken már aránylag sokkal kevesebben. Vannak olyanok is, a melyeken ügyvéd nincsen. Közjegyzők még kevesebb helyen vannak és távolabb esnek a jogkereső vidéki felektől. Az illetők tehát fordulnak falujukbeli zugirászokhoz, községi jegyzői Írnokokhoz, vagy legjobb esetben a községi jegyzőkhöz. Mindez oly általánossá vált, hogy több megye ilyen jogügyek ellátásáért a községi jegyzők részére szabályrendeletileg díjjegyzéket állapított meg, mi által egy törvénytelen, de minden esetre helytelen és veszélyes állapot legalizáltatott. A községi jegyzők és írnokaik nem bírnak a kellő gyakorlati és elméleti képzettséggel és így mi biztosítékot sem nyújtanak a tekintetben, hogy a reájuk bizott perenkivüli jogügyeket helyesen látják el. Ellenkezőleg, éppen az így létrejött ügyletek képezik a perek és jogi bonyodalmak melegágyát. Hogy a perlekedés, mint minden betegség, mily gazdasági és erkölcsi veszélyt rejt magában különösen a keze-munkájái a utalt szegény vidéki népnél, azt felesleges bővebben fejtegetni. A községi jegyző, midőn magánfelek magánügyeit megbízottként látja el, kilép hivatalos állásának megfelelő és annak essentiális alkotó elemét képező elfogulatlanságából. Egyik fél érdekeinek istápolójává válik, s a dolog természeténél fogva szembe helyezkedik az ellenérdekű féllel. Az ily magánmegbizatás ellátása díjazással járván, oly bensőbb viszonyt teremt a megbizó és megbízott között, a mely a hatósági személy állásának természetével nem fér meg, eltekintve attól, hogy hasonló díjazások mindkét részről alkalmul és csatornául szolgálhatnak a megvesztegetéseknek. A községi jegyző az ily jövedelemhajtó megbízásokat előbbre teszi, mint hivatalos teendőit, a miért a fizetés igy is amúgy is kijár, a mi a közigazgatás menetének ebben az irányban is nagy hátrányára szolgál. Szóval mindezek oda vezetnek, hogy szükséges gondoskodni a vidéken oly szakerőkről, kik megfelelő erkölcsi és anyagi felelősség mellett a föld népének jogügyeit ellátják, kik az utóbbiak részére könnyen és olcsón hozzáférhetők. A jogszolgáltatás ezen fontos részét megfelelő qualitásban közelebb kell vinni a néphez. Ezt ugy vélem elérhetőnek, hogy olyan ügyvédek, kik nem közjegyzői székhelyen telepednek le, a fenforgó szükséglethez képest közhitelességgel és a közjegyzői teendők ellátására valójog ositványnyal láttatnának el. Az ily joggal való felruházás a nagyobb központokon kívül eső helyeken is lehetővé tenné az ügyvédre nézve a tisztességes megélhetést, a mi ismét az ilyen helyeken való letelepedésre ösztönözne. A nép megfelelő szakközeget találna közel és olcsón jogügyeinek helyes ellátására, mi által kevesbbednének a perek és megfelelőbb igazságügyi állapotok létesíttetnének. A községi jegyzők jogügyleteket tartalmazó okiratok felvételétől és telekkönyvi beadvány szerkesztésétől e 1 t i 11 a t v á n, ugy a községi jegyzők, mint a közigazgatás egy igen veszedelmes függeléküktől szababulnának meg. Ennek keresztülvitelére épen a küszöbön álló közigazgatási reform szolgálna alkalmas pillanatul, a midőn a községi jegyzői hivatal előreláthatólag nagy átalakuláson fog keresztülmenni és több hatósági imperiummal fog felruháztatni, mint a milyennel jelenleg bir, a mi még kívánatosabbá teszi, hogy mindenféle, az érdekeltségi viszonyt fentartó magánügyködéstől eltiltassanak. Végül az ügyvédi közállapotokon is segítve lenne némileg, mert jelentékeny számú ügyvéd jutna megfelelő biztos existentiához az által, hogy a közjegyzői teendők közhitelességgel való ellátására feljogosittatnék. Ha az ily ügyvédek kellőképen fogják fel feladatukat, amin nincsen okunk kételkedni, valósággal áldást hozók lehetnek az illető vidék földnépére. Felemlitendőnek tartom azt is, hogy egyes ügyvédeknek közjegyzői jogositványnyal való felruházása nem áll példa nélkül, miután ez az intézmény a német birodalom több országában honos és pedig kellő eredménynyel. Hivatkozhatunk az uj bűnvádi perrendtartással létesített ügyészségi megbízottak és közvédők intézményére, a mely szerint egyes ügyvédek állami functiót látnak el s e tekintetben közhitelességi joggal is rendelkeznek. Ezekben az intézményekben bizonyos tekintetben megtaláljuk az analógiát. Indítványozom tehát, hogy mondja ki ,a bizottság, miszerint nem közjegyzői székhelyen letel ep ül őegyes ügyvédek a fenforgó szükséghez képest a közjegyzői teendők ellátására való jogositványnyal ruháztathassanak fel az igazságügyi kormány által s javasolja a bizottság, hogy az ügyvédi kamara közgyűlése e tárgyban az igazságügymini sterhez felterjesztést intézzen. Ennek az indítványnak kiegészítő részét képezi az a másik, már elfogadott indítvány, hogy a községi jegyzők jogügyleteket tartalmazó okiratok felvételétől és telekkönyvi beadványok szerkesztésetői tiltassanak el. Irodalom. A magyar közjog kézikönyve. Irta Dr. K m e t y Károly budapesti egyetemi tanár. Budapest, 1900. P o 1 i t z e r Zsigmond és fiai kiadása. Mióta Nagy Ernő becses magyar közjogának harmadik kiadása 1897-ben a könyvpiacra került, tehát három év multán, nagyobb terjedelmű s általánosságban mozgó közjogi kézi könyv nem jelent meg. Ha e tényt a maga absolut valóságában tekintem, bizonyos fokig elszomorító volna az akkor, ha más oldalról azt nem lehetne constatálnunk, hogy ugyanezen idő alatt viszont a magyar közjog egyes tételeit tárgyazó számos és számot te^ő mű jelent meg. Ilykép mai álláspontunkról nézve: az a jelenség áll előttünk, hogy a nyereség és veszteség egymást kiegészítik. Nyomott irodalmi viszonyaink közepett mindig örvendetes jelenség az, ha számot tevő helyt elfoglaló jogászaink egyike a magyar közjog nem eléggé művelt terén föllép, pláne egy egész rendszeres kézikönyvet bocsájt közre. Ha mindettől eltekintünk, ha a mű belértékét e pillanatban még nem érintjük, már is reá kell utalnunk e mű megjelenésének létjogosultságára, mit a jelen körülményei, azt hiszem, eléggé indokolnak, hiszen 1897 óta közjogunkban számos és nyomatékos mozzanat merült föl ; hógy többet ne említsek, az 1899. XV. t.-c, melynek hivatása lenne parlamentárismusunknak egész uj arculatot adni. Ha ezek után az előttünk levő művet szorgosan átolvassuk, emlékezetünkben önkénytelenül fölújulnak T h i e r r y Ágost következő sorai : «Dans les circonstances difficiles, une nation est toujours portée e' ramener ses yeux en arriére ; elle devicnt plus curieuse d'apprendre quels furent la conduite et le caractére des hommes qui l'ont devancée sur la scéne du monde et qui lui ont transmis son nom. 11 semble que, comme l'Antée de la Fable, elle espére ranimer sa vigueur en touchant le sein dont elle est née. Et en effet, il est rare que les grands souvenirs du passé n'inspirent point á la géneration, qui se les retrace, plus de force et plus de calme á la fois. Ce n'est plus qu'il y ait lá dessous quelque chose de mystérieux, d'inexplicable; c'est qu'en rappelant a notre mémoire ce qu'ont fait pour nous les générations antérieures, nous concevons la pensée d'un engagement qui nous lie pour ainsi dire envers elles: l'intérét de conserver notre liberté, notre bien-étre, notre bonheur national, nous apparait comme un devoir: le sóin de ces choses nous devient plus cher, quand nous nous sentons devant elles, comme en présence d'un dépőt qui lut remis en nos mains sous la condition rigide de la fairé valoir et de l'accroitre. (Premiére lettre sur l'histoire de Francé). Ez az emblémája a magyar közjognak, a mint azt a szerző fölfogta, ennek megfelelő szándék vezette a szerzőt müve kibocsátásánál akkor, midőn: «egyes közjogi kérdések iránt még jogászaink jobbjai sincsenek tisztában (pl. a sanctio pragmatica s annak helyzete a magyar közjogban) valamint az is igaz, hogy a tényleges és a jogi állapot között még az elmélet emberei sem vonnak eleg éles határvonalat; hogy az ujabb időben a történeti itéletmérték ijesztő mérvekben kezd hanyatlani, mi szükségkép történeti alkot-