A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 44. szám - A postajövedéki kihágások. [1. r.]

A JOG 175 kártérítési kötelezettségét már az a tény megállapítja, hogy a váltó birtokosa, a ki követelését peren kivüli uton nem kapta meg, váltókövetelését a bemutatás hiánya miatt nem érvényesítheti. (A m. kir. Curia 1900. szept. 13. 5H6'900. sz. a.) A törvény nem zárja ki azt. hogy a bizományos az általa bizományi eladás végett átvett tőzsdei vagy piaci árral bíró árukra nézve azt a jogot, hogy azokat vevőként maga megtarthatja, gyakorolhassa mar akkor is, mikor az áruk tényleg még birtokába nem kerültek, hanem azok az általa a megbízóval kötött szerződésben meghatározott teljesítési idő alatt részére még csak szallitandók lesznek. Ha a bizományos az arukat nem maga tartotta meg mint vevő. hanem azokat másoknak adta el, ugy a szállítás elmulasztása miatt megbízója ellen nem érvényesítheti a vevőt megillető jogokat, nem igényelhet árkülönbözetet, hanem tőle csak a szerződésszegés által neki okozott bizonyítandó kárának megtérítését követelheti. (A m. kir. Curia 1900. szept. 13. 425/900. sz. a.) Bűnügyekben. A postatakarékpénztárak által a betétekről kiállított könyvecskék nem képeznek a btk. 391. §-a ertelmébeni közokiratot, hanem a 401. §. szerinti magánokirat fogalma alá esnek. A szombathelyi kir. törvényszék (1899 jul. 12-én 3,362. sz. a.) Gy. Kálmán vádlott bűnösnek mondatik ki a btk. 391, §-ába ütköző és minősülő, de a 92. §. alkalmazásával lefokozott közokirathamisitás vétségében, és ezért a btk. 391. és 92. §-ai alapján a 20. §. felhívásával 1 hónapi fogházra és 2 évi hivatalvesztésre és politikai jogai gyakorlatának ugyanily időtartamú felfüggesztésére Ítéltetik. Indokok: Vádlott beismerésével és H. Péter tanú előadásával be van igazolva, hogy vádlott 1899 leb. 23-án a községi takarékpénztárnál nevére kiállított postatakarékpénztári könyvet, a mely 2 frt betétről szólott 200 frtra meghamisította sajátkezüleg, később pedig 1899 márc. 5-én ugyanezt a könyvet fedezetül hagyta H. Péter községi kocsmárosnál, ki neki 10 frtot kölcsönzött. Minthogy tehát vádlott valódi közokiratot tartalmának megváltoztatása által meghamisított és minthogy ebből a postatakarékpénztárra nézve jogsérelem háramolhatott volna — ha a hamisítást fel nem fedezik — minthogy vádlottnak ez a cselekménye a btk. 391. §-ába ütköző és minősülő közokirathamisitás bűntettét képezi; ezért vádlottat a túlnyomó enyhitő körülményekre való tekintettel a 92. §. alkalmazásával lefokozott közokirathamisitás vétségében kellett bűnösnek kimondani és őt erre való tekintettel a rendelkező részben kiszabott büntetéssel sújtani. Túlnyomó és enyhitő nyomatékos enyhitő körülmény gyanánt vétetett vádlott büntetlen előélete, beismerée, és hogy semmiféle kár nem merült fel. Nem lehetett minősíteni vádlott cselekményét a közvádló által felhívott 392. §. szerint, mert nem lehetett megállapítani, hogy vádlott cselekményét azért követte el, hogy magának jogtalan anyagi hasznot szerezzen. Mert vádlott a meghamisított póstatakarékpénztári könyvet csak fedezetül és nem tulajdonul hagyta H. Péternél a neki adott 10 frtos kölcsönre, abból a körülményből tehát, hogy ő csak kölcsön kért és csekély összeget, melyet fedezet nélkül is megkaphatott volna, megállapítható, hogy vádlott nem jogtalan vagyoni haszon miatt követte el a hamisítást, az ő célzata nem irányult jogtalan haszon szerzésére. A győri kir. itélő tábla (1899 dec. hó 5-én, 2,520. sz. a.) a kir. törvényszék ítéletét indokainál fogva és még azért is helybenhagyja, mert tény az, hogy vádlott az általa hamisított póstatakarékpénztári betétkönyvecskét a m. kir postatakarékpénztárnál nem értékesítette, sőt azt meg sem kísérletté, a mely körülmény szintén a mellett bizonyít, hogy a hamisítást nem vagyoni haszon szerzése céljából követte el. A magyar kir. Curia által 1900 szept. 11-én 1,611/900. sz. a.) mindkét alsó bíróság Ítéleteinek részben megváltoztatásával Gy. Kálmán vádlott bűncselekménye a B. T. K. 401. §-a alá eső s a 401. §-nak 3-ik pontja szerint magánokirathamisitásnak minősíttetik. A BTK. 399. §. alapján meghatározott mellékbüntetés mellőztetik, egyebekben pedig a kir. itélő tábla ítélete helybenhagyatik. Indokok: a postatakarékpénztárak szervezése és kezelése nem tartozik a BTK. 461. §-ban megjelölt, az állam, a törvényhatóság vagy a község közhatósági teendőinek körébe, hanem olyan intézményt képeznek a postatakarékpénztárak is, a mely magánjogi ügyletet végez. Ennélfogva a postatakarékpénztárak által a betétekről kiállított könyvecskék sem képeznek a btk. 391. §. értelmébeni közokiratot, hanem a 401. §. szerinti magánokirat fogalma alá esnek. Tekintve most már, hogy vádolt a községi postatakarékpénztárnál 1899. évi február hó 23-án két forint betétről nevére kiállított póstatakarékpénztári könyvecskét lényeges tartalmának megváltoztatásával meghamisította s azt H. Péter hitelezőjével szemben arra használta, hogy ez által a postatakarékpénztár kötelezettségét bizonyítsa, tekintve, hogy a fentebbi tényállás mellett vádlott cselekménye a BTK. 401.§-aalá eső s a 403. §-nak 3-ik pontja szerint minősülő és ez utóbbi §. szerint büntetendő magánokirathamisitást képez: ezeknél fogva a két alsóbirósag Ítéletének a vádbeli bűncselekmény minősítését tárgyazó részét meg kellett változtatni s a mellékbüntetést is mellőzni. A főbüntetést illetőleg azonban, minthogy a kir. ügyész a kir. itélő tábla ítéletében megnyugodott, az ítéletnek e részét lentartani kellett. Egyebekben a kir. itélő tábla ítélete helybenhagyatott. Vádlottnak az a magatartása, hogy nem akarván engedni í hogy a rendőrkapitányi hivatalhoz bekísérjék, a rendőr felhívása I dacára menni vonakodott, mint pusztán szenvedőleges ellenállás büntetendő cselekményt nem képez. A nagyváradi kir. törvényszék (1899 jun. 23-án 2,762. sz. a) B. János vádlottat a btkv. 165. §-a alá eső hatóság elleni erőszak büntette helyett a btkv. 92. § a alkalmazásával a btkv. 20. §. rendelkezéséhez képest, annak megfelelően minősülő hatóság elleni erőszak vétségében mondja ki bűnösnek s ezért a btkv. 165. §. alapján 8 napi fogházbüntetésre stb. ítéli. Indokok: A vizsgálat s a végtárgyalás adatai szerint vádlott B. János az 1897 jan. 10-én a cirkuszban szivarozott. N. Sándor kirendelt rendőr figyelmeztette, hogy ezt tennie nem szabad, a szivart ugyan a zsebébe tette, de N. J. rendőrt goromba szavakkal illette és szidalmazni kezdte, majda nála volt esernyővel oly ütést mért az őt bekísérni akaró rendőrre, hogy az esernyő nyele eltörött. Vádlott ezen cselekménye a btkv. 165. §-ba ütközik, miért is őt a felhívott szakasz rendelkezéseihez képest az ítélet rendelkező részében irt büntetéssel fenyíteni kellett. A büntetés nemének megállapításánál a kir. tszék figyelembe vette, hogy vádlott a cselekmény elkövetésekor kissé ittas volt, továbbá büntetlen előéletét s azt, hogy cselekményét felhevültén követte el, így a 92. §. alkalmazása találtatott indokoltnak és börtönbüntetés helyett fogházzal sújtatott. A nagyváradi kir. itélö tábla (1900 nov. 13-án 3,461. sz. a) a kir. törvényszék ítéletét helybenhagyja. A m. kir. Curia (1900 okt. 5-én 526. sz. a.) vádlottat a vád alól felmenti. Indokok: Vádlottnak az a magatartása, hogy nem akarván . engedni, hogy a rendőrkapitányi hivatalhoz bekísérjék, menni vonaj kodott, mint pusztán szenvedőleges ellenállás büntetendő cselekményt nem képez; azt pedig, hogy ez alkalommal vádlott az őt bekísérő egyik rendőrt N. Sándor panaszlct ugy megütötte volna a kezében volt esernyővel, hogy az eltörött, vádlott tagadásával szemben, ki azt vallotta, hogy esernyőjét panaszló rendőr megfogván s ő azt kezéből kiereszteni nem akarván, e huzakodás közben tört el az — bizonyítottnak venni annál kevésbbé leheI tett egyedül a N. J. panaszló rendőr terhelő vallomása alapján, mert rendőr társának B. György tanúnak, ki vádlottat bekísérni segített, látni kellett volna azt, hogy tört el az esernyő ; e rendőr tanú a vizsgálat rendén tett vallomása szerint ugy is adta elő az esetet, hogy vádlott esernyőjével megütötte panaszlót ; eskü alatt tett végtárgyalási vallomása szerint azonban már rem látta mi történt útközben s hogyan tört el az esernyő. Ezeknél fogva az a vád, hogy vádlott tettleg bántalmazta volna a hivatalos eljárásban volt rendőrt, bizonyítottnak nem vétethetetvén, vádlottat a vád alul fel kellett menteni. Elutasittatott a vádlottnak a miatt bejelentett semmiségi panasza, hogy magát bűnösnek nem érzi, a vádbeli cselekményt nem ő követte el; mert a bizonyítás kérdésében a kir. Curiánál semmiségi panasz nem érvényesíthető. (A m. kir. Curia 19C0. okt. 9. 7,666. sz. a.) Ha a hordóból a bor a hordó megfúrása mellett lopatik, a lopás a BTK. 336. §. 3. pontja alapján minősül. (A m. kir. Curia 1900. márc. 1. 515. sz. a.) A nyilt helyen, tehát alkalmi használhatás végett a családtagok kezeügyébe esőleg felakasztott kulcs elvitele a tervezett lopás végrehajtásánál leendő felhasználás céljából, nem tekinthető kulcslopásnak. (A m. kir. Curia 1900 jan. 16. 7.7Í2. sz. a.) Zálogba adott tárgynál az értékesítést gátló körülménynek ( elhallgatása nem ravasz fondorlat, ha a zálogba vevő e körülményről könnyen tudomást szerezhetett. A m. kir. Curia 1899. máj. 18. 4,43ö. sz. a.) A károsodás elhárítása végett használt fenyegetés nem I állapítja meg a zsarolást. (A m. kir. Curia 1899. nov. 29. 11,473. sz. a.) A felebbviteli bíróság előtt már érvényesített az a semmiségi ok, hogy az ítélet törvényszerű vád nélkül hozatott, a kir. Curia előtt újból nem érvényesíthető. — Ha a bünpert közigazgatási vizsgálat előzte meg, a magáninditványi határidő annak befejezésétől számítandó. (A m. kir. Curia 1900. jul. 25. 7,708. sz. a.) A BTK. 92. s-ának helytelen alkalmazása. Hely elenül van e szakasz alkalmazva, ha a büntetés a cselekményre meghatározott büntetés legkisebb mértékén felül szabatik ki. —